Ezt olvasta már?


Munkatársára döntötte a bálákat egy férfi Nagykanizsán

Munkatársa a lábára döntötte a papírbálákat a figyelmetlenül, megfelelő kiképzés és jogosultság nélkül dolgozó 38 éves férfi, a történtek miatt büntetőeljárás indult ellene.

A megyei főügyészség tájékoztatása szerint a 38 éves férfi 2018. május 24-én munkahelyén, a letenyei Müller Drogéria Magyarország Bt. telephelyén kollégájával papírbálákat raktak össze és szállították át targoncával az épületben. A művelethez a férfi gyalogkíséretű elektromos raklapemelő teherhordóvillát, úgynevezett elektromos békát használt. A dolgozó a szerkezettel kiforgatta a kartonbálákat, hogy ily módon azokhoz kollégája a bálás targoncával hozzáférjen és elszállíthassa. A dolgozó az elektromos raklapemelővel három, egyenként 3-400 kilós papírbálát próbált egyszerre felemelni, de az instabil bálakötegek megbillentek és ráestek a közelben, a munkaterületen tartózkodó másik kollégája lábára, 4-5 hónap alatt gyógyuló lábszártörést okozva neki. Mint kiderült, az elektromos békát használó dolgozónak a szerkezethez nem volt meg a szükséges gépkezelői vizsgája, a kezeléséhez szükséges oktatásban nem részesült, és a használatára nem is volt jogosult. Emellett nem győződött meg arról, hogy a munka közben nem tartózkodik-e olyan személy, akire a raklapemelő használata veszélyt jelenthet.

 

A három bála egymásra helyezésével instabil állapotot teremtett, a rakomány könnyen borult, emellett nem figyelmeztette a közelben dolgozó munkatársát az anyagmozgatásról,így mindezekkel a foglalkozása szabályait megszegte, a vele együtt dolgozók testi épségét, egészségét közvetlen veszélynek tette ki.

 

Az ügyről tájékoztatva dr. Jánky Judit, a megyei főügyészség helyettes sajtószóvivője közölte, hogy a férfi beismerő vallomására, megbánására, büntetlen előéletére figyelemmel a kanizsai járási ügyészség a foglalkozás körében gondatlanságból elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt indított eljárást egy évi időtartamra feltételesen felfüggesztette.

 

 

 

forrás: zaol.hu







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Pánik a román határnál: orosz drón miatt riasztották a vadászgépeket

Újabb NATO-tagállam légterét sértette meg egy Oroszország felől érkező drón: a hatóságok azonnali riasztást adtak ki, felszálltak a...

Átverések - Önkiszolgáló kasszák a LIDL-ben Tesco-ban, ALDI-ban

Az önkiszolgáló kasszák bevezetésével a vásárlás folyamata egyszerűbbé és kényelmesebbé vált mind a fogyasztók, mind az üzletek...

Franciaországból Londonba tekert – egy nap múlva ellopták a közel 1 millió forintos kerékpárját

Egy férfi, aki Párizsból egészen az Egyesült Királyságig kerékpározott, mindössze egy nappal londoni érkezése után elveszítette...

Pokol a bárban: hatalmas robbanás rázta meg a várost, 25 sérült – Sokkoló képek a helyszínről

Szombat délután hatalmas robbanás rázta meg Madrid egyik kerületét, amelyben legalább 25-en megsérültek, közülük többen súlyosan. A...

Politikai döntés: kötelező jogosítványcsere Magyarországon

2033-ig az Európai Unió minden tagállamában be kell vezetni az új formátumú vezetői engedélyeket. Kinek, mikorra kell lecserélni a...

Kezd igencsak elmérgesedni a helyzet az USA és Venezuela között

A venezuelai kormány szombaton bejelentette, az Egyesült Államok haditengerészetének egyik rombolója pénteken feltartóztatott, átvizsgált...

Toroczkai László: Meg kell mutatni, hogy ebben az országban a bűnözőknek "kuss a neve"

Ki kell vonni a bűnözőket a magyar társadalomból, meg kell mutatni azt – ellentétben a kilencvenes évek óta Magyarországon uralkodó...

Váratlan üzenetet kapott a NATO, nem is akárhonnan

Az amerikai kormány igen határozott üzenetet küldött a NATO-nak.

Két hétig ez lesz a legolcsóbb termálfürdő

Jó kis termálfürdők a Balaton közelében; dunántúli fürdőtipp; két hétig ez lesz az ország legolcsóbb termálfürdője; egymedencés...

Dobrev Klára az asztalra csapott – Hatmilliárd forintos támogatás "eltűnése" miatt akadt ki

A Demokratikus Koalíció (DK) tiszta ivóvizet követel a hódmezővásárhelyi és a makói kistérségnek, ahol magas az arzén és a bór...

Nők 40 – Itt a teljes lista, 2026-tól kik nem vehetik igénybe többé

A Nők 40 program lehetőséget kínált a nők számára, hogy életkoruktól függetlenül, 40 év jogosultsági idő után teljes összegű...

0

Sport

Káosz és harc Szoboszlaiék edzésén, a Liverpool játékosai verekedtek + videó

A Liverpool videót is megosztott a rendhagyó gyakorlatról Arne Slot edzésén.

Az UEFA döntött: Szlovákia utólag Európa-bajnok

Az UEFA hivatalosan is elismerte a szlovákok sikerét.

Robbie Keane a 15–0 után: Igazi futballünnepben volt részünk

A Ferencváros vezetőedzője elégedetten értékelt, miután a zöld-fehérek bejutottak a legjobb 32 közé a labdarúgó Magyar Kupában.

Már adta az interjúkat a spanyol gyalogló hölgy, amikor az ezüstérmes még célba sem ért

A férfiaknál a kanadai Evan Dunfee győzött drámai küzdelemben.

15 gólt lőtt FTC, az egyik NB I-es klub túlórázott, Böde duplázott, fordított a Honvéd

Szombat délután az NB I-es csapatok nem botlottak a Magyar Kupában, bár a Kazincbarika csak hosszabbítás után lépett tovább. A […] A 15 gólt lőtt FTC, az egyik NB I-es klub túlórázott, Böde duplázott, fordított

Elgurult a gyógyszere a magyar birkózónak, megütötte japán ellenfelét

A sportoló az összecsapást követően sem tudott egyhamar megnyugodni.

Varga Barnabás miatt különleges kérést kapott a Fradi – mit szól ehhez Robbie Keane?

A MOL Magyar Kupa harmadik fordulója igazi sportünnepet hoz Szarvaskendre, ahol a Ferencváros lesz a vendég.

Tanácsot kér Marco Rossi: ki legyen a csatár?

Marco Rossi a két szeptemberi világbajnoki selejtező után összegzett.

Szappanos hibája sem segített, a Vasas kiejtette a Puskást a kupából

A MOL Magyar Kupában a fővárosban rendezték a sorozat egyik rangadóját, ahol az elmúlt években a feljutásról lemaradó Vasas FC fogadta a Puskás Akadémiát, amely az előző szezonban egy hajszállal maradt csak le a b

Tizenötöt lőtt a Fradi, nem hibáztak az NB I-es csapatok a Magyar Kupában

Az ETO FC, a Debrecen, a Paks és a Diósgyőr után a Ferencváros is hozta a kötelezőt a labdarúgó Magyar Kupában.

Váratlan csillaghullás, három NB I-es csapat is kiesett a Magyar Kupából

A Vasas négy gólt vágott a Puskás Akadémiának.

Vasas-Puskás Akadémia: a dühös Hornyák üzent pár játékosának, Erős sportszerűen értékelt

A MOL Magyar Kupa szombati játéknapjának egyik legnagyobb meglepetését a Vasas-Puskás Akadémia párharc szolgáltatta: az angyalföldiek 4-1-re kiejtették az NB […] A Vasas-Puskás Akadémia: a dühös Hornyák üzent p

0
0

Bulvár

Megkérdezte egy nyugdíjas a postást az élelmiszer-utalványról, megdöbbentő választ kapott

Sok nyugdíjas már el is kezdte elkölteni az élelmiszer-utalványt, de a többség még vár arra, hogy kézhez kapja.

Kellemetlen kép terjed Orbán Viktorról, minden ellensége rajta van

Váratlan plakát terjed az interneten, ennek nem fog örülni Orbán Viktor.

Alkoholfüggőségéről vallott a magyar politikus: Minden nap munka a józanság

Berg Dániel, a Momentum politikusa a Magyar Hang Mindenki függő című műsorában nyíltan beszélt alkoholproblémájáról.

„A férjem hónapok óta nem nyúlt hoz-zám” Nők mesélnek a láthatatlan magányról

A láthatatlan magány érzése sokszor észrevétlenül lopódzik be a mindennapokba, és gyakran olyan finom jelekből áll össze, amelyek elsőre nem is tűnnek különlegesen katasztrofálisnak. A párkapcsolatokban ez az ál

7 alattomos jel, hogy a szervezeted rejtett gyulladással küzd

Az emberi test bonyolult rendszere sokszor különféle jelekkel kommunikál velünk, ha valami nincs rendben. Egy ilyen rejtett kommunikációs mód lehet, hogy az immunrendszerünk harcot folytat egy „láthatatlan” gyulladá

Félelmetes fertőzés, Magyarországon már 7 beteget azonosítottak, új gócpont alakult ki

Bács-Kiskun vármegyében a múlt héten két újabb betegnél igazolták a nyugat-nílusi láz fertőzést – számolt be a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (Nngyk).

A 80-as évek legendás magyar zenésze volt, most 24 órás ápolásra szorul: barátai felé se néznek

Lerch István összesen 38 hónapot töltött kórházban, felesége el sem mozdul mellőle.

Így néz ki Karácsony Gergely ritkán látható felesége, szenzációs fotó került ki a netre

Egy olyan megható vallomást is tett, ami új oldaláról mutatja be a főpolgármestert.

Ők kapják meg utoljára a nyugdíjas utalványt: te is köztük lehetsz

Akinek október 15-ig sem érkezik meg a nyugdíjas utalvány, annak érdemes érdeklődni a nyugdíjfolyósítónál vagy a Magyar Postánál.

Szexre ment át a másik műtőbe a doki, miközben altatásban feküdt a beteg

A 44 éves pakisztáni származású családapa azt állítja, a gyereke születése miatti stressz vitte rossz útra. Az aktust egy kolléga zavarta meg, aki teljesen ledöbbent.

Három szlovák férfi elrabolt, bedrogozott és megerőszakolt egy 12 éves kislányt Angliában

Az elkövetőket összesen több, mint 50 év börtönre ítélték.

blogmorzsák

Amikor Alain Delon két bombanőnél bujkált

A legendás francia film, amelynek kapcsán Jane Fonda 60 évvel később szexuális zaklatás vádjával állt elő.

Extrém sport és szerelem

Kiderült, Yarros nem csak katonákról és sárkánylovasokról is. Itt van tőle egy new adult szerelmes, Lessünk bele?

Magas varjúhájak

„Azért szeretem ezeket a varjúhájakat, mert a fejlődésük elejétől a végéig nagyon szépen díszítenek.“

Insane: 20 éves a King Of Fools

Jövő pénteken jubileumi koncert Budapesten!

„Milyen szép a Tisza – beleköpök”

Itt a Muzsik és Volkova visszatérő dala!

0