Palkovics: erősíteni kell a magyar tulajdonú vállalkozásokat
Szükség van arra, hogy a koronavírus-járvány miatt a tavasszal leálló gazdaság újból magasabb fokozatba kapcsoljon, ehhez pedig meg kell erősíteni a magyar tulajdonú vállalkozásokat, ezáltal Magyarország megerősödve kerülhet ki a vírus okozta válságból.
Palkovics László a város felújított inkubátorházának avatásán azt mondta, hogy a kormány a most záruló európai uniós elszámolási időszakban is a gazdaság fejlesztését tartotta elsődlegesnek, és ez hasonlóan alakul a következő hét évben is.
A 2021 és 2027 közötti költségvetési ciklusban a rendelkezésre álló 52 milliárd euró uniós forrás 33 százalékát a gazdaságfejlesztésre, főként a kis- és közepes vállalkozások megerősítésére szánja Magyarország - közölte a miniszter.
Felidézte, hogy tavaly 5 százalékos gazdasági növekedést ért el az ország, és az idei első negyedévben is 2 százalék volt a bővülés, a júniusi mélypont után pedig ismét növekszik a foglalkoztatottság. A válság által egyik leginkább érintett ágazat, a turizmus tavaly 11 százalékkal részesedett a GDP-ből, ezért is kiemelt terület, de szükséges, hogy többlábúvá váljon a magyar gazdaság - mondta.
A magyar tulajdonú vállalkozásokra kell építenünk, mert ezek bizonyosan Magyarországon képzelik el a jövőjüket, de a kormány és az Európai Unió partnerségi megállapodása is célként fogalmazta meg a kkv-k megerősítését. Ennek egyik eleme az inkubációs szolgáltatások terjesztése, vagyis a Lentiben felújítotthoz hasonló inkubátorházak fejlesztésén keresztül a vállalkozói hajlandóság, az önfoglalkoztatás és az innovatív vállalkozói szemléletmód erősítése - fogalmazott Palkovics László.
Vigh László, a térség fideszes országgyűlési képviselője, miniszteri biztos arra emlékeztetett, hogy a második világháború után a határ menti terület nagyon sokat szenvedett, nem kapott lehetőséget fejlesztésekre, ami a mai napig tapasztalható hátrányokat okozott.
A horvát, a szlovén és az osztrák határ közelségét azonban előnnyé lehet változtatni, hogy akik vállalkozni, tanulni, élni szeretnének ebben a térségben, megtalálják a lehetőségeiket - mondta.
Horváth László, Lenti polgármestere (Fidesz-KDNP) elmondta: közel 20 éve épült az inkubátorház, amelyet csaknem 227 millió forint beruházással újítottak most fel. A város mintegy 8 millió forint önerőt használt fel, a fennmaradó összeget pályázaton nyerték el.
A beruházás részeként kívül és belül is teljesen felújították, korszerűsítették és energiafelhasználás szempontjából is hatékonyabbá tették az épületet, annak nyílászáróit és fűtési rendszerét, illetve új közösségi tereket hoztak létre. Az épület előtt 32 parkolóhelyet, valamint két elektromosautó-töltő pontot is kialakítottak. Reményeik szerint 12 induló vállalkozás fejlődéséhez járulhat hozzá az intézmény - tette hozzá a polgármester.
hírek innen, onnan
A nemzettudat nem annak a megtestesítője, hogy kit utálok vagy kit akarok ebből kitaszítani
„Kiderülnek dicsőséges korszakokról, hogy végső soron szégyenteljesek voltak. És kiderülnek szürke, homályban maradt emberekről,...
Azonnal elvették a jogosítványát a fideszes alpolgármesternek, miután ittasan ült volánhoz Tamásiban
Széles Andrást, a város fideszes alpolgármesterét március 14-én állították meg a rendőrök. A politikus a közösségi oldalán...
Meglepő körülmények között él Tischler Petra, ezt nem tudták róla a Séfek séfe nézői
A Séfe séfe zsűritagja múltja érdekes dolgokkal van tele.
Két holttestet találtak egy ostffyasszonyfai házban
A pár legalább egy hete halhatott meg füstmérgezésben.
Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ
Egyelőre senki sem tudja, ki volt a férfi.
Csúcsformában van Bódi Csabi, 25 kilót fogyott
Bódi Csabi teljesen megújult, még egy gyereket bevállalna.
Bátonyterenye ismét a bírósághoz fordul az akkufeldolgozó ellen
Az önkormányzat most a SungEel bővítési engedélyének megsemmisítését kéri.
Berobbant a Dűne harmadik részének első előzetese
Vitán felül az év egyik legjobban várt filmje a Dűne: Harmadik rész, mely reményeink szerint egy epikus fináléval zárja le Denis...
Megszólalt az ittas vezetésen kapott polgármester: „vállalom a következményeket”
Széles András polgármester szerint soha ilyen nem fordult elő vele, elnézést kért az eset miatt.
Összeomlott egy építkezés állványzata Bécsben, négyen meghaltak
Egy 45 éves férfi súlyosan megsebesült.
Zelenszkij bejelentette: másfél hónapon belül újraindítják az orosz olajat a Barátság vezetéken
Ukrajna másfél hónapon belül helyreállíthatja az orosz kőolaj tranzitját Magyarország és Szlovákia
Adrian Newey tervezőzseni belebukhat az Aston Martin hitvány szezonkezdésébe
Alig kezdődött el az Adrian Newey-korszak az Aston Martinnál, Lawrence Stroll csapattulajdonos máris drasztikus lépésre szánhatja el magát...
Sport
Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál
Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.
Körvonalazódik a megoldás? Irán egyetlen feltételhez kötötte világbajnoki részvételét
A közel-keleti ország már tárgyal a FIFA-val.
„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről
A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.
Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak
A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.
Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa
Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.
A Sallaiék elleni sorsdöntő meccs előtt Szoboszlait elővették Liverpoolban
Nem először történt ilyesmi.
Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között
A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.
370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre
Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.
Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről
Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.
Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt
Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.
A Vasas ragaszkodik a kispestiek közelségéhez, ennek most a Mezőkövesd lett az áldozata
Az angyalföldiek 2-0-ra megnyerték a találkozót, és mindössze két pont a hátrányuk a Honvéd mögött.
Argentína nem segített, tovább nehezedett a vb-re pályázó kosárválogatott helyzete
A dél-amerikai csapatot szinte elsöpörte Japán, így Argentína nem kaparta ki a magyarok számára a gesztenyét.
Bulvár
„Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”
A Pilvax közben tartott megemlékezést a Mi Hazánk Mozgalom március 15-én. Toroczkai László pártelnök szerint a hárompárti országgyűlésben a Mi Hazánk fog irányítani.
Elindult a pánikvásárlás? Valamire készülnek a magyarok, óriási a kereslet a gázpalackok iránt
Kilőtt a kereslet Magyarországon.
Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány
Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.
Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít
Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.
Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”
Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?
Súlyos fenyegetést kapott Magyarország, onnan ahonnan talán senki sem számított rá
A külügyminiszter szerint ilyen durva fenyegetőzéssel még nem is találkozott, mint a mai napon.
Felmondott a szirénázó autóval siető tűzoltó, miután saját városa agyonbüntette
A rutinos lánglovag dühében a polgármester ajánlatát is elutasította.
Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson
Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.
„Ingyen kaptam.” – Gáspár Evelin elárulta, honnan van az 526 ezres napszemüvege
Éles szóváltás alakult ki a közösségi médiában Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és Gáspár Evelin, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóreferense között. A vita tárgya egy márkás n
Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész
Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak
Kényes titokra derült fény: meleg lehet Irán új vezetője, ezen Donald Trump is meglepődött
Többen csatlakoztak az elnök reakciójához.
Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak
Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


