Ezt olvasta már?


Megdöbbentő: a szálló por kártékony hatásáért javarészt a lakossági fűtés a felelős

Kampány indult a tudatos fűtésért

A korai elhalálozások első számú környezeti oka a légszennyezés. Európában 600 ezer korai elhalálozáshoz járul hozzá a levegő szennyezettsége, ami tízszer annyi, mint ahányan közlekedési balesetben hunynak el.


hirdetés

A Földművelésügyi Minisztérium és a Herman Ottó Intézet ezért folytatja komplex tájékoztató kampányát Fűts okosan! címmel. A komplex szemléletformáló kampány célja, hogy felhívja a lakosság figyelmét a fűtési szezon kezdetén egyes szilárd tüzelőanyagok használatának veszélyeire és káros hatásaira, valamint alternatívaként elérhetővé tegyen minden olyan információt, amely a helyes fűtési technikát ismerteti és segíti.

A települések levegőminőségét jelenleg jellemzően a lakossági fűtés határozza meg. Természetesen a forgalmas utak mentén a közlekedés továbbra is a mértékadó légszennyező forrás.
A légszennyező anyagok közül az egészségre a legnagyobb veszélyt a kisméretű részecske, köznapi nevén a szálló por jelenti. Az elmúlt években elkészített országos légszennyező anyag leltárok adatai alapján a kisméretű szállópor kibocsátás több, mint 65 százalékát a lakossági fűtés okozza. Emellett lényegesen kisebb a hozzájárulása a korábban fő probléma-forrásnak gondolt iparnak és közlekedésnek.

A légszennyezettség szempontjából különösen fontos a helyes lakossági tevékenység, mivel ilyenkor a lakosság saját és közvetlen környezetét éri a károsító hatás. Ilyen tevékenységek például a hulladékkal történő fűtés, illetve a hulladékok (avar és kerti hulladék) nyílt téren történő égetése, amely – annak ellenére, hogy jogszabály 15 éve tiltja – sajnálatosan ma még sok helyen előfordul. Hasonlóan káros az olcsóbb, rosszabb minőségű barnaszenek, lignithasználata. Ezekben az esetekben az érintett emberek igen nagy mennyiségben szívják be az egészségre káros, hulladékok esetén kifejezetten mérgező anyagokat, amely miatt a halálozási kockázat is nagyobb.
A leginkább környezetbarát fűtési mód a gázfűtés és a távhő használata. Ha fával fűtünk, száraz tűzifát, fapelletet, vagy fabrikettet használjunk. Ha csak fával fűtünk, a keményebb típusú fafajtákat használjuk, ilyen a bükk, a tölgy, az akác és a gyertyán. Ha vegyes tüzelést (szenet és fát) használunk, tüzelőanyagként megfelelő lehet nyár, éger és a kőris is. A puhafák nem alkalmasak tüzelésre, így például a fenyőfajták a magas gyantatartalmuk miatt, vagy a gyümölcsfák, melyeknek alacsony a fűtőértékük, ezen kívül károsítják a tüzelőberendezésünket, illetve a kéményt.
Húsz százalék alatti nedvességtartalmú tűzifát használjunk tüzelésre. Ezt a nedvességtartalmat kb. 1 év alatt éri el a frissen kivágott fa. Ha száraz fát használunk, 20-30 százalékkal csökkenthetjük a fűtési költségünket.
A lignit és barnaszén ugyan olcsóbb, de jobban szennyezi a levegőt, veszélyeztetve ezzel környezetünket és egészségünket.
Ne fűtsünk hulladékkal. Ennek során mérgező, rákkeltő anyagok kerülnek a levegőbe, veszélyeztetve saját, gyermekeink és a lakókörnyezetünkben élők egészségét, továbbá a környezetünket.

Rizikócsoportok
Az idős emberek, a krónikus betegek és a gyermekek. Különösen érzékenyen reagálnak a kisgyermekek és a csecsemők. Az ő esetükben megnövekedhet tüdőhörgők nyálkahártyáját érintő krónikus gyulladások (bronchitis), az allergiás megbetegedések száma, csökken a légzésfunkció és gyakrabban fordulnak elő tüdőfejlődési hiányosságok.

Forrás: Fűts Okosan!
Fotó: Teddy Kelley on Unsplash







0
0

hírek innen, onnan

Értelmetlen változtatás a B-s jogosítványoknál

Biztonságosabb utakat szeretnétek? Az unió vezetése is, csak ők még nem tudják különválasztani a politikát a pénzügyektől.

Dugóban ül? Van egy jó hírünk.

Összességében javultak a budapesti dugóstatisztikák 2022-ben az egy évvel korábbihoz képest.

Most megtudhatja, mekkora túlfizetése van az adóhatóságnál

Érdemes lesz megnézni a NAV érkező értesítését, akinek tartozása van, annak azért.

Senkinek nem kell a 250 millió dolláros manhattani luxuslakás

Most 200 millió dollár alatti áron árulják, de így sem lesz könnyű eladni.

Kétmillió magyar kap fontos levelet a NAV-tól

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) október végéig megküldi az adószámla-értesítőket magánszemély és egyéni vállalkozó...

Durván nő a kínai gázigény, ami rossz hír a magyar rezsicsökkentési kilátásokra is

Idén a kínai gázigény 8%-kal 396 milliárd köbméterre nőhet, majd 2025-re 440 milliárd köbméterre emelkedhet és 2040-ben 700 milliárd...

Molnár Zsolt korlátozná a kezdő sofőröket a száguldozásban

Amíg bele nem jönnek a vezetésbe, a kezdő sofőrök maximum 200 lóerős autókat vezethetnének – ez Molnár Zsolt országgyűlési...

Sokkal több van ebben a műfajban a magassarkúban pózolásnál – interjú Hámori Zsófia fotóssal

Az ÉVA Magazin legfrissebb, őszi számában a fő vonal a self love, az önszeretet. Hámori Zsófia fotós jó pár akt képe helyet kapott...

Áder János: A háború rontja a klímamegállapodás esélyeit

A volt köztársasági elnök szerint a G20-nak kell élre állni, mert hozzájuk köthető a szén-dioxid-kibocsátások 80 százaléka.

Kiszámolták: ekkora nyugdíjkorrekció jöhet novemberben

Farkas András nyugdíjszakértő az inflációs adatok és előrejelzések alapján kalkulálta ki, mekkora összegre számíthatnak a nyugdíjasok.

Agrárkamara: még nem késő a vízjogi engedély megszerzése egy pályázathoz

Október 1-jéig van lehetőség – többek közt a vízmegtartási, valamint az öntözési lehetőséget biztosító – támogatási kérelmek...

Sok milliárd forintos támogatás nyerhető el az új innovációs pályázaton

A cél összekapcsolni a magyar gazdaság szereplőit a magyar kutatókkal és a magyar egyetemekkel.

0

Sport

Megszólalt a menedzser Szoboszlai szakításával kapcsolatban

Szerda délután Szoboszlai Dominik és barátnője, Gécsek Fanni közösségi oldalairól eltűntek a közös fényképek, a Sportál megkeresésére a futballista menedzsere, Esterházy Mátyás reagált a médiában megjelenő

Nem lesz a Liverpool kezdőcsapatában Szoboszlai

Jürgen Kopp csapata tornymagas esélyes az Európa-ligában, így a német edző felforgathatja csapatát.

Nem engedik leülni a Bayern München kispadjára Lőw Zsoltot

A szabály szerint fél órával a meccs startja előtt már kapcsolatba sem léphet a csapattal.

Müller Sándor megrendítő vallomása: „Szerencse, hogy nem térdből csonkolták a lábam”

A Vasas egykori válogatott futballistája, Müller Sándor napról napra él – előfordult, hogy betegsége miatt éjszakánként üvöltött a fájdalomtól.

Leroy Sané: „Elég volt a hibákból, túl sok már ez." – reakciók a Bayern–MU rangadó után

Bár a 27 esztendős támadó vezetést szerzett a Bayern München–Manchester United Bajnokok Ligája-mérkőzésen, nem teljesen elégedett.

Lesújtott az UEFA: zárt kapus büntetés és 20 millió forintos bírság

A román sajtó a magyarokra mutogatott az ügyben.

Friss hírek érkeztek Szoboszlairól

A Szoboszlai Dominikot foglalkoztató Liverpool az osztrák LASK Linz otthonában kezdi meg szereplését csütörtökön az Európa-liga csoportkörében. Liverpooli sajtóhírek szerint azonban Szoboszlainak megszakadhat a nagy

Rengeteg pénzből tették tönkre a világ egyik legjobb csapatát

45 éve nem történt ekkora szégyen az angol sztárcsapattal, ez már tényleg a történelmi mélypont.

Vettünk magunknak egy vb-aranyat, de ilyen a világ

Örüljünk Muszukajev vb-diadalának, de ne verjük a mellünket, hogy ez a magyar birkózás sikere.

Huszonöt éve halt meg a világ leggyorsabb nője – videókkal

1998. szeptember 21-én hunyt el a háromszoros olimpiai bajnok amerikai Florence Griffith-Joyner, a világ leggyorsabb nője. A 100 és 200 méteres síkfutásban a mai napig világrekorder „Flo Jo” nemcsak a pályán elért

Juhász Roland benyújtotta felmondását Fehérváron. – Sportál-információ

A Sportál értesülése szerint a Fehérvár FC-nél a sportigazgatói teendőket 2022 október közepe óta ellátó Juhász Roland benyújtotta felmondását. Ha a vezetőség elfogadja, egy, a klubhoz ezer szállal kötődő s

A nagy rivális edzője lehet a Fradinál leváltott Máté Csaba

A csakfoci.hu információi szerint nagyon érik egy edzőváltás Fehérváron.

0

Bulvár

Orbán Viktor döntésének a fél világ örülhet

Eddig blokkolták az EU megállapodását a harmadik világ 79 országával.  

Megszólalt a menedzser Szoboszlai szakításával kapcsolatban

Szerda délután Szoboszlai Dominik és barátnője, Gécsek Fanni közösségi oldalairól eltűntek a közös fényképek, a Sportál megkeresésére a futballista menedzsere, Esterházy Mátyás reagált a médiában megjelenő

Pesty László Rákay Philipről: Hatmilliárdot vitt el ez a selyem zsebkendős producer

Az ősfideszes filmrendező és producer szerint egy filmterve azért nem valósulhatott meg, mert „valaki tavaly kipakolta a kasszát”, és másra már nem jutott.

Szívmelengető hír érkezett: végre fellélegezhetnek a nyugdíjasok, nagy öröm fogja érni őket

Végre jó híreket is közölhetünk, ennek nagyon sok ember fog örülni.

Vétózott az Orbán-kormány, hátat fordíthatnak az országnak az amerikai cégek

Ilyen hatásokkal járhat az amerikai-magyar adóegyezmény felmondása.

Meghalt Kovács Ferenc

Megrendülten tudatjuk, hogy életének 78. évében elhunyt dr. Kovács Ferenc okl. közlekedés közgazda, a közgazdaság-tudomány kandidátusa, nyugalmazott egyetemi tanár, az Universitas-Győr Alapítvány kuratóriumának

Konzervdobozból csinált csatlakozót a kazánt lecserélő gázszerelő, három felnőtt és nyolc gyerek kapott szén-m...

Próbaidőre bocsájtanák a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolt szerelőt.

A párom meztelenül sétálgat a barátaim előtt - Mit tegyek?

Jane Green bestseller írónő válaszol.

Tarjányi Péter: Zelenszkij eddig várt a lépéssel, ami megváltoztatná a háború menetét

Úgy fest, mégsem áll le az ukrán ellentámadás pár héten belül, ez pedig rossz hír lehet a demoralizált orosz hadsereg számára.

Újabb döbbenetes fordulat a Mexikóban talált földönkívüli holttestek ügyében

Orvosok is megvizsgálták a maradványokat, mutatjuk az eredményeket.

Mi folyik itt? Sorra hullanak a nagyreményű cégek Magyarországon

Idén eddig mintegy 10 ezer céget számolták fel, tavaly ez a szám 8111, 2021-ben 4359 cég szűnt meg. Az építőipar különösen megsínyli ezt az időszakot.

Holtan találtak egy négytagú családot és három kutyájukat otthonukban

Vérfagyasztó az ügy, főként annak fényében, hogy a lakóház egy csendes környéken van, a család és a kutyák pedig mind lőtt sebek miatt vesztették életüket.

blogmorzsák

Otto Rahn furcsa halála

Állítólag róla mintázta Steven Spielberg Indiana Jones című filmjében Ernst Thot őrnagyot a gátlástalan német régészt.

Az Amerikai Három királyok

Az Oppenheimer sikerének köszönhetően új név került a Top3 amerikai mozibevételt termelő rendezők közé!

A titokzatos Galápagos-szigetek

Érdekességek az elképesztően gazdag élővilágú szigetcsoportról.

0