Ezt olvasta már?


Palkovics: családi házak napelemeire is lesz támogatási program

Magyar és európai uniós forrásból 30-40 százalékos támogatást is nyerhetnek majd a családi házak tulajdonosai napelemes rendszerek telepítésére - közölte az innovációs és technológiai miniszter pénteken Zalaegerszegen.

Palkovics László a GreenTech - Zöld energia és fenntarthatóság című szakkiállításon és konferencián a gazdaságfejlesztés és a környezetvédelem összefüggéseiről tartott előadásában azt mondta, hogy nemcsak hitellel, hanem vissza nem térítendő támogatással is szeretnék ösztönözni a megújuló energiaforrások használatát.

Az elképzelések szerint az energiaszolgáltatókat arra ösztönöznék, hogy a fogyasztóknál hatékonyabb legyen az energiafelhasználás, például okosmérők felszerelésével, ami az energetikai rendszerek átalakításának egyik legnagyobb projektje lesz - jelentette ki a miniszter.

Elmondta, hogy a környezetvédelem és a versenyképesség nem áll ellentétben egymással, ezek az iparágak egymást erősíteni is tudják. Szólt arról is, hogy az ENSZ és az Európai Unió energiapolitikai célkitűzéseinek megfelelően Magyarország is vállalta, hogy 2050-re karbonsemlegessé válik, ehhez 95 százalékkal kell csökkentenie a szén-dioxid-kibocsátást az 1990-es szinthez képest.

Az EU mostanáig 25 százalékos csökkenést ért el, Magyarország ennél jobb, 33 százalékos szintnél jár - tette hozzá.

Palkovics László kifejtette: nem egyszerű feladat a klíma- és az energiapolitika összehangolása, a szennyezőanyag-kibocsátás csökkentése, az alkalmazkodás a változó éghajlati viszonyokhoz és a szemléletformálás, miközben gondoskodni kell az ellátásbiztonságról, a fogyasztó számára megfizethető árakról és a fenntarthatóságról.

A kormány klímavédelmi akcióterve alapján a karbonsemlegesség elérése 2050-ig mintegy 50 ezer milliárd forintba kerülhet, de az a cél, hogy azt ne az adófizetők, hanem a "környezetrongálók" fizessék meg, a költségek ne vezessenek az energia- és közvetve az élelmiszerárak emelkedéséhez - mondta a miniszter.

Magyarország az EU-n belül a jól teljesítő tagállamok között van, 2030-ra a földgázfogyasztás csökkentése és ezzel az importfüggőség javítása és a karbonsemleges áramelőállítás 90 százalékos arányának elérése a cél. Ehhez szükség van a paksi atomerőmű kapacitásának növelésére, a napelemes erőművek bővítésére, illetve a Mátrai Erőmű átalakítására is, ez utóbbihoz az EU Life programja a napokban jelentős támogatási összeg biztosításáról is döntött - közölte.

Kifejtette: a hazai klímavédelmi akcióterv része az ország megtisztítása az illegális hulladékoktól, az egyszer használatos műanyagok betiltása 2021 júliusától.

Ezzel párhuzamosan évente 10 milliárd forintos forrással támogatják a műanyagipar zöld fejlesztéseit, illetve jelentős támogatást kapnak a vásárlók az elektromos járművek beszerzésére a buszoktól a személyautókon át a rollerekig - tette hozzá a politikus.

Palkovics László úgy fogalmazott: az a cél, hogy "magyar tulajdonú, zöld és high-tech" legyen az energiagazdaság.

Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke a zöld innovációt támogató pályázati lehetőségekről tartott előadást, amelyben jelezte: 2018 óta még csupán alig hárommilliárd forint támogatást nyertek Magyarországon a fenntarthatósággal kapcsolatos innovációk, de ezt még az idén olyan piacvezérelt kutatás-fejlesztési pályázattal szeretnék növelni, amely 20 milliárd forintos összeget biztosít az egyetemi és vállalati szereplők együttműködésének támogatására.

A fenntarthatóság céljai egyre gyakrabban fogalmazódnak meg a pályázatokban, az idei egyéni kutatói pályázatok mintegy 15 százaléka érint zöld témát - mondta.

Hozzátette: óriási összeget, 100 milliárd forint forrást biztosít a kormány az egyetemek és a vállalatok együttműködésével megvalósuló kompetenciaközpontok kialakítására, nemzeti laborok, illetve tudományos és innovációs parkok létrehozására az ország több városában, a modern iparágak megszületését segítve.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Szoboszlai és Kerkez nagy napja – élőben adja a Burnley-Liverpool meccset a tévé

A Liverpool vasárnap a Premier League-ben a Burnley otthonába látogat, ám a nyári átigazolási időszak utolsó napján érkezett Alexander...

Ő most a legszebb lány Magyarországon

A 21 éves Dezsényi Kincső nyerte el a Miss Universe Hungary 2025 címet a szeptember 13-án megrendezett országos döntőn. A vörös hajú...

A Newcastle-nél már el is felejtették Isakot? – Utódja góllal debütált

Az angol élvonalban szereplő Newcastle nyáron szerződtetett német támadója, Nick Woltemade győztes gólt szerzett Wolverhampton elleni...

Most jött a borzalmas hír, halálos baleset történt az M1-es autópályán: három autó karambolozott

Szörnyű baleset történt az M1-es autópályán: Mánynál három autó karambolozott, egy nő életét vesztette. A helyszínre...

Dopeman reagált az évekkel ezelőtti nőverős kijelentésére: "Akkor lehetett ilyesmiket csinálni, most nagyon érzékenyek az emberek"

Dopeman még sok évvel ezelőtt adott "tanácsokat" VV Cristofelnek azzal kapcsolatban, hogy kell nőt megütni, hogy "elhallgasson". Akkori...

Tüntetés a londoni operaház előtt, a Putyin-díva fellépése miatt

London belvárosában, a Royal Opera House előtt tüntetők gyűltek össze, hogy tiltakozzanak Anna Netrebko orosz szoprán fellépése ellen.

Micsoda este volt. Kapu Tibor nemcsak az űrben, a zenében is otthonsan mozog. Videóval.

Ezt biztosan nem gondoltad volna: Kapu Tibor nemrég érkezett vissza a csillagok közül, és most gitárral a kezében kápráztatta el a...

Csak idő kérdése, hogy kiderüljön, ki segítette a gyerekeit elrabló új-zélandi apát a vadonban

Tom Phillips négy éve vette be magát a vadonba gyerekeivel, a héten tűzharcba kezdett az őt hajszoló rendőrökkel, akik lelőtték....

150 ezren vonultak fel a szélsőjobbos Tommy Robinson londoni tüntetésén, 26 rendőr sérült meg

A szervezőket is meglepte, milyen sokan vettek részt a bevándorlásellenes megmozduláson. A rendőrség eddig 25 embert tartóztatott le.

Vérhold, szörfkutyák és nepáli kiáltás a hét képein

A 2025. szeptember 5. és 12. közötti időszak képeiből válogattuk össze a heti képgalériánkat.

Az első magyar lottónyertes erre költötte a pénzt - Nem luxusautókra és utazásokra szórta el

Az első magyar lottónyertes, Gölöncsér János nem fényűző luxusra költötte mesés vagyonát. Meglepő, milyen józan döntéseket hozott...

Tolvai Reni hercegnős ruhában tündököl - Fotó

Tolvai Reni estélyi ruhája mindenkit elkápráztatott.

0

Sport

A veretlen bokszzseni leiskolázta a világ legnépszerűbb bokszolóját

Terence Crawford pályafutása legnagyobb győzelmét aratta.

Robbie Keane a 15–0 után: Igazi futballünnepben volt részünk

A Ferencváros vezetőedzője elégedetten értékelt, miután a zöld-fehérek bejutottak a legjobb 32 közé a labdarúgó Magyar Kupában.

Váratlan csillaghullás, három NB I-es csapat is kiesett a Magyar Kupából

A Vasas négy gólt vágott a Puskás Akadémiának.

Vasas-Puskás Akadémia: a dühös Hornyák üzent pár játékosának, Erős sportszerűen értékelt

A MOL Magyar Kupa szombati játéknapjának egyik legnagyobb meglepetését a Vasas-Puskás Akadémia párharc szolgáltatta: az angyalföldiek 4-1-re kiejtették az NB […] A Vasas-Puskás Akadémia: a dühös Hornyák üzent p

Elgurult a gyógyszere a magyar birkózónak, megütötte japán ellenfelét

A sportoló az összecsapást követően sem tudott egyhamar megnyugodni.

Kiakadt a Puskás Akadémia trénere a kupakiesés után: El kell gondolkodnia pár játékosomnak...

Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője a játékosoknak is üzent a Vasas elleni Magyar Kupa-kiesés után.

15 gólt lőtt FTC, az egyik NB I-es klub túlórázott, Böde duplázott, fordított a Honvéd

Szombat délután az NB I-es csapatok nem botlottak a Magyar Kupában, bár a Kazincbarika csak hosszabbítás után lépett tovább. A […] A 15 gólt lőtt FTC, az egyik NB I-es klub túlórázott, Böde duplázott, fordított

Az UEFA döntött: Szlovákia utólag Európa-bajnok

Az UEFA hivatalosan is elismerte a szlovákok sikerét.

Szürreális eredmény Dárdai Mártonék meccsén, a teljes stadion elcsendesedett

Nem az történt a magyar válogatott védővel, amire Berlinben számítottak.

Szappanos hibája sem segített, a Vasas kiejtette a Puskást a kupából

A MOL Magyar Kupában a fővárosban rendezték a sorozat egyik rangadóját, ahol az elmúlt években a feljutásról lemaradó Vasas FC fogadta a Puskás Akadémiát, amely az előző szezonban egy hajszállal maradt csak le a b

„Nagyon boldog vagyok, még nem tudom felfogni" – remekelt a vb-n a magyar csúcstartó

Kozák Luca továbbjutása ezredeken múlott, már az előfutamban elvérzett a világbajnokság egyik legnagyobb sztárja.

Tizenötöt lőtt a Fradi, nem hibáztak az NB I-es csapatok a Magyar Kupában

Az ETO FC, a Debrecen, a Paks és a Diósgyőr után a Ferencváros is hozta a kötelezőt a labdarúgó Magyar Kupában.

0
0

Bulvár

Kellemetlen kép terjed Orbán Viktorról, minden ellensége rajta van

Váratlan plakát terjed az interneten, ennek nem fog örülni Orbán Viktor.

Hideg élelmiszert venne? Nyugdíjas utalvánnyal nem fizethet, ez a szabály

Vannak olyan helyzetek, amikor a kereskedő nem engedheti meg, hogy ezzel fizessen - hiába került a kosárba kizárólag hideg élelmiszer.

„A férjem hónapok óta nem nyúlt hoz-zám” Nők mesélnek a láthatatlan magányról

A láthatatlan magány érzése sokszor észrevétlenül lopódzik be a mindennapokba, és gyakran olyan finom jelekből áll össze, amelyek elsőre nem is tűnnek különlegesen katasztrofálisnak. A párkapcsolatokban ez az ál

Szarvasi kávéfőző új korszakba lép – így hódítja meg újra a magyar otthonokat

A magyar háztartások egyik legnagyobb kincse a múltból, amely ma is képes meghitt emlékeket idézni: ez a Szarvasi kávéfőző. Nem csupán egy eszköz a reggeli koffeinadag elkészítéséhez, hanem egy darabka történele

Így néz ki Karácsony Gergely ritkán látható felesége, szenzációs fotó került ki a netre

Egy olyan megható vallomást is tett, ami új oldaláról mutatja be a főpolgármestert.

Ezt teheti a szomszéd, ha a háza elé parkolsz: nem egyértelmű a szabály

Konfliktus lehet a szomszédok között amiatt, mert nem tudják, a hely, ahol parkolnak, kinek a tulajdona.

Hatalmas robbanás rázta meg az európai fővárost: sok a sérült, többen súlyos állapotban vannak

Egy bárban történt robbanás Madridban, több szomszédos épület is megrongálódott.

Ezt kiabálta Károly, mikor Harry megszületett – Diana nem akart hinni a fülének

Károly király és kisebbik fia, Harry kapcsolata a Megxit óta feszültségekkel teli, azonban már jóval korábban is történt olyasmi, ami árnyékot vetett a viszonyukra.

Ebben a hónapban a legjobb megszületni

Tudományos bizonyíték van arra, hogy van ideális hónap a születésre - és nem azon alapszik, hogy kinek lehet szabadtéri szülinapi bulija, és kinek nem.

Vujity Tvrtko hazatért Magyarországra, és azonnal óriási bejelentést tett

„Indul a nagy kaland” – közölte Vujity Tvrtko, aki a tévéképernyőre is visszatér.

Újabb életveszélyes nyaklövés az Egyesült Államokban

Súlyosan megsebesült Brantley Worley, a georgiai McCaysville város rendőrségének kapitánya, miután péntek este egy segélyhívásra reagálva nyakon lőtték – közölték a helyi hatóságok.

blogmorzsák

A vasúti közlekedés első halálos áldozata

Az 1830. szeptember 15-i megnyitóünnepségen a Liverpool–Manchester vasútvonal nagy pillanata tragédiába fordult.

Nagy-Miskolc - helységneveink nyomában

Diósgyőr. Hejőcsaba. Lillafüred. Pereces. Szirma. Martin-kertváros. Mindszent. Hámor.

Saját part, saját barát, saját csaj

Jókedvű rock, személyes, szellemes rap, kígyóbűvölő punk, embergyűlölő metal - új magyar zenék.

0