Ezt olvasta már?


Milliók követelik a Brexit leállítását

Több mint kétmillióan írták alá péntek hajnalig azt a minap megjelent hivatalos petíciót, amely a brit EU-tagság megszűnéséhez (Brexit) vezető folyamat leállítását követeli.

A brit kormány mindazonáltal megkezdte azon cselekvési tervek aktiválásának előkészítését, amelyeket a megállapodás nélküli Brexit esetére dolgoztak ki a szaktárcák már hónapokkal ezelőtt.

A brit kormány és a parlament hivatalos petíciós honlapján megjelent felhívás azt követeli, hogy a kormány vonja vissza a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyének aktiválásáról szóló értesítést, és Nagy-Britannia maradjon az Európai Unió tagja.

Az 50. cikk értelmében az uniós tagság megszűnik a kilépési megállapodás hatályba lépésével, illetve megállapodás hiányában a kilépési szándék hivatalos bejelentése után két évvel. Theresa May miniszterelnök 2017. március 29-én értesítette az EU-t az 50. cikkely aktiválásáról, így a brit kilépés határideje jövő péntek, függetlenül attól, hogy addig elfogadja-e a parlament a Brexit feltételrendszeréről az EU-val novemberben elért, a londoni alsóház által azonban kétszer is nagy többséggel elutasított megállapodást.

Az aktiválási értesítés visszavonását követelő online petíciót péntek hajnalig több mint 2,2 millióan írták alá.

Az aláírások száma egyetlen nap alatt csaknem másfél millióval gyarapodott, mivel csütörtök délelőtt még 700 ezer környékén járt.

A parlament petíciós bizottságának kimutatása szerint egyes időszakokban az aláírások száma percenként kétezerrel nőtt; ez rekord a hivatalos petíciós kezdeményezések történetében.

A petíciós honlap az óriási forgalom nyomása alatt többször is elérhetetlenné vált.

A legtöbb aláírás a nagyvárosok - London, Bristol, Edinburgh, Manchester, Oxford, Cambridge, Brighton - választókörzeteiből érkezett.

A petíció megfogalmazói szerint a brit kormány rendre azt állítja, hogy a kilépés az Európai Unióból "a nép akarata". Ezt az állítást azonban meg kell cáfolni, annak bizonyításával, hogy milyen erőteljes a támogatottsága Nagy-Britannia további EU-tagságának, és mivel nem biztos az újabb népszavazás kiírása a brit EU-tagságról, a bennmaradást pártolók szavazzanak a petíció aláírásával - áll a felhívásban.

A brit törvények alapján a parlamentben tárgyalási időt kell biztosítani minden olyan közérdekű petíciónak, amelyet legalább 100 ezer brit állampolgár hitelesen aláír, de a képviselőknek elegendő csak véleményt nyilvánítaniuk a kérdésben, az 50. cikkely aktiválásának visszavonására a petíció önmagában nem kötelezi sem a parlamentet, sem a kormányt.

London saját jogán visszavonhatja a cikkely aktiválásáról szóló értesítést. Ez a lépés a Brexit-folyamat végét jelentené.

Theresa May miniszterelnök a brüsszeli EU-csúcs csütörtöki munkanapja után - amelyen megállapodás született a Brexit jövő pénteki határidejének különböző ideig tartó kiterjesztési lehetőségeiről különböző feltételek teljesülése esetére - megerősítette azt az álláspontját, hogy nem hajlandó visszavonni az 50. cikkely aktiválásáról szóló értesítést, vagyis nem állítja le a Brexit-folyamatot.

A Financial Times című londoni üzleti napilap kormányforrásokból származó, nem cáfolt értesülései szerint May arra a döntésre jutott, hogy kész akár a Brexit-megállapodás érvénybe lépése nélkül is kivezetni az Egyesült Királyságot az Európai Unióból, ha továbbra sem sikerül elfogadtatnia a parlamentben a Brexit feltételrendszerét rögzítő megállapodást.

Erre utalnak azok a bejelentések is, amelyek szerint a brit kormány megkezdte a megállapodás nélküli Brexit esetére kidolgozott készenléti cselekvési tervek aktiválásának előkészítését.

Ennek alapján a brit védelmi minisztérium egyik bunkerszerű, eredetileg nukleáris óvóhelynek szánt műveleti helyiségében hétfőn megkezdi munkáját az a koordinációs testület, amelynek feladata a logisztikai és egyéb segítségnyújtás megszervezése, ha a megállapodás nélküli Brexit hatásai miatt erre szükség lenne.

A védelmi miniszter már tavaly decemberben bejelentette, hogy szükség esetén a brit fegyveres erők 3500 tagja lesz készenlétben e feladatok lebonyolítására.

Mindez annak a szélesebb körű készenléti műveleti tervnek a része, amelynek célja a lakossági ellátás folyamatosságának biztosítása gyógyszerekből, élelmiszerekből és egyéb alapvető fontosságú árucikkekből, valamint a határátkelők zökkenőmentes forgalmának fenntartása, arra az esetre, ha megállapodás nélküli Brexit esetén ellátási és forgalmi fennakadásokkal fenyegető helyzet alakulna ki.

A legforgalmasabb brit kikötő, a délkelet-angliai Dover vezérigazgatója, Doug Bannister a BBC rádiónak csütörtök este elmondta: ha megállapodás nélküli kilépés esetén minden átkelő járművet csak kétpercnyi vámvizsgálatnak vetnek alá, az 27 kilométeres torlódást okozna a kikötőbe vezető utakon.

A doveri kikötőn évente 2,5 millió kamion és 120 milliárd font (csaknem 44 ezer milliárd forint) értékű áruforgalom áramlik át. Ez a teljes brit árukereskedelem éves értékének 17 százaléka.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Igazi kincs lapult egy férfi nappalijában éveken át, most került elő

Egy nappaliban porosodó autó, amelyről azt hitték, örökre elveszett – most pedig a filmtörténelem egyik legértékesebb darabjává válhat.

Miután a NATO-országok kikosarazták, Donald Trump közölte, hogy nincs is szüksége rájuk

A NATO-szövetségesek egyértelművé tették, hogy nem akarnak belépni az iráni háborúba. Az amerikai elnök fenyegetőzése sem hatott.

Áprilistól újra elérhető az a gyógyvíz, amit nem nevezhetünk gyógyvíznek

Milyen javallatai vannak a nagyberényi termálvíznek, amely április elsejétől – Siófokon – újra elérhető lesz? A Veronika-kút vize a...

Karrierváltás 2026-ban: Hogyan találd meg álmaid állását a Jooble segítségével?

Unod a jelenlegi munkádat, és szeretnél valami újat? 2026-ban a karrierváltás könnyebb, mint valaha, de csak ha tudod, hol keresel....

Elképesztő döntés: Szenegált megfosztották az Afrika-kupától, Marokkó lett a győztes

Az Afrikai Labdarúgó Szövetség fellebbviteli bizottsága megsemmisítette az Afrikai Nemzetek Kupája január 18-i döntőjének...

Csokoládéízzel fogyni? Rendhagyó termékteszt

Kolléganőnk kipróbált egy magyar fejlesztésű terméket, most első kézből olvashatja a tapasztalatokat.

A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét

A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.

BL: A Real Madrid kipöckölte a City-t, a PSG nyolcnál állt meg a Chelsea ellen - videók

A Real, az Arsenal és a címvédő PSG is a nyolc között a Bajnokok Ligájában.

Két hónap elteltével elvették Szenegál Afrika-kupa-győzelmét, Marokkónak adták oda az aranyérmet

A január 18-i döntőben a szenegáli futballisták tiltakozásból levonultak a pályáról. Ezért most 3-0-val a házigazda marokkóiak javára...

0

Sport

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről

A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.

Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak

A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.

Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa

Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt

Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.

Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?

A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.

Argentína nem segített, tovább nehezedett a vb-re pályázó kosárválogatott helyzete

A dél-amerikai csapatot szinte elsöpörte Japán, így Argentína nem kaparta ki a magyarok számára a gesztenyét.

0
0

Bulvár

Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány

Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.

Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít

Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson

Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.

Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon

A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.

Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”

Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?

Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész

Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak

Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott

Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.

Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra

A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.

Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak

Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

0