Ezt olvasta már?

0

Önkormányzat 2019 - Jelölthiány miatt maradt el a voksolás, januárban újból választanak Sényén

Január 26-ára tűzték ki az időközi képviselő-választást a Zala megyei Sényén, ahol október 13-án csak polgármestert választottak, mert nem volt elég képviselőjelölt.


hirdetés

Kiss Katalin, az óhídi közös önkormányzati hivatalhoz tartozó település jegyzője az MTI érdeklődésére hétfőn elmondta: október 13-án azért maradt el Sényén a képviselő-választás, mert visszalépések miatt mindössze egy jelölt indult volna.

Eredetileg hárman vették magukat nyilvántartásba, de a választás napját megelőző 48 órában ketten visszaléptek, a képviselő-testület megalakulásához pedig legalább két ember megválasztására van szükség.

A jegyző hozzátette: a polgármester-választáson is eredetileg két jelölt szerepelt, de egyikük szintén visszalépett a voksolás előtt.

A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint Sénye névjegyzékében 64 választópolgár szerepelt október 13-án. A polgármester-választáson 53,13 százalékos volt a részvételi arány, vagyis 34-en szavaztak - ketten érvénytelenül -, amivel az egyetlen független jelöltet, a települést eddig is irányító Fölföldi Lászlót újból polgármesternek választották.

 

 

 

forrás: mti







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0
0

hírek innen, onnan

Banksy: "Cserben hagyott minket a rendszer"

Eleinte be akarta fogni a száját.

Kijött a felmérés: Emiatt ítélik el a fideszesek Majkát

A zenészek támogatása kapcsán kialakult vita tovább folytatódik.

Szlovénia várhatóan június 15-én megnyitja Olaszországgal közös határát

Szlovénia várhatóan június 15-én megnyitja Olaszországgal közös határát - közölte szombaton Anze Logar külügyminiszter olasz...

Kórházból tűnt el egy 46 éves férfi Budapesten

Azóta sem adott magáról életjelet.

Vagy az a lámpaoszlop nem kellett volna, vagy egy ilyen szomszéd

Nehezebb volt eltalálni az oszlopot, mint kikerülni, de van, akit nem tántorítanak el a nehéz feladatok.

Valami oka azért volt a piros lámpának

Csak a toyotás nem értette.

Egy idegen férfi 150 ezret ajánlott egy éjszakáért

Te mit tennél? Megtörtént eset. Tisztességtelen ajánlat újratöltve.

Hogyan boldogulj a távolságtartásban? - 7 amerikai asztronauta megmondja.

Tippek profiktól, akik tényleg tudják, milyen az elzártság.

A pizza grúz rokona a sajtos lepénykenyerek királya

A hacsapuri egyszer talán a kulturális világörökség része lesz, de addig is van idő végigkóstolni az egész családfát. Igen, lehet...

Újabb és újabb holttestek kerülnek elő Odessza katakombáiból

A földalatti birodalomban elveszett részeg kamasz legendája még Alice Coopert is lenyűgözte. De a Távolban egy fehér vitorla szerzője is...

A WHO-t hibáztatják az ígéretes gyógyszer tesztjének leállítása miatt

A malária ellenszereként használt hidroxiklorokin alkalmazását azután függesztette fel a WHO, hogy a The Lancet tudományos lapban megjelent...

Sport

Egy újabb megrázó tragédia kellett, hogy valaki kimondja a lényeget

Colin Kaepernicknek még a karrierjébe került, hogy kiállt az igaza mellett. Most nehezebb lesz elhallgattatni a tiltakozókat.

Legyőzte a koronavírust, de az edzésen meghalt a fiatal birkózó - Döbbenetes részletek az Eb-ezüstérmes Tóth B...

Budapest Felfoghatatlan és megrázó Tóth Bendegúz (22) halála. Az Esmtk válogatott birkózója hirtelen rosszul lett klubja csütörtöki, szabadtéri edzésén. Az U23-as Eb-ezüstérmes sportolót hiába próbálták azon nyomban újraéleszteni, már nem tudtak segíteni rajta.

Kitört a balhé: kutyás rendőrökkel állítottak le 250 ordibáló ultrát Debrecenben ? videó

Óriási balhéba fulladt a Debrecen DVSC és a Kaposvári Rákóczi közötti NBI-es döntetlen mérkőzés pénteken a Nagyerdei Stadionban.

A 92. percben kapott gólt Gulácsi a tökutolsó ellen a Bundesligában

Az elmúlt hét fordulóban már ötödször ikszelt az RB Leipzig a német bajnokságban.

"Ha létezik árulás, akkor ez bizony az volt" - egy szétfűrészelt kerékpár és a Roche-Visentini párharc történe...

Az 1987-es Giro egészen elképesztő története, melynek végén Visentini darabokra fűrészelte a kerékpárját, és elvitte a sportigazgatójának.

A Fradi egykori sztárkapusa nem értette, miért állították ki - videó

Waltner Róbert megúszta az esetet egy sárga lappal az NB I-es focimeccsen.

Ezért a cselért érdemes volt ma felkelni

Amit ráadásul egy védő mutatott be.

Az orosz és a német szövetség vezetője büntetőjogi eljárást szorgalmaz Aján Tamás ellen 

Az orosz és a német súlyemelő szövetség elnöke szerint is büntetőjogi eljárást kellene indítani Aján Tamással, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) korábbi elnökével szemben - írta az olimpiai sportágakra szakosodott insidethegames.biz portál.

Kiderült, mennyire súlyos Lionel Messi sérülése

A Barcelona hatszoros aranylabdás játékosa a combhajlító izmával bajlódik.

Balotellit kirakta az olasz kiscsapat

Levélben zavarta el az elnök, akivel meglepő módon erősen megromlott a viszonya.

Háborognak a játékosok; Rendezett jogdíjak és szürreális szabályok; jönnek a ˝Megye 2-es hírverő meccsek˝

Már nem kell sokat várni és a ˝csatornán túlról˝ is ismét futballt láthatunk.

0

Bulvár

Csökken a testzsír, nő az izom: 8 ásványi anyag, ami leradírozza a pluszkilókat

A megfelelő vitaminok és ásványi anyagok bevitele éppoly fontos a fogyókúrában, mint a mozgás vagy a megfelelő táplálkozás.

Az apja verte, és napokig nem etette egyéves gyerekét: hat saját gyereke mellé fogadta örökbe Irene a kicsit

Irene, az ugandai nő és férje mélyszegénységben él, mégis boldog családot alkotnak hat saját és hét örökbe fogadott gyermekükkel.

Ezek az ötöslottó nyerőszámai - 700 millió forintért játszottak a héten

Így alakultak az ötöslottó-sorsolás nyerőszámai június 6-án.

Az anyósom már nem is az anyósom, én mégis a meggye maradok

Még akkor is, ha nincsen bennünk sok közös.

A németek palackozott csapvizet vittek Évianba, hogy kiderüljön, mennyire felesleges az ivóvizet szállítani

Nem az ásványvizek létjogosultságát kérdőjelezi meg ez a rövidfilm, hanem azt, hogy miért más országból szállított műanyag palackos vizet iszunk, amikor ott a kiváló minőségű csapvíz sokkal olcsóbban.

Gyümölcsevés, kilószám: ez tényleg annyira egészséges?

A mértékletességre az egyébként jó hatású gyümölcsevéskor is oda kell figyelni.

Holtan találtak rá egy hat fős családra

A tragédia az egész környéket megrázta.

Ez vethet véget Meghan és Harry kapcsolatának

Meghan és Harry jövője már rég megvan írva?

Ma 80 éves Nagy Anna: a Szindbádban gyönyörű, a Pacsirtában csúf színésznő volt

Nagy Anna még főiskolás volt, amikor kiválasztották a Pacsirta címszerepére.

blogmorzsák

Gyorstalpaló a programozási nyelvek történetéhez

Neumann János az 1940-es években Amerikában kidolgozta a mai modern számítógépek alapelveit.

100 eurós büntetést kap, aki nem hordja a maszkot

Spanyolországban a szükségállapot után is kötelező lesz maszkot hordani.

Így akarják megváltoztatni a sajtburgered

Az Európai Bizottság új, az egészséges étkezést előmozdító stratégiája alapjaiban változtatná meg a sajtburgereket.

Forradalom a magyar őstörténetben

Valóban az úzok rokonai volnánk? A turul pedig voltaképpen egy fekete sas? Németh Endre válaszol.

Minden idők legdrágább árverezett autója

Egy 2003-as Enzo Ferrari lett minden idők legdrágábban elárverezett autója. A szuper­autónak több érdekessége is akad.

Virtuális véleményvezérek?

Hogyan formálnak a CGI-modellek minket és a marketing világát? A virtuális modellek hatása az önbizalomra, a reklámra.

Álomharcos hard rock

A Dokken a Rémálom az Elm utcában betétdalának köszönhetően vált A-listás sztárzenekarrá.

Páncélököl és páncél­rém magyar kézben

A második világháborúban a sokszor elégtelen kiképzés elle­nére a magyar csapatok egyre többet használták az új kézi páncélelhárító fegyvereket.

Miből fog Orbán Viktor egy nagy gazdasági mentőakciót finanszírozni?

„Minél közelebb kerülnek a 2022-es választáshoz, annál jobban felértékelődnek majd a kormány gesztusai.“

Az összes tartozás napja

Az igazi történet nem Trianon-ban zajlott, hanem mintegy száz évvel Trianont megelőzően.

Fokhagymás naan: a lepénykenyerek királya

A világ egyik legnépszerűbb ser­penyőben süthető lepénykenye­re fokhagymával felturbózva.

Szardínia ékszer­doboza: az ezerarcú Cagliari

Megelevenedett történelem a szűk utcácskákban, idilli plázs és utánozhatatlan olasz ételek - Cagliari rabul ejt.

0