Megkezdődött a dohány ültetése
Megkezdődött a dohány ültetése, az idén a tavalyihoz hasonlóan mintegy 4.800 hektáros területen termelik majd az ipari növényt a gazdálkodók - közölte a pócspetri székhellyel működő Magyar Dohánytermelők Országos Szövetségének elnöke hétfőn az MTI-vel.
Bényei Illés elmondta: a dohánytermő terület több mint húszezer embernek ad munkát a szezon végéig, s legtöbben, 16 ezren, az egyik legnagyobb munkanélküliséggel küzdő térségben, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében jutnak foglalkoztatási lehetőséghez a földeken.
Hozzátette: a halmozottan hátrányos helyzetű Nyírségben a legnagyobb a dohánytermő terület, összesen 4.000 hektárt ültetnek be május végéig dohánypalántákkal.
Az érdekvédelmi szervezet vezetőjének tájékoztatása szerint az ültetés megkezdésének kedvezett a hétvégi csapadékos időjárás, hiszen az esőben jobban fogannak a palánták. A viharos erősségű szél viszont a homokos területeken betemette földdel a palánták egy részét. Az érintett határrészeken várhatóan kipusztulnak a tövek, azokat pótolni kell, sőt esetenként újraültetésre is szükség lesz.
Bényei Illés kiemelte: megállt a dohánytermő területek eddig tapasztalt csökkenése. Az elnök elmondása szerint 2004-től, 2011-ig mintegy 1.000 hektárral csökkent a dohánytermő terület az országban. A termelői kedv korábban tapasztalt folyamatos romlása most viszont megállt, s ez annak köszönhető, hogy tavaly jó volt a termés, kedvezően alakultak a felvásárlási árak és az európai uniós szerkezetátalakítási támogatást is korábban, már februárban megkapták a gazdálkodók.
A 2011-es termés 20 százalékkal volt nagyobb, hektáronként 1,7 tonna dohánylevelet törhettek le. Az átvételi ár a 2010-es kilogrammonkénti 250 forint helyett pedig minőségtől függően elérte a 350 forintot. Uniós szerkezetátalakítási támogatást hektáronként a Virginia fajtánál 3.900, míg a Burley fajtánál 3.500 eurót kaptak a gazdálkodók, így olyanok is visszatértek az idén a dohánytermesztéshez, akik korábban abbahagyták azt.
A legnagyobb területtel rendelkező Szabolcsban a dohány a főként a homokos területek haszonnövénye, ahol más ültetvényt - a gyümölcsfélék kivételével - gazdaságtalan lenne kialakítani, gondozni - magyarázta Bényei Illés. A dohány kézi munkaerő igénye jelentős, ami a foglalkoztatást javítja a térségben, ahol jelenleg is több mint 60 ezer álláskeresőt tartanak nyilván.
MTI
hírek innen, onnan
Húzd ki őket most azonnal. Ezreket vett ki a zsebedből ez az 5 háztartási gép, amíg aludtál
A készenléti üzemmód és az üresjárati veszteség észrevétlenül pörgeti a villanyórát a sötétben. Megmutatjuk, melyik az az öt...
Mindenki a falakat figyeli, pedig máshol tér vissza az állatminta: ez lesz a lakberendezés legváratlanabb trendje
Évekig úgy tűnt, hogy az állatminta lassan kikopik az otthonokból, vagy legalábbis a merészebb dekorőrültek kedvencének marad meg. Most...
Százmilliárdokat kaszáltak a magyarok a tőzsdén
Az áprilisi parlamenti választás a magyarok vagyonában is látványos változást eredményezett. Egy hónap alatt több mint 8 százalékkal...
Hatalmas viharok érkeznek, az egész országra figyelmeztetést adtak ki: térképen a részletek
Bár a hőségnek még nincs vége, enyhén lehűl a levegő szerdán, mivel többfelé heves zivatarokra kell számítani. A meteorológiai...
Hegedűs Zsolt Győrfi Pál menesztéséről: A régi kommunikációs kultúra elfáradt és elhasználódott
Az egészségügyi miniszter a közösségi oldalán értékelte Győrfi Pál szóvivői leváltását. Szerinte a váltás nem személycsere,...
Történelmi jelentőségű törvénycsomagot nyújtott be a kormány, itt vannak a részletek
Benyújtotta a kormány az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló...
Gyanús orosz vadászgépek bukkantak fel a NATO legsebezhetőbb pontjánál: világos, mi Moszkva célja
Több mint ötven célpont ellen gyakorlatoznak az orosz erők a Kalinyingrád térségében zajló légi hadgyakorlaton, amelyen katonai konvojok,...
Gregor Bernadett évek óta először újra megszólalt a színész-bántalmazások ügyében
Reméli, ezt a posztját nem kell levennie.
Magyar Péter még egyszer megpróbálja távozásra bírni Sulyok Tamást
A miniszterelnök újabb négyszemközti találkozón próbálja majd rávenni a köztársasági elnököt az önkéntes lemondásra, és bízik...
A legjobb clean girl parfümök – Az egyszerűségükben rejlik a különlegességük
A clean girl esztétika a természetes megjelenésről szól, amelyhez a megfelelő parfüm kiválasztása elengedhetetlen. Az alábbiakban...
Minden idők második legmelegebb májusát mérték világszerte
Kutatók szerint a kialakulóban lévő El Niño és a klímaváltozás együtt emelte a szárazföldi és tengeri átlaghőmérsékleteket.
Benyújtották a pedagógusok teljesítményértékelését felfüggesztő törvényt
Kedd éjszaka felkerült a parlament honlapjára az a törvényjavaslat (pdf), ami már erre a tanévre is mentességet ad a tanároknak a...
Sport
Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott
Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
Kigyulladt és a pályára zuhant egy kamera a Magyarország–Kazahsztán meccsen
Szerencse, hogy nem állt alatta senki.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók
Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.
Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye
Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.
Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van
Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.
Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott
A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.
Hivatalos ajánlat érkezett a Ferencváros egyik legjobb játékosáért
A Fradi térfelén pattog a labda.
Kerkez jó híreket kapott a Liverpool új edzőjétől - Ezért lépett le a válogatottól?
A magyar válogatott ma este már Kerkez Milos nélkül lép pályára a kazahok ellen.
Bulvár
Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé
Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Ruszin-Szendi Romulusz szerint a leköszönt honvédelmi vezetés levendulába áztatott törölközőt kért a szállodától az EU-csúcsra
Kérték, hogy a törölköző megfelelően legyen „aromaterápiásítva”.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul
Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.
A 90-es évek imádott magyar énekesnője volt, az alkoholl tönkretette: a hangszálai is rámentek
Czerovszky Heni kálváriája akkor kezdődött, amikor kis mennyiségű alkoholfogyasztás után is kórházba került.
A közeledő brutális vihar miatt több vármegyére is elsőfokú riasztást adtak ki
Jelentős időjárás-változásra kell felkészülni az ország nagy részén, ugyanis kedden egy erős hidegfront éri el Magyarországot, amely heves zivatarokat, viharos széllökéseket és intenzív csapadékot hozhat. A A k
Magyar Péter is felült a nyuszimotorra, alaposan kiosztotta volt barátját a Parlamentben
Magyarország miniszterelnöke semmirekellő, naplopó tolvajokról beszélt, régen volt már ilyen dühös.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


