Öt ügyvéd közül három nem adott számlát az adóellenőröknek
Az öt ellenőrzött fővárosi ügyvéd és ügyvédi iroda közül három nem adott számlát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőreinek - közölte a hivatal szerdán.
hirdetés
Az adóellenőrök öt fővárosi ügyvéddel személyes konzultációra telefonon időpontot egyeztettek, ekkor az egyik ügyvéd még figyelmeztette is az inkognitóban lévő ellenőrt, hogy "a pénzt nehogy otthon hagyja".
A fővárosi revizorok által előadott, jogi segítséget igénylő kérdés megválaszolása, illetve a felvetett probléma megoldására tett lépések megbeszélése után az ellenőrzött ügyvédek közül hárman bizonylat nélkül vették át a konzultációs díjat, illetve az ügyintézéshez szükséges előleget. Ezek összege tízezer és egymillió forint között mozgott - tették hozzá.
Bár az ellenőrzöttek meglepődtek, amikor a revizorok felfedték kilétüket, de jellemzően elismerték mulasztásukat, és együttműködtek az adóhatósággal. Akadt azonban olyan ügyvéd is, aki eljárásjogi hibát próbált keresni az ellenőrök munkájában, sikertelenül.
A mulasztáson ért fővárosi ügyvédek a kiszabott bírságon felül bevallásaik utólagos ellenőrzésére is számíthatnak - olvasható a közleményben.
MTI
hírek innen, onnan
Monaco exkluzív: Merci, Merci, Merci...!
Nem hozott meglepetést a Monacói Nagydíj időmérő edzése, legfeljebb csak annyiban, hogy az esős időjárás miatt a Mercedesek a vártnál talán picit nehezebben sajátították ki az első rajtsort. A kérdés most az, mire jut a Rosberg-Ha...
Tragédia a német focimeccsen
Németországban egy osnabrücki szurkoló összeesett a lelátón és már nem tudták megmenteni az életét.
Százezrektől vár levelet a NAV
Csaknem 400 ezer kettős könyvvitelt vezető társaságtól, illetve 15 ezer egyszeres nyilvántartást vezető adózótól várja a NAV a 2012. évi társaságiadó-kötelezettség bevallását május 31-ig - közölte a hatóság. A közlemény szerint a ...
Állás vagy vállalkozás melyik kinek való?
Az állás vagy vállalkozás dilemma napjainkban sem kevésbé aktuális, sőt talán még nagyobb jelentőséggel bír, mint a rendszerváltás óta valaha. Olyan kérdés ez, amivel karrierünk során legalább egyszer mindannyian szembesülünk, aká...
Nyugdíjpénztár: furcsa tendenciák
Az önkéntes nyugdíjpénztárakban enyhén csökkent a tagok száma az első negyedévben, miközben a magyar állampapírok hozamának csökkenése következtében folytatódott a kezelt vagyon felértékelődése - derül ki a PSZÁF gyorselemzéséből,...
Amerikai autósok, ha találkoznak
Idén is megrendezték Szombathelyen az igazi hadihajók, az amerikai cirkálók találkozóját.
Újabb 50 Mercedes busz érkezik Budapestre
Június elsejével újabb 50 Mercedes-Benz Citaro 2 típusú autóbusz áll forgalomba a fővárosban, az új járművek egyebek mellett a megújuló 7-es buszcsalád vonalain szállítanak majd utasokat - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (...
A nyugdíjak megkurtítása ellen tüntettek a portugálok
Több ezren tüntettek szombaton Lisszabonban a portugál kormány megszorításai miatt.
Köménymagos csirkecombok recept
Lassan visszatérő motívum.
Verdens Beste ahogy Edit készíti recept
Ez az eredeti Verdens Beste, norvég sütemény. Egy internetes ismerőstől kaptam a receptet, aki kint él Norvégiában. Nagyon megtetszett a recept, és már többször megsütöttem. Nagy kedvence lett a családnak. Nagyon finom.
Spárgaleves Polett konyhájából recept
Tele volt a piac spárgával, úgyhogy megjött a kedvem egy spárgaleveshez.:)
Sport
A Kovács, Janics páros hengerelt a válogatón
Szombaton folytatódtak a versenyek az idény első Európa- és világbajnoki válogatóján a szegedi Maty-éren. A nap során a legnagyobb érdeklődés talán a nők 500 méteres páros versenyét kísérte, hiszen nagyon sokan kíváncsiak voltak a...
A Vidi támadóját régi ismerőse várja Kecskeméten
Két mérkőzés vár még a Videoton labdarúgó csapatára az idei bajnokságban és mindkettő végtelenül fontos a bajnoki ezüst szempontjából. Vasárnap a fehérváriak Kecskemétre látogatnak, ahol az utóbbi években rendre győztesen hagyják ...
Neymar a Barcelonáé
Állítja a spanyol Marca. A katalán klub vasárnap este vagy hétfőn jelentheti be hivatalosan a brazil zseni megszerzését.
Erőss Zsolt ismerte a titkot - videó
A Kancsendzönga megmászása után elhunyt Erőss Zsolt végtagamputációt megkövetelő súlyos balesete után másodszor tette próbára magát műlábon 2011 áprilisában. Éppen a Himalájára készült, szintén a "Magyarok a világ nyolcezresein" e...
Ne nyújtsá le! - Megelőzi-e a sérüléseket a nyújtás futás előtt?
Egy amerikai egyetem intézete szerint a futás előtti nyújtás nem segít a sérülések megelőzésében. Ez aztán a mítoszpusztítás, ráadásul akkor még nem is említettük a sodrófát!
"A testemet csókolgatta": az uszodában zaklathatták Szepesi Nikolettet
Szepesi Nikolett Én, a szexmániás című könyvében arról is ír, hogy gyermekkorában rendszeresen esett szexuális zaklatás áldozatául az uszodában. A volt sportoló most arról beszélt a Népszabadságnak: nem akar vizsgálatot, csak jele...
Vajda Attila két évvel ezelőtti formáját idézte a válogatón
Szombaton folytatódott az idény első kajak-kenu válogatója, amely a közelgő Európa-bajnokságra és a nyár végi világbajnokságra hivatott eldönteni a csapatösszeállítást. Az Eb-keret kezd alakulni, a csapat tagja a szombati versenye...
Bayern München-Borussia Dortmund, ÉLŐ közvetítés
A 2000-es Real MadridValencia, a 2003-as MilanJuventus és a 2008-as Manchester UnitedChelsea meccs után először lesz német-német döntő a Bajnokok Ligájában.
Dzsudzsákot akarja a West Ham
A Dinamo Moszkva magyar középpályása már a nyáron távozhat az orosz fővárosból, hiszen az angol West Ham szeretné leigazolni - írja a Hír24.
Az Acélbikák elvesztették egyik legjobb védőjüket
Kiss Dániel a Dab.Docler tízszeres válogatott hátvédje a Volán csapatában folytatja pályafutását. Kiss távozása érzékeny veszteség az Acélbikák számára, akik ráadásul a héten tudták meg, hogy az EBEL-tagok nem támogatják csatlakoz...
A Bayern München nyerte a BL-döntőt
A Bayern München nyerte az idei Bajnokok Ligáját, miután 2-1-re legyőzte a Borussia Dortmundot.
Bulvár
Milliárdos vagyonból szegénységbe
Pénzügyek tekintetében nincs nagy különbség a néhány év alatt dollár 10 vagy 100 milliókat kereső élsportolók és az átlagemberek között. Van, aki tudatosan beosztja megkeresett pénzét, más pedig mindenféle kontroll nélkül szórja a...
Ők azok, akik lejáratják Magyarországot? - Most lebuktatta őket a kormányhivatal
Rengetegen élnek vissza a külföldi turisták jóhiszeműségével.
Ezért volt szűz 21 éves koráig! Íme, Jáksó László tablóképe
Jáksó László a korral előnyére változott. Nézd meg a hazai sztárok előkerült gyerekkori fotóit!
Gondoltad volna? Ez a kutya legérzékenyebb testrésze
Szakértőnk szerint ez a legérdekesebb és legbonyolultabb kutyaszerv.
Kivonulhat Magyarországról az RTL Klub Orbánék terve miatt
Elfogadhatatlannak tartják a reklámadó bevezetéséről szóló törvénytervezetet a legnagyobb hazai kereskedelmi csatornák. Az RTL Klub azt sem zárja ki, ha a törvényjavaslat jelenlegi formájában megvalósul: elhagyják Magyarországot.
Vészhelyzet Szerbiában
A természetes fogyás és az elvándorlás miatt évente mintegy harmincezer fővel csökken Szerbia lakossága - számolt be egy belgrádi demográfiai konferenciáról a Danas című szerbiai napilap.
Van mit a tejbe aprítani! Két szomszédos villát vásárolt az énekesnő - Fotókon a...
Katy Perrynek nem kell aggódnia a szomszédai miatt.
Ezért ártalmas a pattogatott kukorica
A korábban felmerült biszfenol-a (BPA) mellett újabb aggodalmat keltő vegyületet azonosítottak a pattogatott kukoricában.
Pofonegyszerű módszer a koleszterinszint csökkentésére
Az emelkedett koleszterinszinthez gyakran kapcsolódik a cukorbetegség, elhízás, magas vérnyomás. Előzd meg a bajt!
Ez történik a női börtönökben - Meddig mehet el a személyzet?
Amerikában döbbenetes adatok kerültek elő a hasonló esetekkel kapcsolatban.
VV Éva Barbie babává alakult
VV Éva megújította külsejét, hajhosszabbítás után hosszú loknikkal hódít.
Fotók: Ilyen lesz az új Blaha
Egy egy évvel ezelőtti tervet engedélyezett a Fővárosiu Tervtanács a Blaha Lujza tér felújítására - írja a portfolio.hu.
blogmorzsák
A hálózat fogságában
Online kommunikáció, virtuál metamorfózis és közösségi kapcsolatok az internet eltorzult világában.
Történelmi befutó Indianapolisban
Az Indianapolis Motor Speedway száz éves történetének legszorosabb befutóját produkálták.
Orbán Viktor magányossága
AZ MTA-n tartott előadás után senki nem ment oda a hátsó sorban helyet foglaló miniszterelnökhöz.
Koppenhága, kicsit másként
Látogatóban a dánoknál és a hippiknél.
Egy napot sem élt a Heti Válasz nagy leleplezése
A lap jó úton halad afelé, hogy a Nemzeti Dezinformáció Rendszerének hírügynökségévé avanzsáljon.
Könnyű hétvégi provokáció
Miért paranoia az istenhit?
Kávéskészlet 1,5 milliárdért
Mai szemmel nézve is csodálatosan szép az a 18. századi kávéskészlet, amelyet nemrég a Metropolitan Múzeum állított ki. Most elárverezik.
Nagyon sokba kerülhet a rezsicsökkentés
A veszélyekre fittyet hányva tovább folytatódik a kormány PR-hadművelete.
Kisvasúttal Bosznia és Szerbia határán
Az 1924-ben elkészült szakaszon nyaranta nosztalgiajárat közlekedik Šagran-Vitaši és Mokra Gora között.
Haladni valami értelmes felé
A család nélkül külföldön sem könnyű boldogulni. Sokszor azok is hihetetlen erőfeszítéseket hoznak a kint lévőkért, akik otthon maradtak.

- Nyolcvan kilogramm heroint akartak Dusanbéból Moszkvába csempészni
- Május 28-án kezdődik Szilvásy György és Dávid Ibolya megismételt büntetőpere
- Felfüggesztett börtönre ítélték a munkatársát súlyosan bántalmazó hódmezővásárhelyi férfit
- Szamarak martak halálra egy férfit Magyarszecsődön
- Vádat emeltek Felsőzsolca volt polgármestere ellen
- Több mint ötezer határsértőt tartóztattak fel az idén Csongrád megyében
- Gyermekgyilkosság - Eredménytelen volt a vádlottak szembesítése
- Kezdeményezték a diákját bántalmazó szegedi tanárnő felmentését
- Az alkotmányosság jövőjét eldöntő határozatok előtt áll az Ab
- Czomba Sándor: lehetőséget kell adni a tisztességes munkára
- Bankszövetség: a bankok kész csomagokkal várták a végtörlesztés lehetőségét
- Hetényi távozik a Fehérvár hokicsapatától
- A fővárosban a takarító többet keres az orvosnál
- Bécsben drágább az áram
- Gyöngyöspata - Gyurcsány Ferenc egymillió forintot ajánlott fel a helyi romák segítésére
- Gyöngyöspata - LMP: A Fidesz és a Jobbik kéz a kézben állították el a mostani helyzetet
- Iskolák összevonása ellen demonstráltak Nagykanizsán
- Városi fogászati rendelés
- Országszerte hódít a Rukkola
- Három rendezvény miatt is forgalomkorlátozás lesz Budapesten a hétvégén
- Több ponton is változik a budapesti közösségi közlekedés menetrendje októbertől
- Menetrendváltozások léptek életbe a budapesti tömegközlekedésben
- A paksi atomerőmű megfelelt az uniós stressz teszten
- Forgalomkorlátozások és menetrendváltozás az ünnep idején
- Az óraátállítás négy vonat közlekedését érinti
- Havazás - Késnek a vonatok a nyugati megyékben
- Halottak napja - Forgalmi változások a közösségi közlekedésben
- Mától hosszabb ideig tartanak nyitva a temetők
- Változik a vonatok közlekedési rendje a munkanap-áthelyezés miatt
- Vezessünk biztonságosan télen is!
- Ferenciek tere - Keddtől forgalomkorlátozások lesznek a tér átépítése miatt

