Ezt olvasta már?

0

Nagykanizsán gázolta el a nőt, bíróság elé áll

Egy 49 éves nagykanizsai férfi tavaly december 27-én 17 óra 30 perckor Nagykanizsán, a szilárd burkolatú, kétirányú forgalmú Balaton utcában közlekedett Toyota Carina típusú személyautójával a Városkapu körút irányából a Hevesi út felé.


hirdetés

Ekkor borult égbolt mellett éjszakai látási viszonyok voltak, az úttest nedves volt, a közvilágítás működött.

Amikor a sofőr járművel a Balatoni utca és a Boszorkány út kereszteződésénél lévő kijelölt gyalogosátkelőhelyhez ért, figyelmetlensége miatt későn észlelte a gyalogosátkelőhelyen neki balról jobbra áthaladni szándékozó gyalogost, akit fékezése ellenére járműve jobb elejével az átkelőhelyen, a 10,6 m széles úttest bal szélétől kb. 9,3 méter távolságban elütött.

Az elütött hölgy a baleset következtében 8 napon túl gyógyuló nyakcsigolya törést szenvedett.

A baleset oka az volt, hogy a terhelt a kijelölt gyalogosátkelőhelyen áthaladó gyalogosnak nem biztosított elsőbbséget.

Az ügyben Zalaegerszegi Járási Ügyészség közúti baleset okozásának vétsége miatt emelt vádat - értesültünk dr. Pirger Csabától, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivőjétől.

 

 

 

forrás: letenyemedia.hu







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0
0

hírek innen, onnan

9 ínycsiklandozó fogás, ami a vidámparkokban kapható

A vidámparkokat felnőtt és gyermek egyaránt imádja, nem véletlenül: a szórakozás mellett finomságok is helyet kapnak bennük, amiket...

Kiderült, a gladiátoroknak nem is volt mesés felsőtestük

Bár tökéletes testtel ábrázolták őket, valószínűleg kissé kövérkések voltak az ókori harcosok, és mindez ráadásul egy tervezett...

Felrobbant a SpaceX kísérleti rakétája

Dél-Texasban tesztelték a Mars-expedícióra tervezett Staship SN4-et. Megsemmisült.

Gyereknap - Zenélő csacsifogat, bábosok és pónilovaglás is várja a gyerekeket a debreceni Nagyerdőben

Izgalmas programokkal, egyebek mellett zenélő csacsifogattal, bábosokkal, gólyalábasokkal, pónilovaglással várják a látogatókat a...

Hatalmas robbanással ért véget egy SpaceX prototípus tesztje

A Starship SN4-es már több statikus hajtóműtesztet is kibírt, és eddig ez volt a leghosszabb életű Starship prototípus.

Rosszul fogsz kijönni a veszekedésből, ha elköveted ezeket a hibákat

Például ha szó szerint elmenekülsz a konfliktus elől, a vita kellős közepén. Kis párkapcsolati veszekedés-lélektan, akinek nem inge...

Szoboszlai mesteri gólt lőtt, Osztrák-kupát nyert a Salzburggal

Az 5-0-s meccsen övé volt az első találat az Austria Lustenau ellen.

5-szörös orgazmus? Mutatjuk a módszert, amivel neked is sikerülhet

Legenda csupán vagy valóban létezik a többszörös női orgazmus? Egyesek sosem jutnak át a gyönyör kapuján, míg másoknak ez többször...

Szoboszlai góllal segítette csapatát a zártkapus fináléban

Az Osztrák Kupát már hetedszer nyerte meg a Salzburg együttese.

Ló ugrott a személyautó elé péntek este Debrecen határában

Debrecen - Nagy szerencse, hogy az ütközésnél személyi sérülés nem történt. Vizsgálják, miként kerülhetett az állat a közútra.

A BMW átvette és kifizette a leendő autógyár területét

A BMW Group átvette és kifizette a leendő debreceni autógyárának a területét, az ingatlan tulajdonjogát megszerezte - közölte az...

A legdurvább fogyások: hány kilót dobtak le a sztárok?

Mindig hatalmas érdeklődés övezi a hírességek testsúlyát. Ha túl vékonyak azért kritizálják őket, de ami ennél is rosszabb az a...

Sport

Az időpont után most már helyszíne sincs az idei BL-döntőnek

Mondjuk az se biztos, hogy sikerül megrendezni idén, de azért mellbe vágta az UEFA-t a törökök bejelentése.

A magyar női kézilabda tehetséggyára kifogyhatatlannak tűnik

A világ 15 legnagyobb férfi tehetsége után összeszedtük a legfényesebb jövő előtt álló női játékosokat is.

Az Inter a Premier League-ből venne csatárt, ha Lautaro Martínez a Barcához igazol

A LÉquipe információja szerint az Inter élénken keresi Lautaro Martínez utódját.

Cristiano Ronaldo még kerékpározás közben is divatot teremt - kép

A portugál világklasszis a családjával kapcsolódott ki.

Engedély nélkül tartott edzést az osztrák listavezető, a bajnoki címükbe kerülhet

Remek szezonja van a LASK Linznek, ám kissé elkapkodták a felkészülést a vírus utáni visszatérésre. Mindent bukhatnak.

Szoboszlai szenzációs gólt rúgott szabadrúgásból az Osztrák Kupa-döntőben

A magyar középpályásé az első gól az újranyitás után.

Kinevezték az Érd női kézilabdacsapatának új edzőjét

Körülbelül 14 új játékosnak kell majd összeszoknia a következő szezonra.

Deák téri késelés: Lovrencsics Gergő óriási segítsége

Méghozzá az elhunyt szurkolók családjának.

A Fradi tizenhat éves focistával kötött profi szerződést

A tehetséges játékos 2015 óta van a zöld-fehér klubnál.

Börtönbe kerülhet az Atlético Madrid sztárja

Adócsalással vádolják az Európa-liga-győztes játékost.

Bajban az UEFA: Isztambul mégsem akar BL-döntőt rendezni 2020-ban

A hírek szerint az európai szövetség így már el is kezdett B-tervet gyártani.

0

Bulvár

Ijesztő jelenség, ami minden harmadik kislánynál előfordul: a kisajkak összenövése komoly problémát okozhat

Szerencsére műtétre nagyon ritkán van szükség a kisajkak összenövésénél.

Ilyen valójában egy fitneszblogger teste: retusálatlan fotókon mutatja meg a nő, hogy senki sem tökéletes

A fitneszblogger őszinte fotóival arra hívja fel a figyelmet, hogy még a legerősebb, legedzettebb testek sem teljesen hibátlanok, de ugyanúgy gyönyörűek.

Hódi Pamela vőlegénye is megszólalt a szakítás után: "Hiszem, hogy Isten utat mutat nekünk"

Hódi Pamela után a vőlegénye is megszólalt a szakításról: tömör és rövid posztot tett ki.

Barátságtalan idővel köszönt be a június: nem sok jóra számíthatunk pünkösdkor

Nem lesz nyárias az időjárás pünkösdkor és az ünnepet megelőző napokban.

Sokan hitték, hogy Máté Kriszta ezzel az ismert tévéssel házasodik össze

Máté Kriszta lassan három évtizede nagyon jó barátja Kolosi Péternek. Sokan azt hitték, egybe is kelnek.

Az időpont után most már helyszíne sincs az idei BL-döntőnek

Mondjuk az se biztos, hogy sikerül megrendezni idén, de azért mellbe vágta az UEFA-t a törökök bejelentése.

Donald Trump beváltotta a fenyegetését, és frontális támadást intézett a közösségi média ellen

A csütörtökön aláírt elnöki rendelet értelmében a közösségi oldalak perelhetőek is lehetnek a rajtuk közzétett tartalmakért.

5 nő, akivel megtörtént a legrosszabb: ezt tették, mikor megjelent a vörös folt a nadrágjukon

Talán minden nő legrosszabb félelme, pedig életünk során legalább egyszer előfordul, hogy a menstruáció felkészületlenül talál bennünket. Ezekkel a nőkkel megtörtént a legrosszabb, amikor nyilvános helyen sikerült átvérezniük a ruhájukat, de a jó hír, hogy ma már nevetni tudnak az egészen szóval talán a te félelmedet is enyhíti, hogy bármennyire kellemetlen is, túl lehet élni a dolgot.

Tényleg műanyag lenne? Ezek a leggyakoribb tévhitek a margarinokról

Hidrogénezéssel készül a margarin és tele van transzzsírsavakkal? Esetleg műanyag, így egyáltalán nincs tápértéke? Bár Magyarországon közkedvelt élelmiszernek számítanak a margarinok, számos városi legenda és tévhit övezi ezeket a termékeket. Most összeszedtük azt az öt tényt, amelyről talán még a legnagyobb margarinfogyasztók sem tudtak. 1.Felejtsük el a hidrogénezést! Még mindig sok helyen tartja magát az [?]

blogmorzsák

Felső Kildin, léleg­zetelállító elhagyott szovjet bázis

A szovjet északi flottához tartozó, szép környezetben épült katonai bázis mára teljesen elhagyottá vált.

Visszatért a Hülye Járások Minisztériuma

A Monty Python jelenete sokakat megihletett már, most azonban olyan történt egy angliai faluban, ami korábban nem.

Óriási slamasztikában a Williams, eladhatják az F1-es gárdát

Szakított fő- és egy másik jelentős támogató­jával is a legendás csapat, ami akár idegen kezekbe is kerülhet.

"Hányszor kérjek még bocsánatot?"

"Majdnem" megbocsátás nincsen, ha valamit a másiknak megbocsátunk, akkor nem rángatjuk elő a semmiből hirtelen 2 hónap múlva.

Te tudod, miből van a tejes doboz?

És biztos, hogy jó helyre dobod? Most kiderül!

Az autósok két ellensége: a szembesütő nap és a vakító fényszórók

Ezzel az ügyes megoldással mindig jól láthatsz a volánnál.

BMW-gyár: Debre­cen feneketlen pénznyelője?

„Havonta drágul 100 milliós össze­gekkel a debreceni BMW-gyár építésének előkészítése.“

Amerika Gyatlov-rejtélye

Egy titokzatos eltűnés és még rejtélyesebb halálesetek minden idők egyik legfurcsább történetében!

Német kaják, amelyek nél­kül a világ szebb hely lenne

Bár a németeknek is vannak iga­zi ételkülönlegességeik, mégsem a gasztronómiájukról híresek.

Pizza napoletana

Egy alap pizza, ami után soha többé nem kívánjátok majd a mirelit verziókat!

Sikeres volt a digitális oktatás?

Sokan úgy látják, a digitális okta­tással kapott egy esélyt az eddigi helyzet, de ez nem teljesen igaz.

0