Ezt olvasta már?

0

Repülőkkel kötné össze a magyar nagyvárosokat a kormány! Pécsről Budapestre, Szegedre és a többi megyeszékhelyre!

A kormány szeretné, ha minden nagyobb város elérhető lenne legalább kisrepülőgéppel, ami Nyugat-Európában már mindennapos és összefüggésben van a beruházásösztönzéssel - mondta pénteken Székesfehérváron a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.


hirdetés

 

Magyar Levente a Megyei Jogú Városok Szövetségének közgyűlésén arról beszélt, hogy a magyar gazdaság gerincoszlopát a megyei jogú városok hálózata adja, ezért a fejlesztésükben szeretne a kormány szorosabban együttműködni a helyi vezetőkkel.

Az államtitkár azt kérte a városvezetőktől, hogy készítsenek repülőtér-fejlesztési terveket vagy a már létezőket adják át a minisztériumnak.

 

Trianon 100. évfordulóján azt is meg kell vizsgálni, hogy melyek azok a határon átnyúló közlekedési beruházások, projektek, amelyeket a következő években meg lehetne valósítani – fűzte hozzá az államtitkár.

 

Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke arról beszélt, hogy az elmúlt három hónapban a magyar nagyvárosok óriási segítséget kaptak a kormánytól a gazdaságfejlesztés és a gazdaságösztönzés területén. Hozzátette, hogy kétmillió ember él ezekben a városokban és a GDP több mint egyharmadát állítják elő.

 

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere azt mondta, hogy sokat segítettek a kormányzati vagy a kormányon keresztül érkező uniós támogatások, de

az igazán fenntartható módja a gazdasági fejlődésnek, ha a helyi gazdaság tud folyamatosan növekedni, az adja az önkormányzatok jelentős bevételeit, amelyekkel a gazdaság környezetét, egy várost lehet fejleszteni.

 

(MTI)







0
0

hírek innen, onnan

Szeptemberben 27 havi mélypontra csökkent a német feldolgozóipari teljesítmény

Szeptemberben a vártnál nagyobb mértékben, 27 havi mélypontra csökkent a német feldolgozóipar teljesítménye az S&P Global...

Ismételten történelmi mélyponton a magyar valuta: 425 forint egy euró

Mélyrepülésbe kezdett a forint, hiába a monetáris tanács legutóbbi drasztikus jegybanki alapkamat-emelése; eközben pedig az olajár is...

Gáspár Evelin szerelme a Párharcban: „Te vagy a tanult asszony”

Úgy tűnik, nemcsak más sztárokkal lesznek feszültebb pillanataik Gáspár Evelinéknek, hanem egymással is a Párharc első évadában.

Ekkora volt júliusban a külkereskedelmi áruforgalom hiánya

Júliusban az export euróban kifejezett értéke 12,8, az importé 24,1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, a deficit 1,123...

Széllel érkezik a kedd, néhol zivatarok is előfordulhatnak

Noha komolyabb viharoktól nem kell tartanunk, a szél kedden sem veszít sokat erejéből, néhol pedig akár záporok is előfordulhatnak majd a...

Az EU tovább fogja erősíteni a korlátozó intézkedéseit Oroszországgal szemben

Az Oroszországra nehezedő nyomás növelése érdekében az Európai Unió tovább fogja erősíteni korlátozó intézkedéseit, hogy Moszkva...

Rekord nézőszámmal zárt a Budapest Park

A szórakozóhely és kulturális komplexum koncertjeire mintegy 610 ezer ember volt kíváncsi.

Kövér László: A tisztességes pedagógusok teljesítménye nem a fizetésüktől függ

A házelnök arról is beszélt, hogy nem orosz-ukrán, hanem orosz-amerikai háború zajlik a szomszédunkban.

Wisconsini lány a nap csaja

Modell, szerencsénkre.

Párharc: Kulcsár Edina szerelme, G.w.M. nyilatkozott a műsorról

G.w.M. mondott pár szót a Párharcról, amiben közösen szerepelt Kulcsár Edinával, élete szerelmével, aki várandós tőle, hamarosan...

Sport

Súlyos sérülést szenvedett a magyar focista, az egész ország imádkozik érte - sokkoló videó

A Gyirmót játékosa elvesztette az eszméletét, azonnal a kórházba szállították.

Szilágyi Liliánát egy szexuálisan beteg barátnő kínozta az iskolában

Az ifjúsági olimpiai bajnok úszó azt is elmondta, hogy korábban olyan férfiakat keresett, akik hasonló karakterek voltak, mint az édesapja.

Őszintén vallott súlyos betegségéről a magyar válogatott kézilabdázónő

Még csak az út felénél jár, de már újra edzésbe állt.

Meghalt az Európa-bajnok magyar vízilabdázónő

A BEK-győztes sportoló 57 éves volt.

Gusztustalannak nevezte középpályása játékát a Puskás edzője

Hornyák Zsolt szerint három, négy gólt kellett volna szerezniük a Vidi ellen.

Életveszélyben a Fradi korábbi edzője: páncélozott rendőrautókkal szállították Dollékat

A Ferencváros korábbi német focitrénerét, Thomas Dollt és csapatát, a Persija Jakartát is érzékenyen érintette a hét végi Indonéziában történt stadionkatasztrófa, melynek során legalább 125-en vesztették élet

Haaland olyan rekordot állított fel, amit egyhamar senki sem fog megdönteni

Nem túlzás, hogy minden fordulóra jut egy Haaland-rekord.

Százmilliós igazolás: Haaland már a barátját is a Cityhez csábítja

Átigazolási szezon után. Licitháború előtt. Indul a hajsza Jude Bellingham megszerzéséért.

Az év büntetője: szaltózva lőtte be a tizenegyest a focista - videó

A 26 éves orosz játékos nem először robbantotta fel az internetet a trükkös góljával.

57. születésnapján meghalt Vincze Edit

Az Európa-bajnok magyar vízilabdázó 1991-ben ért fel a csúcsra a válogatottal.

0

Bulvár

Sokkot kapott a vőlegény, mikor megtudta, kinek a szeretője volt korábban a várandós menyasszonya - veszélybe ...

A szerelmespár már az esküvő előszobájában járt, amikor szívszaggató családi titokra derült fény.

Testével keresi kenyerét az X-Faktor egykori sztárja

Rég nem hallottál róluk, de a nevüket látva most egyből bevillan az arcuk!

„Az erőszakolók börtönbe valók, nem a médiába” – Hangos tüntetések Belgrádban, miután egy bulvárlap interjút k...

Elmondjuk, mi a probléma azzal, ha egy sorozatos nemi erőszakot elkövető férfitól azt kérdezi egy újságíró, hogy mit tehetnek a nők azért, hogy elkerüljék az agresszióját.

Dubaji hercegné is lehetett volna, végül Roger Federer feleségeként ismerte meg a világ – Kicsoda valójában Mi...

Több mint húsz év után idén szeptemberben véget ért a világklasszis teniszező, Roger Federer pályafutása. Köszönőbeszédében a sportoló háláját fejezte ki a rajongóknak és családjának, különösképp feles

Döcögősen, de elindult a népszámlálás – mutatjuk, mire figyeljünk

Nézzük, milyen határidőket kell észben tartanunk, illetve milyen kérdésekre számíthatunk.

Ez igen: Goldie Hawn és Kurt Russell friss fotóján mindenki ledöbbent

Goldie Hawn és Kurt Russell újra és újra bebizonyítják, hogy náluk keresve sem lehet találni tökéletesebb párt, akik nemcsak egymás igaz szerelmei és nagyszerű szülők, de a legjobb nagyszülő címet is kiérdemelt

Közel 125 ezer ember kap 300 ezer forint feletti nyugdíjat

123 ezer nyugdíjas ellátása haladja meg a havi 300 ezer forintot a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint.

Kizuhant egy budapesti kórház ablakából a sztárújságíró – A betegsége miatt dobhatta el az életét Benedek Istv...

Szomorú véget ért az egyik legnagyobb kortárs magyar író, sztárújságíró Benedek István Gábor élete. BIG – ahogy mindenki hívta – szeptember 23-án, egy budapesti kórház ablakából a mélybe zuhant. A barátai

Kirúgták a matekot tanító osztályfőnököt, a tesi- és a magyartanárt is a kölcseys végzős osztályban

A Tanítanék Mozgalom és a noÁr Mozgalom szervezett demonstrációt a Kölcsey Ferenc Gimnázium elé. Azt egyelőre senki nem tudja, hogyan lehet majd pótolni az óráikat.

Ez történik a testeddel, ha naponta csak egyszer eszel

Naponta mindössze egyszer enni egy meglehetősen szigorú korlátozás a testünk számára, ami eleve nem egészséges. Fogyás szempontjából mégis sokan kipróbálják ezt a módszert, leginkább azért, mert nem gondolnak b

Olyan történt adásban, ami Magyarországon eddig soha

Nem túlzás, a fél ország szorított Kovács Attilának, hogy vigye el a főnyereményt a Géniuszból. Sikerült neki.

A nyugdíjasok száma megyénként

Budapesten és Pest megyében közel 600 ezer nyugdíjas él összesen.

blogmorzsák

Volt-e köze a düsseldorfi vámpírnak a nácikhoz?

A német Peter Kürten főleg nőket és gyerekeket ölt kalapáccsal, késsel, ollóval. Ügyéből 1965-ben különös film készült.

A NASA közzéteszi a bolygóvédelmi teszt képeit

A sikeres DART küldetés felvételén látható, ahogy az űrszonda az aszteroidába csapódott.

0