Ezt olvasta már?

Üdvözöld az újat: a GEO a keresések terén

A digitális világ piacán gyorsan változó trendeket kell figyelemmel kísérnünk. Amíg korábban a keresőmotorok optimalizálása, azaz a SEO, volt a webes jelenlét kulc...


Pécs: NEM KŐBŐL-BRONZBÓL – EMLÉKALAP LÉNÁRD KATÁNAK, DÍJAK A HOZZÁ HASONLÓKNAK

A Lénárd Kata Emlékalapot négy ötletgazda-szervező segítségével egy 150 fős, barátokból, rokonokból, kollégákból, ismerősökből álló Facebook-csoport alapította Kata emlékére és az iránta való tiszteletből.

A Dajer szerkesztői, szerzői és bizonyára olvasói közül is többen ismerték Dr. Lénárd Katalint, a tavaly, 48 éves korában elhunyt pszichológust, kutatót, a Pécsi Tudományegyetem Pszichológia Intézetének oktatóját. Az űrt, amit a mindig és mindenkire kíváncsi, nyitott, érzékeny, kedvesen szétszórt, csillogó elméjű és fékezhetetlen energiájú Kata maga után hagyott, nem lehet betölteni. Barátai, tisztelői, kollégái mégis megpróbálkoztak továbbvinni és átadni belőle valamit: létrehoztak egy közösségi emlékalapot és két díjat, amelyekre most január 31-ig lehet jelölni olyanokat, akik hasonló értékek mentén dolgoznak, mint amik Katát is vezették életében és munkájában. A kezdeményezést Szentirmai Dóra szerkesztőnk és az emlékalap tagja mutatja be, az alapító dokumentum felhasználásával.

 

„Emlékalapunk és a hozzá kapcsolódó díj egy kicsit olyan, mint egy emlékmű, de nem kőből-bronzból készült mozdulatlanság, hanem egy dinamikusan alakuló közösségi gesztus. (…) az emlékezés cselekvése: hordozza az együtt-lét nagyszerűségét és a lehetőséget a rítusra, adásra, hagyományra” – írja az alapító dokumentum.

 

És valóban, ha valami távol állt Katától, az a mozdulatlanság, minden értelemben. A pszichológus, az alkotó értelmiségi, a világra nyitott ember életében és munkájában különböző területek és diszciplínák értek össze. Életének és szakmai elköteleződésének legfontosabb motívuma a lélektan, a művészet, a társadalmi és kulturális érzékenység, a segítő attitűd és a hátrányos helyzetűek támogatása volt.

 

Ennek szellemében az alapítók az elmúlt évben a Pécsi Közösségi Alapítvány segítségével rendezett adománygyűjtésből befolyt összegből évente olyan emberek – személyek vagy csoportok – munkáját szeretnék elismerni, akik szakterületeket integráló perspektívával rendelkeznek,akik számára érték a társadalmi felelősségvállalás és a kirekesztett, bármilyen szempontból hátrányos helyzetű csoportok felkarolása,akik értőn reflektálnak az egyéni és társadalmi traumákra, segítik ezek áldozatait,akik alkotó módon állnak hozzá a lélektani, művészeti kezdeményezésekhez.

 

Mivel azonban Kata egyáltalán nem kedvelte a szigorú kategóriákat, sőt szerette magát azokon kívül vagy azok metszetében elhelyezni, a Lénárd Kata-díj mellett létrehoztak egy Különc díjat is. Erre olyanokat lehet jelölni, akik fontos tevékenységet végeznek, „csak valahogy máshogy”, s akik a nézeteik, elgondolásaik, cselekedeteik alapján több elismerést, figyelmet érdemelnének.

 

A díjakra bárki felterjeszthet bárkit néhány méltató mondat, rövid bemutatás és a jelölés indoklása kíséretében. Az elismerések odaítéléséről az alapítók és az emlékalap támogatói döntenek, a díjakat Kata születésnapján, február 18-án adják át. Minthogy pedig a felsorolt elvek, amelyekben Kata hitt, és a hozzáállás, amelyet képviselt, a Dajer számára is fontosak és szimpatikusak, mi is arra buzdítjuk kedves olvasóinkat, hogy nézzenek körül jól, és jelöljék a díjakra érdemeseket!

 

A jelölés határideje: 2022. január 31.

 

A jelöléseket erre az e-mail-címre kell elküldeni: emlekalap@pecsikozossegialapitvany.hu

Részletek és további információk a 2022. évi Lénárd Kata-díjra és Különc díjra jelöléshez a Pécsi Közösségi Alapítvány oldalán a Lénárd Kata-Díjak menüpontban.

További részletek ITT!

forrás: dajer.hu

fotók: Facebook







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Az USA előre tudta, hogy ez lesz – forró a helyzet

Az USA pontosan tudta, hogy mi lesz, így nem lepődtek meg Irán kapcsán.

Jó mókának tűnt a plakátokkal huligánkodni, most kegyetlen büntetéssel néznek szembe a rongálók

Sok helyen találkozhatunk összefirkált, letépett választási plakátokkal. Pedig ezek megrongálása nem kevés pénzbírsággal járhat.

Friedrich Merz: Németország nem vesz részt az iráni háborúban

"Nincs mandátumunk az ENSZ-től, az Európai Uniótól vagy a NATO-tól, ahogy azt a (német) alaptörvény megköveteli. Így már az elejétől...

Kiegészítő horoszkóp: csillagjegyed szerint ez egészíti ki a leginkább a személyiséged

Stílusunk meg van írva a csillagokban. Ha még nem találtad meg a leginkább hozzád illő öltözködési stílust, vagy már megtaláltad, de...

Harmincéves hiányt pótol ez a BMW, imádjuk.

Idén májusban olyan versenyautót mutat be a BMW, amelyre nem volt még példa – persze, hiszen az alapját adó közúti M3 Touring is első...

Folytatódik a Bajnokok Ligája: ez hat mérkőzés jön a Sport TV csatornáin

A héten folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakasza: a nyolcaddöntők visszavágói közül hat mérkőzés lesz...

Otthagyta a rendőrséget az az őrmester, aki azt kérte, ne használják politikai célokra a fotóját

Laponyi Zsolt arról beszélt a videójában, hogy büntetésként a gyorskocsi utcai fogdába zárták és emiatt már nem tudott a továbbiakban...

Miközben Trump szétzúzza a világrendet, Ursula von der Leyen kiszervezi a hátországa újabb tagját

Az Európai Unió közel kerülhet egy szabadkereskedelmi megállapodás lezárásához Ausztráliával, miután évek óta tartó tárgyalások...

Hiányzott a korábbi években megszokott lendület, a vártnál kevésbé hozta lázba a hallgatóságot Orbán Viktor Kaposváron

Somogy megye székhelyén kezdte országjárását a miniszterelnök, ahova különjáratos buszokat is indítottak, de voltak, akik...

"Az anyaságom a szeretetről szól" – Mozgáskorlátozott édesanyák meséltek a gyereknevelésről – videó

Két mozgáskorlátozott édesanya életét mutatta be a magyar Deutsche Welle riportja. Dórát várandósan arról kérdezték egy vérvétel...

„Csóró lettem” – Ganxsta Zolee ezért bukhatott milliókat a legnagyobb slágerén

Ganxsta Zolee a napokban olyasmit vallott be, amitől minden üzletembernek felállna a szőr a hátán. A rapper közel harminc éve egyetlen...

0

Sport

Carragher kimondta a csúf igazságot a Liverpoolról, Kerkez helyettesét sem kímélte

A klublegenda nem finomkodik akkor sem, ha szeretett csapata teljesítményéről kell véleményt mondania.

Szoboszlai megtört, majd úgy kiosztott mindenkit, mint még talán soha

Nem a magyar középpályáson múlott a Liverpool győzelme vasárnap.

Szoboszlai Dominik éles kritikát fogalmazott meg az újabb kudarc után

A magyar válogatott kapitánya pazar gólt szerzett, de ez sem volt elég a kiesőjelölt elleni győzelemhez.

A The Athletic szerint Szoboszlai Dominik a világ legjobb szabadrúgáslövője

Megalapozott az állítás, tények támasztják alá.

Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál

Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.

Szoboszlait az egekig dicsérték, majd kemény kritikát kapott Liverpoolból

Szoboszlai Dominik szabadrúgásgólja ezúttal sem ért győzelmet a csapatának.

Visszavonult párizsi olimpikonunk a rangos nemzetközi verseny előtt

A többi magyar élversenyző elindul a viadalon.

Szoboszlai két új becenevet kapott a káprázatos gólja után

A magyar középpályás Luis Suárez rekordját is beállította a Tottenham elleni meccsen.

Szoboszlai újabb szabadrúgásgólja ellenére csak a magyarázkodás maradt Arne Slotnak

A Liverpool trénere elismerte, valódi élcsapathoz mérten túl kevés meccset hoznak le védelmi hiba nélkül.

Továbbra is öt magyar a világ 100 legjobbja között

Jelentősen csökkentett hátrányán az Egyesült Államokban remeklő kihívó.

0
0

Bulvár

Orbánék elvesztették az ünnepi számháborút

A Tisza Párt a valaha volt legnagyobb rendezvényét tartotta meg március 15-én, Magyar Péter szerint közel 500 ezren vonultak. Mindeközben a Fidesznél azt adták parancsba, hogy mindenki posztolja ki a Facebookon: a Békem

Már Moszvka sem tagadhatja, hogy nagy a baj: döbbenetes videófelvétel leplezte le Vlagyimir Putyin súlyos betegségét

A világsajtó hosszú évek - nagyjából az ukrajnai háború kirobbanása - óta rendületlenül cikkezik Vlagyimir Putyin állítólagos betegségéről, a napokban viszont felkerült a világhálóra egy videófelvétel, mely

Óraátállítás eltörlése: Az Európai Parlament döntött

Az Európai Parlament az óraátállítás eltörléséről döntött, de még nincs végleges határozat.

Újabb ország ellen indíthat támadást Vlagyimir Putyin

Egy NATO-tagország kerülhetett a Kreml célkeresztjébe.

Osváth Zsolt feljelentést tett Tóth Gabi miatt, az énekesnő a Békemeneten ordított a videóssal: „Elérted, amit szerettél volna, tönkretettél majdnem.”

Tóth Gabi és Osváth Zsolt a Békemeneten balhéztak, amikor a tartalomgyártó megpróbálta arról kérdezni az énekesnőt, hogy igaz-e, hogy felbérelt valakit korábban, hogy megzsarolja őt. Az előadó felháborítónak t

Lengyel miniszterelnök: Az Orbán Viktor vezette európai jobboldal el akarja pusztítani az EU-t

Donald Tusk szerint a „Polexit” már valós fenyegetés, ezért mindent megtesz, hogy megállítsa az „Orbán vezette európai jobboldalt”. 

Nyáron jön a nyugdíjemelés: kiderült, mennyi pluszpénzt kapnak az érintettek Németországban

Az infláció mértékét meghaladó emelésre készülnek a nyugdíjak esetén.

0