Párizs 2024 - Újra úton az olimpiai fáklya
Újra úton az olimpiai fáklya! szlogennel indul országjáró körútra Kovács István, aki tagja volt a 2008-as, pekingi játékok magyar fáklyavivőinek.
A mezőfalvai sportember sorra látogatja - elsősorban Fejér vármegye - iskoláit, óvodáit, ahol a gyerekeknek élménybeszámolót tart, sportos játékokat, vetélkedőket szervez.
Az idei sorozat szombaton Baracson indul, ahol Kovács Zsófia és Czifra Lili dunaújvárosi tornászok és edzőik is futnak a fáklyával. A találkozók fontos pontja, hogy a résztvevők az olimpiai naplón keresztül rajzaikkal, bejegyzéseikkel üzenhetnek a párizsi játékokra készülő magyar versenyzőknek. A programban szerepel emlékfa ültetése és ötkarikás kvíz is.
A körút többek között Baracskán, Tatán, Kisapostagon, Lepsényben és Sárbogárdon folytatódik, de több vajdasági településre is ellátogat Kovács István az olimpiai fáklyával.
A hosszútávfutó - aki 1998-ban elfutott a finnországi Rovaniemibe, és megkapta a Mikulás-nagykövet címet - önerőből szervezi a kistérségi programokat a gyerekek részére, a Nyuszi-futás mellett télen a Mikulás-futást, évente 60-65 helyszínre jut el, többségükre kerékpárral.
MTI
hírek innen, onnan
Tudományosan bizonyított: ez a fűszer hatékonyabb a fájdalomcsillapítóknál
Sokan automatikusan a gyógyszerekhez nyúlnak, ha fájdalmat éreznek, pedig a természet is tartogathat meglepő megoldásokat. Egyes fűszerek...
9. századi aranyérme fedte fel a vikingek egyik legnagyobb rejtélyét
Különös aranyérme-medált fedezett fel egy kincskereső fémdetektora segítségével Norfolkban. A feltehetően a 9. századból származó...
A Decathlon volt vezetője, Pósfai Gábor kapja az egyik legfontosabb miniszteri posztot a Tisza-kormányban
Magyar Péter csütörtökön jelentette be, hogy Pósfai Gábort, a Tisza Párt megválasztott képviselőjét kéri fel a Belügyminisztérium...
Emelték a terrorellenes készültséget Nagy-Britanniában
A szerdai, antiszemita késelés mellett általánosságban is nökveszik az iszlám radikalizmus a szigetországban.
Nyilvánosságra hozták a legújabb mérési adatokat: ez az egyetlen magyar település lóg ki a sorból
Egyetlen város lóg ki a sorból: Szegeden emelkedést mértek, máshol stagnál a koronavírus örökítőanyag.
Kajdi Csaba mondta ki a végítéletet Tóth Gabiról és Kulcsár Edináról
Kajdi Csaba nem bírta magában tartani a véleményét, sokakat buktatott le.
A statisztikák szerint ezért boldogtalanok valójában a nők
A boldogság keresése és megőrzése az egyik legáltalánosabb emberi cél, de a mai világban sok nő tapasztalja úgy, hogy ez az érzés...
Mi lesz a hitelekkel, ha forintról euróra váltunk?
Az euró bevezetése nem csupán egy politikai ígéret, teljes pénzügyi átrendeződést hozhat.
Mosogatási díjat számít fel egy pofátlan fagylaltozó
A napsütés miatt az egekbe szökik a hőmérséklet. De, aki egy fagylaltozóban gondolkozik, annak alaposabban meg kell vizsgálnia a helyzetet....
Zöld utat adott az Egyesült Államok, a Mol behajthatja Horvátországon a milliárdokat
Kamatokkal együtt ez az összeg nagyjából 109 milliárd forint.
Wednesday után szabadon, Spielberg új Casper-sorozatot készít a Disney+-ra
Új, sötétebb hangulatú sorozaton dolgozik a Steven Spielberg producerként: a Disney+ megszerezte a Casper, a barátságos szellem tévés...
Sport
Az Adidas szupercipőjét két perc alatt elkapkodták, de nyugi, viszonteladói oldalon 4000 dollárért megvehető
Óriási a kereslet a cipőért, amelynek részben köszönhető az új világcsúcs.
Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is
Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.
Balhé a BL-elődöntő után: Simeone nekiment az Arsenal tiszteletlen sztárjának
Ami a közvetítésből kimaradt: lökdösődés, dulakodás öltözőfolyosó bejáratánál a lefújás után Madridban.
Egy tizenegyes itt, egy tizenegyes ott, egy elvett tizenegyes itt
Madridban ikszelt az Atlético és az Arsenal a Bajnokok Ligája elődöntőjében.
Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét
Az Arsenal edzője értetlenül áll a játékvezető döntése előtt.
Simeone a nézőket sajnálja, Arteta dühöng a bíró miatt
A legtöbben a jó meccs ellenére az előbb megadott, majd visszavont 11-esre fognak emlékezni.
Ki volt gyáva: a bíró vagy az impotens VAR? Káosz és szégyen a Bajnokok Ligájában
Három tizenegyes, két gól, egy visszavont büntető – a szerda esti BL-elődöntő elsősorban nem a futballról szólt.
Alakul a botrány a kerékpárosoknál: rendzavarásra készülhetnek a BalatonFondo versenyen
Schneller Domonkos elnök szerint ennek oka egy megbízatása előtti időből származó megállapodás.
Büntetőpárbaj sem tudott dönteni, az Atlético és az Arsenal is tovább nyújtotta a veretlenségét
Semmi nem dőlt el, az Atlético és az Arsenal is kivívhatja a londoni visszavágón a BL-döntőbe jutást.
Ronaldót hergelték az ellenfél drukkerei, azzal vágott vissza, hogy ő már ötször megnyerte a BL-t
Ráadásul Európában, nem Ázsiában.
Nem Slot, nem Alonso – megvan az ideális jelölt a Liverpool kispadjára?
A szurkolók többsége szerint nem kérdés, hogy eljött az ideje az edzőváltásnak.
Bajnokok Ligája: Büntetők "döntötték el" az Atléti-Arsenal elődöntőt - videó
Két tizenegyesgól döntötte el az Atlético Madrid-Arsenal Bajnokok Ligája-elődöntőt.
Bulvár
Máris hullanak a csontvázak a Külügy szekrényéből ? Súlyos állítások érkeztek a tiranai nagykövetségről
Az utóbbi időszakban több, egymástól független forrásból is olyan információk jutottak el szerkesztőségünkhöz, amelyek szerint komoly feszültségek alakulhattak ki Magyarország tiranai külképviseletén.
„Ősszel már nem lesznek jóindulatúak” – megszólalt Varga Mihály, a Matolcsy-korszakról is beszélt
Varga Mihály kitért a forint árfolyamát befolyásoló legfontosabb tényezőkre és az új kormány gazdaságpolitikájára is. Mi történt? Varga Mihály interjút adott a hvg.hu-nak, melyben az új magyar kormánnyal várha
Nem várt fordulat a ledarált minisztériumi papírokkal kapcsolatban, az év levelét címezték nekik
Valaki meglátta a piaci rést a pletyka mögött és nem félt cselekedni.
Videón az ukrán mentőakció: Takaróval „álruhába” öltöztetett robot mentette ki a nagymamát az orosz támadások elől
Az ukrajnai háború egyik legkülönlegesebb mentőakcióját hajtotta végre a 60. önálló gépesített dandár katonái, amikor egy távirányítású katonai robot segítségével menekítettek ki egy idős nőt a tűzvonalb
Magyar Péter szerint nincs tovább szükség erre az állami szervre: felszámolja a milliárdos intézményt
Jelentős állami szervezet felszámolását tervezi az új kormányzati erő a hatékonyság jegyében.
Megvan az új Országgyűlés fizetési listája, ennyit kap majd egy képviselő
A képviselők juttatásait állítólag visszaveszi majd Magyar Péter és a Tisza-kormány, ám ennek ellenére szép összeget vihetnek haza havonta.
Opus-zuhanás: megszólalt az egyik leggazdagabb magyar, szerinte a jelenség nem gazdasági alapú
„Az életem nyitott könyv” – mondta az Opus elnöke, miután arról beszélt: nem szokta se megerősíteni, se cáfolni gazdaglistás becslésünket. Mi történt? Hosszú interjút adott a Telexnek Vida József, az Opus Gl
Nevetséges gyanúba keveredett egy fideszes csúcspolitikus, megindították az eljárást a hatóságok
A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekménnyel gyanúsította meg a fideszes vezetőt.
Milliós büntetést kaphatsz, ha nem tartod be ezt a tilalmat: csütörtöktől ezekben a vármegyékben lép életbe
Szigorú büntetést kaphat, aki nem vigyáz.
Brutális összeg: 2600 milliárd forint közpénz folyt a NER vagyonlerakóiba
A Transparency International Magyarország birtokába jutott információk szerint a Tiborcz Istvánhoz tartozó alapkezelőt találták meg a legtöbb állami forrással.
Ismeretlen eredetű, titokzatos arany-gömböt találtak a tengerfenéken - most kiderült, miből is áll valójában
A furcsa anyag rejtélyét megfejtették, de az eredmény is szokatlan.
Az Adidas szupercipőjét két perc alatt elkapkodták, de nyugi, viszonteladói oldalon 4000 dollárért megvehető
Óriási a kereslet a cipőért, amelynek részben köszönhető az új világcsúcs.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


