Révész Máriusz: negyven turistaház felújítása zajlik
Az elmúlt tíz évben 150 turistaházat újítottak fel és 50 új kilátó épült országszerte, jelenleg pedig további 40 turistaház korszerűsítése zajlik a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program jóvoltából - közölte Révész Máriusz hétfőn a Zala megyei Kistolmácson.
Az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a Zalaerdő megújult erdei- és horgászlakának avatásán beszélt arról, hogy az elmúlt 50 évben nem volt olyan kormány, amely annyi pénzt fordított volna az aktív turizmus beruházásaira, mint a jelenlegi.
A kistolmácsi erdei lak és horgászlak felújítására 32,5 millió forint támogatást biztosított a Téry Ödön-program, így a hamarosan induló kisvasútfejlesztéssel együtt igazi turistaparadicsommmá válhat a térség - mondta.
Felidézte a kormány célját, hogy 2030-ra Magyarország legyen az egyik legélhetőbb ország a világon, de idézte Matolcsy György jegybankelnök néhány héttel ezelőtti, gazdaságfelzárkóztatásról szóló 12 pontos javaslatát is, amelyben az életmódváltás szükségessége is szerepel.
"Aki hetente csak két és fél órát mozog, négy évvel tovább él", vagyis kevesebbet tölt betegszabadságon és ennek közvetlen gazdasági haszna is van - fogalmazott a kormánybiztos.
Révész Máriusz elmondta: turistaházak sokaságát újították fel európai színvonalú szálláshelyekké, ahogy ez Kistolmácson is történt, ahol a közeli szabadidős tó partján álló horgászlak férőhelyeit is bővítették.
A térségben a Mura és a Dráva kínál vízi túrázási lehetőségeket, az itt járó kisvasút pályája az egyik leghosszabb az országban, és kiváló adottságai vannak a kerékpározáshoz is - sorolta a kormánybiztos.
Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára a térség fideszes országgyűlési képviselőjeként beszélt arról, hogy a Mura-program évtizedek óta az egyetlen átfogó fejlesztési program ebben a térségben.
Két alappillére az agrárium és a turizmus fejlesztése, ami egyszerre szolgálja a gazdaságfejlesztést és a helyben élők boldogulását - tette hozzá.
Dalvári Vince, az Agrárminisztérium erdőgazdálkodási főosztályvezetője szerint mára az erdők a leglátogatottabb belföldi turisztikai célpontok közé emelkedtek.
Csak az állami erdőket évente mintegy 40 millió alkalommal keresik fel a látogatók, az erdőgazdaságok és a nemzeti parkok ökoturisztikai létesítményeiben évente 5 millióan kapcsolódnak ki - mondta.
Az állami erdőgazdaságok az elmúlt évtizedben mintegy 20 milliárd forintot fordítottak az állami erdőkben található ökoturisztikai infrastruktúra fejlesztésére, és hasonló nagyságrendűek a folyamatban lévő vagy előkészítés alatt álló programok is.
A belföldi turizmus iránti megnövekedett igény kiszolgálására az erdőgazdaságok a nyár folyamán is számos új turisztikai létesítményt nyitottak meg, köztük van a szolnoki Vadaspark megújult fogadóépülete, az orfűi Vízfő turistaház és a hajósszentgyörgyi vendégház. Ezek mind a vidéki Magyarország turisztikai vonzerejét növelik, és kapcsolódnak az olyan országos jelentőségű kezdeményezésekhez, mint a Téry Ödön-program, a Magyar falu program vagy a Mura-program - közölte a szakembere.
Hozzátette, hogy az erdőgazdaságok erdei iskolái a tavaszi időszakban 120 ezer diákot és pedagógust értek el online foglalkozásaikon keresztül, a vándortáborokban pedig már 10 ezer táborozó járhatta végig 9 erdőgazdaság területeit.
Az agrártárca által indított, szemléletformálást szolgáló településfásítási program részeként közel 500 - köztük 24 Zala megyei - település jutott összesen 12 ezer, belterületen elültethető sorfához.
Rosta Gyula, a Zalaerdő Zrt. vezérigazgatója arra emlékeztetett, hogy a kistolmácsi szabadidős tó kedvelt a horgászok és a fürdőzők körében, a kisvasúti végállomás jóvoltából pedig 32 kilométeres, nagyrészt erdei vonatozásra indulhatnak a látogatók.
A most felújított és kibővített horgászlakban egy család töltheti a hétvégéjét vagy a nyári szabadságát közvetlenül a vízparton, az egykor munkásszállónak épült erdei lak pedig két lakrészben nyolc ember kényelmes elhelyezését biztosítja korszerű körülmények között.
hírek innen, onnan
Miután Kapitány István szabad szülészorvos-választást ígért, Hegedűs Zsolt megüzente: a kérdés nem ilyen egyszerű
Diplomatikusan közölte kollégájával, hogy a kérdésben az egészségügyi minisztérium dönt majd a szakmai egyeztetéseket követően.
Két kézzel szórták a pénzt a fideszes celebekre, a Hankó-közeli kollégium simán átverte a NKA döntéshozóit is
A kollégium összesen mintegy 17 milliárd forintot osztott ki Hankó Balázs távozó kulturális és innovációs miniszter közvetlen...
Játékbabáink cipője az idei tavaszi szezon legnagyobb slágere
A gyerekkori babák világát idéző, játékos sarkú cipők hódítanak idén tavasszal, és már a legnagyobb divatházak kifutóin, valamint...
A Vidéki Prókátor megvédte Magyar Péter sógorát: Nem oligarchának, strómannak és biobukszának lett kiválasztva
Szerinte Melléthei-Barna Márton igazságügyi miniszterként felelős szolgálatra kapott felkérést. Élesen kritizálta a Fidesz-kormányok...
Ha valamit, ezt Irán nem akarhatta hallani – az USA már betározott, készen állnak
Az amerikai-iráni feszültség továbbra is meghatározza a nemzetközi politikai napirendet, miközben Donald Trump amerikai elnök ismét...
Magyar harcos sokkolhatja a világot a hétvégi UFC-gálán
Magyar zászlóval a neve mellett léphet oktagonba.
Zseniális látomás a Modern idők. Miért aktuális Chaplin klasszikusa?
Kilencven esztendeje, hogy a Modern idők beköszöntött az emberiség életébe. Kedvenc figurája, a Csavargó képében Charlie Chaplin...
Hankó Balázs a botrányos NKA-pályázatokról: A pályamunkákat akkor kell megítélni, miután létrejöttek, a művészet meg amúgy is ízlés kérdése
A leköszönő kulturális miniszter az ATV-nek azt mondta, jogszerűen ment a 17 milliárd forint elosztása.
LEGO-ruhakölteményt kreált egy magyar divattervező: a könnyed estélyi 7 kilósra sikeredett
Sármán Nóra divattervező és Dóczy Balázs LEGO építőmester összefogásával készült el Magyarország legkülönlegesebb estélyi...
Elütött egy embert a villamos a IV. kerületben
A baleset miatt nem járnak a villamosok.
Magyar Péter a kormányszerkezetben szakít az elmúlt tizenhat évvel, viszont hasonlóságot mutat az első Orbán-kormánnyal
Véget ér a csúcsminisztériumok korszaka.
Pánik tört ki a Wizz Air egyik járatán, a gép csak harmadik próbálkozásra tudott landolni Budapesten
Egy szemtanú elmondása szerint minden utas rettegett.
Sport
A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó
A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.
Az UEFA megindokolta, miért vonta vissza a játékvezető az Arsenal tizenegyesét az Atlético Madrid ellen
Itt a hivatalos indoklás.
Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai
Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után
A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.
Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta
Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.
Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk
Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.
Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő
A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.
Megírták: A Real Madrid tárgyal Kroos visszatéréséről; megnevezték Mourinho utódját - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb csütörtöki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén
A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.
Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.
Váratlan események sora után jön az ukrán–orosz döntő
Mirra Andrejevát egyedül Bondár Anna szorongatta meg. Marta Kosztyuk nyilatkozott a kézfogásról.
Bulvár
Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök
Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.
A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.
2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért
Szégyenletes videó került elő, ahogy menekülnek a titkosszolgálat emberei a Donald Trump elleni merényletkísérletnél
Alig volt szakszerű megmozdulásuk az ügynököknek, itt még fejek hullanak.
Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje
A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.
Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés
Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.
„Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz
Most viszont 71 százalékot húzott be a Tisza.
Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját
A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény
Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld
Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.
Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született
Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.
Veszélyben a nyár. A meteorológusok állítják, augusztusban drasztikusan megváltozhat az időjárás
Szabadságot tervezel? Mutatjuk, mire számíthatsz nyáron!
Szívszorító hír érkezett Rubint Réka állapotáról
Nyilvánosságra hozta.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


