Mintegy 700 szakma van Magyarországon
Mintegy 700, az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő szakmából választhatnak az iskola- és pályaválasztás előtt állók - mondta Pölöskei Gáborné, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára.
hirdetés
A helyettes államtitkár szerint, aki szakmával rendelkezik, az előnyt élvez a munkaerőpiacon, a választáshoz pedig segítséget nyújt a SzakMázz! Budapest kiállítás.
Kifejtette, hogy különböző szintű szakmai képzések vannak, a kétkezi szakmák 3 évesek, az 5 éves technikusi képzések pedig érettségire épülnek.
Hozzátette, hogy a kormány ösztöndíjrendszerrel segíti a szakképzésben tanulókat, a támogatás havi 10 ezer forinttól 50 ezer forintig terjedhet tanulási eredménytől és iskolatípustól függően.
Pölöskei Gáborné kitért arra, hogy a közép-magyarországi régióban hiányszakma például az asztalos, a hegesztő, a női és férfi szabó, a pék, a villanyszerelő, a kertész, de hiány van gyakorló ápolókból, magasépítő technikusból is.
Domokos Péter, Budapest Főváros Kormányhivatalának igazgatója kiemelte, hogy a kormányhivatal a kiállítást az idén hatodik alkalommal rendezi meg általános iskolások, elsősorban 7-8. osztályosok és szakmát tanulni kívánók részére.
A kiállításon az érdeklődők a fővárosi szakképzési centrumok és a nem állami fenntartású intézmények képzéseivel, közel száz szakmával ismerkedhetnek meg, látványos szakmabemutatókkal várják az érdeklődőket. A résztvevők ezen felül a munkaerőpiaci helyzetről és a hiányszakmákról is tájékozódhatnak - tette hozzá.
Az ingyenes rendezvény kedden és szerdán 9 és 16 óra között várja az érdeklődőket, mintegy 7 ezer látogatóra számítanak. Bővebb információ a www.facebook.com/szakmazz oldalon érhető el.
hírek innen, onnan
Holttestet találtak a járókelők az újpesti polgármesteri hivatalnál
Idegenkezűségre utaló körülmény nem merült fel. (Bűnügy-baleset)
Börtön fenyegeti a sztárénekesnőt, adócsalás a vád
Újabb adócsalással vádolta meg Shakirát az ügyészség Spanyolországban - közölte az EFE spanyol hírügynökség.
Az árrobbanás miatt kétszer annyi vezető váltana, mint tavaly
A vezetők idén átlagosan 7-8% közötti béremelést kaptak, ami elmarad az infláció alakulásától és a többi munkavállalónak adott...
Kövér László alól meg kiment a parlament
A parlament elnöke nem vette észre, hogy elvitték alóla a parlamentet. Ugyanis rendkívüli állapotok vannak így maga a parlament sem ér egy...
Az EU, Szlovákia, Magyarország...és Orbán számára is nagy a szlovákiai választás tétje
„A hétvégi szlovákiai választás egy sokismeretlenes egyenlet, a végkimenetelének pedig nagy a tétje.” Ezzel kommentálta a Hírklikknek...
Az emlékek miatt aludni sem tud a Viking Sigyn ukrán kapitánya
Öt és fél év fogházbüntetésre ítélték első fokon a Viking szállodahajó ukrán kapitányát a Hableány-tragédia ügyében.
Újabb adócsalással vádolják Spanyolországban Shakirát
A Grammy-díjas popénekest már másodszor vádolta meg a spanyol ügyészség adócsalással.
Eladja az állam a mátraházi honvéd üdülőt
Az üdülő eladása egy nagyobb kormányzati intézkedéscsomag része.
Nagy döntésre készül a kormány: 10 dolog, amit már tudunk az új CSOK Pluszról
Úgy néz ki, a meglévő gyermekek után nem lesz igénybe vehető a 2024-től elérhető CSOK Plusz, ezzel pedig az igénylők kétharmada,...
Több évnyi, könnyáztatta út végén lombikkal vár babát a magyar műsorvezető és felesége
Perjési Tamásnak és feleségének, Alíznak rengeteg nehézséggel kellett megküzdeniük azért, hogy gyermekük lehessen.
Először mutatkozott együtt új párjával a házasságtörő énekesnő - Fotón a pár
Próbáltak inkognitóban maradni.
Akár 30 fok is lehet ma
Feltöltődhetünk a napos időben.
Sport
Tragikus balesetben meghalt a magyar sportoló
Jordániában tartózkodott egy hegymászó csoporttal.
Reagált a nemzetközi szövetség Losonczi Dávid elcsalt világbajnoki döntőjére
A magyar birkózó a bírók súlyos tévedése miatt maradt le a vb-aranyéremről.
Felfüggesztették a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányát
Bejelentések érkeztek a szakember magatartásával kapcsolatban.
Az elhunyt magyar rendőr családján segít Lőw Zsolt
Az esztergomi robbantás áldozatának családjának gyűjt Lőw Zsolt és a Bayern München.
Máshol rendezik a magyar válogatott Eb-selejtezőjét
A mérkőzést november 16-án rendezik meg.
Beismerés: a nemzetközi szövetség elnöke bocsánatot kért a bíráskodás miatt Losonczitól
A kötöttfogásúak 87 kilogrammos kategóriájában szereplő Losonczi Dávid vasárnap 8:7-re kikapott Ali Cengiztől a birkózó-világbajnokság döntőjében. Csakhogy Losonczi az elsöprő többség szerint két vállra fek
Magyarország labdarúgó Európa-bajnokságot rendez
Az UEFA végrehajtó bizottsága mai ülésén döntött a következő évek utánpótlás Európa-bajnokságok helyszíneiről. Magyarország 2027-ben a női U19-es Európa-bajnokság házigazdája lesz.
Hatalmas a káosz Fehérváron: szétesik a csapat
Egymás után távoznak a fontos emberek.
Óriási siker: világbajnok lett a magyar sportoló
Jákó Miriam kiemelkedő teljesítménnyel megnyerte a nők sportpisztoly számát a Rio de Janeiróban zajló katonai sportölvő-világbajnokságon.
A lánya mellett lőtték le a klubelnököt a vesztes meccs után
Felfoghatatlan tragédia történt.
Félti az életét a volt szegedi kézistől a felesége
Sokkoló történet rázta meg a kézilabdavilágot. A horvátok olimpiai bronz- és kétszeres világbajnoki ezüstérmes korábbi kiválóságát, Denis Bunticot családon belüli erőszak és nagy mennyiségű fegyver birtoklá
„Ha nem futok el, meghalok” – állítja a Szeged korábbi játékosának felesége
Megdöbbentő részletek derültek ki a családon belüli erőszakkal vádolt sportolóról.
Bulvár
Bekapcsolva maradt a Momentum elnö-kének mikrofonja a parlamentben, kínosan elszólta magát
„Hú, ezt nagyon elb*sztam” – értékelte saját felszólalását Gelencsér Ferenc.
Orbán Viktor elővett egy adag készpénzt, majd szótlanul besétált egy IX. kerületi házba
A 444 szerint keddenként rendszeresen a Bakáts utcába jár, a miniszterelnök sajtófőnöke szerint magánprogramja volt Orbánnak.
Baljós jelek utalnak egy komolyabb őszi összeomlásra
A profi befektetők meg kezdték építeni pozícióikat, amivel egy komolyabb tőzsdei áresés esetén sokat kaszálhatnak. Lehet azonban hogy túl korán isznak a medve bőrére, bár vannak intő jelek.
Így nézett ki Jézus a mesterséges intelligencia szerint
A végeredmény hasonlít a korábbi ábrázolásokhoz.
Meghalt Bayer Ottmár operatőr, Bayer Zsolt édesapja
A köztévé is megemlékezik a hazai animációs filmgyártás meghatározó alakjáról.
Így térdel le egy egykori radikális, ha a brüsszeli pénz a tét
Napra pontosan egy évvel ezelőtt ébredtek arra az olaszok, hogy előző este Giorgia Meloni erősen jobboldali Olaszország Fivérei pártja lett az olasz parlamenti választások legnagyobb győztese. Radikális politikai erő
A gasztroenterológus elárulta, melyik az az élelmiszer, amit sosem enne meg - Azt hisszük, hogy egészséges, pe...
Azt hisszük, hogy egészséges, pedig nem!
Nincs menekvés, embertelen, gyilkos forróság jön
Vészjósló tanulmány derült ki, egy közelgő esemény drámaian át fogja formálni a Föld időjárását.
Videón, ahogy ellop egy nő egy ütvefúró-csavarozót az OBI-ból
Beismerte tettét a lopással vádolt nő.
Gyászol a magyar fitneszvilág: szelfizés után zuhant a mélybe Zsuzsi - Fotók
A Naphire.hu információi szerint hétfőn, Jordániában egy szikláról zuhant a mélybe az ismer magyar fitnesztréner.
Orbán Viktorék egyedül maradtak: fontos török bejelentés a svéd NATO-csatlakozásról
Minden arra utal, hogy Magyarország utolsóként fogja ratifikálni a svéd csatlakozást.
blogmorzsák
Stadiontűz, győzelem napja és Szerelmesfilm
Időkapszula: ezek történtek 1985 májusának közepén hazánkban és a nagyvilágban.
A falakat megtanítani beszélni
A Fülke projekt arra tesz kísérletet, hogy a város három eddig üres szoborfülkéjével felidézze a hely történetét.
"Az Újszövetség szerves folytatása az Ószövetségnek"
A jézusi tanítás köszönőviszonyban sincs az ószövetségi zsidó törvényvallással, valójában annak antitézise.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál