Régészeti leletek kerültek elő a türjei templomban
Régészeti leletek kerültek elő a Zala megyei Türjén, az Árpád-kori templom felújítását megelőző régészeti ásatások során, többek között egy középkori sírkamra, amelyben nők, papok és egy gyerek földi maradványai feküdtek.
A Csornai Premontrei Prépostsághoz tartozó türjei Gyümölcsoltó Boldogasszony plébániatemplomban pénteken tartott régészeti bemutatón Orha Zoltán, a Göcseji Múzeum régésze elmondta: az Árpád-kori templom középkori padlószintjének feltárása során került elő a váratlan sírlelet. Nem volt írásos említés arról, hogy a templom főhajójának közepén, a padozat alatt egy boltíves sírkamra található, ahol a 18. század közepéről származó koporsók fekszenek.
A 2018 óta tartó régészeti feltárás keretében bukkantak rá az üregre, amelyben három előkelő hölgy, két papi személy és egy kisebb koporsóban egy gyerek földi maradványai voltak. Szokatlan módon a csontok nagyobb részt elporladtak, de a fa és a textil viszonylag épen maradt.
A koporsó felirata alapján sikerült azonosítani az egyik férfit, aki az 1757-ben elhunyt Norbert Rafael prépost volt, a másik férfi pedig szintén papi személy lehetett. A papi sírokból stóla, bőrkesztyű és lábbelimaradványok kerültek elő, a három előkelő hölgy maradványai között viszonylag jó állapotban maradtak meg rózsafüzérek, illetve előkerült egy selyemkendő is - sorolta a régész.
Orha Zoltán elmondta, hogy a 13. századi premontrei templom nagyjából a jáki templommal azonos időben épülhetett, de annál épebben maradt fenn és sokkal inkább jellemzi a kor építészeti stílusát. Annak ellenére, hogy a 18. században barokk stílusban bővítették és díszítették.
A közelgő rekonstrukció előtt sikerült rábukkanni a templomtoronyba vezető lépcső egykori belső ajtajára, a pillérek másfél, sőt csaknem háromméteres mélységbe nyúló bazalt alapjaira. A török korban erődítményként is szolgáló templomban valószínűleg helyben öntött, de soha ki nem lőtt puskagolyókat is találtak, de több középkori pénzérme, valamint bronzolvadék is előkerült, utóbbi egy tűzvész nyomán lezuhant és megolvadt harang maradványai lehettek.
A Csornai Premontrei Apátság közleménye szerint a türjei Árpád-kori templom és a szomszédos majorság épületének műemléki helyreállítása és turisztikai célú fejlesztése 3,17 milliárd forint vissza nem térítendő kormányzati támogatással zajlik.
A régészeti kutatások lezárultak, hétfőn a kivitelezők megkezdik a templom alapozását és szigetelését, majd a gépészeti és elektromos hálózatot építik ki. Májustól két nyáron keresztül a festő-restaurátorok a rossz állapotban levő freskók helyreállítását is megkezdik.
A várható átadás és a templom szentelése 2021 szeptemberében várható.
hírek innen, onnan
Ez az ital megtisztítja a májadat és csökkenti a vércukorszintet: sokkal finomabb a kávénál és olcsóbb
Pár korttyal ebéd után a máj egészségéért: csökkenti a cukorszintet és kitisztítja a fejet. Felejtsd el a kávét, inkább szavazz...
Borította a bilit a Jóbarátok sztárja: durván mérgező légkör uralkodott a sorozat forgatásán
Gyakran bántak tiszteletlenül, különösen a női szereplőkkel.
Súlyos, hogy mit mutat meg a vérvétel, minden idősre vonatkozik
A személyi igazolványban szereplő életkor nem feltétlenül mondja meg, valójában milyen állapotban van a szervezet.
Norris letarolta Miamit, a McLaren megtörte a Mercedes fölényét a sprintkvalifikáción
Lando Norris miami erődemonstrációja után úgy tűnik, bevált, hogy a McLaren egy teljesen új autót épített a többhetes kényszerszünetben.
Elhunyt Takács Csaba
Meghalt Takács Csaba, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egykori ügyvezető elnöke, volt parlamenti képviselője, a Communitas...
Az FBI közzétett egy videót, amin Trump támadója fegyverrel áttör az elnököt védő rendőrökön
A férfi átrohan a beléptetőkapun és rálő az egyik rendőrre.
Mi történik a testeddel, ha elhagyod a tejtermékeket? Meglepő változások
Egyre többen döntenek úgy, hogy csökkentik vagy teljesen elhagyják a tejtermékeket az étrendjükből. Ennek oka lehet érzékenység,...
Hatott az uralkodói látogatás, Donald Trump eltörli a skót whiskyre kivetett amerikai büntetővámok részét
2025 áprilsa óta 15 százalékkal esett vissza az export.
Megverték Miamiban a Mercedest, meglepetést okozott a világbajnok
Négy versenyhétvégét kellett várni arra, hogy a 2026-os Forma–1-es szezonban először legyőzőre találjon a Mercedes. Lando Norris...
A korábbi F1-es világbajnok a Miami Nagydíj sprintidőmérőjén hatalmasat bukott
A Mercedes visszaesésére senki sem számított.
Megroggyanhat a Mercedesek uralma a Miami Nagydíj sprintidőmérője alapján
Szabályváltozások és hosszú kényszerszünet után tért vissza a Forma–1 a Miami Nagydíj hétvégéjével.
A születésnapos Hornyák: "Számomra ez az igazi ajándék"; Campos: "Néhány fiatal hibáját még fel kell dolgoznom" - értékelések
Így értékelték a vezetőedzők a péntek esti ZTE-Puskás Akadémia mérkőzést.
Sport
Az UEFA megindokolta, miért vonta vissza a játékvezető az Arsenal tizenegyesét az Atlético Madrid ellen
Itt a hivatalos indoklás.
Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai
Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.
„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után
A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta
Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.
Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk
Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.
Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén
A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.
Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.
Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő
A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.
„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó
A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.
Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének
Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.
Váratlan események sora után jön az ukrán–orosz döntő
Mirra Andrejevát egyedül Bondár Anna szorongatta meg. Marta Kosztyuk nyilatkozott a kézfogásról.
Bulvár
Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök
Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű
A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.
2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért
„Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz
Most viszont 71 százalékot húzott be a Tisza.
Szégyenletes videó került elő, ahogy menekülnek a titkosszolgálat emberei a Donald Trump elleni merényletkísérletnél
Alig volt szakszerű megmozdulásuk az ügynököknek, itt még fejek hullanak.
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.
Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje
A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.
Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés
Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.
Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld
Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.
Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját
A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény
Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született
Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.
Veszélyben a nyár. A meteorológusok állítják, augusztusban drasztikusan megváltozhat az időjárás
Szabadságot tervezel? Mutatjuk, mire számíthatsz nyáron!
Szívszorító hír érkezett Rubint Réka állapotáról
Nyilvánosságra hozta.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


