Papp Károly: az illegális migráció nem szűnt meg
Az illegális migráció nem szűnt meg, a nyugat-balkáni útvonalon több ezer ember várakozik arra, hogy illegális úton az Európai Unió területére léphessen - jelentette ki a Belügyminisztérium közbiztonsági főigazgatója szerdán Nagykanizsán, a Készenléti Rendőrség új épületkomplexumának átadásán.
Papp Károly a több mint háromszáz rendőr elhelyezésére szolgáló új objektum avatásán közölte: a migránsok és az embercsempészek módszert váltottak, új útvonalakat alakítottak ki a magyar déli határ szigorú védelme miatt.
A legfrissebb adatok szerint a horvát-bosnyák határon több mint ötezer, Szerbiában pedig több mint négyezer ember várakozik arra, hogy illegálisan bejusson az EU területére - mondta.
Papp Károly felidézte, hogy az alaptörvény is rögzíti az államhatár védelmét, a rendőrségnek pedig részt kell vennie a jogellenes bevándorlás megakadályozásában. Az elmúlt években is kiemelt feladat volt a határ őrizete, 2011-ben az arab tavasz, 2014-ben a koszovói kivándorlási hullám, 2015-től pedig az illegális migráció "robbanása" miatt, amikor 106 ország állampolgárai érkeztek illegálisan Magyarországra és ezzel az EU területére.
A magyar kormány "időben határozott döntéseket és hatékony intézkedéseket hozott" a határrendészeti feladatok ellátása érdekében. A szükséges törvénymódosításokkal biztosította a jogi környezetet, határzár létesült a magyar-szerb és a magyar-horvát határon, a Készenléti Rendőrségnél határőrizeti igazgatóságokat hoztak létre és háromezer fős létszámfejlesztést hajtottak végre, több mint 100 milliárd forintból pedig új objektumok épültek, lecserélték és fejlesztették a gépjárműparkot, a fegyvereket és a felszereléseket - sorolta a BM közbiztonsági főigazgatója.
Emlékeztetett arra, hogy amikor a Készenléti Rendőrség és a helyi főkapitányságok állománya kevésnek bizonyult a déli határok védelmére, az ország minden megyéjéből érkeztek oda rendőrök, de eközben azonban otthon is gondoskodni kellett a állampolgárok szubjektív biztonságérzetének fenntartásáról. "Nem alakult ki egyetlen magyar településen sem közbiztonsági deficit, és nincsenek hazánkban nogo-zónák sem" - jelentette ki Papp Károly.
Mindezen túl a visegrádi országok, valamint Ausztria és a Frontex-műveletek keretében más államok rendőrei is segítették Magyarországon a határvédelmet. A magyar rendőrök ugyanakkor Szlovéniának és Bulgáriának adtak segítséget, ezekben a napokban pedig Szerbiában és Macedóniában teljesítenek szolgálatot.
Papp Károly szerint azért van szükség a magyar határok megerősített védelmére, mert az eddig kialakított rendet meg kell őrizni. Abban a pillanatban, ha az embercsempészek és a migránsok megéreznék, hogy lazul a magyar külső határon a védelem, újabb migrációs nyomással nézne szembe Magyarország - hangsúlyozta.
Balogh János országos rendőrfőkapitány a nagykanizsai objektum átadásán beszámolt arról, hogy a Készenléti Rendőrség háromezer fős létszámfejlesztése mellett az eddigi hét mellé nyolc új határvadász bevetési egységet hoztak létre, elsősorban vidéki helyszíneken.
A rendőrségnek 2017-2018-ra mintegy 100 milliárdot biztosított a kormány létszámfejlesztésre, eszközbeszerzésre, objektumépítésre. A 2016 szeptemberében megkezdett toborzás révén idén júliusra feltöltötték a szükséges háromezres létszámot.
Győrben, Szegeden és Szombathelyen már birtokba vették a Készenléti Rendőrség új épületeit, néhány héten belül pedig a pécsit is átadják. A nagykanizsai bevetési osztály létszáma 309, az itt dolgozók a határrend és a közterületek rendjének fenntartása mellett készenléti jellegű szolgálatot is elláthatnak.
Balogh János kitért arra is, hogy az egykori határőrlaktanya területén kialakított új nagykanizsai objektum korszerű, kulturált elhelyezést biztosít, "versenyképessé teszi" a határvadász foglalkozást olyan térségben, ahol egyébként nagy a munkaerő-kereslet. Az állomány negyedét ugyanis olyan garzonszállóban tudják elhelyezni, ahol a családtagjaik is helyet kaphatnak, így a távolabbi megyékből érkezőknek is lehetővé válik, hogy itt kezdjék meg hivatásos szolgálatukat.
A nagykanizsai épületkomplexum 5,7 milliárd forintból épült meg, a kivitelezés tavaly augusztusban kezdődött. A szükséges munkafeltételek megteremtése mellett az állomány tagjai számára kétágyas, fürdőszobás, minikonyhás garzonokat alakítottak ki - ismertette az országos rendőrfőkapitány.
forrás: mti
hírek innen, onnan
Király Linda szerelmét a szülei is befogadták, és szeretik
Király Linda lassan egy éve él boldog párkapcsolatban.
Véget ér egy korszak Birmingham bandája-ban, ráadásul nem is akárhogyan
Cillian Murphy szerint csak a film bemutatója után tudja lezárni magában Tommy Shelby történetét.
Ez a 6 világhírű sci-fi folytatás nélkül maradt
Ezek a nagyra tartott sci-fi alkotások máig nem kaptak folytatást, pedig történetük megérdemelné.
Itt a pofon. Csúcsra drágul a benzin és a gázolaj
Újabb drágulás várható az üzemanyagok piacán. A legfrissebb hírek szerint a változás már szerdától (március 18.) megjelenik a...
Egy apró antitest világíthatja meg, kinél működik a célzott daganatkezelés
Amerikai kutatók olyan antitestet fejlesztettek, amely PET-vizsgálaton láthatóvá teszi az EphA2-fehérjét hordozó daganatokat.
Viccből lepisilte a férfi a terhességi tesztet: pozitív lett – ami ezután történt, arra senki sem számított
Egy ártatlannak induló poénból egészen elképesztő történet kerekedett – és a végén még az orvosok is csak pislogtak.
Ilyen fordulatot rég láttunk a Netflixen
A diplomata harmadik évada után a Netflix legerősebb politikai thrillere lett.
Senki sem számított rá, de ez a sci-fi letarolta az HBO Maxot
A South by Southweston debütált sci-fi film 97 százalékos értékeléssel hódít az HBO Max kínálatában.
Igazi kincs lapult egy férfi nappalijában éveken át, most került elő
Egy nappaliban porosodó autó, amelyről azt hitték, örökre elveszett – most pedig a filmtörténelem egyik legértékesebb darabjává válhat.
Miután a NATO-országok kikosarazták, Donald Trump közölte, hogy nincs is szüksége rájuk
A NATO-szövetségesek egyértelművé tették, hogy nem akarnak belépni az iráni háborúba. Az amerikai elnök fenyegetőzése sem hatott.
Áprilistól újra elérhető az a gyógyvíz, amit nem nevezhetünk gyógyvíznek
Milyen javallatai vannak a nagyberényi termálvíznek, amely április elsejétől – Siófokon – újra elérhető lesz? A Veronika-kút vize a...
Karrierváltás 2026-ban: Hogyan találd meg álmaid állását a Jooble segítségével?
Unod a jelenlegi munkádat, és szeretnél valami újat? 2026-ban a karrierváltás könnyebb, mint valaha, de csak ha tudod, hol keresel....
Sport
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről
A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.
Körvonalazódik a megoldás? Irán egyetlen feltételhez kötötte világbajnoki részvételét
A közel-keleti ország már tárgyal a FIFA-val.
Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak
A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.
Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa
Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.
Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás
A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.
Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között
A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.
370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre
Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.
Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről
Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.
Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt
Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.
Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?
A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.
A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét
A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.
Bulvár
Elindult a pánikvásárlás? Valamire készülnek a magyarok, óriási a kereslet a gázpalackok iránt
Kilőtt a kereslet Magyarországon.
Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány
Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.
Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít
Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson
Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.
Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon
A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.
Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”
Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?
Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész
Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak
Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott
Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.
Kényes titokra derült fény: meleg lehet Irán új vezetője, ezen Donald Trump is meglepődött
Többen csatlakoztak az elnök reakciójához.
Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra
A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.
Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak
Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


