Ezt olvasta már?


Nagykanizsán nem lőtér, hanem Honvédelmi Sportközpont fog épülni

Nem kimondott lőtér fog épülni Nagykanizsán, hanem több funkcióval bíró Honvédelmi Sportközpont, ahol biztos lesz lehetőség lőni is. Az egyeztetések még zajlanak, hogy is kezdődjenek meg a kivitelezések és mi és pontosan hol is legyen.

Már egy tavalyi kormányrendeletben is megjelent, hogy Zalaegerszeg mellett, Nagykanizsán is épül majd Honvédelmi Sportközpont. A beruházásról, annak helyszínéről, költségeiről és műszaki tartalmáról egyelőre keveset tudni, ezért kértünk információkat a Honvédelmi Minisztériumtól. Nem lettünk sokkal okosabbak.

Arról, hogy új lőtér, pontosabban Honvédelmi Sportközpont épül Nagykanizsán már hónapokkal korábban lehetett hallani, sőt a legutóbbi közgyűlésen a létesítmény lehetséges helyszíne, a Csengery utcán lévő, egykori Volán-Dózsa sportpálya is megnevezésre került. Ennél többet viszont a dél-zalai város önkormányzata sem tud a beruházásról. A leendő helyszínt is csak helyrajzi szám alapján tudta beazonosítani a városvezetés.

Sok konkrétumot a Honvédelmi Minisztérium sem árult el érdeklődésünkre a beruházásról, tulajdonképpen még azt sem erősítették meg, hogy a volt sportpálya területén alakítanák ki a Honvédelmi Sportközpontot. De akkor mi az, amit tudni lehet?

A minisztérium sajtóosztályától kapott válaszból tudható, hogy Nagykanizsán sem lőtér, hanem multifunkcionális Honvédelmi Sportközpont épül, amelynek kapcsán jelenleg is zajlanak a szakmai egyeztetések. Az elképzelések szerint a sportközpontban a fedett lőtér mellett lehetőség lesz különböző küzdősportok kipróbálására, valamint egy körülbelül 60 fő befogadására alkalmas közösségi terem is létesül, ahol elméleti képzésekre is lehetőség nyílik, elsősorban az elsősegélynyújtás, a tájékozódási és a túlélési ismeretek bővítésére fókuszálva. Végleges döntés azonban még nem született a beruházás paramétereiről.

Általánosságban ugyanakkor elmondható, hogy a Honvédelmi Sportközpontok létrehozásával a kormánynak az a célja, hogy mindenki számára elérhető, a már meglévő sportolásra alkalmas infrastruktúrát figyelembe vevő, könnyen megközelíthető létesítmények jöjjenek létre az ország egész területén. A helyi szervezetek bevonása a sportközpontok működtetésébe természetesen elsődleges szempont. További cél, hogy a sportközpontok valamennyi funkcióját kizárólag magasan képzett szakemberek felügyelete, valamint a legszigorúbb biztonsági előírások betartása mellett lehessen majd igénybe venni. Mindez azt is jelenti, hogy a leendő létesítmények minden biztonsági előírásnak megfelelnek majd, s hogy a környéken lakók mindennapjait – legyen szó akár a zajhatásról – semmilyen mértékben nem veszélyeztetik.

Mindez örömteli, de hogy a környéken lakókat is megnyugtatják-e az előbbiek, azt nem tudni. Merthogy a régi Volán-Dózsa pályát lakóházak veszik körbe, s mióta nincs focicsapat, a város egyik legnyugodtabb környékeként tartják számon a területet. Persze az is lehet, hogy azért esett a választás erre a területre, mert a közelben, az Erdész utcában épül a határvadászok új bázisa is.

 

Forrás: zaol.hu/NNL







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Nagy a baj a franciáknál, az államkötvények már nem kockázatmentes eszközök

Több francia vállalat hitelfelvételi költsége a francia államkötvények hozama alá süllyedt, ami a befektetők növekvő aggodalmát jelzi...

Csak a tavalyi évben kétmilliószor blicceltek el autópálya-matricát

Ez elég magas szám ahhoz képest, hogy összesen mennyit vásároltak az autósok.

Itt az új cipőtrend: a nagyikák templomi lábbelije lesz a divatházak szerint újra a menő

Divatházak és sztártervezők most tényleg túlmentek a jó ízlés határain: az őszi cipőtrendek között feltűnt a high-vamp pump, ami...

Az EU Magyarország vétója mellett is engedélyezné Ukrajnának a csatlakozási folyamat folytatását

De a végső döntéshez egységes álláspont kell, viszont addigra Ukrajna már készen állhat az uniós csatlakozásra.

Folyóvá változtak az utcák Dunaújvárosban a felhőszakadás miatt

A front és vele együtt a zivatarok lassan vonulnak kelet, délkelet felé. Felkészül: Kecskemét.

Stroke-ot kapott a rocklegenda: újra kellett neki tanulni járni.

Vince Neil megerősítette, hogy sztrókot kapott karácsony másnapján. A Mötley Crüe frontemberének újra meg kellett tanulnia járni.

6 zseniális Netflix-sorozat, amit indokolatlanul gyorsan elkaszált a streaming platform

A Netflixen rengeteg új sorozat jelenik meg egy adott évben, így nem meglepő, hogy közülük néhány alulmúlja a nézettségi elvárásokat,...

Soltész Miklós brüsszeli őrületetről beszélt egy szerb templomavatón

Óriási szükség van az egyházakra és a hitre ahhoz, hogy ezek segítségével meg tudjunk maradni nemzetben, közösségben - hangoztatta a...

Itt található a Föld legfényesebb lámpája – 273 000 wattot fogyaszt

A fény a rovarokat és a rájuk vadászó denevéreket és baglyokat is vonzza, így a város felett egyfajta saját ökoszisztéma alakult ki.

„Kötelet a nyakára” – nagyon durva üzenetet kapott Ruszin-Szendi Romulusz, szerinte ez az eredménye a kormány gyűlöletkampányának

Nagyon durva fenyegető üzenetet kapott Ruszin-Szendi Romulusz az egyik bejegyzése alatt a Facebookon. A volt vezérkari főnök megjegyezte, nem...

Ismét elkapták a hírhedt Mamit – nem sokáig élvezhette a szabadságát

Nem sokáig élvezhette a szabadságot a „Mami” néven ismert józsefvárosi díler: a rendőrök újra őrizetbe vették, miután ismét...

Sürgős közlemény a Telekomtól, országszerte leáll az internet, a TV, és a telefon

A következő 3 napban sok helyen az országban szünetelni fog a Telekom szolgáltatása egy kis időre.

0

Sport

A veretlen bokszzseni leiskolázta a világ legnépszerűbb bokszolóját

Terence Crawford pályafutása legnagyobb győzelmét aratta.

Robbie Keane a 15–0 után: Igazi futballünnepben volt részünk

A Ferencváros vezetőedzője elégedetten értékelt, miután a zöld-fehérek bejutottak a legjobb 32 közé a labdarúgó Magyar Kupában.

Váratlan csillaghullás, három NB I-es csapat is kiesett a Magyar Kupából

A Vasas négy gólt vágott a Puskás Akadémiának.

Kiakadt a Puskás Akadémia trénere a kupakiesés után: El kell gondolkodnia pár játékosomnak...

Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője a játékosoknak is üzent a Vasas elleni Magyar Kupa-kiesés után.

Vasas-Puskás Akadémia: a dühös Hor-nyák üzent pár játékosának, Erős sportszerűen értékelt

A MOL Magyar Kupa szombati játéknapjának egyik legnagyobb meglepetését a Vasas-Puskás Akadémia párharc szolgáltatta: az angyalföldiek 4-1-re kiejtették az NB […] A Vasas-Puskás Akadémia: a dühös Hornyák üzent p

Elgurult a gyógyszere a magyar birkózónak, megütötte japán ellenfelét

A sportoló az összecsapást követően sem tudott egyhamar megnyugodni.

15 gólt lőtt FTC, az egyik NB I-es klub túlórázott, Böde duplázott, fordított a Honvéd

Szombat délután az NB I-es csapatok nem botlottak a Magyar Kupában, bár a Kazincbarika csak hosszabbítás után lépett tovább. A […] A 15 gólt lőtt FTC, az egyik NB I-es klub túlórázott, Böde duplázott, fordított

Szürreális eredmény Dárdai Mártonék meccsén, a teljes stadion elcsendesedett

Nem az történt a magyar válogatott védővel, amire Berlinben számítottak.

Szappanos hibája sem segített, a Vasas kiejtette a Puskást a kupából

A MOL Magyar Kupában a fővárosban rendezték a sorozat egyik rangadóját, ahol az elmúlt években a feljutásról lemaradó Vasas FC fogadta a Puskás Akadémiát, amely az előző szezonban egy hajszállal maradt csak le a b

„Nagyon boldog vagyok, még nem tudom felfogni" – remekelt a vb-n a magyar csúcstartó

Kozák Luca továbbjutása ezredeken múlott, már az előfutamban elvérzett a világbajnokság egyik legnagyobb sztárja.

Tizenötöt lőtt a Fradi, nem hibáztak az NB I-es csapatok a Magyar Kupában

Az ETO FC, a Debrecen, a Paks és a Diósgyőr után a Ferencváros is hozta a kötelezőt a labdarúgó Magyar Kupában.

0
0

Bulvár

Hideg élelmiszert venne? Nyugdíjas utalvánnyal nem fizethet, ez a szabály

Vannak olyan helyzetek, amikor a kereskedő nem engedheti meg, hogy ezzel fizessen - hiába került a kosárba kizárólag hideg élelmiszer.

Szarvasi kávéfőző új korszakba lép – így hódítja meg újra a magyar otthonokat

A magyar háztartások egyik legnagyobb kincse a múltból, amely ma is képes meghitt emlékeket idézni: ez a Szarvasi kávéfőző. Nem csupán egy eszköz a reggeli koffeinadag elkészítéséhez, hanem egy darabka történele

Ezt teheti a szomszéd, ha a háza elé parkolsz: nem egyértelmű a szabály

Konfliktus lehet a szomszédok között amiatt, mert nem tudják, a hely, ahol parkolnak, kinek a tulajdona.

Orosz üzenet a világnak, Vlagyimir Putyin kilőtte hiperszonikus cirkálórakétáját

A Barents-tengeren, Skandináviától északkeletre indították el.

Ezt kiabálta Károly, mikor Harry megszületett – Diana nem akart hinni a fülének

Károly király és kisebbik fia, Harry kapcsolata a Megxit óta feszültségekkel teli, azonban már jóval korábban is történt olyasmi, ami árnyékot vetett a viszonyukra.

Örömtáncot jár az ukrán vezető: a Magyarországot kikerülő, Ukrajna felvételéről szóló EU-s megállapodást üdvözölte

Ukrajna miniszterelnök-helyettese arról a már létrejött megállapodásról beszélt, amely szerint az Orbán-kormány vétója ellenére is folytatható az ukrán uniós integráció.

Ebben a hónapban a legjobb megszületni

Tudományos bizonyíték van arra, hogy van ideális hónap a születésre - és nem azon alapszik, hogy kinek lehet szabadtéri szülinapi bulija, és kinek nem.

Hatalmas robbanás rázta meg az európai fővárost: sok a sérült, többen súlyos állapotban vannak

Egy bárban történt robbanás Madridban, több szomszédos épület is megrongálódott.

Vujity Tvrtko hazatért Magyarországra, és azonnal óriási bejelentést tett

„Indul a nagy kaland” – közölte Vujity Tvrtko, aki a tévéképernyőre is visszatér.

Újabb életveszélyes nyaklövés az Egyesült Államokban

Súlyosan megsebesült Brantley Worley, a georgiai McCaysville város rendőrségének kapitánya, miután péntek este egy segélyhívásra reagálva nyakon lőtték – közölték a helyi hatóságok.

Óriásit tévedett Pottyondy Edina

Pottyondy Edina magyar influenszer megrendülten reagált Charlie Kirk amerikai konzervatív politikai véleményvezér meggyilkolására, és posztja tömeges támogatást váltott ki a közösségi médiában. Úgy néz ki, hogy

blogmorzsák

A híres waterlooi csata (1815)

A történelem egyik legjelentősebb csatáját Waterloo mellett vívta meg I. Napóleon és Wellington herceg.

Nagy-Miskolc - helységneveink nyomában

Diósgyőr. Hejőcsaba. Lillafüred. Pereces. Szirma. Martin-kertváros. Mindszent. Hámor.

Saját part, saját barát, saját csaj

Jókedvű rock, személyes, szellemes rap, kígyóbűvölő punk, embergyűlölő metal - új magyar zenék.

0