Nem reális többletforrás bevonása nélkül megoldani a közösségi közlekedés finanszírozását
A főváros vezetése szerint nem reális többletbevételek nélkül megoldani a budapesti közösségi közlekedés finanszírozását.
György István városüzemeltetési főpolgármester-helyettes csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében szükségesnek minősíti, hogy a főváros "minden ésszerű és lehetséges mértékig" részt vállaljon a budapesti tömegközlekedés finanszírozásában, de önmagában nem tudja megoldani a kérdést. Mint írta, a főváros a 150 milliárdosra apadt működési költségvetéséből nem tudja a hiányzó 73 milliárd forint működési forrást biztosítani a budapesti tömegközlekedésre, és visszafizetni a BKV 58 milliárd forintos lejáró hitelét, "csak ha minden más feladatát megszünteti, a közutak fenntartásától a színházakon, közterület-felügyeleten, parkfenntartáson, köztisztasági feladatokon és gyermekvédelmi intézményeken át a gimnáziumokig, ez pedig lehetetlen". Rogán Antal, a főváros gazdasági bizottságának fideszes elnöke előzőleg azt közölte az MTI-vel: mostanra világossá vált, hogy külső forrás tömeges bevonása és az adóemelés nem reális megoldás a BKV helyzetére, ehelyett a fővárosnak önmagán és a cégein kell spórolnia. Mint megjegyezte, számba kell venni, melyek az elhalasztható vagy lemondható beruházások, és meg kell nézni, milyen cégeknek ad a legnagyobb mértékben működési támogatást a 2012-es költségvetés irányelvei szerint a főváros. Rogán Antal ennek kapcsán a Budapesti Közlekedési Központot (BKK) emelte ki, jelezve: "felmerül a kérdés, hogy ezt megengedheti-e magának ebben a helyzetben a város". György István válaszában egyetértett párttársának azon szavaival, amelyek szerint a fővárosnak önmagán és cégein kell spórolnia, de jelezte, hogy az erről szóló döntésen már túl is van a Fővárosi Közgyűlés.
A főpolgármester-helyettes felidézte a január 25-i határozatot, amely "a realitások határát súroló" 20 milliárd forint takarékoskodásról szólt. A főváros "így tudott 6 plusz 9 milliárd forintot biztosítani a BKV-nak, és ezért kényszerültünk 5 milliárd forintos átfogó takarékossági programot indítani a BKV-nál" - tette hozzá, jelezve, hogy erről a Fidesz-KDNP-frakció minden tagja igennel szavazott. "Az önkormányzatok nem termelőüzemek, állami és törvényben előírt önkormányzati feladataik ellátásának finanszírozását nem képesek minden határon túl önerőből, illetőleg saját maguk által előteremtett forrásokból megoldani" - közölte György István. Kitért arra is, hogy a budapesti tömegközlekedés "a város gazdaságának vérkeringése", amely nélkül a város adóbevételei sem realizálhatók, a főváros nem működhet, és Magyarország remélt gazdasági növekedésének célja kerülhet veszélybe. A főpolgármester-helyettes szerint értelmezhetetlen, hogy bár Rogán Antal a tömegközlekedést nevezi a főváros legfontosabb feladatának, sokallja a BKK-ra fordított forrásokat. Mint írta, az elmúlt 44 év legmélyebb intézményrendszeri átalakítása zajlik az EU irányelvei szerint, és ennek eredményeként a BKK- számos más feladata mellett - a tömegközlekedés szervezését és megrendelői feladatainak ellátását is elvégzi. Mindez azt jelenti, hogy 2012 májusától a megrendelő és szolgáltatói szerepek szétválasztásával a BKV - és más, például magánautóbuszos szolgáltatók - finanszírozása a BKK-n keresztül történik - ismertette György István. Megjegyezve, hogy a BKK finanszírozásának csökkentése a tömegközlekedés finanszírozásának csökkentését is jelentené.
mti
hírek innen, onnan
„Csak az számított, hogy minél több közpénzt toljanak ki” – Vitézy Dávid részleteket árult el a mohácsi híd átvilágításáról
98 százalékos előleget fizetett a megbukott kormány a NER-es kivitelezőnek.
Komoly füttyel fogadták Donald Trumpot az NBA-döntőn, de ő csak mosolygott
Hangos füttyszóval és tiltakozó bekiabálásokkal fogadta a közönség Donald Trump amerikai elnököt az észak-amerikai kosárlabdaliga...
Magyar Péter azt ígéri, titkos kormányhatározatokat mutat be arról, hogy Orbánék menekülttábort akartak építeni Vitnyéden
A Fidesz ezt évek óta tagadja.
Az RTL volt vezérigazgató-helyettese lesz a közmédia átalakításáért felelős miniszteri biztos
Grósz Juditot nevezte ki Tarr Zoltán miniszteri biztosnak a közmédia átalakításának vezetésére. A szakember feladata a politikai...
Itt vannak a vagyonnyilatkozatok: érdekes részletek derültek ki több képviselőről
Több képviselőnek is van külföldi ingatlanja, és politikai oldaltól függetlenül páran felvették a babaváró hitelt. Ez derül ki az...
Vitézy szerint még a választások előtt százmilliárdokat utaltak Szíjj László cégének a mohácsi híd építésére
A miniszter szerint önmagában egy új mohácsi híd építése még védhető döntés lett volna, de a túlméretezett kialakítás már...
K&H: a magyar hozamokba még nincs beárazva az euróbevezetés
Történelmi összevetésben is alacsony volt az első 5 hónapban a drágulás Magyarországon – hangzott el a K&H Bank keddi...
Fontos változás az üzemanyagáraknál – átírta a kormány a szabályokat
A kormány módosította a védett üzemanyagár rendszeréhez kapcsolódó szabályozást, amely a benzin és a gázolaj árának...
Csaknem megduplázódott a globális chipértékesítés áprilisban
Már a tizennegyedik egymást követő hónapban nőttek a globális félvezető-eladások havi szinten.
Minden idők legerősebb El Niñója jöhet idén
A korábbi, 2015-2016-os és 1997-1998-as rekordok könnyen lehet, hogy mehetnek a süllyesztőbe.
Vádat emeltek Biró Ferenccel, az Integritás Hatóság elnökével szemben
Hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt.
Sport
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Megerősítve: a Real Madrid 100 millió euróért adhatja el Fede Valverdét
Kell a pénz a 150 millió eurós igazolásra, Eduardo Camavinga távozása is napirenden van.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Bulvár
Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Itt van Magyar Péter kormányának első nagy dobása: hivatalosan is megállították a pazarlást
Kármán András azonnal megfogta a kiadásokat.
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták
Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.
blogmorzsák
Cikázó gondolatok, poros beatek
Co Lee és don sea második közös albuma grandiózus vállalás, de nem igazán tart sehová.
Lehet béke Irán és az USA között?
A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.
Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni
Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


