Ezt olvasta már?


Putyin villámlátogatása: Hat óra alatt végzett Budapesten!

Ez tényleg villámlátogatás volt. Pár órát töltött Budapesten az orosz elnök, de újra megbénította az egész fővárost Vlagyimir Putyin, aki népes delegációjával tegnap érkezett Budapestre Orbán Viktor miniszterelnök meghívására. - Pécsi Napilap -

Óriási volt a felhajtás, egymás után három orosz elnöki gép szállt le a Liszt Ferenc repülőtérre. A magyar légtérben a honvédség Gripen vadászgépei járőröztek, az elnöki repülőt nem közelítették meg, főként a déli országrészben cirkáltak.

Az érkezés idejére hermetikusan lezárt repülőtéren katonai tiszteletadás mellett Szijjártó Péter külügyminiszter fogadta az orosz államfőt, aki egyből az ott várakozó saját páncélos Mercedesébe szállt. Putyin konvoja az ugyancsak védett útvonalon akadálytalanul ért az Országházhoz, ahol Orbán Viktorral találkozott.

Fotó: Isza Ferenc

A két vezető gazdasági, energetikai és kulturális kérdésekről tárgyalt. Láthatólag nagy összhangban tartott utána sajtótájékoztatót Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor. Idén már megkezdődhetnek a paksi bővítés terepmunkái, jövőre pedig akár a tényleges építkezés is megindulhat Orbán szavai szerint. Putyin megdicsérte Magyarországot: – Megbízható partner, stabil, fizetőképes tranzitország – sorolta az orosz államfő.

Forrás: Facebook

A szakértő szerint változás állhat be Oroszország megítélésében a világpolitikában. – Ha a most hivatalba lépett amerikai elnök, Donald Trump új alapokra helyezi az orosz–amerikai kapcsolatokat, akkor Orbánék profitálhatnak a mostani gyakori találkozásokból – vélte Kiszelly Zoltán politológus, aki szerint a jelenleg Trump meg akar állapodni Putyinnal, és visszavonhatja a bevezetett Oroszország elleni szankciókat.

– Magyarország is szeretné a szankciók megszüntetését, de az Európai Unió eddig kitartott a meghozott intézkedések mellett – mondta Kiszelly, aki felhívta a figyelmet, hogy ha eltörlik az Oroszországgal szembeni büntetőintézkedéseket, akkor Magyarország jobb pozícióból indulhat az orosz piacokon.

Ezért rossz

-Gyengítheti az EU-t és a NATO-t, ha folyton Putyin kegyét keressük

-Túlságosan elköteleződhetünk Oroszország irányába a nyugati integráció helyett

-A 12 milliárd eurós (3720 milliárd forint) Paks2 beruházás megtérülése kérdéses

 

Ezért jó

-A földgáz és kőolaj nagy részét Oroszországból hozzuk be, a majdani ártárgyalásokon jól jöhet a barátságosabb viszony

-Jobb pozícióból indulhatunk az uniós szankciók esetleges eltörlése esetén az orosz piacokon

-A párbeszéd mindig fontos, különösen egy atomnagyhatalommal

 

Ilyen feszes volt a tempó:

13. 12. Puyin IL–96-osa landol a Liszt Ferenc Repülőtéren

13. 26. Szijjártó Péter külügyminiszter üdvözli a katonák sorfala előtt

13. 55. Elindul a konvoj a belváros felé

14. 20. Megérkezik a Parlamentbe

14. 40 Elkezdődnek a tárgyalások Orbán Viktorral

16. 10. Késve kezdődik a nemzetközi sajtó­tájékoztató

17. 00. A tájékoztató véget ért, Putyin és kísérete elhagyja a Parlamentet

17. 25. Indulás a repülőtérre

18. 30. Putyin gépe felszáll

 

Forrás: Blikk







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Titokban vette át mandátumát a fideszes Ágh Péter, a Tisza levegőnek nézi majd

Az országgyűlési képviselő a sárvári jegyzőségen vette át a megbízólevelét, de a sajtónak jelzett időpontnál jóval korábban...

Nepotizmussal vádolja Toroczkai László a sógorát igazságügyi miniszternek jelölő Magyar Pétert

A Mi Hazánk elnöke szerint Melléthei-Barna Márton korábban annál az ügyvédi irodánál dolgozott, amely a Metát képviselte ellene. A...

A Burgenland kártya Magyarországon is kedvezményeket kínál

A Burgenland Card tulajdonosai a tartomány számos látványosságát ingyen vagy nagy kedvezménnyel látogathatják meg. Azt azonban kevesen...

Mi történik a testünkben, amikor horkolunk?

A horkolás sokunk életében jelen van – akár mi produkáljuk, akár valaki más mellett próbálunk aludni. Bár elsőre ártalmatlan, sőt...

Megjelent a ranglista: ezek a legnépszerűbb mesterséges intelligenciák idehaza

Az elmúlt három év során több modern AI is megjelent a magyar piacon, ezeket állította most sorrendbe a Google népszerűség szerint.

Rekorddöntő fagy tarolt csütörtök hajnalban

Megdőlt az országos csúcs, de a java még hátravan.

6,3 milliárdos energiaprogram zárult Szegeden – áttörést ígérnek a magyar kutatók

Befejeződött a 6,3 milliárd forintos költségvetésű megújulóenergia-kutatási program, amelyben hazai egyetemek és kutatóintézetek...

Elvesztette a Lufthansa légitársaság Pavel Talankin Oscar-szobrát

Nem engedték neki, hogy felvigye a fedélzetre, ezért egy dobozba csomagolták.

Újraindultak a tárgyalások Ukrajna jövőjéről, az oroszok tűzszünetet akarnak - Híreink az ukrán frontról pénteken

Amerika és Oroszország ismét tárgyalni kezdett az ukrajnai háború lezárásáról, ukrán források szerint Moszkva tűzszünetet is...

Választás 2026: összeállt az új kormány, komoly változások a Fidesznél - Cikkünk folyamatosan frissül

Összeállt Magyarország új kormánya - Magyar Péter döntött az igazságügyi miniszter és a belügyminiszter személyéről, ezzel...

0

Sport

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Alakul a botrány a kerékpárosoknál: rendzavarásra készülhetnek a BalatonFondo versenyen

Schneller Domonkos elnök szerint ennek oka egy megbízatása előtti időből származó megállapodás.

Nem Slot, nem Alonso – megvan az ideális jelölt a Liverpool kispadjára?

A szurkolók többsége szerint nem kérdés, hogy eljött az ideje az edzőváltásnak.

Ez volt a Liverpool legnagyobb baklövése? A nagy üzlet, ami visszafelé sült el

A támadógépezet már nem működik olyan olajozottan, mint tavaly, ennek Luis Díaz eladása az egyik oka.

Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét

Az Arsenal edzője értetlenül áll a játékvezető döntése előtt.

Szalah és Robertson ugyanabba a csapatba igazolhat, kiderült, már zajlanak a tárgyalások

A nyáron a Liverpool két legendája is távozik, miután lejár a szerződésük.

Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat

A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

21 olimpikon vehetett át vadonatúj autót a Hungaroringen

Mogyoródi körrel indult az ismerkedés, útjuk célállomása azonban Los Angeles.

0
0

Bulvár

„A k*rva anyátokat” – Bencsik András kiborult a Tisza Párt ötletétől

A Demokrata főszerkesztője kikelt magából, Magyar Pétert „büdös baromnak” nevezte.

Magyar Péter szerint nincs tovább szükség erre az állami szervre: felszámolja a milliárdos intézményt

Jelentős állami szervezet felszámolását tervezi az új kormányzati erő a hatékonyság jegyében.

Ha jön az euró, mi lesz a forintkészpénzzel? – itt a válasz

Az euró bevezetése nemcsak politikai vállalás, hanem egy pénzügyi újrarendeződés kezdete.

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.

Ez a híres színész lánya vezeti Friderikusz Sándor műsorát vasárnap: Panna újságíróként is dolgozik

A legendás színész lányának, László Pannának ez lesz az első tévés szereplése.

Tóth Vera férje is beszólt Tóth Gabinak, egyre több támadást kap az énekesnő

Tóth Gabi számára egyre kevesebb az esély a visszatérésre.

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

57 évesen váratlanul meghalt Mel Gibson szerelme: a színész összetört a gyásztól

Bennfentes források szerint Mel Gibson teljesen összetört, mióta megtudta, hogy Nadia Farès elhunyt.

300 forintos fogás forgatta fel Budapestet, a tulaj sem érti mi történik

Nulla marketing, mégis állandóan egymásnak adják a kilincset a vendégek.

Volodimir Zelenszkij reagált Magyar Péter feltételeire

Ukrajna európai uniós csatlakozása a tét.

Magyar Péter bejelentést tett, megvan a leendő Tisza-kormány belügyminisztere

Pósfai Gábor Pintér Sándort váltja, aki 16 éven keresztül irányította a tárcát.

Azonnal ellepték a partot a budapestiek, valami nagyon furcsa látszik ki a Dunából

Olyan dolog magasodik ki a Dunából, aminek nem kellene.

0