Ezt olvasta már?


Pénteken véget ér a tanév, kezdődik a vakáció

Pénteken véget ér a 2018/19-es tanév és megkezdődik a közel két és fél hónapos nyári vakáció csaknem másfél millió általános és középiskolás diák számára. Várhatóan idén is sok diák vállal munkát, illetve tölti a szünidő egy részét táborban.

A taborfigyelo.hu portál szerint a legnépszerűbbek a sport tematikájú vakációs lehetőségek, és a legtöbben Veszprém megyében táboroznak.

Az idei előrejelzések alapján megdől a tavalyi a rekord, és várhatóan több mint 215 ezer gyermek táborozik majd.

Tóth Béla, a www.taborfigyelo.hu vezetője az MTI-vel korábban azt közölte: a növekvő gyermekszámra a táborszervezők is reagáltak, és ahol megoldható, ott újabb turnusok indítását irányozták elő, ugyanis a legjobb ár-érték arányú táborok már március-áprilisban beteltek, és csak várólistára tudták felvenni a jelentkezőket. Az új turnusok indításával azon gyermekek is esélyt kaptak a legjobb táborokra, akik még nem foglaltak.

A jelenlegi táborkínálat óriási, csak a Táborfigyelőn több mint 1100 táborturnus közül lehet válogatni ár, helyszín és tábortéma alapján is. Azt látni kell - magyarázta -, hogy a hatalmas kereslet, azaz a táborozók megnövekedett száma egyúttal áremeléshez is vezetett. Így tíz százalékkal kell többet fizetni egy vakációs lehetőségért idén, mint tavaly, egy napközis tábor átlagára 35 ezer, míg az ott alvós táborok átlagköltsége 50 ezer forint - ismertette.

A portálon közzétett ismertető szerint a legnépszerűbb tábortéma 2019-ben a sport, míg az angol nyelvi és informatikai táborok holtversenyben a dobogó második fokát foglalják el. A harmadik helyre az egyre dinamikusabban előretörő készségfejlesztő táborok kerültek, míg őket a katonai és honvédelmi- és a kalandtáborok követik a ranglistán. Érdekes újdonság, hogy egyre több Magyarországon a meghökkentő témájú, vagy extrém tábor, amelyekre a kereslet is folyamatosan nő.

A földrajzi eloszlásban a vezető pozíciót, az előző évihez hasonlóan, továbbra is Veszprém megye birtokolja, míg a dobogó további két fokát Pest és Fejér megyék foglalják el. Továbbra is elmondható, hogy a napközis táborok legnagyobb koncentrációja Budapesten figyelhető meg, míg általánosságban kijelenthető, hogy a nagyobb városokban, megyeszékhelyeken a napközis, a kisebb településeken és környékükön az ott alvós táborok viszik a prímet.

Várja táboraiba a Magyar Honvédség is a honvédelem és a katonai élet iránt érdeklődő gyerekeket, fiatalokat - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) korábban az MTI-vel. Idén 72 táborban csaknem 2200-an vehetnek részt.

A június közepétől tematikusan megszervezett, többségében ötnapos táborokban például lovas, túlélő és önvédelmi foglalkozásokat kínálnak, valamint a légierő munkájával és a hagyományőrzéssel ismerkedhetnek meg a fiatalok. Nemcsak az általuk választott témakörökbe nyerhetnek betekintést, hanem például testnevelési, tereptani képességeket és ismereteket is elsajátíthatnak, amelyeket a mindennapi életükben is

hasznosíthatnak.

Az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány a balatoni nyári élménytáborokat június 16. és augusztus 30. között rendezi meg, ezalatt több mint harminc ezren táborozhatnak. A hatnapos, ötéjszakás táborok tíz turnusára gyermekvédelmi intézmények és a köznevelési intézmények 1-8. évfolyamos gyermekekkel jelentkezhettek, a június 30. és július 5. közötti turnusra 6-11. évfolyam közötti diákcsoportok.

Pénzügyminisztérium 2019-ben is meghirdeti a Nyári diákmunka programot, amelynek keretében 30 ezer diák kaphat munkalehetőséget - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter korábban az MTI-vel. Tájékoztatása szerint a 3,6 milliárd forintból induló programban az önkormányzatok és az önkormányzati fenntartású intézmények mellett a mezőgazdaság, valamint a turizmus és vendéglátás területén működő vállalkozások is támogatást kaphatnak a 16-25 év közötti diákok foglalkoztatására. A programban azok a nappali tagozatos diákok vehetnek részt, akik a tényleges foglalkoztatásukkor már betöltötték a 16. életévüket és legkésőbb a program befejezésekor még nem múltak el 25 évesek. A program keretében a munkabér és a kapcsolódó szociális hozzájárulási adó együttes összegének 75 százalékát térítik meg a munkáltatónak. Az önkormányzatok esetében százszázalékos a támogatás, amely legfeljebb két hónapra adható, július 1. és augusztus 31. között, maximum napi hat órás időtartamra - ismertette Varga Mihály.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Titkos dátumról beszélt a Star Wars sztárja – jöhet a folytatás

Sam Witwer szerint a Star Wars: Maul – Árnyak mestere új évadára nem kell sokat várniuk a rajongóknak.

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a...

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

A Netflix egyik legnagyobb sci-fi dobása majdnem visszafelé sült el

A Netflix űrállomáson játszódó sci-fi horrorja erős szereposztással, de ellentmondásos fogadtatással debütált.

Ez az ital megtisztítja a májadat és csökkenti a vércukorszintet: sokkal finomabb a kávénál és olcsóbb

Pár korttyal ebéd után a máj egészségéért: csökkenti a cukorszintet és kitisztítja a fejet. Felejtsd el a kávét, inkább szavazz...

Borította a bilit a Jóbarátok sztárja: durván mérgező légkör uralkodott a sorozat forgatásán

Gyakran bántak tiszteletlenül, különösen a női szereplőkkel.

Súlyos, hogy mit mutat meg a vérvétel, minden idősre vonatkozik

A személyi igazolványban szereplő életkor nem feltétlenül mondja meg, valójában milyen állapotban van a szervezet.

Norris letarolta Miamit, a McLaren megtörte a Mercedes fölényét a sprintkvalifikáción

Lando Norris miami erődemonstrációja után úgy tűnik, bevált, hogy a McLaren egy teljesen új autót épített a többhetes kényszerszünetben.

Elhunyt Takács Csaba

Meghalt Takács Csaba, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egykori ügyvezető elnöke, volt parlamenti képviselője, a Communitas...

Mi történik a testeddel, ha elhagyod a tejtermékeket? Meglepő változások

Egyre többen döntenek úgy, hogy csökkentik vagy teljesen elhagyják a tejtermékeket az étrendjükből. Ennek oka lehet érzékenység,...

0

Sport

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének

Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.

0
0

Bulvár

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született

Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.

0