Napi tőzsdei kitekintő – A Remetehegyi és Nagy gondozásában
Eljött a nagy nap, ma Washingtonban foglalkoznak velünk, emellett a forint gigaerős kedvében van
Brüsszel után ma Washingtonban is kiértékelik a magyar helyzetet, így lassan hajrájába érkezik az IMF mizéria, reméljük számunkra valóban megfelelő végkifejlettel.
Eközben a görögöket is szorítja a nadrág, egyre inkább szükség lenne a megoldásra, nem pedig a halogatásra, különben az államcsőd valóban beköszönt.
Azonban, hogy ne csak negatív felhőket lássunk a pénzügyi égbolton, tekintsünk az indexekre.
| (Klikk a képre a nagyobb méretért, forrás: Erste Trader) |
A DAX visszamászott tegnapi átlagszintjére, így tovább remélhetjük a 6400 elérését. Az S&P is visszább kászálódott, ám még mindíg 1300 alatt van. A nyersanyagok esetében az arany folytatja megszokott ritmusát, azaz napközben emelkedik este pedig új long beszállókat biztosít.
Az olaj pedig ismét 101-en áll.
Az OTP ma is erős nyitógap-pel robbanhat felfelé, melynek egyik oka, hogy a forint nem is kicsit erősödik, rég nem látott szinten 310 alatt van az euróval szemben.
A fundamentumok tekintetében jó adatokat várunk, így optimisták lehetünk a mai napot tekintve.
Röviden összefoglalva:
DAX longot tartsuk, esti arany csökkenésben pedig vegyünk ismét longra.
Érdekli az elemzési módszer, amit alkalmazunk? Szeretne többet megtudni a tradelésről és a tőzsde alapjairól? Esetleg már haladó, de szeretné tovább csiszolni technikai repertoárját? Itt az alkalom: jelentkezzen februári trader kurzusunkra a oletics.zoltan@remnagy.hu -n, vagy a 06-70-775-6843-as telefonszámon.
Oletics Zoltán

- Célszerű a mostani paraméterkönyv szerint működtetni a BKV-t
- Napi tőzsdei kitekintő – A Remetehegyi és Nagy gondozásában
- Emelkedett az üzemanyagok ára
- A kiemelkedő minőségű magyar élelmiszerek versenyképesek Oroszországban
- Pest megyében az építőipari cégek a legesendőbbek
- Napi tőzsdei kitekintő – A Remetehegyi és Nagy gondozásában
- Januárban leginkább az üzemanyagok ára befolyásolta a fogyasztói árakat
- Napi tőzsdei kitekintő – A Remetehegyi és Nagy gondozásában
- Bankszövetség: a bankok kész csomagokkal várták a végtörlesztés lehetőségét
- Hetényi távozik a Fehérvár hokicsapatától
- A fővárosban a takarító többet keres az orvosnál
- Bécsben drágább az áram
- Gyöngyöspata - Gyurcsány Ferenc egymillió forintot ajánlott fel a helyi romák segítésére
- Gyöngyöspata - LMP: A Fidesz és a Jobbik kéz a kézben állították el a mostani helyzetet
- Iskolák összevonása ellen demonstráltak Nagykanizsán
- Városi fogászati rendelés
- 11 halott az utakon
- Meghalt Fülöp Kálmán dalszövegíró
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért

