Retro űrdiszkó Finnországból
Finn szösszenetek
A diszkókorszak klasszikusai ma már megmosolyogtatják a zenerajongókat. A tükörgömb (stroboszkóp) bűvöletéről keveset tudók pedig valószínűleg hatalmasakat röhögnek egy-egy korabeli klipen. Az itt tárgyalt angol nyelvű finn remekmű pedig kifejezetten halálos!
hirdetés
Danny és Armi követte el 1977-ben az I Wanna Love You Tender (Tahdon sulle olla hyvin hellä) című számot, amihez lelkes koreográfusok összehoztak egy felejthetetlen űrklipet. Nem tudom, hogy ez a koncepció minek volt köszönhető, de a stáb a tudtán kívül maradandót alkotott.
Aki túlélte a csapást, annak elmesélem, hogy a dal finn változatát tartalmazó album hatalmas siker lett északi testvérnépünknél. Ezen felbuzdulva gondolhatták az alkotók, hogy a szám angol átiratával betörnek a világpiacra. A világhír rájuk talált, de nem a sláger miatt, hanem a felejthetetlen táncprodukciónak és díszletnek köszönhetően.
Megszámlálhatatlan feldolgozása született a dalnak, de most jöjjön az eredeti nyelven, eredeti előadókkal, finnül énekelt nóta. A felvétel az előzőhöz képest 10-15 évvel később készülhetett és már hiányoznak belőle a táncos lábú lányok és fiúk.
Az előadókról annyit érdemes tudni, hogy Danny (Ilkka Johannes Lipsanen) idén lesz hetven éves, és mint helyi Korda Gyuri töri továbbra is a női szíveket. Armi (Armi Anja Orvokki Aavikko) 1977-ben – az eredeti klip forgatásának évében – Miss Skandinávia volt. Sokáig lépett fel Danny-vel és sikert sikerre halmozott a duó. A szépséges Armi azonban nem volt olyan szerencsés, mint partnere, mert 43 éves korában elvitte egy tüdőgyulladás. Tragédiájához feltehetően nagyban hozzájárult a finnek népbetegsége, az alkoholizmus.
Evezzünk azonban vidámabb vizekre és nézzük meg, milyen variációk születtek az űrdalra! A távol-keleti mangamániások ezúttal sem hazuttolták meg magukat, amikor nagyszemű figuráikkal lekopírozták a klipet. Érdekes, hogy nem az angol, hanem a finn szöveget használták fel. Fura még, hogy mindkét énekest lányfigura személyesíti meg, és a táncosok is nőneműek. A precizitásra jellemző, hogy a rajzolt táncosok minden mozdulatot tökéletesen lejtenek, nincs meg az eredeti tánckar esetlensége.
A szalagavatók, nyári táborok, munkahelyi tréningek rendezvényein is elképesztő sikert arat a koreográfia, rengeteg ilyen felvétel tarlálható a neten. Íme egy irodai buli:
Nem csak amatőrök, de profik is felhasználják ezt a mémet. Találtam egy Freud doktorról szóló színházi előadást, aminek az egyik betétszáma ez a dal. Ezen kívül van már jópár paródia, sőt rock és punk feldolgozás is. Az egyikben egy szál bőr ágyékkötőben énekelnek az agyontatovált fickók, de ezt a felvételt már nem volt gusztusom idetenni. Jöjjön inkább a színházi bejátszás:
A végére hagytam egy magyar űrdiszkót, hogy megmutassam, nekünk sincs mit szégyelni ezen a téren. Nem feldolgozás, magyar agyszülemény, mondhatni Hungaricum. Hangzásban és röhelyességben közel állunk a finnekhez, de Szűcs Judit azért mégis csinosabb, mint Miss Skandináva volt.
N. J.
Korábbi finn slágerek, világszámok, feldolgozások:
Ievan polkka – egy finn világsláger
Disco a legfelsőbb szinteken
YMCA...vagy inkább NMKY?
hírek innen, onnan
Bálint Antónia terhes volt Szandi férjétől
Ez a legcsodálatosabb magyar celebekből álló szerelmi háromszög.
Kendall Jenner tudja, mi kell a kukkoló instagramosoknak
Előszeretettel posztol képet a lábairól, egy-egy fotózásról, amiken többnyire bikiniben látható, és nagyon büszke a fenekére.
A Bayern-védő térdszalagja ismét elszakadt
Súlyos sérülést szenvedett a rehabilitációs időszakot töltő Holger Badstuber, a decemberben térdműtéten átesett Bayern München-védő keresztszalagja ismét elszakadt. Lehet, a Dortmund is elveszített egy játékost, Mats Hummelsnek a ...
Hokivébé-döntő és angol BL-harc a tévében
A vasárnapi élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
50 sérült - felvonulásba hajtott az autós
Felvonuló tömegbe hajtott egy idős autós helyi idő szerint szombat délután egy amerikai kisvárosban, a balesetben legalább ötvenen megsérültek.
A Prenier League utolsó fordulója - Ezt látod élőben
A vasárnapi élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
Otthonunk 6 legkoszosabb helye
Gondoltad volna, hogy a számítógép billentyűzetén vagy a távirányítón esetenként több baktérium és vírus telepszik meg, mint a vécécsészében? A lakás legkoszosabb tárgyairól és a fertőzések kivédéséről az alábbiakban olvashatsz.
Romokban hever Catherine Zeta-Jones házassága
A végéhez közeledik a színésznő, és Michael Douglas házassága írja a Globe
Először Döbrögi volt - Vidnyánszky Attila mesélt
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház leendő igazgatója volt Kerényi Imre vendége a Cukor utcai Belvárosi Polgári Szalonban április 23-án. A City Televízió rögzítette az eseményt, amelyet nemrég közzétettek. A kezdetekről:Vidnyá...
Figyelj oda mikor indulsz!
A pünkösd ünnepe miatt ma és holnap megváltozott menetrend szerint közlekednek a MÁV, a Volán társaságok és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatai.
Ligeti 90 - Bemutatják egyetlen operáját a MüPában
Május 28-án lenne kilencvenéves a 20. század már életében klasszikussá lett zeneszerzője, Ligeti György. A Művészetek Palotája az Új Magyar Zene Egyesülettel közösen indított, Hommage Ligeti címet viselő sorozatában Ligeti egyik ...
Húzz bele, ketyeg az óra!
Még két hétig, május végéig léphetnek be a törlesztési nehézségekkel küzdő devizahitelesek az árfolyamgát rendszerébe, amely öt évre fix törlesztést garantál számukra. Az Erste Bank devizaalapú jelzáloghitellel rendelkező lakosság...
Sport
Kilencedik helyen zárt a salzburgringi időmérőn Michelisz Norbert
Michelisz Norbert a kilencedik helyen zárta a túraautó világbajnokság salzburgringi versenyének időmérő edzését, amely elég furcsa körülmények között ért véget. A Zengő Motorsport pilótája kiegyensúlyozottan versenyzett, a szabade...
Egy félidőn át partiban volt a Szeged a Veszprémmel
A címvédő MKB Veszprém nyerte a férfi kézilabda NB I bajnoki döntőjének első mérkőzését. A veszprémiek 33-23-ra verték a Pick Szegedet, amely egy félidőn át komoly nyomást tudott gyakorolni a bajnokra. A második játékrészben aztán...
Audikat kapnak Győrben a győztesek?
Katarina Bulatovic aláírt a női kézilabda BL-győztes Győr csapatához, érkezik Bódi Bernadett is, s újabb egy évre marad a védekezés Görbicz Anitája, a francia Raphaelle Tervel mondta a klub elnöke a DIGI Sport Reggeli Start című ...
Micheliszt megbüntették, szabálytalan a Honda, borult minden
A WTCC-sorozat osztrák nagydíjának időmérője után örültünk egy kicsit, hiszen Michelisz Norbi a 9. lett, ami a második futamon első soros indulást jelentett volna. Ugyanakkor a Q2-ben történtek miatt a versenybíróság rekordbünteté...
"Gyerünk gyerekek, gyerünk, az isten szerelmére!" - A sydneyi kajak négyes a Re-...
Mondják, a nosztalgia felmelegít. Nekünk sincs más célunk a Re-Playerrel, mint ahogy William Parrish, azaz Sir Anthony Hopkins mondta a Ha eljön Joe Blackben egy csipetnyi borzongást, egy leheletnyi sóhajt, vagy némi nevetést cs...
Videó: Ronaldo és Mourinho sem vette át ezüstérmét az elvesztett Király-kupa utá...
A La Sexta spanyol tévécsatorna felvételein jól látszik, hogy sem Cristiano Ronaldo, sem pedig José Mourinho nem vette át ezüstérmét az Atlético Madrid ellen elszenvedett kupadöntő után. A Realt a díjak átadásakor Aitor Karanka ké...
Skaliczki győzelemmel búcsúzna Szegedtől
Szombaton elkezdődik a két győzelemig tartó MKB VeszprémPick Szeged férfi kézilabda bajnoki döntő. Az alapszakaszban elért jobb helyezésének köszönhetően a veszprémiek élvezhetik a pályaelőnyt, ami azt jelenti, a csongrádiaknak le...
Juhász Roland szerint mindenki a Vidi ellen mutatná meg
Ma este fél hétkor a Kaposvár ellen lép pályára a Videoton labdarúgó csapata. A fehérváriak előtt csupán egy cél lebeg, legyőzni a Rákóczit és megőrizni a tabellán elfoglalt második helyet. Juhász Roland szerint ez így első ránézé...
A Fradi nyerte az örökrangadót Győrben
A Ferencváros 2-0-s győzelmet aratott Győrben az MTK Budapest felett a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójában, a szombati örökrangadón.
Daganattal kezelik a Barca edzőjét New York-ban
A jövő héttől ismét New Yorkban kezelteti magát Tito Vilanova, a spanyol bajnok FC Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője.
A Videoton nyert és három ponttal megelőzte az MTK-t
A Videoton 2-1-re legyőzte a vendég Kaposvárt a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának szombati játéknapján.
Bulvár
A világ legveszélyesebb tengerpartja - sokkoló videó!
A nyaralást egy becsapódó repülőgép zavarhatja megtémakör: Egyebek, kategória: Egyebekfejlesztő: Baleset a tengerpartonméret: 0 kB(teljes, idegen nyelvű)
Szeretnéd tudni, ki voltál előző életedben? - Három árulkodó dolog
Nem is gondolnád, milyen könnyen közelebb juthatsz a válaszhoz, ki voltál előző életedben.
Ez aztán furcsa fordulat! Mégis ByeAlex nyerte a nemzetközi versenyt
Bár a kihirdetett eredmények szerint a 10. lett ByeAlex, kiderült, mégis ő a nyertes.
Mintha ikrek lennének! Megszólalásig hasonlít a magyar énekesnő és a hollywoodi ...
Nem csak Hilary Duffnak van magyar hasonmása.
Nem szégyenlősködött! Palvin Barbi egy szál bugyiban mutatta meg magát - Képek!
Palvin Barbi merész képeken pózol egy magazin felkérésére.
Trafik: Havas Henrik élő adásban kért bocsánatot Varga Miklóstól
Az előadóművész pedig a műsor végére revideálta véleményét trafikügyben.
Kiderült Alex titka
Előzményes oka van annak, hogy Nyíregyháza felé autózom megtekinteni Játékország magyarhoni fellegvárát. Az előzmény pedig emberöltőnyi: a történet 1932-ben kezdődik, vagy tán még egy kicsit előbb is
Videó: rácsukódott a kertkapu a Lamborghinire
És nem is akárkijére: Kanye West Aventadorját egy barátja hozta el a szervizből, a végállomás Kim Kardashian háza volt. A gonosz kertkapu azonban túl gyorsan csukódott, így a bal oldalon keletkezett mély karcok miatt lehet visszav...
Narancsszínű figyelmeztetés: itt heves zivatarok lehetnek
Az esernyőt is viheti a vihar.
ByeAlex divatot teremtett Malmőben
ByeAlex nagy népszerűségnek örvend a svédek körében, nem csak a Kedvesem című daláért rajonganak az Eurovíziós Dalfesztiválra látogatók, de sapkájával és szemüvegével is divatot teremtett.
Fordulat Csobot Adél és Istenes Bence kapcsolatában
Már nem csak Bence nagyszülei kedvelik az X-Faktor friss műsorvezetőjének választottját. Adél az anyósát is levette a lábáról.
10 dolog, amit soha ne mondj a férjednek - Nagy hibát követnél el
Szeretnéd megőrizni a szerelmet és a békét a házasságotokban? Ezeket a mondatokat kerüld!
blogmorzsák
Tíz indok, amiért a röghöz kötés elfogadhatatlan
Számos érv és ellenérv született már a témában. Ez a poszt az ellenérveket sorakoztatja fel.
Egy életre rokkant marad
Egy anya kálváriája a fiával, akinek a daganatát későn vették észre, így a szövődmények miatt örökre ágyhoz kötött beteg marad.
A Kedvesem a világhírért küzd
ByeAlex a döntőben tizenhetedikként fogja előadni a magyar dalt.
Miért csak csirkefalatok és halrudacskák, tészta és sült krumpli?
Miért annyira fantáziátlanok az éttermek,
ha a gyerekekről van szó?
Ebben az országban már csak jobb- és baloldal létezik
Nincsenek munkanélküliek, megváltozott munkaképességűek, hátrányos helyzetűek, csak Orbán hívek, vagy mocskos kommunisták.
Beckham nagy pénzek kapujában
A visszavonuló David Beckhamnek nem kell tartania a jövőtől, sőt, szakemberek szerint most jön el számára a Kánaán.
Útnak kellett indulni
Eljutottunk oda, hogy minden hónapot
50 ezer forint mínusszal kezdtünk.
A helyzet tarthatatlanná vált, ezért elindultunk.
Kubatovosították
a trafiknyertesek listáját
Orbán Viktor, Lázár János alkotmányt sértenek, amikor kijelentik, hogy százas nagyságrendben nyertek baloldaliak is trafikkoncessziót.

- Sipos Peti visszatért eredeti szakmájához!
- Szabó Zsófi szexis fotósorozata
- Sándor Orsi legjobb barátnője az édesanyja!
- A Stonehenge környéke az eddig véltnél ötezer évvel korábban lakott volt
- Transzplantáció után négy vesével él egy gyermek
- A szex jobban boldogítja azt, akinek a szomszédja ritkábban műveli
- Paul Hogan szerint adótanácsadója elsikkasztotta 34 millió dollárját
- Micsoda nők a mirigyek!
- Az alkotmányosság jövőjét eldöntő határozatok előtt áll az Ab
- Czomba Sándor: lehetőséget kell adni a tisztességes munkára
- Bankszövetség: a bankok kész csomagokkal várták a végtörlesztés lehetőségét
- Hetényi távozik a Fehérvár hokicsapatától
- A fővárosban a takarító többet keres az orvosnál
- Bécsben drágább az áram
- Gyöngyöspata - Gyurcsány Ferenc egymillió forintot ajánlott fel a helyi romák segítésére
- Gyöngyöspata - LMP: A Fidesz és a Jobbik kéz a kézben állították el a mostani helyzetet
- Iskolák összevonása ellen demonstráltak Nagykanizsán
- Városi fogászati rendelés
- Országszerte hódít a Rukkola
- Három rendezvény miatt is forgalomkorlátozás lesz Budapesten a hétvégén
- Több ponton is változik a budapesti közösségi közlekedés menetrendje októbertől
- Menetrendváltozások léptek életbe a budapesti tömegközlekedésben
- A paksi atomerőmű megfelelt az uniós stressz teszten
- Forgalomkorlátozások és menetrendváltozás az ünnep idején
- Az óraátállítás négy vonat közlekedését érinti
- Havazás - Késnek a vonatok a nyugati megyékben
- Halottak napja - Forgalmi változások a közösségi közlekedésben
- Mától hosszabb ideig tartanak nyitva a temetők
- Változik a vonatok közlekedési rendje a munkanap-áthelyezés miatt
- Vezessünk biztonságosan télen is!
- Ferenciek tere - Keddtől forgalomkorlátozások lesznek a tér átépítése miatt

