Ezt olvasta már?

ORFK: új módszerekkel próbálkoznak csalók az apróhirdetések oldalain

Az apróhirdetések oldalain a csalók újabb módszerrel, hamis linkekkel próbálják becsapni az eladókat - hívta fel a figyelmet az Országos Rendőr-főkapitányság (ORF...


Pécsi és dombóvári iskolák nyerték az idei Szellemi Diákolimpia(R) országos döntőjét

Mindössze néhány sportágban kerültek megrendezésre Diákolimpia® versenyek a 2020/2021. tanévben, a pandémia miatt ugyanis a Magyar Diáksport Szövetség kénytelen volt a versenysorozatot idén is félbeszakítani.


hirdetés

A Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia® felmenő versenyeit a tanév során online formában sikerült

megrendezni, és a platform jól vizsgázott, így az országos döntő is ebben a formában

valósult meg. A június 5-i versenyen mind a III-IV., mind az V-VI. korcsoportba

tartozó csapatok összemérték felkészültségüket a „Magyarország diákolimpiai

bajnoka” címért.

A Magyar Diáksport Szövetség és a Magyar Olimpiai Akadémia által rendezett országos

megmérettetésen mindkét korcsoportból az a 12 csapat vehetett részt, akik az internetes

fordulókon a legtöbb pontszámot gyűjtötték, azonban a részvételt a középiskolai korosztályból 6

csapat vállalta. A 4-4 fős csapatok az országos döntőben élő feleletválasztós kvízekben tudták

felmérni tudásokat. A kérdések idén is az olimpiai versenyeken elért magyar és nemzetközi

vonatkozású eredményekre vonatkoztak.

A verseny végeredménye:

III-IV. korcsoportban:

HelyezésMegyeCsapatokTelepülésTestnevelő, Felkészítő

1.BaranyaPécsi Bártfa Utcai Általános IskolaPécsFöldvári Zoltán

2.VasŐriszentpéteri Általános IskolaŐriszentpéter

 

Szépné László Valéria,

Sebők Csaba

3.Borsod-A-ZSzent Márton Katolikus Gimnázium és Általános IskolaSzikszóDienes Zoltán

4.Vas

 

Répcelaki Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti

IskolaRépcelakSzabó Róbert

 

5.NógrádHesz Mihály Általános IskolaNógrád

 

Makkai Máté,

Tömösvári Sándor

 

6.Zala

 

Kőrösi Csoma Sándor - Péterfy Sándor Általános Iskola Péterfy

Sándor TagintézményeNagykanizsaSneff Ferenc

 

7.TolnaDombóvári Illyés Gyula GimnáziumDombóvár

 

Kovács Viktória, Dr.

Szenyéri Zoltán

7.VasKörmendi Kölcsey Utcai Általános IskolaKörmendKiskós Kitti

9.Borsod-A-Z

 

Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Ádám Jenő

TagiskolájaKazincbarcika

 

Máthé László, Máthéné

Szobota Ágnes

10.Borsod-A-ZNyékládházi Kossuth Lajos Általános IskolaNyékládházaHerman István

11.

Csongrád-

CsanádHódmezővásárhelyi Szent István Általános IskolaHódmezővásárhely

 

Szöginé Kotormán

Zsuzsanna, Béres Csaba

12.Borsod-A-ZGyarmati Dezső Sport Általános Iskola "B" csapatMiskolcVismeg István

 

V-VI. korcsoportban:

HelyezésMegyeCsapatokTelepülésTestnevelő, Kísérő

1.TolnaDombóvári Illyés Gyula GimnáziumDombóvár

 

Kovács Viktória, Dr.

Szenyéri Zoltán

 

2.Szabolcs-Sz-B

 

Északi ASzC Vay Ádám Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és

KollégiumNyíregyháza

 

Tóth Attila Árpád, Major

Csaba

 

3.Borsod-A-Z

 

Irinyi János Református Oktatási Központ - Óvoda, Általános Iskola,

Technikum, Szakgimnázium és DiákotthonKazincbarcikaTóth Máté, Darai Imre

4.Szabolcs-Sz-BNyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos GimnáziumNyíregyházaPazonyi György István

5.BudapestBudapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és GimnáziumBudapestVisontai Miklós

6.VeszprémVeszprémi SZC Öveges József Technikum és KollégiumBalatonfűzfőFekéné Tóth Judit Mária

A Diákolimpia ® versenyek fővédnöke dr. Áder János köztársasági elnök, védnökei közt pedig

megtalálható többek között dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, dr. Szabó Tünde

sportért felelős államtitkár és dr. Bódis József oktatásért felelős államtitkár is.

A Diákolimpia ® versenysorozatról általában

A Diákolimpia ® a diáksport egyetlen országos tanulmányi és tehetséggondozó versenye

Magyarországon, amelyet 15-20 sportágban az MDSZ, 30-40 sportágban pedig országos sportági

szakszövetségek és sportági szövetségek bonyolítanak le. A teljes évad megrendezése esetén a

versenysorozat keretében a több mint 300 ezer nevező közül 18 ezren jutnak el az országos

döntőkig. A Diákolimpia ® fővédnöke Áder János köztársasági elnök, a versenysorozatot az MDSZ az

oktatásért felelős miniszterrel közösen hirdeti meg. A Diákolimpia ® országos döntőinek érmesei

10 felvételi többletponthoz jutnak a felsőoktatási felvételik során, ahol a felvételi időpontját

megelőző 8 év erre jogosító eredményei érvényesíthetők.

A Magyar Diáksport Szövetség

A Magyar Diáksport Szövetséget (MDSZ) 1987-ben alapították, és mára a legnagyobb

magyarországi civil szervezetté vált a diáksport területén. A szervezet fő célja, hogy minél több

gyermeket vonjon be sportprogramokba és népszerűsítse az egészségfejlesztő testmozgást. Az

MDSZ küldetése, hogy a testnevelés és a sport minden gyermek életének részévé váljon, egész

életen át. A szervezet testmozgás- és sportprogramokon keresztül támogatja az önkéntesség,

valamint a társadalmi befogadás szemléletének erősítését, fejlesztését Magyarországon. A Magyar

Diáksport Szövetség állandó kapcsolatban áll szinte valamennyi magyarországi iskolával, és

minden évben megrendezi a Diákolimpiát, amely az egyetlen országos tanulmányi verseny a

diáksportban.







0
0

hírek innen, onnan

Micsoda változás. Kopasz lett Noszály Sándor – fotó

Nem mindennapi lépésre szánta el magát Noszály Sándor. Önnek hogy tetszik?

Tehetséget támogat Majka: ismerje meg az ózdi hős kiválasztottját – videó

Ma már szerte az országban a legnagyobb bulikat hozza össze, de kevesen tudják, hogyan indult zenei karrierje az ózdi hősnek. Majka...

A DK tiltakozik a veresegyházi és a csömöri iskolaépítés leállítása ellen

A Demokratikus Koalíció (DK) Veresegyházon tiltakozott az ellen, hogy a kormány leállította a településen egy 24 tantermes általános...

Kigyulladt egy autó az M3-ason, teljes terjedelmében égett

A személyautó az autópálya Budapest felé vezető oldalán, Hort térségében lángolt a leállósávban.

Együtt folytatja a Better Call Saul alkotója és női főszereplője

Vince Gilligan nem nagyon hibázott még, új sorozatában ismét Rhea Seehorn alakítja majd a főhőst.

Légitámadásokban traumatizált delfinek gyógyítják a traumatizált ukrán katonákat

Harkivban van egy delfinárium, ahol légitámadásokat is túlélt delfinek és belugák várják a háborúból hazatérő ukrán katonákat. 

Scholz Németország energiaellátásról tárgyalt Abu-Dzabiba

Több energiakereskedelmi projekt napirendre került, amelyek megvalósulhatnak az Egyesült Arab Emírségek és Németország között, és soha...

El akarták rabolni a belga igazságügyi minisztert

Fokozott védelem alá helyezték Vincent Van Quickenborne belga igazságügyi minisztert, miután közelmúltbeli fenyegetéseket követően az...

Újra és újra megdöntik az egy nap alatt felkeresett kocsmák világrekordját

A kocsmakedvelő britek megtalálták a maguk kihívását, és az is kiderült, hogy igazán jók benne.

Eltévedt két idős nő a Bükkben, rendőrök vitték őket haza

Az egyenruhások erdészek segítségével találták meg az eltévedt barátnőket, akik szét is váltak túrázás közben.

Már egymilliós négyzetméteráron kínálják a garzonokat

Az átlagosnál nagyobb mértékben drágultak az eladásra kínált kisebb alapterületű használt budapesti ingatlanok az elmúlt egy évben, a...

A tudósok kilenc tippje az immunrendszer egészségének erősítésére

Természetes C-vitamin-forrásokat gyűjtöttek össze.

Sport

Honnan került elő és kicsoda Kerkez Milos, a magyar válogatott új sztárja?

A 18 éves fiú élete első válogatott meccsén lefocizta a pályáról Thomas Müllert és a német sztárokat.

Leütötték Cristiano Ronaldót, ömlött a vér az orrából - videó

A csehek elleni Nemzetek Ligája-meccs első félidejében a kapussal ütközött a portugálok világsztárja.

Szoboszlai Dominik a németek elleni meccs után kidobta a tömegbe a legendás cipőjét – fotó

Szoboszlai Dominik a Nemzetek Ligája pénteki mérkőzése után odadobta a cipőjét a magyar szurkolótábornak.

Nagyot buktak a spanyolok a Nemzetek Ligájában

Kedden dől el a szuperdöntőbe jutás, a portugálok ellen.

Több szempontból is különleges mérkőzés vár a magyar válogatottra

A magyar labdarúgó-válogatott hétfőn este amolyan csoportdöntővel zárja a Nemzetek Ligája hatodik fordulóját.

A portugálok kiütötték a cseheket a Nemzetek Ligájában

Az első félidőben már kétgólos előnyben voltak a portugálok, a csehek tizenegyest is hibáztak.

Ezt kapta a fejére a német sajtótól a szövetségi kapitány: „Hansi, ez így nem fog menni.”

A német lapok Hansi Flick szövetségi kapitányt ekézik amiatt, hogy pénteken kikaptak a magyaroktól.

Lanzafame: „Ez Marco Rossi második csodatétele”

Conte, karrier, edzői ambíciók. InterjÚ!

0

Bulvár

Fordulat az eltűnt kis Maddie ügyében, sokkot kaptak a szülők

A 2007 óta tartó nyomozás során egy rendőr utalt rá, hogy a szülők maguk végezhettek az eltűnt kislánnyal. Most pont került a rágalmazási ügy végére.

Kiderült, miért nem menstruáltak Auschwitzban a nők

A közhiedelemmel ellentétben nem az embertelen viszonyok miatt szűnt meg a menstruációjuk a zsidó nőknek a koncentrációs táborokban egy új kutatás szerint.

Idén is lesz vénasszonyok nyara

Nemsokára akár 20-25 Celsius-fok is lehet napközben.

Itt a "nők 40" fordítottja és valósággá is válhat

Svájcban népszavazást tartanak hétvégén két témában, az egyik az állatok jólétével kapcsolatos másik pedig a nyugdíjrendszerrel. Utóbbi magyar szemmel kissé furcsa, ugyanis éppen azt célozná, hogy a nőknek tov

Inváziószerűen terjed ez a madárfaj hazánkban

A pásztorgém dél felől történő terjeszkedésének újabb bizonyítéka, hogy már egyre nagyobb csapatokban mutatkozik Magyarország területén. Az idei baranyai adatok is alátámasztják ezt a tendenciát. közölte Fa

Cseresznye nagyságú jég - 8 megyére adtak ki riasztást vasárnapra

Akár 1-2 centiméteres jég is eshet az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint. Több megyére is riasztást adtak ki.

Így van most a rákbeteg Bródy János

"Röviden: jól vagyok, bővebben pedig: nem jól."

Honnan került elő és kicsoda Kerkez Milos, a magyar válogatott új sztárja?

A 18 éves fiú élete első válogatott meccsén lefocizta a pályáról Thomas Müllert és a német sztárokat.

blogmorzsák

A 2006-os választás plakátjai

A kisebbik koalíciós párt plakátra tette húzó­arcát, Kuncze Gábort + egy gyermeket. Magu­kat liberálisként határozták meg, klasszikus színűk pedig a kék.

Putyin prókátora

Ezek az emberek addig védték Putyin védhetetlen lépéseit, hogy elhitték saját maguknak, miszerint legalábbis arkangyal.

Futballvilág – Magyarország 0:1

Vizespalack a német foci fejéhez!

0