Ezt olvasta már?


Nagykanizsán rendezik az idei Közép-Európai Informatikai Diákolimpiát

Nagykanizsán rendezik az idei Közép-Európai Informatikai Diákolimpiát (CEOI).

Nagykanizsán rendezik az idei Közép-Európai Informatikai Diákolimpiát (CEOI), az augusztus 23. és 29. között szervezett idei versenyre tizenhárom országból, többek között Ausztriából, Németországból, Szlovákiából, Horvátországból, Svájcból és Hollandiából érkeznek négy tagú, 20 évesnél fiatalabb, kimagasló programozási ismeretekkel rendelkező középiskolás diákokból álló csapatok - közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.

 

Magyarországot idén nyolc fiú képviseli, többek között a 11. osztályos Horcsin Bálint, a budapesti Németh László Gimnázium; Varga Péter, az Óbudai Árpád Gimnázium; valamint Bukva Dávid Bertalan és Szabó Kornél György, a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium diákjai. Mivel idén a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium ad otthont a diákolimpiának, ezért két csapat indítására is jogosult Magyarország. Az informatikai diákolimpikonok egyhetes ittlétük alatt versenyprogramjuk mellett felfedezik majd Nagykanizsát és a környék nevezetességeit. A tervek szerint a sofőr nélküli járművek számára épített zalaegerszegi tesztpályán tartanak számukra bemutatót és meglátogatják a keszthelyi Festetics-kastélyt is - olvasható a közleményben.

Mint írják, Közép-Európai Informatikai Diákolimpia az IOI, vagyis az UNESCO által is támogatott Nemzetközi Informatikai Diákolimpa előversenyének tekinthető, a CEOI-n való részvétel fontos a világversenyre való felkészülésben. Magyarország a CEOI egyik alapító tagja és többször adott már otthont a versenynek. 1995-ben Szegeden, 2001-ben Zalaegerszegen, 2005-ben Sárospatakon, 2012-ben pedig Tatán mérték össze tudásukat a régió országainak kimagasló programozási ismeretekkel bíró középiskolásai. A magyar diákok hagyományosan jól szerepelnek a CEOI-n, az elmúlt huszonöt évben összesen ötvenhat érmet gyűjtöttek. A tavalyi versenyről diákjaink egy arany és három bronzéremmel térhettek haza. A verseny történetében 2019-ben szerzett először magyar diák abszolút első helyet, ő volt a legjobb az aranyérmesek között is.

A Közép-Európai Informatikai Diákolimpia régiónk legfontosabb informatikai tanulmányi versenye, amelyet 1994 óta rendeznek meg azzal a céllal, hogy fokozza a diákok érdeklődését az informatika és infokommunikációs technológiák iránt. A verseny a Neumann Társaság és az ELTE Informatikai Karának rendezésében, az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával valósul meg. A megmérettetésről bővebb információk a www.ceoi2020.inf.elte.hu weboldalon találhatók - áll az összegzésben.

 







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Most kaptuk a tragikus hírt. 57 évesen meghalt a közönségkedvenc előadó

Szomorú hír rázta meg a hiphop rajongóit: elhunyt Cleetis Mack, aki a legendás Digital Underground formáció tagjaként vált ismertté. A...

Újabb műszert kapcsoltak ki a Voyager–1 űrszondán, csak hogy meghosszabbítsák az űrszonda küldetését

A két űrszonda több tudományos berendezését is lekapcsolták már az évek alatt az energiával való takarékoskodás céljából, most...

Olyan erejű bombázást kaphat Irán a nyakába, amivel még nem találkoztak

Minden Donald Trump kezében van, sok múlik azon, mit közelnek vele ma Irán kapcsán.

EL/KL: Előnyben a Fradit legyőző korábbi két rivális, a Crystal Palace történelmi góllal is sokkolta az ukrán "óriást" - eredmények, videók

A Ferencvárost korábban egyaránt legyőző Braga és a Nottingham Forest is hazai pályán került előnybe csütörtökön, az...

4 csillagjegy élete gyökeresen megváltozik április végén – erre senki nem számított

Pár napon belül hatalmas fordulat jön, mindent felborít – de négy csillagjegy végre fellélegezhet. Az, ami eddig nehéz volt, most...

Érthetetlen jelenet az Európa-liga elődöntőjében, egy veterán új-zélandi döntött

A labdarúgó Európa-liga elődöntőjében, az első mérkőzéseken: Nottingham Forest–Aston Villa 1-0, Braga–Freiburg 2-1.

EL/KL: Előnyben a Fradit legyőző korábbi két rivális, a Crystal Palace történelmi góllal is sokkolta az ukrán "óriást" - eredmények

A Ferencvárost korábban egyaránt legyőző Braga és a Nottingham Forest is hazai pályán került előnybe csütörtökön, az...

Közleményben üzent a leendő igazságügyi miniszternek a Magyar Bírói Egyesület

Azt szeretnék, hogy az új kormány érdemben vonja be őket az igazságszolgáltatást érintő ügyekbe.

Így ültesd és gondozd a levendulát cserépben, hogy évekig gyönyörű legyen

A levendula nemcsak kertben, hanem cserépben is remekül nevelhető – akár erkélyen vagy teraszon is. Ahhoz azonban, hogy szépen fejlődjön...

A horvát parlament jóváhagyta a lebegő áfa bevezetését az üzemanyagokra

A horvát parlament csütörtökön sürgősségi eljárásban jóváhagyta az általános forgalmi adóról szóló törvény módosítását,...

0

Sport

Az Adidas szupercipőjét két perc alatt elkapkodták, de nyugi, viszonteladói oldalon 4000 dollárért megvehető

Óriási a kereslet a cipőért, amelynek részben köszönhető az új világcsúcs.

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.

Balhé a BL-elődöntő után: Simeone nekiment az Arsenal tiszteletlen sztárjának

Ami a közvetítésből kimaradt: lökdösődés, dulakodás öltözőfolyosó bejáratánál a lefújás után Madridban.

Ki volt gyáva: a bíró vagy az impotens VAR? Káosz és szégyen a Bajnokok Ligájában

Három tizenegyes, két gól, egy visszavont büntető – a szerda esti BL-elődöntő elsősorban nem a futballról szólt.

Simeone a nézőket sajnálja, Arteta dühöng a bíró miatt

A legtöbben a jó meccs ellenére az előbb megadott, majd visszavont 11-esre fognak emlékezni.

Alakul a botrány a kerékpárosoknál: rendzavarásra készülhetnek a BalatonFondo versenyen

Schneller Domonkos elnök szerint ennek oka egy megbízatása előtti időből származó megállapodás.

Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét

Az Arsenal edzője értetlenül áll a játékvezető döntése előtt.

Nem Slot, nem Alonso – megvan az ideális jelölt a Liverpool kispadjára?

A szurkolók többsége szerint nem kérdés, hogy eljött az ideje az edzőváltásnak.

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Ez volt a Liverpool legnagyobb baklövése? A nagy üzlet, ami visszafelé sült el

A támadógépezet már nem működik olyan olajozottan, mint tavaly, ennek Luis Díaz eladása az egyik oka.

Szalah és Robertson ugyanabba a csapatba igazolhat, kiderült, már zajlanak a tárgyalások

A nyáron a Liverpool két legendája is távozik, miután lejár a szerződésük.

21 olimpikon vehetett át vadonatúj autót a Hungaroringen

Mogyoródi körrel indult az ismerkedés, útjuk célállomása azonban Los Angeles.

0
0

Bulvár

Máris hullanak a csontvázak a Külügy szekrényéből ? Súlyos állítások érkeztek a tiranai nagykövetségről

Az utóbbi időszakban több, egymástól független forrásból is olyan információk jutottak el szerkesztőségünkhöz, amelyek szerint komoly feszültségek alakulhattak ki Magyarország tiranai külképviseletén.

Nem várt fordulat a ledarált minisztériumi papírokkal kapcsolatban, az év levelét címezték nekik

Valaki meglátta a piaci rést a pletyka mögött és nem félt cselekedni.

Videón az ukrán mentőakció: Takaróval „álruhába” öltöztetett robot mentette ki a nagymamát az orosz támadások elől

Az ukrajnai háború egyik legkülönlegesebb mentőakcióját hajtotta végre a 60. önálló gépesített dandár katonái, amikor egy távirányítású katonai robot segítségével menekítettek ki egy idős nőt a tűzvonalb

„A k*rva anyátokat” – Bencsik András kiborult a Tisza Párt ötletétől

A Demokrata főszerkesztője kikelt magából, Magyar Pétert „büdös baromnak” nevezte.

Magyar Péter szerint nincs tovább szükség erre az állami szervre: felszámolja a milliárdos intézményt

Jelentős állami szervezet felszámolását tervezi az új kormányzati erő a hatékonyság jegyében.

Nem győzi ismételni a neurológus: ez a népszerű vitamin mérgező lehet

Egy neves neurológus figyelmeztetése újra ráirányította a figyelmet arra, hogy még a legártalmatlanabbnak hitt vitaminokkal is érdemes körültekintően bánni. Egy széles körben használt étrend-kiegészítő ugyanis

Ha jön az euró, mi lesz a forintkészpénzzel? – itt a válasz

Az euró bevezetése nemcsak politikai vállalás, hanem egy pénzügyi újrarendeződés kezdete.

Nevetséges gyanúba keveredett egy fideszes csúcspolitikus, megindították az eljárást a hatóságok

A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekménnyel gyanúsította meg a fideszes vezetőt.

„Ősszel már nem lesznek jóindulatúak” – megszólalt Varga Mihály, a Matolcsy-korszakról is beszélt

Varga Mihály kitért a forint árfolyamát befolyásoló legfontosabb tényezőkre és az új kormány gazdaságpolitikájára is. Mi történt? Varga Mihály interjút adott a hvg.hu-nak, melyben az új magyar kormánnyal várha

0