Nyilas, két lélek lakik benned - napi horoszkóp
A Bika még a veszélyzónában gyalogol, az Ikrek ma praktikus érveléssel lehet úrrá nehéz helyzetén, a Mérleg túlérzékeny hangulatban van.
Kos (márc.20. – ápr.19.)
Napok óta irritálja valami, amit képtelen megragadni. Most álmai megsúghatják a választ. Bármennyire kellemetlen, sőt ijesztő is közlendőjük, gondosan jegyezze fel őket. Valószínűleg valamilyen munkával, egészséggel kapcsolatos problémára figyelmeztetik. Ne keseredjen el, most még időben tehet ellene. Barátai is szívesen segítenek.
Bika (ápr.20. – máj.20.)
Bár felsejlett a fény az alagút végén, még mindig veszélyzónában halad. Egy parányi, elhibázott mozdulattal elvághatja menekülési útját. Legyen hát türelmes, hallgassa meg barátai tanácsait, bízzon a gondviselésben, de gyakorlati érzékéről se feledkezzen meg. Pénzügyekben nehéz megkülönböztetni a jó intuíciót a destruktív tudattalan sugallatoktól.
Ikrek (máj.21. – jún.20.)
Bár legszívesebben saját testi-lelki jólétével, karrierjével törődne, a szélsőségessé fajuló ellentétek között lavírozik. Ezek egy része munkakörnyezetét érinti. Fel a fejjel: bármennyire megviseli is érzelmileg, okos, higgadt, praktikus érveléssel úrrá lehet a helyzeten. A jóga, meditáció, valamilyen harcművészet gyakorlása összehangolhatja energiamezőiket.
Rák (jún.21. – júl. 22.)
Nagy tervei, utazásai ismét késedelmet szenvednek. Talán valóban partnere fúrta meg a dolgokat. Egy remekül időzített mű-rosszullét a legtöbbször hatékony fegyver, de talán önben is van valamilyen, be nem vallott ellenállás, ami ilyen eseményeket vonz be a külvilágból. Mielőtt szemrehányást tenne neki, vizsgálja meg hát saját motivációit.
Oroszlán (júl.23. – aug.22.)
Még mindig valóságos pénzügyi katasztrófa fenyegeti: bármekkora kísértést érez is, ne próbálja a szokásos nagy huszárvágással megoldani a helyzetet. Vagy építkezzen egészen apró lépésekben, vagy egyáltalán ne foglalkozzon most ezzel a területtel. Ápolja inkább társas kapcsolatait, szerepeljen, alkosson, hódítson, nyerjen szövetségeseket.
Szűz (aug.23. – szept.22.)
Ha csak konfliktusokban van része, valószínűleg ön az, aki teljesíthetetlen igényeivel sanyargatja környezetét, és saját magát is. Ilyenkor hajlamos kiragadni egy lényegtelen részletet és azt elefánt méretűvé növeszteni. A hiperkritikus magatartás komoly szakmai károkat is okozhat, ha elvadítja barátait, lehetséges szövetségeseit.
Mérleg (szept.23. – okt.22.)
Túlérzékeny hangulatban van, főleg a hosszabb távú tervek és jelenlegi munkahelye közötti konfliktusok viselik meg. Legszívesebben az utóbbira koncentrálna, hiszen szakmai alapjai nem túlságosan szilárdak, de csak akkor lehet szó tartós fejlődésről, ha összehangolja a két életterületet. Ha ezt egyelőre túl nagy feladatnak találja,”meneküljön” alkotó tevékenységbe, flörtöljön.
Skorpió (okt.23. – nov.21.)
Ha mások értékeit, bizalmas információkat kell kezelnie, esetleg adóügyeket intéz, legyen nagyon óvatos. Ha nem figyel a részletekre, hirtelenkedik, alattomos csapdák várják. Támaszkodjon megérzéseire, ésszerű határok között megbízhat szerencséjében is, de ha teheti, ma inkább kreatív területeken, szerelemben jeleskedjen.
Nyilas (nov.22. – dec.21.)
Önben most két lélek lakik: egy bölcs, mértékletes remete, aki kétszer is meggondolja lépéseit és egy bohém, akit pillanatnyi érzelmei, felbuzdulásai irányítanak. Jóllehet munkájára ma nem sok gondot kell fordítania, mégis jobban tenné, ha engedné, hogy a józan ész győzzön – legalábbis napközben. Este már teret engedhet a társasági örömöknek is.
Bak (dec.22. – jan.20.)
Barátai, társasági élete, nagy tervei veszélyek és esélyek forrásai egyszersmind. Ha ösztöneire támaszkodva, türelmesen halad, hosszú távon megnyerheti a hadjáratot. Szakmai kérdések miatt azonban akár egyik pillanatról a másikra is nagy károkat okozó konfliktusok lángolhatnak fel. Hirtelen balesetek is érhetik, legyen óvatos.
Vízöntő (jan.21. – febr.18.)
A pénzügyi zűrzavart most különféle érzelmi problémák is tetézhetik. Egy szerelmi perpatvar annyira felkavarhatja, hogy még munkájára sem képes koncentrálni. Pedig nem véletlenül kell még ma is ilyen témákkal foglalkoznia. Lelkiállapota barátait is provokálja, hiszen most ők sem valami kiegyensúlyozottak. Beszéljen világosan problémáiról, így minden tisztázódik.
Halak (febr.19.- márc.19.)
Még mindig kissé szétszórt, hanyag, képtelen összeszedni a figyelmét, pedig jól tenné, mert ha képes lenne a koncentrációra, nagy sikereket érhetne el. Nincs más lehetőség, próbálja meg kipihenni magát, keressen valamiféle egészen új kedvtelést, amitől végre felengedhet. Ha már kevésbé lesz görcsös, az otthoni légkör is sokkal kellemesebbé válik.
hírek innen, onnan
Irán és Izrael megint megállapodott
A Fehér Ház szerint Trump felhívta Netanjahut.
Van miniszter, aki az üzleti életben sokkal jobban keresett, mint most – nyilvánosak a politikusok vagyonnyilatkozatai
Hétfőn éjjel nyilvánosságra hozták a Magyar-kormány minisztereinek első vagyonnyilatkozatait, a kormánytagok nagyon eltérő vagyoni...
Ganxsta Zolee új párja: fantasztikus a nő, akibe beleszeretett
Ganxsta Zolee úgy beszél kedveséről, mint egy szerelmes tini, akinél leszállt a lila köd, rajong új párjáért.
Bakács Tibor írta a híres magyar tévés szakdolgozatát pénzért: Havas Henrik buktatta le őket
A szóban forgó sztár, akinek Bakács Tibor írta a szakdolgozatát, azóta főkonzulként dolgozik.
A svájci indexálás megszüntetésének tudható be a nyugdíjasok relatív elszegényedése
A svájci indexálás megszüntetésének tudható be a nyugdíjasok relatív elszegényedése, ugyanis a jelenlegi, inflációkövető rendszer,...
Minimális forintmozgás kedd reggel
Alig változott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Azt nézd, Gulyás Gergely arca mindent elárul. Magyar Péter súlyos szavakkal tett közlést a Parlament ülésén
Ez történ az Országgyűlésben. Mindenki elképedt.
Ezért jelenik meg a hasi zsír a nőknél – és ez az oka annak, hogy ez teljesen normális
A hormonális változások okolhatók azért, hogy sok nő szenved a hasi zsír megjelenésétől.
Már nyilvános: Kapitány István Maseratival jár, spanyol nyaralója van és milliárdos befektetései
Először vált nyilvánossá Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter vagyonnyilatkozata. A korábbi nemzetközi vállalatvezető...
Tanács Zoltán fontos könnyítést jelentett be a vállalkozásoknak
Több ezer magyar vállalkozás számára válhat olcsóbbá és egyszerűbbé a kötelező kiberbiztonsági auditok teljesítése egy friss...
Rogán Antal továbbra is havi 25 milliót keres a találmányából
Kiderült az is, hogy kiknek van a legnagyobb ingatlanvagyonuk.
Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye
Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.
Sport
El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki
Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t
Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár
A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Olaszországba igazolt a magyar bajnok ETO FC játékosa
Esélyt kaphat a Serie A-ban.
Bulvár
Óriási közlést tett 10 perce Magyar Péter. Ez sok embert mélyen érint
Hatalmas fordulat következik be.
Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták
A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott
A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.
Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben
Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
Itt van Magyar Péter kormányának első nagy dobása: hivatalosan is megállították a pazarlást
Kármán András azonnal megfogta a kiadásokat.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
"Jó lennék benne" - nem hiszed el, ki pályázik Sulyok Tamás helyére
El tudja magát képzelni a pozícióban.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


