Népszerű a csoportos adózás
Több mint ezer cég döntött úgy, hogy áttér az idei évtől választható kedvező, úgynevezett csoportos társasági adózásra, ezzel összesen akár 15 milliárd forint megtakarítás is elérhetnek - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár.
Az új szabályok az ország versenyképességének növelése mellett, számos külföldi befektetőt is vonzhatnak hazánkba - tette hozzá.
Az államtitkár elmondta: a tavaly szeptember végén összehívott első Adó-Tanácskozás egyik legnagyobb vívmánya volt, hogy sikerült a csoportos társasági adózás részletszabályait nemzetközi szinten is a lehető legversenyképesebbé tenni. A régió élmezőnyébe tartozik Magyarország, hiszen hazánkon kívül csak néhány tagállamban választható a csoportadózás a jövedelemadók tekintetében - jegyezte meg.
Izer Norbert rámutatott: az adószakma legjelentősebb piaci szereplőinek közreműködésével előkészített magyar szabályozás amellett, hogy az ország versenyképességének további növelését és befektetési célponttá válását segítheti, az érintetteknek érdemi könnyebbséget, valamint adómegtakarítást is hoz. A számítások szerint a csoportos társasági adózással a cégek összességében akár 15 milliárd forintot is megtakaríthatnak - összegezte az előnyöket.
Tájékoztatása szerint az adóhivatalhoz több mint kétszáz csoport nyújtotta be az év elején a kérelmét. A csoportok átlagosan két és öt cégből állnak, de van olyan csoport, amelyiknek hatvanöt tagja van.
Szinte kivétel nélkül minden ágazat érdeklődését felkeltette az új adózási forma. Kiemelkedő mértékben az ingatlanszektor szereplői választották a csoportos társasági adóalanyiságot, de jelentkeztek például a pénzügyi, az építőipari, a kereskedelmi, az energetikai és a növénytermesztési ágazatból is - részletezte az államtitkár.
Elmondta, hogy a kérelmezők javarésze, több mint százötvenen, már az új szabályok szerint teljesíthetik adókötelezettségeiket. Jelenleg még mintegy negyvenöt kérelem elbírálása van folyamatban a hatóságnál. A szolgáltató szellemű, ügyfélcentrikus adóhivatal ugyanis a kisebb hibák, hiányosságok esetén nem elutasítja a kérelmet, hanem segítve az adózókat, felhívja a figyelmet a hibák kijavítására, illetve a hiányosságok pótlására - jelezte.
Az államtitkár tájékoztatott arról, hogy március 12-én, kedden újra összehívja a Pénzügyminisztérium az adószakma legjavát. A második Adó-Tanácskozás témája a nemzetközi adózás, hiszen most kell megalkotni a kötelezően átültetendő uniós előírások hazai részletszabályait.
A piaci igényeknek leginkább megfelelő szabályozás kialakítása az adószakma bevonásával érhető el - szögezte le. Az pedig már kiderült, hogy mit hozhat egy jó eredmény a tagállamok közti adóversenyben: az Európai Unió viszonylatában legalacsonyabb mértékű magyarországi társasági adó nemcsak a magyar székhelyű vállalkozásokat segítette, hanem egyre több külföldi befektető is székhelyéül választotta Magyarországot - hangsúlyozta Izer Norbert.
hírek innen, onnan
Miután a NATO-országok kikosarazták, Donald Trump közölte, hogy nincs is szüksége rájuk
A NATO-szövetségesek egyértelművé tették, hogy nem akarnak belépni az iráni háborúba. Az amerikai elnök fenyegetőzése sem hatott.
Áprilistól újra elérhető az a gyógyvíz, amit nem nevezhetünk gyógyvíznek
Milyen javallatai vannak a nagyberényi termálvíznek, amely április elsejétől – Siófokon – újra elérhető lesz? A Veronika-kút vize a...
Karrierváltás 2026-ban: Hogyan találd meg álmaid állását a Jooble segítségével?
Unod a jelenlegi munkádat, és szeretnél valami újat? 2026-ban a karrierváltás könnyebb, mint valaha, de csak ha tudod, hol keresel....
Undorító gombák lephetik el a fejed, ha ezt a mindennapos hibát elköveted hajmosás után
Tévhit, hogy a hajszárító káros.
Elképesztő döntés: Szenegált megfosztották az Afrika-kupától, Marokkó lett a győztes
Az Afrikai Labdarúgó Szövetség fellebbviteli bizottsága megsemmisítette az Afrikai Nemzetek Kupája január 18-i döntőjének...
Csokoládéízzel fogyni? Rendhagyó termékteszt
Kolléganőnk kipróbált egy magyar fejlesztésű terméket, most első kézből olvashatja a tapasztalatokat.
Menyílik az égi pénzcsap! 3 kínai csillagjegy bőségben és szerencsében fürdik majd áprilisban
Te köztük vagy?
A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét
A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.
BL: A Real Madrid kipöckölte a City-t, a PSG nyolcnál állt meg a Chelsea ellen - videók
A Real, az Arsenal és a címvédő PSG is a nyolc között a Bajnokok Ligájában.
Két hónap elteltével elvették Szenegál Afrika-kupa-győzelmét, Marokkónak adták oda az aranyérmet
A január 18-i döntőben a szenegáli futballisták tiltakozásból levonultak a pályáról. Ezért most 3-0-val a házigazda marokkóiak javára...
A konyhaszekrényeket szódabikarbónával tisztíthatod
Ez a legjobb módszer!
Sokk Manchesterben: a City és a Real Madrid a Bajnokok Ligája 2026-os szezonjának egyik legjobb meccsét játszotta
hatalmasat küzdött a Manchester City, de egy nagy hiba megpecsételte a sorsát.
Sport
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről
A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.
Körvonalazódik a megoldás? Irán egyetlen feltételhez kötötte világbajnoki részvételét
A közel-keleti ország már tárgyal a FIFA-val.
Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak
A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.
Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa
Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.
Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás
A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.
Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között
A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.
370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre
Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.
Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről
Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.
Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt
Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.
Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?
A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.
Argentína nem segített, tovább nehezedett a vb-re pályázó kosárválogatott helyzete
A dél-amerikai csapatot szinte elsöpörte Japán, így Argentína nem kaparta ki a magyarok számára a gesztenyét.
Bulvár
Elindult a pánikvásárlás? Valamire készülnek a magyarok, óriási a kereslet a gázpalackok iránt
Kilőtt a kereslet Magyarországon.
Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány
Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.
Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít
Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.
Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson
Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon
A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.
Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”
Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?
Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész
Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak
Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott
Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.
Kényes titokra derült fény: meleg lehet Irán új vezetője, ezen Donald Trump is meglepődött
Többen csatlakoztak az elnök reakciójához.
Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra
A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.
Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak
Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


