Ezt olvasta már?


Okostelefonos ima-alkalmazást indított el Ferenc pápa

Egy klikkeléssel személyes profilt nyitott magának Ferenc pápa egy imaportál új okostelefonos alkalmazásán, az apostoli lakosztálynak a Szent Péter-térre néző ablakában vasárnap délben.

Ferenc pápa szokásos vasárnap déli beszédét mondta, amikor egy pap táblagépet nyújtott felé. Az egyházfő egy klikkeléssel megnyitotta a nevére szóló oldalt.

A pápa így mutatta be a Click To Pray (klikkelés imádkozáshoz) hat nyelvű honlapot, amely letölthető okostelefonra. Ferenc pápa minden hónapban megjelöli, milyen imára kéri meg a hívőket, és az alkalmazást használók is imatémát javasolhatnak egyenesen az egyházfő profilján.

Ferenc pápa elsősorban a fiatalokat buzdította csatlakozásra, emlékeztetve, hogy a Vatikán a héten közli a tömegtájékoztatás világnapjára szánt pápai üzenetet, amelynek idén a közösségi kommunikáció és az emberi közösség kapcsolata lesz a központi témája.

"Az internet és a közösségi média korunk forrásai, lehetőséget adnak a többiekkel való együttlétre, értékek és tervek megosztására, közösséghez való tartozásra"- mondta a pápa. Hozzátette: a hálózat az imában is segítheti a közösségeket, hogy az együttlétet ima is kísérje.

Hangsúlyozta, ez a célja a Panamában január 22 és 27. között esedékes Ifjúsági Világtalálkozónak, amelyre az egyházfő is elutazik.

Az internet világához a pápák között elsőként II. János Pál csatlakozott: a Vatikán hivatalos honlapját 1995 karácsonyán nyitották meg. Akkor 300 ezren léptek be rá az egész világból. II. János Pál először 2001 novemberében klikkelt, amikor interneten küldte el üzenetét az ausztráliai püspöki szinódusra. Ferenc pápa hivatalos kilenc nyelvű Twitter-fiókját ma több mint 47 millióan követik.

 







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Meghatározó ügyben perelik a Google-t, ez sokakat érinthet

A médiapiac kulcskérdésére adna választ a per.

Ruff Bálint a poloskázásról: Orbán Viktor olyat tett, amit az 50-es évek óta nem láttunk, és pontosan úgy gondolta

A tanácsadó szerint a Harcosok Klubjában történt jelenet túlmutat a szimbolikus politikán. Úgy véli, a „poloskázás” elfogadhatatlan...

Küszöbön az öregedés vége – Ez lesz a világ legnagyobb biznisze

Tíz év múlva lesz olyan gyógyszer, ami kifejezetten az öregedésre hat majd, erről ifj. Duda Ernő beszélt az AI Summiton. Hozzátette, hogy...

Marc Márquez a misanói sprinten történt eséséről

A spanyol versenyző filozófikusan közelítette meg a szombati misanói sprintfutamon történt esését, ahol az idei szezonban először...

Férfi pólóválogatottunk horrorsorsolást kapott az Európa-bajnokságra

Új formátum debütál Belgrádban, a középdöntő pedig kifejezetten keménynek ígérkezik.

Sokan irtják a kertben, pedig nagyon hasznos! Ez a növény egy igazi csoda a vesének

Van egy növény, amit a legtöbben kíméletlenül kihúznak a kertből, pedig évszázadok óta az egyik leghatásosabb gyógynövényként...

Dávid Petra ismét házasodna a Házasság első látásrában

Bár a való életben nem randizik mostanában, úgy érzi, hogy A Nagy Ő is neki való műsor lenne.

Kocsis Máté: Nem most kellene kísérletezni ezzel a bohóccal

„A következő néhány év Európa közepén, forrongó világpolitikai indulatok mellett nem biztos, hogy arra alkalmas, hogy kísérletezzünk...

Ezt az 5 ételt válaszd, hogy ne legyél beteg egész ősszel

Ősszel mindenki könnyebben kap el egy náthát vagy influenzát, de étkezéssel is tehetsz azért, hogy ne az ágyban töltsd a szezont.

0

Sport

A veretlen bokszzseni leiskolázta a világ legnépszerűbb bokszolóját

Terence Crawford pályafutása legnagyobb győzelmét aratta.

Robbie Keane a 15–0 után: Igazi futballünnepben volt részünk

A Ferencváros vezetőedzője elégedetten értékelt, miután a zöld-fehérek bejutottak a legjobb 32 közé a labdarúgó Magyar Kupában.

Váratlan csillaghullás, három NB I-es csapat is kiesett a Magyar Kupából

A Vasas négy gólt vágott a Puskás Akadémiának.

Vasas-Puskás Akadémia: a dühös Hornyák üzent pár játékosának, Erős sportszerűen értékelt

A MOL Magyar Kupa szombati játéknapjának egyik legnagyobb meglepetését a Vasas-Puskás Akadémia párharc szolgáltatta: az angyalföldiek 4-1-re kiejtették az NB […] A Vasas-Puskás Akadémia: a dühös Hornyák üzent p

Elgurult a gyógyszere a magyar birkózónak, megütötte japán ellenfelét

A sportoló az összecsapást követően sem tudott egyhamar megnyugodni.

15 gólt lőtt FTC, az egyik NB I-es klub túlórázott, Böde duplázott, fordított a Honvéd

Szombat délután az NB I-es csapatok nem botlottak a Magyar Kupában, bár a Kazincbarika csak hosszabbítás után lépett tovább. A […] A 15 gólt lőtt FTC, az egyik NB I-es klub túlórázott, Böde duplázott, fordított

Kiakadt a Puskás Akadémia trénere a kupakiesés után: El kell gondolkodnia pár játékosomnak...

Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője a játékosoknak is üzent a Vasas elleni Magyar Kupa-kiesés után.

Az UEFA döntött: Szlovákia utólag Európa-bajnok

Az UEFA hivatalosan is elismerte a szlovákok sikerét.

Szürreális eredmény Dárdai Mártonék meccsén, a teljes stadion elcsendesedett

Nem az történt a magyar válogatott védővel, amire Berlinben számítottak.

Szappanos hibája sem segített, a Vasas kiejtette a Puskást a kupából

A MOL Magyar Kupában a fővárosban rendezték a sorozat egyik rangadóját, ahol az elmúlt években a feljutásról lemaradó Vasas FC fogadta a Puskás Akadémiát, amely az előző szezonban egy hajszállal maradt csak le a b

„Nagyon boldog vagyok, még nem tudom felfogni" – remekelt a vb-n a magyar csúcstartó

Kozák Luca továbbjutása ezredeken múlott, már az előfutamban elvérzett a világbajnokság egyik legnagyobb sztárja.

Tizenötöt lőtt a Fradi, nem hibáztak az NB I-es csapatok a Magyar Kupában

Az ETO FC, a Debrecen, a Paks és a Diósgyőr után a Ferencváros is hozta a kötelezőt a labdarúgó Magyar Kupában.

0
0

Bulvár

Kellemetlen kép terjed Orbán Viktorról, minden ellensége rajta van

Váratlan plakát terjed az interneten, ennek nem fog örülni Orbán Viktor.

Hideg élelmiszert venne? Nyugdíjas utalvánnyal nem fizethet, ez a szabály

Vannak olyan helyzetek, amikor a kereskedő nem engedheti meg, hogy ezzel fizessen - hiába került a kosárba kizárólag hideg élelmiszer.

„A férjem hónapok óta nem nyúlt hoz-zám” Nők mesélnek a láthatatlan magányról

A láthatatlan magány érzése sokszor észrevétlenül lopódzik be a mindennapokba, és gyakran olyan finom jelekből áll össze, amelyek elsőre nem is tűnnek különlegesen katasztrofálisnak. A párkapcsolatokban ez az ál

Szarvasi kávéfőző új korszakba lép – így hódítja meg újra a magyar otthonokat

A magyar háztartások egyik legnagyobb kincse a múltból, amely ma is képes meghitt emlékeket idézni: ez a Szarvasi kávéfőző. Nem csupán egy eszköz a reggeli koffeinadag elkészítéséhez, hanem egy darabka történele

Így néz ki Karácsony Gergely ritkán látható felesége, szenzációs fotó került ki a netre

Egy olyan megható vallomást is tett, ami új oldaláról mutatja be a főpolgármestert.

Ezt teheti a szomszéd, ha a háza elé parkolsz: nem egyértelmű a szabály

Konfliktus lehet a szomszédok között amiatt, mert nem tudják, a hely, ahol parkolnak, kinek a tulajdona.

Vadidegen férfi Menczer Tamásnak egy pihenőhelyen: Maga még él?

A Harcosok Klubja edzőtáborába tartott a politikus.

Hatalmas robbanás rázta meg az európai fővárost: sok a sérült, többen súlyos állapotban vannak

Egy bárban történt robbanás Madridban, több szomszédos épület is megrongálódott.

Ezt kiabálta Károly, mikor Harry megszületett – Diana nem akart hinni a fülének

Károly király és kisebbik fia, Harry kapcsolata a Megxit óta feszültségekkel teli, azonban már jóval korábban is történt olyasmi, ami árnyékot vetett a viszonyukra.

Ebben a hónapban a legjobb megszületni

Tudományos bizonyíték van arra, hogy van ideális hónap a születésre - és nem azon alapszik, hogy kinek lehet szabadtéri szülinapi bulija, és kinek nem.

Vujity Tvrtko hazatért Magyarországra, és azonnal óriási bejelentést tett

„Indul a nagy kaland” – közölte Vujity Tvrtko, aki a tévéképernyőre is visszatér.

blogmorzsák

A vasúti közlekedés első halálos áldozata

Az 1830. szeptember 15-i megnyitóünnepségen a Liverpool–Manchester vasútvonal nagy pillanata tragédiába fordult.

Nagy-Miskolc - helységneveink nyomában

Diósgyőr. Hejőcsaba. Lillafüred. Pereces. Szirma. Martin-kertváros. Mindszent. Hámor.

Saját part, saját barát, saját csaj

Jókedvű rock, személyes, szellemes rap, kígyóbűvölő punk, embergyűlölő metal - új magyar zenék.

0