Ezt olvasta már?


Megnyílt Vasarely életmű-kiállítása Madridban

A madridi Thyssen-Bornemisza Múzeumban nyíló életmű-kiállítással kezdődik Victor Vasarely (1906-1997) művészetének európai újrafelfedezése - nyilatkozta a Baán László, a budapesti Szépművészeti Múzeum főigazgatója.

Elmondta, hogy Európában három nagy Vasarely-kiállítás követi egymást rövid időn belül; Madrid után a frankfurti Städel Múzeumban, majd a párizsi Pompidou Központban.

Mindháromhoz a Szépművészeti Múzeumhoz tartozó budapesti Vasarely Múzeum kölcsönöz jelentős műalkotásokat, a madridi kiállítási anyag döntő többsége innen érkezett.

A budapesti múzeum épp ezért a következő hónapokban az állandó kiállítás helyett a Grüner-gyűjteményből álló időszaki tárlattal várja a látogatókat.

Baán László elmondta: a madridi kiállítás magyar kezdeményezésre jött létre a Szépművészeti Múzeum és Thyssen-Bornemisza Múzeum jó kapcsolatának köszönhetően, körülbelül egyéves előkészítő munka után.

Felidézte, hogy a spanyol múzeum tavaly fennállásának 25. évfordulóját a budapesti Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria műkincseiből összeállított a Remekművek Budapestről - A reneszánsztól az avantgárdig című kiállítással ünnepelte, amelyet mintegy 100 ezren láttak három hónap alatt.

Az op-art születése című átfogó életmű-kiállítás csütörtökön nyílik meg a közönség számára a magyar származású, de Franciaországba emigrált Victor Vasarely alkotásaiból Madridban.

Orosz Márton, a kiállítás kurátora, a budapesti Vasarely Múzeum igazgatója az esemény sajtótájékoztatóján elmondta: kilenc szekcióban, időrendben mutatják be az op-art "atyjaként", "pápájaként" emlegetett művész fő korszakait és fejlődését.

A kiállítási anyag összeállításánál a szervezők célja az volt, hogy megismertessék Vasarely kiemelkedő szerepét a geometrikus művészetet követő absztrakció kialakításában, és bepillantást engedjenek művészetelméleti gondolataiba, kísérleteibe.

A Thyssen-Bornemisza Múzeum termeiben elhelyezett 88 műalkotást két videoanyag is kiegészíti: Peter Kassovitz és Herskó Anna dokumentumfilmjei.

A kiállításhoz készült háttéranyag emlékeztetett arra, hogy a Vasarely által képviselt, úgynevezett kinetikus művészet Dél-Amerikában talált a legtöbb követőre, amelynek köszönhetően számos gyűjtője akadt Spanyolországban és Dél-Amerikában, így népszerűsége jelentős a spanyol nyelvű világban.

Guillermo Solana, a madridi múzeum művészeti igazgatója felidézte, hogy ő maga még jól emlékszik arra, amikor Vasarely művei az 1960-as években berobbantak a köztudatba, és elindítottak egy rendkívül népszerű divathullámot.

A Vasarely-alkotásokról készült "olcsó replikák" rengeteg szobafalat díszítettek, és még a ruhák mintázatában is megjelentek - mondta.

Pierre Vasarely, a művész unokája viszont arról beszélt, hogy az utóbbi évtizedekben ez a hatalmas érdeklődés lecsendesedett, épp ezért örömét fejezte ki az egymás után sorozatban nyíló tárlatok miatt. Nagyon fontos elismerni Victor Vasarely helyét a 20. század művészetében - hangsúlyozta.

A szeptember 9-ig látható tárlat létrejöttében közreműködik a pécsi Victor Vasarely Múzeum és a franciaországi Aix-en-Provence-ban működő Vasarely Alapítvány is.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Tragédia történt egy iskolai kiránduláson – egy tinédzser diák is meghalt

Tragikus baleset árnyékolta be egy japán iskolai kirándulást, amikor két hajó felborult a tengerben, és a fedélzeten tartózkodók a...

A menopauza veszélyeket hordoz, de nem betegség – A legismertebb német nőgyógyász Budapesten mutatja be a könyvét, már egymillió példány kelt el

„Előre figyelmeztetlek: ebben a könyvben olyan orvostudományi titkokat tárok fel előtted, amelyek esetleg szöges ellentétben állnak...

Akkor is leáll a Jaecoo 5, ha nem akarom – Az Auto Bild Magyarország tesztjén a kínai SUV

Manapság nem gyakran fordulnak meg az emberek egy autó után. Sok szép kocsi van már, meg aztán – lássuk be – sok közülük elég...

Az otthonukat próbálta menteni a vihartól a négygyermekes Bence, amikor 3 emelet magasból lezuhant – Az orvosok sem tudják, hogyan maradt életben

Csodájára járnak a német orvosok is annak a magyar férfinek, aki három emeletnyit zuhant, majd egy fürdődézsára esett. Bence egy viharban...

Sések séfe: Egy baki miatt véletlenül elárulhatták, ki nyeri meg a műsort

Már a döntő hetén vagyunk a Séfek séfében, azonban lehet kiderült, ki lesz a győztes a végén.

Ez a sötét bogyós gyümölcs igazi csodaszer: tisztítja a májat és védi a szívet

evesen tudják, hogy van egy apró, sötét bogyós gyümölcs, amelyet sokan az egyik legegészségesebb növényként tartanak számon. Ez nem...

Balesetveszély: ezekből az autókból a legrosszabb a kilátás

Egy németországi felmérés szerint az egyre vastagabb A-oszlopok sokszor kitakarják az autókat, a kerékpárosokat vagy a gyalogosokat.

Elsüllyedt autókra talán nem, több csőtörésre viszont fel kell készülni Budapesten

A XVI. kerületben elmerült autó kirívó eset, de a fővárosban egyre több a csőtörés a felújítások hiánya miatt. Országosan kezd...

Rekordösszeget írtak jóvá: ennyi pénz ment vissza a nyugdíj- és egészségpénztári számlákra

Csúcsot döntött tavaly a nyugdíj- és egészségpénztári befizetések után járó adó-visszatérítés összege: 41,9 milliárd forintot...

Kocsit vettél? Százezrekre büntethetnek, ha elfelejted ezt a hivatalos lépést

A gépjármű tulajdonjog változás bejelentése az egyik legfontosabb állomás, amikor eladunk egy autót.

Mit árul el a születési képleted a szexuális életedről?

A születési képlet nemcsak a személyiségünkről, hanem a szerelmi és intim oldalunkról is árulkodhat. Az asztrológusok szerint az egyes...

0

Sport

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről

A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.

Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak

A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.

Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa

Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét

A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.

Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?

A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.

Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt

Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.

0
0

Bulvár

Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány

Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.

Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít

Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon

A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.

Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson

Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.

Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”

Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?

Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész

Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak

Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott

Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.

Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra

A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.

Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak

Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

0