Ezt olvasta már?


Red Bull Air Race: újra a Lánchíd alatt repülnek át a pilóták

Idén is a Lánchíd alatt repülnek át a pilóták a Red Bull Air Race műrepülő világbajnoki sorozat hétvégén sorra kerülő budapesti futamán.

A viadal hétfői sajtótájékoztatóján elhangzott, a pályát az eddig megszokottak szerint ismét a Duna felett, a Lánchíd és a Margit-híd közötti szakaszon alakítják ki.

Besenyei Péter korábbi versenyző, a sorozat egyik ötletgazdája leszögezte, a résztvevő pilóták a világ legjobb műrepülői, nekik nem jelent extra veszélyt a híd.

"Bármi lehet veszélyes, ha nem megfelelő felkészültséggel és rutinnal állunk hozzá. Inkább úgy fogalmaznék, hogy ez egy különleges lehetőség a pilótáknak, egy kis plusz figyelmet is igényel" - jelentette ki.

A két éve visszavonult Besenyei elmondta, a versenyzés hiányzik neki, s nagyon várja a lehetőséget, hogy a viadal előtt kalibrációs repülést végezhessen a pályán, illetve bemutatót tarthasson a közönségnek. A sorozat 2003-as bajnoka bemutatta a repülés során viselt tűzálló overallját is.

Clemens Jaeger repülési és sportigazgató kiemelte, a budapesti futam különleges kihívás a pilótáknak és a szervezőknek is.

"Előbbieknek azért, mert nem csupán a pályára, hanem a Lánchíd alatti átrepülésre is figyelniük kell, nekünk pedig a folyóra telepítés jelent izgalmas feladatokat" - fejtette ki. Hozzátette, ikonikus helyszíne a vb-sorozatnak a magyar főváros, ahonnan a következő versenyhelyszínre, Kazanyba szállítják majd át a repülőgépeket.

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója emlékeztetett arra, hogy Magyarország már 11. alkalommal rendez futamot a Red Bull Air Race sorozatban.

"Méltán mondhatjuk, hogy ez a világ leglátványosabb futama. A belvárosi viadal kuriózum versenyzőknek, szervezőknek és nézőknek egyaránt" - fejtette ki. Hangsúlyozta, az idény a bajnokság közepén jár, hiszen a nyolc viadalból a negyedikre kerül sor Budapesten.

"Bízunk benne, hogy idén sikerül jó versenyt rendezni. Tavaly a szél és a magas vízszint nehezítette a dolgunkat, reméljük, hogy idén megfelelő lesz az időjárás" - fogalmazott Gyulay Zsolt. Kitért arra is, hogy a magyar honvédség közel száz katonája biztosítja a pontonrendszert.

A holtversenyben éllovas Martin Sonka közölte, az idei szezon elég jól alakul, de tökéletes versenyhétvégéjük nem volt még.

"Remélem, hogy ezúttal összejön, és megszerzem a második győzelmemet is" - jelentette ki a 39 éves cseh versenyző. "A szakszolgálati engedélyünk elvesztésével járna, ha engedély nélkül repülnénk át egy híd alatt. Jó, hogy erre most legálisan, ellenőrzött körülmények között van lehetőség" - mondta Sonka, aki megnyerte a szezonnyitó viadalt Abu-Dzabiban, Budapesten pedig harmadikként zárt két éve. Kiemelte, a nehézség más pályákhoz képest az, hogy kevesebb idő van rákészülni az első kapura.

A kísérőprogramokat követően a szombati szabadedzés 13.50-kor, a selejtező 16 órakor kezdődik. A vasárnapi első fordulóra 14 órától kerül sor, majd 16 órakor kezdődik a legjobb nyolc, 16.30-kor pedig a legjobb négy pilóta vetélkedése.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Góllal debütált Nápolyban a United kegyvesztett támadója

Rasmus Hojlund két rémálomszerű Manchester Unitednél töltött év igazolt a Serie A-címvédő Napoli csapatába. Az Atalantában korábban...

Megpróbálja kijavítani a Rayo elleni pontvesztését a Barcelona

A Barcelona és a Valencia a La Liga negyedik fordulójában mérkőzik meg egymással. A találkozóra szeptember 14-én, este kilenc órakor...

Magyar Péter elmondta, mi a terve az Otthon Starttal

A Tisza Párt megtartaná az Otthon Startot, és kiegészítené egy bérlakás-építési programmal – mondta Magyar.

Biztonságos, de lehetne jobb az új Suzuki

A maximálisan adható öt csillagból négyet gyűjtött be, és ezzel a középmezőny tetejére pozicionálta magát a Suzuki e-Vitara az Euro...

Magyar Péter: A Tisza-kormány megtartja az Otthon Start-ot

Magyar Péter bejelentette: a Tisza-kormány megtartja a támogatást, de több tízezer szociális bérlakás építésével egészítené ki...

Lotfi Begi 11 éves lánya szépséges: Zazinak vakítóan zöld a szeme

Lotfi Begi lányának mosolya és ragyogó szeme mindent elárul.

Újabb gyilkosság történt az országban

Megöltek egy 40 éves nőt Ecsegen szombaton.

Anyahajó jelent meg Oklahoma felett

Rendkívül ritka és látványos „anyahajó” szupercella alakult ki tegnap, szeptember 8-án Oklahoma északnyugati részén, a High Plains...

3 csillagjegy, akire gazdagság vár 2025 őszén

Az ősz sokak számára a beérés időszaka: amit az év első felében vetettünk, annak most szüretelhetjük a gyümölcsét. Legalábbis...

Megnősült Molnár Gusztáv, mesés idézettel jelentette be a hírt

Nem is lehetne boldogabb a magyar színész!

Kilőtte Putyin csodafegyverét Oroszország: levegőbe emelkedett a Cirkon

Oroszország Cirkon hiperszonikus cirkálórakétát tesztelt a Barents-tengeren a Zapad hadgyakorlat keretében

Trump a maffiaellenes törvényt alkalmazná Sorossal szemben, akinek újra nekiment

Az amerikai elnök legutóbbi Soros-ellenes kirohanása egy szélesebb körű kampány része, amelyben politikai ellenfeleit és kritikusait...

0

Sport

Robbie Keane a 15–0 után: Igazi futballünnepben volt részünk

A Ferencváros vezetőedzője elégedetten értékelt, miután a zöld-fehérek bejutottak a legjobb 32 közé a labdarúgó Magyar Kupában.

Elgurult a gyógyszere a magyar birkózónak, megütötte japán ellenfelét

A sportoló az összecsapást követően sem tudott egyhamar megnyugodni.

Váratlan csillaghullás, három NB I-es csapat is kiesett a Magyar Kupából

A Vasas négy gólt vágott a Puskás Akadémiának.

15 gólt lőtt FTC, az egyik NB I-es klub túlórázott, Böde duplázott, fordított a Honvéd

Szombat délután az NB I-es csapatok nem botlottak a Magyar Kupában, bár a Kazincbarika csak hosszabbítás után lépett tovább. A […] A 15 gólt lőtt FTC, az egyik NB I-es klub túlórázott, Böde duplázott, fordított

Az UEFA döntött: Szlovákia utólag Európa-bajnok

Az UEFA hivatalosan is elismerte a szlovákok sikerét.

A veretlen bokszzseni leiskolázta a világ legnépszerűbb bokszolóját

Terence Crawford pályafutása legnagyobb győzelmét aratta.

Vasas-Puskás Akadémia: a dühös Hornyák üzent pár játékosának, Erős sportszerűen értékelt

A MOL Magyar Kupa szombati játéknapjának egyik legnagyobb meglepetését a Vasas-Puskás Akadémia párharc szolgáltatta: az angyalföldiek 4-1-re kiejtették az NB […] A Vasas-Puskás Akadémia: a dühös Hornyák üzent p

Szürreális eredmény Dárdai Mártonék meccsén, a teljes stadion elcsendesedett

Nem az történt a magyar válogatott védővel, amire Berlinben számítottak.

Szappanos hibája sem segített, a Vasas kiejtette a Puskást a kupából

A MOL Magyar Kupában a fővárosban rendezték a sorozat egyik rangadóját, ahol az elmúlt években a feljutásról lemaradó Vasas FC fogadta a Puskás Akadémiát, amely az előző szezonban egy hajszállal maradt csak le a b

Varga Barnabás miatt különleges kérést kapott a Fradi – mit szól ehhez Robbie Keane?

A MOL Magyar Kupa harmadik fordulója igazi sportünnepet hoz Szarvaskendre, ahol a Ferencváros lesz a vendég.

„Nagyon boldog vagyok, még nem tudom felfogni" – remekelt a vb-n a magyar csúcstartó

Kozák Luca továbbjutása ezredeken múlott, már az előfutamban elvérzett a világbajnokság egyik legnagyobb sztárja.

Tizenötöt lőtt a Fradi, nem hibáztak az NB I-es csapatok a Magyar Kupában

Az ETO FC, a Debrecen, a Paks és a Diósgyőr után a Ferencváros is hozta a kötelezőt a labdarúgó Magyar Kupában.

0
0

Bulvár

Kellemetlen kép terjed Orbán Viktorról, minden ellensége rajta van

Váratlan plakát terjed az interneten, ennek nem fog örülni Orbán Viktor.

„A férjem hónapok óta nem nyúlt hoz-zám” Nők mesélnek a láthatatlan magányról

A láthatatlan magány érzése sokszor észrevétlenül lopódzik be a mindennapokba, és gyakran olyan finom jelekből áll össze, amelyek elsőre nem is tűnnek különlegesen katasztrofálisnak. A párkapcsolatokban ez az ál

Hideg élelmiszert venne? Nyugdíjas utalvánnyal nem fizethet, ez a szabály

Vannak olyan helyzetek, amikor a kereskedő nem engedheti meg, hogy ezzel fizessen - hiába került a kosárba kizárólag hideg élelmiszer.

Szarvasi kávéfőző új korszakba lép – így hódítja meg újra a magyar otthonokat

A magyar háztartások egyik legnagyobb kincse a múltból, amely ma is képes meghitt emlékeket idézni: ez a Szarvasi kávéfőző. Nem csupán egy eszköz a reggeli koffeinadag elkészítéséhez, hanem egy darabka történele

Így néz ki Karácsony Gergely ritkán látható felesége, szenzációs fotó került ki a netre

Egy olyan megható vallomást is tett, ami új oldaláról mutatja be a főpolgármestert.

Ők kapják meg utoljára a nyugdíjas utalványt: te is köztük lehetsz

Akinek október 15-ig sem érkezik meg a nyugdíjas utalvány, annak érdemes érdeklődni a nyugdíjfolyósítónál vagy a Magyar Postánál.

Vadidegen férfi Menczer Tamásnak egy pihenőhelyen: Maga még él?

A Harcosok Klubja edzőtáborába tartott a politikus.

Hatalmas robbanás rázta meg az európai fővárost: sok a sérült, többen súlyos állapotban vannak

Egy bárban történt robbanás Madridban, több szomszédos épület is megrongálódott.

Ebben a hónapban a legjobb megszületni

Tudományos bizonyíték van arra, hogy van ideális hónap a születésre - és nem azon alapszik, hogy kinek lehet szabadtéri szülinapi bulija, és kinek nem.

blogmorzsák

A vasúti közlekedés első halálos áldozata

Az 1830. szeptember 15-i megnyitóünnepségen a Liverpool–Manchester vasútvonal nagy pillanata tragédiába fordult.

Saját part, saját barát, saját csaj

Jókedvű rock, személyes, szellemes rap, kígyóbűvölő punk, embergyűlölő metal - új magyar zenék.

Magas varjúhájak

„Azért szeretem ezeket a varjúhájakat, mert a fejlődésük elejétől a végéig nagyon szépen díszítenek.“

0