Ezt olvasta már?


Mennyi időt töltsön a gyerek a tablet előtt?

Néha nem könnyű a szülőknek eldönteni, hogy mikor húzzák meg a határokat a gyerekeknek – különösképp, amikor csak a tabletekkel, a játékkonzolokkal és más eszközökkel akarnak foglalkozni.

A gép előtt töltött idő komoly gondot jelent manapság a szülőknek. A gyerekeknek több lehetőségük van az interneten szörfözni, mint valaha, tekintve, hogy a legtöbb háztartásban számos telefon, laptop és más egyéb eszközön áll rendelkezésre. A szakértők véleménye megoszlik, valamint mivel nincsen hivatalos álláspont, így a szülők számára sem világos, mi számít még egészségesnek.

Egy 2012-es médiafogyasztással kapcsolatos felmérés megállapította, hogy egy átlagos 3-4 éves gyerek egy nap alatt három órát tölt el a képernyő előtt. Ez az idő négy órára nő, ha az 5-7 évesek csoportját tekintjük, négy-öt órára a 8-11 évesek csoportjában, és hat és fél óra a tinédzserek esetében.

Emellett az Oxford Egyetem legfrissebb kutatása szerint, ha több mint négy órát és tizenhét percet töltenek el a tinédzserek a képernyő előtt, az hatással lehet a gyerekek agyi fejlődésére.

 

Rendkívül káros a fiatalokra

 

Az alvásszakértő, Dave Gibson – aki többek között Az elalvás művészete című könyvet is írta –, szerint az Oxford kutatása nem foglalkozik azzal, hogy a képernyő előtt töltött idő hogyan hat a tinédzserek éjszakai alvására.

A szakértő úgy fogalmazott: „sajnos az én álláspontom az, hogy a tanulmány teljesen figyelmen kívül hagyja a korábbi kutatásokat, ami a képernyő előtt töltött, főleg éjszakai időre irányul. Ezek azt mutatják, hogy a géphasználat káros hatással van a fiatalok alvására.”

„Mi több, a technológia fejlődésével a szülőknek folyamatos csatát kell vívniuk a fiatalkorúakkal, akik éjszakába nyúlóan ülnek a gép előtt. Problémát okoz még, hogy rávilágítsunk, fontos korlátozni internethasználatunkat.”

 

Az időkorlát kiszabása segíthet

A Common Sense Media egy non-profit szervezet, melynek célja, hogy segítse a gyermekek tudatos média- és technológiahasználatát Nagy-Britanniában. A szervezet arra biztatja a családokat, hogy állítsanak be időkeretet a médiahasználat idejére. Ez magába foglalja a heti időkeret, a használt elektronikai eszközök megállapítását, illetve az azokon végzett tevékenységek és csatornák szűrését is.

A Nemzeti Egészségügyi Intézet tanácsa szerint televíziómentes napokat kellene tartani a gyerekeknek, vagy legalábbis két-három órára kellene korlátozni a képernyő előtt töltött időt. A szakértők a családi időkorlát kiszabását is javasolják, illetve a gyerekekkel történő együttes használatot. Így ők is realizálják, mivel állnak szemben és az életben is tudatosabban fogják használni azt.

hirado.hu







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Minden tizedik magyar nyugdíjas kevesebb, mint havi 100 ezer forintból él

Felmérés: A magyar idősek többsége nem rendelkezik megtakarítással.

A 40%-os állampapírhozam is verhető lehet most, mégpedig másik állampapírokkal

Az euróbevezetés ígéretének farvizén több más érdekes opció is felszínre került.

Vízhiány lesz a hosszú hétvégén egy egész lakótelepen a Balaton közelében

Szerelési munkálatok miatt időszakos vízhiányra és nyomáscsökkenésre kell készülniük a helybélieknek május első hétvégéjén...

Rászáll a fogyasztóvédelem a szamócára – tavaly minden tizedik megbukott

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság országos szamóca-ellenőrzést indított, amelynek középpontjában az ideiglenes...

Jön a legnagyobb meccs Angliában: Szoboszlai is főszereplő lehet

Elmagyarázzuk, miért a hétvégi Manchester United-Liverpool meccs Anglia legnagyobb rangadója.

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

3 nem várt színtrend, ami felfrissíti a tavaszi gardróbot

Ezek a váratlan színpárosítások uralják 2026 tavaszát – és meglepően könnyű őket beépíteni a hétköznapi szettekbe is.

Van 35 millió forintod és Magyarországon vennél lakást? Ennél nagyobb hibát nem követhetsz el

Életed bűne, ha most egy magyar ingatlanba fektetsz be, olyan lakást került a piacra, amivel az unokáid jövőjét is megalapozhatod.

Rózsaszín rendszámtáblák az utakon: kiderült, miért vezetik be az új rendszert

Nem divathóbort, nem figyelemfelkeltő dizájn, és végképp nem valamilyen autós különcködés áll a rózsaszín rendszámtáblák mögött....

Elszabadulhat a pokol – Irán rendkívüli csapással reagálhat az USA ellen

Irán olyan hangnemet enged meg magának az USA-val szemben, amiért még súlyosabb árat fizethetnek.

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően...

0

Sport

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.

Balhé a BL-elődöntő után: Simeone nekiment az Arsenal tiszteletlen sztárjának

Ami a közvetítésből kimaradt: lökdösődés, dulakodás öltözőfolyosó bejáratánál a lefújás után Madridban.

Ki volt gyáva: a bíró vagy az impotens VAR? Káosz és szégyen a Bajnokok Ligájában

Három tizenegyes, két gól, egy visszavont büntető – a szerda esti BL-elődöntő elsősorban nem a futballról szólt.

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Alakul a botrány a kerékpárosoknál: rendzavarásra készülhetnek a BalatonFondo versenyen

Schneller Domonkos elnök szerint ennek oka egy megbízatása előtti időből származó megállapodás.

Nem Slot, nem Alonso – megvan az ideális jelölt a Liverpool kispadjára?

A szurkolók többsége szerint nem kérdés, hogy eljött az ideje az edzőváltásnak.

Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét

Az Arsenal edzője értetlenül áll a játékvezető döntése előtt.

Ez volt a Liverpool legnagyobb baklövése? A nagy üzlet, ami visszafelé sült el

A támadógépezet már nem működik olyan olajozottan, mint tavaly, ennek Luis Díaz eladása az egyik oka.

Szalah és Robertson ugyanabba a csapatba igazolhat, kiderült, már zajlanak a tárgyalások

A nyáron a Liverpool két legendája is távozik, miután lejár a szerződésük.

Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat

A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.

21 olimpikon vehetett át vadonatúj autót a Hungaroringen

Mogyoródi körrel indult az ismerkedés, útjuk célállomása azonban Los Angeles.

0
0

Bulvár

Máris hullanak a csontvázak a Külügy szekrényéből ? Súlyos állítások érkeztek a tiranai nagykövetségről

Az utóbbi időszakban több, egymástól független forrásból is olyan információk jutottak el szerkesztőségünkhöz, amelyek szerint komoly feszültségek alakulhattak ki Magyarország tiranai külképviseletén.

„A k*rva anyátokat” – Bencsik András kiborult a Tisza Párt ötletétől

A Demokrata főszerkesztője kikelt magából, Magyar Pétert „büdös baromnak” nevezte.

Magyar Péter szerint nincs tovább szükség erre az állami szervre: felszámolja a milliárdos intézményt

Jelentős állami szervezet felszámolását tervezi az új kormányzati erő a hatékonyság jegyében.

Nem győzi ismételni a neurológus: ez a népszerű vitamin mérgező lehet

Egy neves neurológus figyelmeztetése újra ráirányította a figyelmet arra, hogy még a legártalmatlanabbnak hitt vitaminokkal is érdemes körültekintően bánni. Egy széles körben használt étrend-kiegészítő ugyanis

Ha jön az euró, mi lesz a forintkészpénzzel? – itt a válasz

Az euró bevezetése nemcsak politikai vállalás, hanem egy pénzügyi újrarendeződés kezdete.

Nevetséges gyanúba keveredett egy fideszes csúcspolitikus, megindították az eljárást a hatóságok

A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekménnyel gyanúsította meg a fideszes vezetőt.

„Ősszel már nem lesznek jóindulatúak” – megszólalt Varga Mihály, a Matolcsy-korszakról is beszélt

Varga Mihály kitért a forint árfolyamát befolyásoló legfontosabb tényezőkre és az új kormány gazdaságpolitikájára is. Mi történt? Varga Mihály interjút adott a hvg.hu-nak, melyben az új magyar kormánnyal várha

12 éves feleségét ejtette teherbe a férfi: ezért a szülőket ítélték el a házasság miatt

Hamisított papírok és egy 12 éves kismama: az esküvő, amely börtönbe juttatta az apát.

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.

0