Ezt olvasta már?


Megszólalt az OTP Bank Csányi Sándor vezérigazgatói lemondásáról

Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója 2025. április 25-én a vállalat rendes éves közgyűlésén tájékoztatta a bank részvényeseit, hogy kezdeményezésére május 1-jei hatállyal az igazgatóság szétválasztotta az OTP Bank Nyrt. elnöki és vezérigazgatói feladatköreit.

A változással Dr. Csányi Sándor lemond vezérigazgatói pozíciójáról, az igazgatósági elnöki tisztségét viszont továbbra is betölti. A változásról hivatalos közleményt adott ki az OTP Bank.

Miként az Origo megírta, Dr. Csányi Sándor lemond az OTP Bank vezérigazgatói pozíciójáról. Kezdeményezésére az OTP Bank Nyrt. igazgatóságának döntése értelmében különválasztják az OTP elnöki és vezérigazgatói feladatkörét.

Harminchárom év elnök-vezérigazgatói szerep után Dr. Csányi Sándor a bank igazgatóságának elnökeként folytatja munkáját, a vezérigazgatói feladatokat Csányi Péter, az OTP Bank Digitális Divíziójának vezérigazgató-helyettese, a bank Igazgatóságának tagja veszi át.

Az OTP Bank digitális vezetői pozícióját májustól Sebők András fogja betölteni, aki eddig a McKinsey&Company tanácsadó cég partnere volt.

Elnöki feladatokat lát el Dr. Csányi Sándor

A pénzintézet közleménye szerint Dr. Csányi Sándor az igazgatóság elnökeként a továbbiakban is ellátja az OTP Csoport stratégiai vezetési feladatait, beleértve a növekedési és fejlesztési irányvonalak meghatározását, a menedzsment tagjainak, valamint a leánybankok vezetőinek kinevezési és felmentési döntéseit is.


Dr. Csányi Sándor 1992 óta vezeti az OTP Bankot elnök-vezérigazgatóként. Irányításával az OTP Csoport a közép-kelet-európai régióban egyedülálló sikereket ért el. A bank tőzsdei értéke több mint kétszázszorosára nőtt, miközben a vállalat páratlan nemzetközi terjeszkedést hajtott végre. Ma az OTP Csoport 11 országban 40 ezer munkatárs segítségével 17 millió ügyfélnek nyújt szolgáltatásokat. Mérlegfőösszege meghaladja a 100 milliárd eurót, profitabilitása kiemelkedő, miközben a bankcsoport stabilitása alapján is Európa élvonalába tartozik. A 33 év alatt végzett vezetői munka eredményét jól tükrözi, hogy az Európai Unió legutóbbi stressztesztjén az OTP Bank a kontinens negyedik legválságállóbb bankjának bizonyult, miközben az S&P Global Market Intelligence objektív mérőszámok alapján összeállított, 2024-ben megjelentetett pénzügyi hatékonysági rangsorának első helyén szintén az OTP Bank végzett Európában.

Csányi Péter veszi át a vezérigazgatói feladatkört

A vezérigazgatói feladatkört a Magyar Nemzeti Bank szükséges engedélyeinek birtokában 2025. május 1-től Csányi Péter, az OTP Bank Digitális Divíziójának vezérigazgató-helyettese, a bank igazgatóságának tagja veszi át.

Csányi Péter 2016-ban csatlakozott az OTP Bankhoz a Digitális Értékesítési és Fejlesztési Igazgatóság ügyvezető igazgatójaként, majd 2019-től egy, 2021-től kettő, agilisan működő fejlesztési és működtetési terület vezetéséért is felelt. 2021 márciusától az OTP Bank vezérigazgató-helyettese, a Digitális Divízió vezetője. 2021. április 16-tól az OTP Bank Igazgatóságának tagja, 2020-tól a horvátországi OTP banka d.d. Felügyelő Bizottságának elnöke, emellett az OTP Mobil Kft. Felügyelő Bizottságának tagja, a PortfoLion Zrt. Igazgatóságának tagja, a Magyar Bankszövetség Digitalizációs Munkacsoportjának vezetője, a Mastercard European Advisory Board tagja és az IVSZ Digitális Vállalkozások Szövetségének digitális transzformációért felelős alelnöke.

Csányi Péter 2006-ban a londoni City University gazdaságtudományi szakán diplomázott, majd 2007-ben a madridi IE Business School-ban tett pénzügyi mesterdiplomát, illetve 2015-ben az amerikai Kellogg School of Management-en szerzett Master of Business Administration (MBA) diplomát. Pályafutását 2006-ban a Merrill Lynch londoni irodájában kezdte, ahol pénzügyi szervezetek vállaltfinanszírozási projektjein dolgozott. 2007-2011 között a Deutsche Bank londoni irodájában volt kezdetben elemző, majd vállalatfinanszírozási területen pénzügyi tanácsadó. 2011-2016-ig a McKinsey & Company Inc. tanácsadó cégnél dolgozott, többségében banki projekteken, szenior tanácsadóként.

„Nagy megtiszteltetés, hogy átvehetem az OTP Bank vezérigazgatói feladatait. Ezzel egy már kipróbált és bevált működés emelkedik magasabb intézményi szintre, hiszen 2023 óta az OTP Bank Executive Steering Committee-jének (operatív vezetői bizottság) elnökeként én felelek az operatív működést érintő döntések jelentős részének koordinációjáért. Arra számítok, hogy vezérigazgatóként hozzá tudok járulni a hatékony működéshez szükséges még gyorsabb és még jobb minőségű döntéshozatalhoz, hiszen mostantól jobban eloszlik a stratégiai és az operatív irányításra szánt vezetői figyelem” – mondta Csányi Péter az OTP Bank közgyűlésén a vezérigazgatói kinevezéséről.

„A következő években is az OTP aktív stratégia vezetője leszek az Igazgatóság elnökeként. Nagy lehetőséget látok a további akvizíciós növekedésben, valamint a hatékonyságunk javítását célzó digitális- és hagyományos fejlesztésekben, és ezek irányairól változatlanul a bank Igazgatósága fog dönteni.

„Az elmúlt kilenc évben Csányi Péter irányítása mellett az OTP Bank megerősítette digitális vezető szerepét, és az elmúlt másfél évben a bank operatív vezetői bizottságának elnökeként igazolta, hogy turbulens környezetben is biztonságosan képes irányítani az OTP Csoport működését”

– mondta Dr. Csányi Sándor az OTP Bank részvényeseinek tett bejelentésekor.

A bank Digitális Divízióját májustól Sebők András fogja vezetni, aki jelentős vezetői tapasztalattal és erős informatikai háttérrel, 14 éves banki és 8 éves tanácsadói gyakorlattal érkezik az OTP-hez a McKinsey tanácsadócégtől.

Az OTP Bank Nyrt. közgyűlésén részt vett Orbán Viktor miniszterelnök, aki köszöntőbeszédében méltatta a vezérigazgatói szerepről leköszönő Dr. Csányi Sándor eddigi eredményeit, majd elsőként gratulált Csányi Péternek vezérigazgatói kinevezéséhez.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Minden tizedik magyar nyugdíjas kevesebb, mint havi 100 ezer forintból él

Felmérés: A magyar idősek többsége nem rendelkezik megtakarítással.

A 40%-os állampapírhozam is verhető lehet most, mégpedig másik állampapírokkal

Az euróbevezetés ígéretének farvizén több más érdekes opció is felszínre került.

Vízhiány lesz a hosszú hétvégén egy egész lakótelepen a Balaton közelében

Szerelési munkálatok miatt időszakos vízhiányra és nyomáscsökkenésre kell készülniük a helybélieknek május első hétvégéjén...

Rászáll a fogyasztóvédelem a szamócára – tavaly minden tizedik megbukott

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság országos szamóca-ellenőrzést indított, amelynek középpontjában az ideiglenes...

Jön a legnagyobb meccs Angliában: Szoboszlai is főszereplő lehet

Elmagyarázzuk, miért a hétvégi Manchester United-Liverpool meccs Anglia legnagyobb rangadója.

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

3 nem várt színtrend, ami felfrissíti a tavaszi gardróbot

Ezek a váratlan színpárosítások uralják 2026 tavaszát – és meglepően könnyű őket beépíteni a hétköznapi szettekbe is.

Van 35 millió forintod és Magyarországon vennél lakást? Ennél nagyobb hibát nem követhetsz el

Életed bűne, ha most egy magyar ingatlanba fektetsz be, olyan lakást került a piacra, amivel az unokáid jövőjét is megalapozhatod.

Rózsaszín rendszámtáblák az utakon: kiderült, miért vezetik be az új rendszert

Nem divathóbort, nem figyelemfelkeltő dizájn, és végképp nem valamilyen autós különcködés áll a rózsaszín rendszámtáblák mögött....

Elszabadulhat a pokol – Irán rendkívüli csapással reagálhat az USA ellen

Irán olyan hangnemet enged meg magának az USA-val szemben, amiért még súlyosabb árat fizethetnek.

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően...

0

Sport

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.

Balhé a BL-elődöntő után: Simeone nekiment az Arsenal tiszteletlen sztárjának

Ami a közvetítésből kimaradt: lökdösődés, dulakodás öltözőfolyosó bejáratánál a lefújás után Madridban.

Ki volt gyáva: a bíró vagy az impotens VAR? Káosz és szégyen a Bajnokok Ligájában

Három tizenegyes, két gól, egy visszavont büntető – a szerda esti BL-elődöntő elsősorban nem a futballról szólt.

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Alakul a botrány a kerékpárosoknál: rendzavarásra készülhetnek a BalatonFondo versenyen

Schneller Domonkos elnök szerint ennek oka egy megbízatása előtti időből származó megállapodás.

Nem Slot, nem Alonso – megvan az ideális jelölt a Liverpool kispadjára?

A szurkolók többsége szerint nem kérdés, hogy eljött az ideje az edzőváltásnak.

Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét

Az Arsenal edzője értetlenül áll a játékvezető döntése előtt.

Ez volt a Liverpool legnagyobb baklövése? A nagy üzlet, ami visszafelé sült el

A támadógépezet már nem működik olyan olajozottan, mint tavaly, ennek Luis Díaz eladása az egyik oka.

Szalah és Robertson ugyanabba a csapatba igazolhat, kiderült, már zajlanak a tárgyalások

A nyáron a Liverpool két legendája is távozik, miután lejár a szerződésük.

Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat

A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.

21 olimpikon vehetett át vadonatúj autót a Hungaroringen

Mogyoródi körrel indult az ismerkedés, útjuk célállomása azonban Los Angeles.

0
0

Bulvár

Máris hullanak a csontvázak a Külügy szekrényéből ? Súlyos állítások érkeztek a tiranai nagykövetségről

Az utóbbi időszakban több, egymástól független forrásból is olyan információk jutottak el szerkesztőségünkhöz, amelyek szerint komoly feszültségek alakulhattak ki Magyarország tiranai külképviseletén.

„A k*rva anyátokat” – Bencsik András kiborult a Tisza Párt ötletétől

A Demokrata főszerkesztője kikelt magából, Magyar Pétert „büdös baromnak” nevezte.

Magyar Péter szerint nincs tovább szükség erre az állami szervre: felszámolja a milliárdos intézményt

Jelentős állami szervezet felszámolását tervezi az új kormányzati erő a hatékonyság jegyében.

Nem győzi ismételni a neurológus: ez a népszerű vitamin mérgező lehet

Egy neves neurológus figyelmeztetése újra ráirányította a figyelmet arra, hogy még a legártalmatlanabbnak hitt vitaminokkal is érdemes körültekintően bánni. Egy széles körben használt étrend-kiegészítő ugyanis

Ha jön az euró, mi lesz a forintkészpénzzel? – itt a válasz

Az euró bevezetése nemcsak politikai vállalás, hanem egy pénzügyi újrarendeződés kezdete.

Nevetséges gyanúba keveredett egy fideszes csúcspolitikus, megindították az eljárást a hatóságok

A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekménnyel gyanúsította meg a fideszes vezetőt.

„Ősszel már nem lesznek jóindulatúak” – megszólalt Varga Mihály, a Matolcsy-korszakról is beszélt

Varga Mihály kitért a forint árfolyamát befolyásoló legfontosabb tényezőkre és az új kormány gazdaságpolitikájára is. Mi történt? Varga Mihály interjút adott a hvg.hu-nak, melyben az új magyar kormánnyal várha

12 éves feleségét ejtette teherbe a férfi: ezért a szülőket ítélték el a házasság miatt

Hamisított papírok és egy 12 éves kismama: az esküvő, amely börtönbe juttatta az apát.

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.

0