Megszűnik a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió
Felszámolják a Simicska Lajos tulajdonában lévő médiabirodalom két tagját, a Magyar Nemzetet és a Lánchíd Rádiót.
A nagy múltú Magyar Nemzetnek a szerdai lesz az utolsó lapszáma, a lap online változata szerdától nem frissül, archívumként működik tovább, a rádiónál pedig kedden éjfélkor szüntetik be az adást.
A két médium alkalmazottainak kedden délelőtt jelentették be a döntést.
Simicska Lajos, a Fidesz egykori gazdasági háttérembere a G-nap néven ismertté vált 2015 februári napon fordult szembe nyilvánosan Orbán Viktorral. Az elmúlt három évben a cégeiből, főként a Közgépből származó magánvagyonából tartotta fenn a kormányoldallal szemben pozícionált médiabirodalmát.
Információink szerint a HírTv-t nem érinti a döntés, a televízió egy komolyabb karcsúsítással megússza a választások utáni racionalizálást.
A Magyar Nemzet értékesített példányszáma a legutóbbi jelenleg elérhető adat, a 2017 negyedik negyedéves gyorsjelentés alapján 13 608 volt a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség adatai alapján. Ez nagyjából a harmada a G-nap környékén – még kormányoldali újságként – elért eladásoknak.
A HírTv nézettségéről nem áll rendelkezésre hivatalos adat nyilvánosan, azt ugyanis a Nielsen Közönségmérés hiába méri, a médiavállalat pedig nem publikálja azokat. Az ugyancsak Simicska-portfólióba tartozó Lánchíd Rádió hallgatótábora 65 ezres volt a TNS Hoffmann-Mediameter mérése alapján 2017 október és december között, a 15 éves és annál idősebbek körében.
Forrásaink szerint az Indexet külön csomagként kezeli a tulajdonos, a Válasz pedig önállósodva új befektetőt keres a piacon.
Úgy tudjuk, hogy a Magyar Nemzetre is jelentkezett vevő, de a tárgyalások még nem kezdődtek el.
A Lánchíd Rádió hét évvel ezelőtt megszerzett médiaszolgáltatási engedélye egyébként idén október végén lejárt volna.
24.hu
hírek innen, onnan
Ezt kapják a nyakukba a magyarok a következő napokban
A következő napok időjárása változékony, ugyanakkor kifejezetten szeles képet mutat, így hiába emelkednek időnként a hőmérsékleti...
Hatalmas dráma a Séfek Séfe stúdiójában: búcsúzott mindenki kedvenc játékosa
Rengetegen szurkoltak neki.
Szívszorító látvány Voith Ági sírja: fehér árvácskák őrzik örök álmát
Fel sem tudjuk fogni, hogy elment.
Napi horoszkóp: az Ikrek pénzügyi befektetése balul üt ki, a Mérleget betegség figyelmezteti az elfojtott érzelmeire, a Skorpiónak szembe kell néznie a múltjával
Kedves Rák! Hirtelen haragod egyre többször keverhet bajba. A mai napon is hajlamos lehetsz arra, hogy a dühöd eluralkodjon.
Az Egyesült Államok óriásbombákkal támadta Iránt a Hormuzi-szorosnál
Trump felülvizsgálhatja az USA és a NATO viszonyát, ugyanis szövetségesei nem küldtek hajókat, amivel segíthetnék a Hormuzi-szoros...
Újabb fordulatot vett a sztárfocista ügye: végre bevallotta a késelést
Az eddig tetteit jelentősen befolyásolta a félelem és a düh az ügyben.
Ma már egyre több helyen kisüt a nap, a széllel azonban meggyűlhet a bajunk
Az ország nagy területén szeles idő várható. Ezzel együtt azonban a hideg is elhagyja térségünket, így ma már nagyobb területen lesz...
Tolna vármegyében mivel van a legnagyobb esély a győzelemre? Ott mivel lehet választást nyerni?
Már csak 25 nap van hátra a 2026-os országgyűlési választásokig. Az április 12-re, vasárnapra kihirdetett esemény kapcsán ezúttal Tolna...
Jönnek a robotok: fejetlenség lesz a Renault-nál
A franciák 350 fejetlen humanoidot állítanak munkába, hogy harmadával vágják vissza az autók gyártási idejét.
Bezuhant a forgalom, de ezt az állampapírt még veszik
Mindössze 69,8 milliárd forintnyi lakossági állampapír kelt el múlt héten, ami sokkal alacsonyabb az előző hetek adataihoz képest. Ez 40...
Húsbavágó hírt kaptak a nyugdíjba vonulás előtt álló magyarok milliói: elkerülhetetlen a reform, jöhet a korhatáremelés?
A magyar nyugdíjrendszer jövője egyre gyakrabban kerül napirendre, részben a demográfiai folyamatok, részben a rendszer belső...
270 méteres zuhanást élt túl az extrém sportoló motoros szánnal, az esés után nyilatkozott is
Csodával határos módon egy csigolyazúzódással megúszta.
Sport
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről
A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.
Körvonalazódik a megoldás? Irán egyetlen feltételhez kötötte világbajnoki részvételét
A közel-keleti ország már tárgyal a FIFA-val.
Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás
A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.
Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa
Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.
Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között
A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.
370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre
Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.
A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét
A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.
Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről
Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.
A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását
Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.
Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?
A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.
Argentína nem segített, tovább nehezedett a vb-re pályázó kosárválogatott helyzete
A dél-amerikai csapatot szinte elsöpörte Japán, így Argentína nem kaparta ki a magyarok számára a gesztenyét.
Bulvár
Elindult a pánikvásárlás? Valamire készülnek a magyarok, óriási a kereslet a gázpalackok iránt
Kilőtt a kereslet Magyarországon.
Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány
Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít
Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.
Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson
Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.
Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon
A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.
Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”
Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?
Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész
Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak
Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott
Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.
Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra
A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.
Kényes titokra derült fény: meleg lehet Irán új vezetője, ezen Donald Trump is meglepődött
Többen csatlakoztak az elnök reakciójához.
Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak
Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


