Napi horoszkóp - 2017. január 4., szerda
Halak (február 20. – március 20.) Túlzásba vitte a költekezést és emiatt jogosan fáj a feje. Nem tartotta be az ősi szabályt, hogy csak addig nyújtózkodjon, ameddig a takarója ér. - Pécsi Napilap -
Kos (március 21.-április 20.)
Már közel sem olyan lelkes a kapcsolatában, mint az elején. Úgy érzi, hogy már nem olyan rózsaszínű minden, mint az elején. Tisztában van vele, hogy sajnos, az elején még nagyon lelkes és 100 fokon ég, majd a tűz hamar kialszik a szívében és már új kalandok felé indulna. Most is ebben a cipőben jár, de még nem tudja, hogy adja tudtára, hogy szívesen befejezné.
Bika (április 21.-május 20.)
Minden mérgét a partnerére zúdítja, pedig szegény nem tehet semmiről. Nehezen emészti meg, hogy a dolgai nem úgy alakulnak, ahogy elképzelte, így emiatt elég egy kis szikra és máris robban. A dühe meglehetősen látványos, ha felmérgesítik, ezért jobb, ha a környezetében mindenki menekülő fogja a dolgot. Nehezen csillapodik, a partnere is inkább elkerüli.
Ikrek (május 21. – június 21.)
Itt az ideje, hogy kicsit lassítson, és értékelje az elmúlt évet. Szerencsére általában képes reálisan szemlélni a dolgokat, most se tegyen másképpen. Tanuljon a hibáiból és a kudarcaiból, mert hosszútávon csak a hasznára lehetnek. Viszont az önmaga elé kitűzött célért küzdenie kell, ne adja fel könnyen, hanem nagy lelkesedéssel induljon el az úton.
Rák (június 22. – július 22.)
Újrakezdést jeleznek a bolygók, ami mindenképpen átalakulással jár az életében. Változások várhatók, a magánéletében vagy a munkaterületén, amit nem fogad majd kitörő lelkesedéssel. Rák jegyűként nem szereti, ha bármi megzavarja a nyugalmát, ezért is ragaszkodik körömszakadtáig ahhoz, amit már egyszer megszerzett. A párja birtoklásától is óvakodjon.
Oroszlán (július 23. – augusztus 22.)
A párnapos pihenő jót tett a kapcsolatának, és a kedvesével újra minden a régi. Már nagy szüksége volt a lazításra, mert igencsak kimerültnek érezte magát a rengeteg feladata miatt. Még akkor is jól érzi magát a bőrében, ha vendégekben azért nem szenvedtek hiányt. Csak az aggasztja némileg, hogy a kelleténél jóval többet evett, pedig megfogadta, nem teszi.
Szűz (augusztus 23. – szeptember 22.)
Még mindig fogy ki a baráti meghívásokból, de a rengeteg teendője mellett már nem jut ideje szórakozni. Viszont egy pótszilveszteri programnak nem tud ellenállni, már csak azért sem, mert remek társaság gyűlik össze. Fáradtság ide, feladatok oda, most nem törődik velük, mert tisztában van vele, hogy akkor kell menni, amikor szívesen invitálják.
Mérleg (szeptember 23. – október 22.)
Munkahelyén igyekszik a sarkára állni, mert nem szeretne mások helyett is dolgozni. Szorgalmas és megbízható, jó munkaerő, de januártól elhatározta, hogy ha igazságtalanság éri, akkor azt nem hagyja annyiba. Még akkor is szóvá teszi, ha ebből kellemetlensége származhat. Ugyanilyen fogadalmat tett a magánéletével kapcsolatban is. Nem lesz konfliktuskerülő.
Skorpió (október 23. – november 21.)
Még a legkisebb ügyet is felnagyítja, mert rendkívül érzékeny a lelke. Kerüli a durvaságot, a hangos veszekedést, mert békességre és nyugalomra vágyik. Fogadalmát, hogy kerüli a konfliktust igen nehéz betartania, mert sorozatosan inzultusnak van kitéve. Nem lenne Skorpió, ha nem tudná uralni magát, hisz ha elhatároz valamit, akkor azt véghez is akarja vinni.
Nyilas (november 22. – december 21.)
Hajlamos újra túlhajszolni magát, mert meg van győződve róla, hogy mindent megterhelést elbír. Legyőzhetetlennek hiszi magát, pedig ez közel sincs így. Ugyanakkor, ha ott folytatja önmaga kizsákmányolását, ahol tavaly abbahagyta, akkor túl sok jóra nem számítson. A szervezete előbb vagy utóbb kimerül és akkor már dolgozni sem fog tudni.
Bak (december 22. – január 20.)
Váratlan esemény zavarja meg a magánéletét. Újra felbukkanhat a régi szerelme, és emiatt nehéz döntés elé kerülhet. Bármennyire is szeretné, nem tud közömbös maradni és képtelen a környezetében is úgy viselkedni, mintha nem történt volna semmi. Amennyiben nem szeretné kockára tenni a kapcsolatát és a családi életét, akkor ne találkozzon vele.
Vízöntő (január 21. – február 19.)
Meglepve tapasztalja magán, hogy egyre jobban szüksége van a családi élet nyújtotta biztonságra. Már nem nyomasztja annyira egy kapcsolattal járó kötöttség és szívesen van a kedvesével. Az erős függetlenségvágya már a múlté, de azért a birtoklástól vagy a korlátozástól még mindig tart. Jelszava, hogy élni, és élni hagyni és ezt igyekszik betartani is.
Halak (február 20. – március 20.)
Túlzásba vitte a költekezést és emiatt jogosan fáj a feje. Nem tartotta be az ősi szabályt, hogy csak addig nyújtózkodjon, ameddig a takarója ér. Sajnos elkölteni a pénzt sokkal könnyebb, mint spórolni és lemondani a vágyairól, hirtelen jött ötleteiről. Azt se veszítse szem elől, hogy az élet kiszámíthatatlan és bármikor váratlan esemény jöhet, amihez pénz kell.
hírek innen, onnan
Sokk a műtrágyapiacon: hatvan százalékos drágulást hozott a Hormuzi-válság
A következő 90 nap sorsdöntő lesz a magyar gazdák számára is: a drasztikus inputanyag-költségek és a bizonytalan ellátási útvonalak...
Magyar Péter: A régóta bíróként dolgozó húgom felfüggeszti az aktív bírói tevékenységét, hogy a hatalmi ágak összefonódásának még a látszatát is elkerüljük
A leendő miniszterelnök bemutatta a 16 fős Tisza-kormányt, amelyben sógora, Melléthei-Barna Márton kapja az igazságügyi tárcát. Magyar...
„Visszaadjuk a Balatont az embereknek” – Kerítésbontással ünnepelnek, ingyenes lett az egyik népszerű keszthelyi strand
Dr. Tóth Gergely, Keszthely polgármestere szerint a tó megóvásának egyik kulcsa, hogy az emberek magukénak érezzék a természeti kincset.
Tutanhamon sírjában még két idegen múmiát is találtak, nem véletlenül marad ki ez minden törikönyvből
Sokáig nem is beszéltek erről, amit a sírban találtak még az egykori fáraó múmiája mellett.
Lovász László lemondott a HUN-REN kutatóhálózat tudományos tanácsadó testületi tagságáról
Azért lépett ki az MTA korábbi elnöke, „mert a HUN-REN felsővezetői az utóbbi időszakban számos olyan kijelentést tettek, amelyekkel...
Csapdát állíthat a Fidesz az új parlamentnek a veszélyhelyzeti rendeletek törvénybe emelésével
Hosszabbítsák-e meg veszélyhelyzetet – s ha igen, miként –, vagy az ennek örve alatt hozott rendeletekből alkossanak törvényt?...
Motoros és kerékpáros „gyorsbeavatkozó” mentők állnak szolgálatba Budapesten és Pest vármegyében
Cél a kiérkezési idő csökkentése.
Ilyen ruhát még nem láttál: Sármán Nóra hétkilós estélyit alkotott LEGO-kockákból
Sármán Nóra egy olyan különleges ruhát alkotott meg, amelynek látványos díszítését több ezer LEGO-elem adja. Az egyedi kreációhoz...
Már nem kapkodnak a munkáshitelért a fiatalok
A személyi kölcsönök összege ugyanakkor látványosan nőtt.
Megszólalt a palesztin nagykövetség az elfogott magyar aktivista, Richárd ügyében: nincs biztonságban a feltartóztatott hajó legénysége
A palesztin állam budapesti nagykövetsége szerint az elfogott hajó legénysége - köztük Walter Richárd magyar aktivista – veszélyben...
"Kicsit lámpalázas vagyok" – Megszólalt a hős orvos, aki az utcán végzett szívműtétet, megmentve ezzel egy ember életét
Egy harmincas éveiben járó férfi életét sikerült megmenteni egy példátlan orvosi bravúrral Szigetújfaluban. A mellkason szúrt férfi...
Van egy betűkapcsolat, amit naponta leírunk, mégsem létezik a magyar ábécében
A „ch” betűkapcsolatról van szó, amely számos közszóban és névben szerepel a magyar nyelvben. Különleges helyzetét az adja, hogy a...
Sport
A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó
A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.
Az UEFA megindokolta, miért vonta vissza a játékvezető az Arsenal tizenegyesét az Atlético Madrid ellen
Itt a hivatalos indoklás.
Ez volt a Liverpool legnagyobb baklövése? A nagy üzlet, ami visszafelé sült el
A támadógépezet már nem működik olyan olajozottan, mint tavaly, ennek Luis Díaz eladása az egyik oka.
Alakul a botrány a kerékpárosoknál: rendzavarásra készülhetnek a BalatonFondo versenyen
Schneller Domonkos elnök szerint ennek oka egy megbízatása előtti időből származó megállapodás.
Szalah és Robertson ugyanabba a csapatba igazolhat, kiderült, már zajlanak a tárgyalások
A nyáron a Liverpool két legendája is távozik, miután lejár a szerződésük.
Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai
Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.
Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat
A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.
Ronaldót hergelték az ellenfél drukkerei, azzal vágott vissza, hogy ő már ötször megnyerte a BL-t
Ráadásul Európában, nem Ázsiában.
Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta
Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.
„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után
A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.
Megírták: A Real Madrid tárgyal Kroos visszatéréséről; megnevezték Mourinho utódját - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb csütörtöki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Hiába zúdul a kritika a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnökére, nem indult bizalmi szavazás Schmidt Gábor ellen
Az elnökség után a közgyűlés sem élt a lehetőséggel.
Bulvár
„A k*rva anyátokat” – Bencsik András kiborult a Tisza Párt ötletétől
A Demokrata főszerkesztője kikelt magából, Magyar Pétert „büdös baromnak” nevezte.
Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök
Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű
A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.
2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.
Szégyenletes videó került elő, ahogy menekülnek a titkosszolgálat emberei a Donald Trump elleni merényletkísérletnél
Alig volt szakszerű megmozdulásuk az ügynököknek, itt még fejek hullanak.
Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés
Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.
300 forintos fogás forgatta fel Budapestet, a tulaj sem érti mi történik
Nulla marketing, mégis állandóan egymásnak adják a kilincset a vendégek.
Volodimir Zelenszkij reagált Magyar Péter feltételeire
Ukrajna európai uniós csatlakozása a tét.
Magyar Péter bejelentést tett, megvan a leendő Tisza-kormány belügyminisztere
Pósfai Gábor Pintér Sándort váltja, aki 16 éven keresztül irányította a tárcát.
Azonnal ellepték a partot a budapestiek, valami nagyon furcsa látszik ki a Dunából
Olyan dolog magasodik ki a Dunából, aminek nem kellene.
Kínos pillanat a Fehér Házban: Donald Trump a király előtt ragadta volna meg felesége fenekét
Egy, az X-en terjedő felvétel szerint Donald Trump szokatlan gesztust engedett meg magának Károly király látogatásakor. Sokak szerint elfogadhatatlan volt a mozdulat, amivel másodjára szegte meg a protokollt az elnök.
Veszélyben a nyár. A meteorológusok állítják, augusztusban drasztikusan megváltozhat az időjárás
Szabadságot tervezel? Mutatjuk, mire számíthatsz nyáron!

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


