Ezt olvasta már?


Mérleg, te csak járj nyitott szemmel a világban! - napi horoszkóp

Az Ikrek jól sejti, a szerencse mellé szegődhet, a Rák pénzügyi helyzete javulni kezd, az Oroszlán átmenetileg megkönnyebbülhet.

Kos (márc.20. – ápr.19.)

Végre egy kedvére való nap: hallgasson megérzéseire, kövesse spontán impulzusait, és vállalkozásban, szerelemben sikert sikerre halmoz. Az eredmények tartósításához azonban be kell bizonyítania, hogy kalandvágy mellett a hosszú távú kötelezettségek vállalására is képes, felelősségteljes, realista. Ez a hozzáállás pénzügyekben, befektetésekben is nyerő.

 

 

Bika (ápr.20. – máj.20.)

Tegye félre szokásos gátlásait, előítéleteit és álljon ki teljes szívvel azért, ami fontos önnek, legyen ez egy szerelem, valamilyen, személyiségfejlesztésével kapcsolatos út, vállalkozás, kreatív tevékenység. Meglátja: elköteleződésének mágikus ereje van: még a családi konfliktusok is megoldódnak maguktól, a nehézségek mellett utak is kínálkoznak.

 

 

Ikrek (máj.21. – jún.20.)

Jól sejti, Fortuna akár a legváratlanabb pillanatban is ön mellé szegődhet, akkor, amikor már talán le is mondott a győzelemről. De azért ne bízzon benne vakon, hiszen az előnyös fordulat ugyanannyira váratlanul következhet be, mint amilyen hirtelen el is tűnik a lehetőség. A tartós sikerhez tehát sok tudatos erőfeszítésre is szükség van.

 

 

Rák (jún.21. – júl. 22.)

Egy új munkaajánlat vagy előléptetési lehetőségnek köszönhetően pénzügyi helyzete is váratlan javulásnak indul. De ne igyon túl korán a medve bőrére: a szerencse csak akkor marad továbbra is ön mellett, ha a többletbevételt tervei megvalósítására, tanulmányokra, gyakorlati problémái rendezésére költi, nem pedig elszórja, mint korábbi tartalékait.

 

 

Oroszlán (júl.23. – aug.22.)

Átmenetileg megkönnyebbülhet, lazábbnak, oldottabbnak érezheti magát, főleg, ha épp szabadságát tölti. Találkozzon barátaival, tegyenek kisebb kirándulásokat, ezek során mindenképpen kap legalább egy jó hírt, sőt, talán még egy flört is kialakulhat. Viszont számítson arra, hogy váratlan kiadásai lehetnek, vigyázzon értékeire.

 

 

Szűz (aug.23. – szept.22.)

Egyértelmű, hogy helyzete megváltozott. Ahhoz hogy kiderítse, mi is zajlik valójában, szüksége lesz bizonyos kulcsemberek támogatására. Hagyja őket saját belátásuk szerint cselekedni. Nem biztos, hogy okos dolog a körmére néznie valakinek, aki ugyan nem teljesen megbízható, de mindent megtesz önért.

 

 

Mérleg (szept.23. – okt.22.)

Járkáljon ma is nyitott szemmel a világban. Barátaitól, ismerőseitől és különféle más információs csatornákból jobbnál jobb híreket kap. Csapjon le a kedvező lehetőségekre, de tudatosítsa a kockázatokat is. Lakásával, családjával kapcsolatban szintén pozitív fejleményekre számíthat: mostanában erre az életterületre kell figyelnie.

 

 

Skorpió (okt.23. – nov.21.)

Egy új munkaajánlat valóságos aranybányának bizonyul, még ha nem is ebben a munkakörben szeretett volna dolgozni. Szakmai, anyagi kérdésekben más szerencse is érheti. Párkapcsolatára sem panaszkodhat, ha pedig egyedülálló, ismeretségi körében kell keresnie az igazit. Azaz nem is kell, ma „véletlenül” úgyis egymásba botlanak.

 

 

Nyilas (nov.22. – dec.21.)

Ha az elkövetkező hónapokban azzal szeretne foglalkozni, amivel valóban, szíve szerint akar, tegye félre a racionális szempontokat. Tegyen meg mindent, ami öntől telik vállalkozása kibontakoztatásáért, fejezzen be egy alkotást, döntsön szerelme mellett, használja ki a rendelkezésére álló önmegvalósítási lehetőségeket. Ezeket az alkalmakat ma kell megragadni.

 

 

Bak (dec.22. – jan.20.)

A párkapcsolatában és más társas viszonyaiban adódó feszültségek sok frusztrációt okoznak, egyszersmind arra ösztönzik, hogy megszilárdítsa eredményeit, pozícióját. Ön nem az a típus, aki ne akarna szembesülni a tényekkel: környezetére olyan mély benyomást tehet őszintesége, lelki ereje, hogy még a legkilátástalanabb csatákat is megnyerheti.

 

 

Vízöntő (jan.21. – febr.18.)

Szerelmi életét a kreatív konfliktusok jellemzik: a súrlódások mindkettőjüket arra késztetik, hogy a lehető legjobb formájukat hozva győzzék meg egymást: van még közös útjuk. Másfajta alkotótevékenységben is kihívásokkal kell szembesülnie: ha pl. szobrász, képzőművész, nehezen megmunkálható anyagból kell remekművet alkotnia. Az esélyek adottak.

 

 

Halak (febr.19.- márc.19.)

Ez a nap különösen alkalmas a nagy bevásárlásokra, de ha eladnivalója van, azon is szépen kereshet. Általában véve, adásvételei sikeresek, pénzügyi mérlege végre egyensúlyba kerül, de azért ne ragadtassa magát nagy túlzásokra. Ha barátai felajánlják támogatásukat, fogadja el nyugodtan, és osztozzon velük a nyereségen is. Szomszédai remek ötletekkel állnak elő.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Vécé, zuhanyzó és fürdőkád is elfér benne: ez a nő saját kezűleg épített miniházat 15 négyzetméteren

Sokan panaszkodnak arra, hogy egy 50-60 négyzetméteres lakásban is kevés a hely. Egy holland nő azonban bebizonyította, hogy kreatív...

4 kritikus kérdés, amit fel kell tenned magadnak, mielőtt felmondasz, hogy saját vállalkozást alapíthass

Sokan álmodozunk arról, hogy egyszer saját vállalkozásba kezdünk, de az álmaink megvalósítása előtt fontos, hogy megfelelően...

Már több mint 100 halottja van a kongói ebolajárványnak, a szomszéd országban is találtak betegeket

Kelet-Kongóban 550 megerősített esetből már 101-en haltak meg az ebolában. Kenyában eközben a rendőrség könnygázzal oszlatta a...

Rohamtempóra készül a Tisza Párt a parlamentben, még a házszabályt is átírják ehhez

Az eddigieknél többször lehet kivételes és sürgős eljárást kezdeményezni, hogy gyorsabban átnyomhassanak törvényeket. A párt...

Gyerekek sérültek meg, mentőhelikoptert is riasztottak a kisbusz balesetéhez az M1-esen

Nyolc gyerek sérült meg egy ráfutásos balesetben az M1-es autópályán Biatorbágy térségében, a 18-as kilométernél Budapest felé –...

Itt a fordulat a magyar iskolákban: felfüggesztik a pedagógusok vitatott értékelését

Megjelent a parlament honlapján a pedagógusok teljesítményértékelésének megújításáról szóló törvényjavaslat, amely el is...

Ahogy kirúgta Magyar Péter, egyből nyilvános pályázaton keresik a KEHI-elnök utódját

Hétfő este menesztették Gaál Szabolcs Barnát, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnökét, és a kormány máris nyílt pályázatot...

Veszélyes nyár jön: Tömegesen kezdtek kikelni a szúnyogok Magyarországon

Egy pohárnyi víz is elég lehet a szúnyoginvázióhoz: megkezdődött a kikelés, több térségben már védekeznek a lárvák ellen. A...

„Szinte tabu volt kutatni” – a tudósok elképesztő dolgokat állítanak a magzatokról

Dr. Joel Frohlich idegtudós szerint a tudat kutatása sokáig a filozófusok területe volt, de a modern technológia áttörést hozott. Az új...

Vérzett a BUX, de egy részvény szárnyalt: a Telekom ismét mindenkit meglepett

A pesti részvénypiacon a fő négyesfogatból egyedül a telekommunikációs vállalat jött ki pluszosan a keddi napból.

0

Sport

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye

Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.

Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről

A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.

0
0

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon

Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat

Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

Holló Gábor közleményben reagál, miután kikezdték a HVG-interjú miatt

A hírkereső.hu tulajdonosa a HVG-nek adott interjút követően közleményben tisztázza, hogy a hírgyűjtő oldalán milyen esetekben és hogyan avatkozott be a propagandacikknek tartott tartalmak terjedése ellen.

0