Piarista Ifjúsági Találkozó Nagykanizsán
Öt év után újra Magyarország ad otthont a nemzetközi Piarista Ifjúsági Találkozónak. A Nagykanizsán megrendezett szinóduson több mint 250 közép-európai fiatal vesz részt.
Isten hangja a lélek hangja, amelyet nem a fülünkkel, hanem a szívünkkel hallunk, ha elég figyelmesek vagyunk – erről is beszélt Miguel Giraldez piarista atya, generálisi asszisztens a reggeli szentmisén Nagykanizsán. A nemzetközi Piarista Ifjúsági Találkozó tegnap kezdődött és vasárnapig tart. A rendezvénynek második alkalommal ad otthont Magyarország, a házigazda szerepét a nagykanizsai Piarista-iskola tanárai és diákjai töltik be. – Ők eddig vendégként voltak jelen minden egyes alkalommal, most pedig házigazdaként kell abban a szeretetben és befogadásban, amelyet Ausztriában, Szlovákiában vagy éppen Lengyelországban megtapasztaltak, előre lépni – hangsúlyozta Nyeste Pál igazgató atya.
A találkozó gerincét a lelkiségi alkalmak adják, de kulturális programok és kirándulások is lesznek a hét további részében. – Az első kirándulást holnap tesszük Homokkomáromba, ez egy gyalogos zarándoklat lesz a hozzánk legközelebbi, egyébként nagyon híres Mária-kegyhelyre, pénteken elmegyünk Keszthelyre, ahol megnézzük a Festetics-kastélyt, de lesz balatoni fürdőzés is, a hétvégén pedig Budapestre látogatunk – mondta el kérdésünkre Böszörményi Géza SchP, a kanizsai piarista iskola pedagógusa, a találkozó főszervezője.
A találkozóra közép-európai országokból, így például Csehországból és Lengyelországból, valamint Magyarország különböző pontjairól érkeztek zömében 16 és 21 év közötti fiatalok. – Nekem nagy élmény piaristának lenni, mert az iskolánkba bármikor visszamehetünk, ha valamit tanulni akarunk vagy kérdezni szeretnénk. A mestereink is azt szokták mondani, menjünk csak, segítenek, bármi van – árulta el Zachár Bence, az alsógödi piarista szakközépiskola tanulója.
A fiatalok ezekben a napokban nemcsak a találkozón résztvevő országokról tudhatnak meg többet, de Nagykanizsát is felfedezik: ma délelőtt városismereti túrán barangolták be sok más mellett az Erzsébet teret.
Forrás: kanizsaujsag.hu
hírek innen, onnan
Az RTL felfedte Az Árulók összes szereplőjét: a Hunyadi főszereplője, Krizsó Szilvia és Puskás Peti is szerepel benne
Íme Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban 4. évadának teljes névsora. Ez a 13 versenyző csatlakozik még a műsorba.
Új internetsebesség-mérő gomb érkezik a Windows 11-hez
A Windows 11 legfrissebb, Dev és Béta csatornákon elérhető előzetes verzióiban több, eddig rejtett funkció is feltűnt, amik a jövőben...
Ez az egyszerű mondat a telefonos csalók végzete. Ha kimondod, azonnal lekopnak
óTelefonos csalások: Hogyan védekezzünk a modern átverések ellen?
Évtizedek óta ül halálsoron a férfi, most kihirdették a kivégzésének a napját
Elrabolt és megerőszakolt egy főiskolás hallgatót.
Kiengedték a kórházból a Fradi legendáját, először adott nyilatkozatot
Egy hónappal került kórházba a Ferencváros KEK-döntős játékosa, Mucha József. A Fradival két bajnoki címet és négy Magyar Kupát...
Történelmi pillanat: első női kormányfő ígéri meg az újjáépítést a véres zavargások után
Vasárnap letette a hivatali esküt az új nepáli miniszterelnök, nyugalomra és az ország újjáépítésében való együttműködésre...
Drámai rajtot hozott Takács Boglárka vb-elődöntője
A 24 éves sprinter rosszul jött ki az első indításnál történt kavarodásból.
Nagykanizsai gyilkosság: Kálmán hónapok óta zaklatta áldozatát
Hónapokig zaklathatta későbbi gyilkosa Andrást.
Orosz drónt üldöztek a román légtérben
Orosz drón sértette meg Románia légterét szombat délután – adta hírül a román Hotnews. A portál a bukaresti védelmi minisztérium...
Szívszorító módon emlékezett meg édesapjáról Tolvai Reni
Az énekesnő egy boldog pillanatot elevenített fel.
Ettől tátva marad a szád - Lil G autóján fekve csábít
Lil G kifejezte szeretetét járműve iránt.
Ezt nyújtják a hibrid sertésfajták: előnyök, hátrányok, gyakorlati szempontok
Bevett gyakorlat a sertéstenyésztésben a hibridek, vagyis a különböző fajták keresztezéséből származó egyedek használata, mutatjuk,...
Sport
A veretlen bokszzseni leiskolázta a világ legnépszerűbb bokszolóját
Terence Crawford pályafutása legnagyobb győzelmét aratta.
Robbie Keane a 15–0 után: Igazi futballünnepben volt részünk
A Ferencváros vezetőedzője elégedetten értékelt, miután a zöld-fehérek bejutottak a legjobb 32 közé a labdarúgó Magyar Kupában.
Váratlan csillaghullás, három NB I-es csapat is kiesett a Magyar Kupából
A Vasas négy gólt vágott a Puskás Akadémiának.
Kiakadt a Puskás Akadémia trénere a kupakiesés után: El kell gondolkodnia pár játékosomnak...
Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője a játékosoknak is üzent a Vasas elleni Magyar Kupa-kiesés után.
Vasas-Puskás Akadémia: a dühös Hor-nyák üzent pár játékosának, Erős sportszerűen értékelt
A MOL Magyar Kupa szombati játéknapjának egyik legnagyobb meglepetését a Vasas-Puskás Akadémia párharc szolgáltatta: az angyalföldiek 4-1-re kiejtették az NB […] A Vasas-Puskás Akadémia: a dühös Hornyák üzent p
Elgurult a gyógyszere a magyar birkózónak, megütötte japán ellenfelét
A sportoló az összecsapást követően sem tudott egyhamar megnyugodni.
15 gólt lőtt FTC, az egyik NB I-es klub túlórázott, Böde duplázott, fordított a Honvéd
Szombat délután az NB I-es csapatok nem botlottak a Magyar Kupában, bár a Kazincbarika csak hosszabbítás után lépett tovább. A […] A 15 gólt lőtt FTC, az egyik NB I-es klub túlórázott, Böde duplázott, fordított
Szürreális eredmény Dárdai Mártonék meccsén, a teljes stadion elcsendesedett
Nem az történt a magyar válogatott védővel, amire Berlinben számítottak.
Szappanos hibája sem segített, a Vasas kiejtette a Puskást a kupából
A MOL Magyar Kupában a fővárosban rendezték a sorozat egyik rangadóját, ahol az elmúlt években a feljutásról lemaradó Vasas FC fogadta a Puskás Akadémiát, amely az előző szezonban egy hajszállal maradt csak le a b
„Nagyon boldog vagyok, még nem tudom felfogni" – remekelt a vb-n a magyar csúcstartó
Kozák Luca továbbjutása ezredeken múlott, már az előfutamban elvérzett a világbajnokság egyik legnagyobb sztárja.
Tizenötöt lőtt a Fradi, nem hibáztak az NB I-es csapatok a Magyar Kupában
Az ETO FC, a Debrecen, a Paks és a Diósgyőr után a Ferencváros is hozta a kötelezőt a labdarúgó Magyar Kupában.
Nagy pofont kapott a Diósgyőr, a 93. percben jött a csattanó a Honvéd meccsén
A női NB I szombati játéknapján négy meccset rendeztek meg. A legsimábban a Puskás Akadémia nyert, míg az ETO pont […] A Nagy pofont kapott a Diósgyőr, a 93. percben jött a csattanó a Honvéd meccsén bejegyzés el
Bulvár
Hideg élelmiszert venne? Nyugdíjas utalvánnyal nem fizethet, ez a szabály
Vannak olyan helyzetek, amikor a kereskedő nem engedheti meg, hogy ezzel fizessen - hiába került a kosárba kizárólag hideg élelmiszer.
Szarvasi kávéfőző új korszakba lép – így hódítja meg újra a magyar otthonokat
A magyar háztartások egyik legnagyobb kincse a múltból, amely ma is képes meghitt emlékeket idézni: ez a Szarvasi kávéfőző. Nem csupán egy eszköz a reggeli koffeinadag elkészítéséhez, hanem egy darabka történele
Így néz ki Karácsony Gergely ritkán látható felesége, szenzációs fotó került ki a netre
Egy olyan megható vallomást is tett, ami új oldaláról mutatja be a főpolgármestert.
Ezt teheti a szomszéd, ha a háza elé parkolsz: nem egyértelmű a szabály
Konfliktus lehet a szomszédok között amiatt, mert nem tudják, a hely, ahol parkolnak, kinek a tulajdona.
Magyar Péter meghökkentő dolgot állít Hadházy Ákosról, nem erre számítottunk
Ellenzéki harc tört ki a választások előtt.
Ezt kiabálta Károly, mikor Harry megszületett – Diana nem akart hinni a fülének
Károly király és kisebbik fia, Harry kapcsolata a Megxit óta feszültségekkel teli, azonban már jóval korábban is történt olyasmi, ami árnyékot vetett a viszonyukra.
Orosz üzenet a világnak, Vlagyimir Putyin kilőtte hiperszonikus cirkálórakétáját
A Barents-tengeren, Skandináviától északkeletre indították el.
Hatalmas robbanás rázta meg az európai fővárost: sok a sérült, többen súlyos állapotban vannak
Egy bárban történt robbanás Madridban, több szomszédos épület is megrongálódott.
Ebben a hónapban a legjobb megszületni
Tudományos bizonyíték van arra, hogy van ideális hónap a születésre - és nem azon alapszik, hogy kinek lehet szabadtéri szülinapi bulija, és kinek nem.
Vujity Tvrtko hazatért Magyarországra, és azonnal óriási bejelentést tett
„Indul a nagy kaland” – közölte Vujity Tvrtko, aki a tévéképernyőre is visszatér.
Újabb életveszélyes nyaklövés az Egyesült Államokban
Súlyosan megsebesült Brantley Worley, a georgiai McCaysville város rendőrségének kapitánya, miután péntek este egy segélyhívásra reagálva nyakon lőtték – közölték a helyi hatóságok.
Óriásit tévedett Pottyondy Edina
Pottyondy Edina magyar influenszer megrendülten reagált Charlie Kirk amerikai konzervatív politikai véleményvezér meggyilkolására, és posztja tömeges támogatást váltott ki a közösségi médiában. Úgy néz ki, hogy
blogmorzsák
A híres waterlooi csata (1815)
A történelem egyik legjelentősebb csatáját Waterloo mellett vívta meg I. Napóleon és Wellington herceg.
Nagy-Miskolc - helységneveink nyomában
Diósgyőr. Hejőcsaba. Lillafüred. Pereces. Szirma. Martin-kertváros. Mindszent. Hámor.
Saját part, saját barát, saját csaj
Jókedvű rock, személyes, szellemes rap, kígyóbűvölő punk, embergyűlölő metal - új magyar zenék.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál