Ezt olvasta már?

Mellbimbó plasztika: A megújult önbizalom nyomában

A mellplasztikai műtétek dinamikusan fejlődő világában a mellbimbó plasztika egyre népszerűbb megoldássá válik azok számára, akik harmonikusabb testképre vágynak...


Másfél milliárd forintnyi adót csalt el egy szójadarával üzletelő banda

Öt embert hallgattak ki gyanúsítottként a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-alföldi nyomozói, miután a szójadarával üzletelő banda 1,5 milliárdos vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek az áfa eltüntetésével.

A NAV azt közölte hétfőn az MTI-vel, hogy a brazil szójadara olasz, szlovén és osztrák cégeken keresztül érkezett Magyarországra, fiktív belföldi cégek beiktatásával.

Az első magyarországi kereskedők időről-időre cserélődtek, élükön stróman ügyvezetők álltak, míg a társaságok tényleges irányítója valójában egy sárvári férfi volt; ő állapodott meg az eladók és a vevők képviselőivel, valamint az ügyletekben részt vevő cégekről is ő döntött.

Az elkövetőknek az volt a szándéka, hogy a szójadara belföldi értékesítését terhelő általános forgalmi adó megfizetését elkerüljék, így az árut kedvezőbb piaci áron tudták értékesíteni országosan a viszonteladó, állattartó, illetve takarmány-előállító gazdálkodók részére - írták.

A közlemény szerint a bűnbanda ellen az ország több pontján zajló akcióban bevetési járőrök és informatikusok segítették a pénzügyi nyomozók munkáját. A bűnügyi szakterület munkatársai az okozott vagyoni hátrány megtérítésére 1,7 milliárd forintot meghaladó összegben zároltak gépkocsikat, ingatlanokat, illetve követeléseket.

A NAV munkatársai öt embert állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként költségvetési csalás bűntett és hamis magánokirat felhasználása vétség elkövetése miatt.

Közülük egy testvérpárt, a sárvári férfit és fivérét őrizetbe vették, az illetékes bíróság pedig elrendelte letartóztatásukat - áll a közleményben.

MTI







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

25 éve tűnt el a Baywatch bombázója: sokkolóak a friss képei

A kilencvenes években nem volt nála ragyogóbb csillag a televízió képernyőjén. Yasmine Bleeth arcával és alakjával minden magazint el...

„Ma is leírnám, hogy nem lesz többé liberális demokrácia Magyarországon, csak radikálisabban”

Történelmi pillanat- és beszélgetésfelvétel: könyve bemutatóján először kérdezte Pető Pétert főszerkesztő-helyettesünk, Bita Dániel.

A pénzügyi tudatosság alapja: Hardver-tippek tőzsdézőknek

A tőzsdei világban a tudatosság nem ér véget a stop-loss szintek beállításánál vagy a <a...

Mindenki ezt a hajszínt akarja most – 6 ősz frizura, ami 10 évvel fiatalabbnak mutathat

Az ősz haj ma már messze nem csupán az idő múlásának jele, hanem az egyik legelegánsabb és legkarakteresebb hajszíntrend. Az ezüstös,...

Ezt bizony fokozni sem lehet: talán nem is tudtad, de már túl vagyunk minden idők legdurvább választási csalásán

Április 12-én milliók járulnak majd az urnák elé Magyarországon: vészesen közeledik az országgyűlési választások időpontja. Ennek...

A vércsoportod leleplezi, milyen a személyiséged – Egy professzor döbbenetes titkokat árult el

A tudós igazából a vércsoport-személyiség elméletét azzal magyarázta, hogy a vércsoportok öröklődnek, és így a személyiség is.

Lehettek együtt boldogok, ha teljesen más a szeretetnyelvetek? Szakértő válaszol

Sokan félve teszik fel maguknak a kérdést: ha máshogyan fejezzük ki a szeretetünket, az eleve kudarcra ítéli a kapcsolatot? Vagy épp...

Borít minden március vége! 3 csillagjegyre borzalmas karma vár

A közeljövő három csillagjegy számára különösen intenzív időszakot ígér, és borzalmas karma vár rájuk sajnos március végén....

Óriási elismerés: a 100 éves budapesti Puskin mozi a világ 21. legjobbja lett

A Time Out magazin márciusban publikált globális listáján a budapesti filmszínház az élmezőnybe került. Az elismerés a mozi programját...

A hétvége legnézettebb filmje lett a Magyar Péter-dokumentumfilm, jó reklámnak bizonyult a kamufelvásárlás

A Tavaszi szél című, Magyar Péter pályáját bemutató film a Filmforgalmazók Egyesületének listáján lett első. Magyar azt gyanította,...

„Ez egy horrorfilm” – Toto Wolff kárörvendve rúgott bele a Sanghajban összeomló Verstappenbe

A Mercedes csapatfőnöke reagált a négyszeres világbajnok kálváriájára.

0

Sport

Carragher kimondta a csúf igazságot a Liverpoolról, Kerkez helyettesét sem kímélte

A klublegenda nem finomkodik akkor sem, ha szeretett csapata teljesítményéről kell véleményt mondania.

Három év alatt nem esett meg ilyen a Barcelonával, kíméletlen bosszú a Camp Nouban

A La Liga 28. fordulójában a Barcelona vasárnap délután hazai pályán 5-2-re nyert a Sevilla ellen, Raphinha mesterhármast szerzett.

Szoboszlai megtört, majd úgy kiosztott mindenkit, mint még talán soha

Nem a magyar középpályáson múlott a Liverpool győzelme vasárnap.

Szoboszlai Dominik életveszélyes, újabb elképesztő gólt lőtt szabadrúgásból

A magyar válogatott csapatkapitánya elképesztő rekordot döntött meg az újabb csodagóljával.

Szoboszlai Dominik éles kritikát fogalmazott meg az újabb kudarc után

A magyar válogatott kapitánya pazar gólt szerzett, de ez sem volt elég a kiesőjelölt elleni győzelemhez.

A The Athletic szerint Szoboszlai Dominik a világ legjobb szabadrúgáslövője

Megalapozott az állítás, tények támasztják alá.

Szoboszlait az egekig dicsérték, majd kemény kritikát kapott Liverpoolból

Szoboszlai Dominik szabadrúgásgólja ezúttal sem ért győzelmet a csapatának.

Szoboszlai káprázatos szabadrúgásgólt lőtt, egyre közelebb Beckham rekordjához

A magyar válogatott csapatkapitánya a negyedik szabadrúgásgólját lőtte a PL-szezonban.

Visszavonult párizsi olimpikonunk a rangos nemzetközi verseny előtt

A többi magyar élversenyző elindul a viadalon.

Szoboszlai két új becenevet kapott a káprázatos gólja után

A magyar középpályás Luis Suárez rekordját is beállította a Tottenham elleni meccsen.

0
0

Bulvár

Orbánék elvesztették az ünnepi számháborút

A Tisza Párt a valaha volt legnagyobb rendezvényét tartotta meg március 15-én, Magyar Péter szerint közel 500 ezren vonultak. Mindeközben a Fidesznél azt adták parancsba, hogy mindenki posztolja ki a Facebookon: a Békem

Már Moszvka sem tagadhatja, hogy nagy a baj: döbbenetes videófelvétel leplezte le Vlagyimir Putyin súlyos betegségét

A világsajtó hosszú évek - nagyjából az ukrajnai háború kirobbanása - óta rendületlenül cikkezik Vlagyimir Putyin állítólagos betegségéről, a napokban viszont felkerült a világhálóra egy videófelvétel, mely

Kiderült a titkos mérés március 15-ről, botrányosan számolták a tömeget, de valamit mindenki elfelejtett

Véget vetettek a számháborúnak, hogy a Békemeneten vagy a Nemzeti Meneten voltak-e többen, egy dologgal azonban nem számoltak.

Óraátállítás eltörlése: Az Európai Parlament döntött

Az Európai Parlament az óraátállítás eltörléséről döntött, de még nincs végleges határozat.

Újabb ország ellen indíthat támadást Vlagyimir Putyin

Egy NATO-tagország kerülhetett a Kreml célkeresztjébe.

Lengyel miniszterelnök: Az Orbán Viktor vezette európai jobboldal el akarja pusztítani az EU-t

Donald Tusk szerint a „Polexit” már valós fenyegetés, ezért mindent megtesz, hogy megállítsa az „Orbán vezette európai jobboldalt”. 

0