Ezt olvasta már?


Pécs mostantól hivatalosan is "Tanuló Város"

Pécs városa elnyerte az UNESCO által 2017. évre kiírt „Global Learning City Award” – Tanuló Város díjat, melyről csütörtökön este adott ki közleményt a nemzetközi szervezet. Magyarországról először Pécs nyerte el ezt a rangos címet.

Az UNESCO, tehát az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete az idén tizenhat városnak ítélte oda a Tanuló Város díjat, melyet először nyert el egy magyar város, nevezetesen Pécs. A pályázók közül egy nemzetközi zsűri választotta ki a címmel kitüntetendő azon városokat, amelyeknél kimagasló és „kézzel fogható” a fejlődés az oktatás és az élethosszig tartó tanulás területein. Az UNESCO által közzétett közlemény Pécs esetében indoklásként hangsúlyozza, hogy a város létrehozott egy olyan platformot, amely elősegítheti és jelentősen hozzájárulhat a további fejlesztésekhez az oktatás, tanulás területén.

Páva Zsolt, Pécs polgármestere az elnyert díj kapcsán elmondta: „Pécs történelme, kultúrája és nemzetközi megnyilvánulásai egyaránt jelzik, hogy a település tanuló város, és ezt immár az UNESCO is elismerte, melyre valamennyi pécsi polgár büszke lehet. A Város és az Egyetem együttműködésben jó példaként vonultathatja fel a Pécsi Tanuló Város – Régió Fórum kezdeményezést is, mely szintén a partnerség-alapú tanulási innováció modellje. Ennek egy jelentős és a lakosság számára is jól érzékelhető megnyilvánulása lesz az idei Pécsi Napok keretében az ún. Tanuló Fesztivál.”

A polgármester hozzátette: „Pécs városa e díj elnyerésével folytatni kívánja azt a közösség- és városfejlesztő építkezést, mely jelzi, hogy a soknemzetiségű, számos felekezetnek otthont adó település a tanulás vonzó helye kíván lenni és maradni, a tanulás innovációjával kíván fejlődést elérni, legyen az iskolarendszerű, vagy azon kívüli tevékenység. Ez a díj reményeink szerint hozzájárul a város- és térsége fejlesztéshez, továbbá a Városnak a Zöld Főváros címért benyújtandó pályázata sikeres megvalósításához.”

Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora szintén örömének adott hangot: „Nagy megtiszteltetés és öröm számunkra, hogy éppen abban az évben, amikor a Pécsi Tudományegyetem alapításának 650. évfordulóját, jubileumát ünnepeljük, akkor nyerte el Pécs a „Tanuló Város” címet. Azt gondolom, hogy az egyetem egyre növekvő számú külföldi hallgatóival, magas színvonalú oktatásával és értékes diplomájával méltó alapja, bázisa lehet ennek a területnek, és mindent megteszünk azért, hogy a Modern Városok Program keretében megvalósítandó egyetemi fejlesztésekkel még magasabbra helyezzük magunk számára az átugrandó lécet.” – hangsúlyozta az egyetem rektora.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Wáberer György több mint 100 millió forintot adott a választások előtt a Tisza Pártnak, Magyarék hétfőn visszautalják az összeget

Magyar Péter azt mondta, még a látszatát is szeretnék elkerülni annak, hogy bármelyik oldalon álló vállalkozót/oligarchát kössenek...

Rettenetes balesetről jött hír, a mélybe zuhant egy busz

A baleset körülményeit vizsgálják. A busz a Szajnába zuhant.

Elektromos buszok lepik el a fővárost

Fotó: BKK Az új elektromos buszok érkezése fontos lépés a fővárosi közösségi közlekedés megújításában: a cél egy csendesebb,...

Pénzeső hullhat a magyarokra, ha bevezetik az eurót: ez az a befektetés, ami hamarosan aranyat érhet

A korábbi slágertermék, az inflációkövető Prémium Magyar Állampapír (Pmáp) a pénzromlás drasztikus lassulásával elvesztette...

Váratlan események sora után jön az ukrán–orosz döntő

Mirra Andrejevát egyedül Bondár Anna szorongatta meg. Marta Kosztyuk nyilatkozott a kézfogásról.

Megdőlt az országos hajnali hidegrekord

Mínusz 5,3 fokot mértek Nyítasson pénteken.

Kínai gigahitel Magyarországnak: sosem látott részleteket adott ki az ÁKK a kormányváltás után

Évi 3,916 százalékos kamattal vette fel a magyar állam azt az egymilliárd eurós kínai hitelt, amelynek részleteiről az Államadósság...

Ötödik JazzFest Budapest: világsztárok, tehetséggondozás, ingyenes koncertek

Ötödik alkalommal várja a műfaj rajongóit a már nemzetközi szinten is komoly presztízsű JazzFest Budapest.

Magyar Péter: Visszautaljuk Wáberer György pénzét

A nagyvállalkozó a választások előtti héten jött rá, hogy támogatni akarja a pártot.

Ingyenes lesz a YouTube egyik legjobb funkciója, a kép-a-képben mód

De azért egy kis korlátozást alkalmaznak majd az ingyenes felhasználók esetében.

0

Sport

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Ez volt a Liverpool legnagyobb baklövése? A nagy üzlet, ami visszafelé sült el

A támadógépezet már nem működik olyan olajozottan, mint tavaly, ennek Luis Díaz eladása az egyik oka.

Alakul a botrány a kerékpárosoknál: rendzavarásra készülhetnek a BalatonFondo versenyen

Schneller Domonkos elnök szerint ennek oka egy megbízatása előtti időből származó megállapodás.

Nem Slot, nem Alonso – megvan az ideális jelölt a Liverpool kispadjára?

A szurkolók többsége szerint nem kérdés, hogy eljött az ideje az edzőváltásnak.

Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét

Az Arsenal edzője értetlenül áll a játékvezető döntése előtt.

Szalah és Robertson ugyanabba a csapatba igazolhat, kiderült, már zajlanak a tárgyalások

A nyáron a Liverpool két legendája is távozik, miután lejár a szerződésük.

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat

A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

0
0

Bulvár

„A k*rva anyátokat” – Bencsik András kiborult a Tisza Párt ötletétől

A Demokrata főszerkesztője kikelt magából, Magyar Pétert „büdös baromnak” nevezte.

Magyar Péter szerint nincs tovább szükség erre az állami szervre: felszámolja a milliárdos intézményt

Jelentős állami szervezet felszámolását tervezi az új kormányzati erő a hatékonyság jegyében.

Ha jön az euró, mi lesz a forintkészpénzzel? – itt a válasz

Az euró bevezetése nemcsak politikai vállalás, hanem egy pénzügyi újrarendeződés kezdete.

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

Ez a híres színész lánya vezeti Friderikusz Sándor műsorát vasárnap: Panna újságíróként is dolgozik

A legendás színész lányának, László Pannának ez lesz az első tévés szereplése.

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

Tóth Vera férje is beszólt Tóth Gabinak, egyre több támadást kap az énekesnő

Tóth Gabi számára egyre kevesebb az esély a visszatérésre.

300 forintos fogás forgatta fel Budapestet, a tulaj sem érti mi történik

Nulla marketing, mégis állandóan egymásnak adják a kilincset a vendégek.

Volodimir Zelenszkij reagált Magyar Péter feltételeire

Ukrajna európai uniós csatlakozása a tét.

Magyar Péter bejelentést tett, megvan a leendő Tisza-kormány belügyminisztere

Pósfai Gábor Pintér Sándort váltja, aki 16 éven keresztül irányította a tárcát.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

0