Ezt olvasta már?


Nehezen megfizethető luxussá válhat a nyaralóvásárlás

Továbbra is nagy a kereslet a lakások iránt az országban, de az áremelkedés üteme lassult. A nyaralótelepüléseknél viszont még mindig tempós drágulás látható - derül ki az ingatlan.com több mint tízezer magánszemély által feladott hirdetésén alapuló elemzéséből.

A Balaton körüli megyék közül Somogyban a lakóingatlanok átlagos négyzetméterára éves szinten 16 százalékkal 280 ezer forintra nőtt. Veszprém megyében 20 százalékkal 315 ezer forintra, Zalában pedig 9 százalékkal 257 ezer forintra emelkedett a négyzetméterár. Siófokon és Balatonfüreden már 600 ezer forint felett járnak a négyzetméterenkénti lakásárak. A Velencei-tó partján Velencén és Gárdonyban 18 százalékkal 300 ezer forintra emelkedett az átlagár, a Dunakanyar településeinek átlagos négyzetméterára pedig 340 ezer forint.

5-600 ezres árak a Balaton mellett

A Balaton északi partján lévő településeknek helyet adó Veszprém megyei járásokban a lakóingatlanok átlagos négyzetméterára idén április elején 315 ezer forint volt, ez több mint 20 százalékos drágulásnak felel meg éves szinten. A megyén belül Balatonfüred az egyik legfelkapottabb város, ahol egy lakás négyzetméterára 650 ezer forintra nőtt, ez 16 százalékos növekedésnek felel meg éves szinten. A füredi családi házak négyzetméterára 14 százalékkal 377 ezer forintra, a nyaralóké 5 százalékkal 440 ezer forintra nőtt. A harmadik, Balaton érintő megyében, Zalában jóval visszafogottabban, 9 százalékkal 257 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár.

A tó déli partján lévő települések Somogy megyei járásaiban a lakóingatlanok négyzetméterára 16 százalékkal 280 ezer forintra nőtt egy év alatt. Az egyik legnépszerűbb város Siófok, ahol komoly drágulás látható a kínálati piaci adatok szerint. A siófoki házaknál a négyzetméterár 25 százalékkal 313 ezer forintra nőtt, a lakásoknál 8 százalékkal 654 ezer forintra emelkedett, a nyaralóként hirdetett ingatlanok esetében pedig 16 százalékkal 433 ezer forintra nőtt az ár. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta, a Balaton nagyon felkapott lett az elmúlt években, leginkább a vízparthoz közeli ingatlanok ára drágult jelentős mértékben. Szerepet játszik az áremelkedésben az is, hogy több turisztikai és lakásfejlesztés is indult a legnépszerűbb Balaton-közeli településeken.

Pörgés a Velencei-tónál, egyre népszerűbb a Dunakanyar

A Balatonhoz hasonlóan a Velencei-tónál is lendületes áremelkedés ment végbe az elmúlt egy évben. A gárdonyi és velencei nyaralók átlagos négyzetméterára 18 százalékkal 300 ezer forintra emelkedett. A kiugró drágulásban szerepet játszik, hogy a Velencei-tó közel van a fővároshoz, könnyen és gyorsan megközelíthető, így sokan állandó lakhelyként is számba veszik ezeket a településeket. Hasonlóan népszerű lakóhely és a nyaralók szempontjából a Dunakanyar. A Pest megyei nyaralóövezet településeinek átlagos négyzetméterára meghaladja a 340 ezer forintot, ami 23 százalékos növekedésnek felel meg éves viszonylatban. A Dunakanyar legdrágább települései Dunakeszi, Szentendre és Budakalász, a lakóingatlanok átlagos árai négyzetméterenként 441,423 és 420 ezer forintot tesznek ki ezekben a városokban.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Ezt kapják a nyakukba a magyarok a következő napokban

A következő napok időjárása változékony, ugyanakkor kifejezetten szeles képet mutat, így hiába emelkednek időnként a hőmérsékleti...

Napi horoszkóp: az Ikrek pénzügyi befektetése balul üt ki, a Mérleget betegség figyelmezteti az elfojtott érzelmeire, a Skorpiónak szembe kell néznie a múltjával

Kedves Rák! Hirtelen haragod egyre többször keverhet bajba. A mai napon is hajlamos lehetsz arra, hogy a dühöd eluralkodjon.

Az Egyesült Államok óriásbombákkal támadta Iránt a Hormuzi-szorosnál

Trump felülvizsgálhatja az USA és a NATO viszonyát, ugyanis szövetségesei nem küldtek hajókat, amivel segíthetnék a Hormuzi-szoros...

Újabb fordulatot vett a sztárfocista ügye: végre bevallotta a késelést

Az eddig tetteit jelentősen befolyásolta a félelem és a düh az ügyben.

Ma már egyre több helyen kisüt a nap, a széllel azonban meggyűlhet a bajunk

Az ország nagy területén szeles idő várható. Ezzel együtt azonban a hideg is elhagyja térségünket, így ma már nagyobb területen lesz...

Tolna vármegyében mivel van a legnagyobb esély a győzelemre? Ott mivel lehet választást nyerni?

Már csak 25 nap van hátra a 2026-os országgyűlési választásokig. Az április 12-re, vasárnapra kihirdetett esemény kapcsán ezúttal Tolna...

Jönnek a robotok: fejetlenség lesz a Renault-nál

A franciák 350 fejetlen humanoidot állítanak munkába, hogy harmadával vágják vissza az autók gyártási idejét.

Bezuhant a forgalom, de ezt az állampapírt még veszik

Mindössze 69,8 milliárd forintnyi lakossági állampapír kelt el múlt héten, ami sokkal alacsonyabb az előző hetek adataihoz képest. Ez 40...

Húsbavágó hírt kaptak a nyugdíjba vonulás előtt álló magyarok milliói: elkerülhetetlen a reform, jöhet a korhatáremelés?

A magyar nyugdíjrendszer jövője egyre gyakrabban kerül napirendre, részben a demográfiai folyamatok, részben a rendszer belső...

0

Sport

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről

A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa

Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét

A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását

Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.

Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?

A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.

Argentína nem segített, tovább nehezedett a vb-re pályázó kosárválogatott helyzete

A dél-amerikai csapatot szinte elsöpörte Japán, így Argentína nem kaparta ki a magyarok számára a gesztenyét.

0
0

Bulvár

Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány

Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít

Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.

Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson

Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.

Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon

A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.

Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”

Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?

Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész

Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak

Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott

Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.

Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra

A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.

Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak

Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

0