Nagykanizsán embercsempészek, Zalaegerszegen pedig garázda lengyel fiatalok bűnügyét tárgyalja kedden a bíróság
A. E. és 9 társa legkevesebb 143 külföldit segített Nyugat-Európába csempészni, míg F. K. S. és 4 lengyel társa pedig a megyeszékhelyi Studio Music Clubban garázdálkodott.
Embercsempészek a Nagykanizsai Járásbíróság előtt
Kedden újra Schábné dr. Proszenyák Éva büntetőtanácsa elé állítják az embercsempészettel vádolt A. E. és 9 társát a Nagykanizsai Járásbíróságon.
A vádirat szerint a terheltek – a II. rendű vádlott ötlete alapján – vagyoni haszonszerzés céljából hoztak létre egy csoportot, amelyet azért alakítottak meg, hogy az illegális bevándorlókat Nyugat-Európába szervezett módon utaztassa tovább. Az egyes szerepeket és feladatokat egymás között jól szervezetten leosztva végezték 2014 decemberétől egészen 2015 februárjáig, mikor is egy rendőri intézkedés nyomán lebukott az embercsempész galeri. A. E. és társai legalább 143 külföldi állampolgárnak, legkevesebb 33 ezer 400 euróért cserébe segítettek, hogy a jogszabályi előírásokat megszegve jussanak Nyugat-Európába. A holnapi tárgyaláson további tanúk meghallgatása várható majd.
A zalaegerszegi Studio Music Clubban garázdálkodtak a lengyel szurkolók
Holnap folytatódik Zalaegerszegen azoknak a lengyel fiataloknak a bűnpere, akik tavalyelőtt februárban az egyik megyeszékhelyi szórakozóhelyen garázdálkodtak. Az öt lengyel fiatal, F. K. S. és 4 társa a lengyelországi Krosno városából érkezett a zalai megyeszékhelyre 2017. február 10-én, az esti órákban, a másnap megrendezésre kerülő ZTE – Újpest futball mérkőzés megtekintése céljából, a testvérvárosi kapcsolatok alapján.
2017. február 11. napján, éjfél körül jelentek meg az ittas állapotban lévő vádlottak az egyik zalaegerszegi szórakozóhelyen rendezett szalagavatós bulin, amely rendezvény nyilvános volt, így azon bárki részt vehetett. A terheltek a szórakozóhelyen újfent alkoholt fogyasztottak, majd egymással beszélgetve, illetve táncolva múlatták az időt. Éjjel egy óra körül mentek oda a lengyel fiatalok egy társasághoz, amelynek nőtagjaival beszélgetést kezdeményeztek. Mivel a lányok nem szerettek volna velük társalogni, a társaságukban lévő, magyar állampolgárságú, fiatalkorú fiú megpróbálta eltolni a tolakodó módon közeledő lengyelt.
Erre fel dulakodás, majd verekedés alakult ki a szórakozóhelyen, amelybe a biztonsági őrök is bekapcsolódtak, megpróbálva megfékezni a fiatal lengyelekből álló, garázda társaságot, nem sok sikerrel. A tömegverekedéssé fajuló dulakodásnak az időközben riasztott, és helyszínre érkező rendőrjárőrök vetettek véget, éjjel negyed kettő tájékában.
A fiatal lengyel terheltek a cselekményükkel olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsítottak, amely alkalmas volt arra, hogy másokban – így a nyilvános rendezvényen tartózkodókban – megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, valamint a tettlegességük következtében sérüléseket is okoztak.
Mindezek miatt az öt külföldi fiatalt garázdaság bűntettével és testi sértéssel is megvádolta a Zalaegerszegi Járási Ügyészség, bűnösségükről dr. Kovács Erzsébet tanácsa fog majd dönteni. Holnap további tanúk meghallgatására kerül sor, ennek függvényében pedig perbeszédek és ítélethirdetés is várható.
forrás: kanizsaujsag.hu
hírek innen, onnan
Közeleg a nyugdíj és 300.000 Ft-od sincs havonta? Bajban vagy.
Az 50-60 év feletti lakosság több, mint fele nem rendelkezik semmilyen megtakarítással az idősebb éveire, 63%-uk pedig úgy látja, hogy a...
Veszélyes szokás a benzinkúton: Ezzel a mozdulattal brutális kárt okozhatsz az autódnak
A legtöbb sofőr számára a tankolás egy teljesen automatikus mozdulatsor, amire oda sem figyelnek. Sokan azonban elkövetnek egy olyan aprónak...
Újra világelső lett az egyik legjobb sci-fi sorozat
Ridley Scott produceri közreműködésével az Alien: Föld ismét vezeti a globális streaminglistákat.
Most kaptuk a tragikus hírt. 57 évesen meghalt a közönségkedvenc előadó
Szomorú hír rázta meg a hiphop rajongóit: elhunyt Cleetis Mack, aki a legendás Digital Underground formáció tagjaként vált ismertté. A...
Vadon Jani nem kímélte Sebestyén Balázst: Élő adásban szúrt oda egykori kollégájának
Kőkemény adok-kapok a stúdióban!
Újabb műszert kapcsoltak ki a Voyager–1 űrszondán, csak hogy meghosszabbítsák az űrszonda küldetését
A két űrszonda több tudományos berendezését is lekapcsolták már az évek alatt az energiával való takarékoskodás céljából, most...
Olyan erejű bombázást kaphat Irán a nyakába, amivel még nem találkoztak
Minden Donald Trump kezében van, sok múlik azon, mit közelnek vele ma Irán kapcsán.
EL/KL: Előnyben a Fradit legyőző korábbi két rivális, a Crystal Palace történelmi góllal is sokkolta az ukrán "óriást" - eredmények, videók
A Ferencvárost korábban egyaránt legyőző Braga és a Nottingham Forest is hazai pályán került előnybe csütörtökön, az...
Kiderült az igazság: Ezért utálja Havas Henrik Hajós Andrást
Évtizedes ellentét lángolt fel újra!
4 csillagjegy élete gyökeresen megváltozik április végén – erre senki nem számított
Pár napon belül hatalmas fordulat jön, mindent felborít – de négy csillagjegy végre fellélegezhet. Az, ami eddig nehéz volt, most...
Érthetetlen jelenet az Európa-liga elődöntőjében, egy veterán új-zélandi döntött
A labdarúgó Európa-liga elődöntőjében, az első mérkőzéseken: Nottingham Forest–Aston Villa 1-0, Braga–Freiburg 2-1.
EL/KL: Előnyben a Fradit legyőző korábbi két rivális, a Crystal Palace történelmi góllal is sokkolta az ukrán "óriást" - eredmények
A Ferencvárost korábban egyaránt legyőző Braga és a Nottingham Forest is hazai pályán került előnybe csütörtökön, az...
Sport
Az Adidas szupercipőjét két perc alatt elkapkodták, de nyugi, viszonteladói oldalon 4000 dollárért megvehető
Óriási a kereslet a cipőért, amelynek részben köszönhető az új világcsúcs.
Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is
Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.
Balhé a BL-elődöntő után: Simeone nekiment az Arsenal tiszteletlen sztárjának
Ami a közvetítésből kimaradt: lökdösődés, dulakodás öltözőfolyosó bejáratánál a lefújás után Madridban.
Ki volt gyáva: a bíró vagy az impotens VAR? Káosz és szégyen a Bajnokok Ligájában
Három tizenegyes, két gól, egy visszavont büntető – a szerda esti BL-elődöntő elsősorban nem a futballról szólt.
Simeone a nézőket sajnálja, Arteta dühöng a bíró miatt
A legtöbben a jó meccs ellenére az előbb megadott, majd visszavont 11-esre fognak emlékezni.
Alakul a botrány a kerékpárosoknál: rendzavarásra készülhetnek a BalatonFondo versenyen
Schneller Domonkos elnök szerint ennek oka egy megbízatása előtti időből származó megállapodás.
A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó
A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.
Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét
Az Arsenal edzője értetlenül áll a játékvezető döntése előtt.
Nem Slot, nem Alonso – megvan az ideális jelölt a Liverpool kispadjára?
A szurkolók többsége szerint nem kérdés, hogy eljött az ideje az edzőváltásnak.
Ez volt a Liverpool legnagyobb baklövése? A nagy üzlet, ami visszafelé sült el
A támadógépezet már nem működik olyan olajozottan, mint tavaly, ennek Luis Díaz eladása az egyik oka.
Szalah és Robertson ugyanabba a csapatba igazolhat, kiderült, már zajlanak a tárgyalások
A nyáron a Liverpool két legendája is távozik, miután lejár a szerződésük.
21 olimpikon vehetett át vadonatúj autót a Hungaroringen
Mogyoródi körrel indult az ismerkedés, útjuk célállomása azonban Los Angeles.
Bulvár
Máris hullanak a csontvázak a Külügy szekrényéből ? Súlyos állítások érkeztek a tiranai nagykövetségről
Az utóbbi időszakban több, egymástól független forrásból is olyan információk jutottak el szerkesztőségünkhöz, amelyek szerint komoly feszültségek alakulhattak ki Magyarország tiranai külképviseletén.
Nem várt fordulat a ledarált minisztériumi papírokkal kapcsolatban, az év levelét címezték nekik
Valaki meglátta a piaci rést a pletyka mögött és nem félt cselekedni.
Videón az ukrán mentőakció: Takaróval „álruhába” öltöztetett robot mentette ki a nagymamát az orosz támadások elől
Az ukrajnai háború egyik legkülönlegesebb mentőakcióját hajtotta végre a 60. önálló gépesített dandár katonái, amikor egy távirányítású katonai robot segítségével menekítettek ki egy idős nőt a tűzvonalb
„A k*rva anyátokat” – Bencsik András kiborult a Tisza Párt ötletétől
A Demokrata főszerkesztője kikelt magából, Magyar Pétert „büdös baromnak” nevezte.
Magyar Péter szerint nincs tovább szükség erre az állami szervre: felszámolja a milliárdos intézményt
Jelentős állami szervezet felszámolását tervezi az új kormányzati erő a hatékonyság jegyében.
Nem győzi ismételni a neurológus: ez a népszerű vitamin mérgező lehet
Egy neves neurológus figyelmeztetése újra ráirányította a figyelmet arra, hogy még a legártalmatlanabbnak hitt vitaminokkal is érdemes körültekintően bánni. Egy széles körben használt étrend-kiegészítő ugyanis
Ha jön az euró, mi lesz a forintkészpénzzel? – itt a válasz
Az euró bevezetése nemcsak politikai vállalás, hanem egy pénzügyi újrarendeződés kezdete.
Milliós büntetést kaphatsz, ha nem tartod be ezt a tilalmat: csütörtöktől ezekben a vármegyékben lép életbe
Szigorú büntetést kaphat, aki nem vigyáz.
Nevetséges gyanúba keveredett egy fideszes csúcspolitikus, megindították az eljárást a hatóságok
A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekménnyel gyanúsította meg a fideszes vezetőt.
Súlyos döntés előtt Magyar Péter és Kapitány István, ez már Magyarország jövőjéről szól
Mi lesz az atomenergiával?
Ismeretlen eredetű, titokzatos arany-gömböt találtak a tengerfenéken - most kiderült, miből is áll valójában
A furcsa anyag rejtélyét megfejtették, de az eredmény is szokatlan.
„Ősszel már nem lesznek jóindulatúak” – megszólalt Varga Mihály, a Matolcsy-korszakról is beszélt
Varga Mihály kitért a forint árfolyamát befolyásoló legfontosabb tényezőkre és az új kormány gazdaságpolitikájára is. Mi történt? Varga Mihály interjút adott a hvg.hu-nak, melyben az új magyar kormánnyal várha

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


