Márta István: nyissuk ki a világ felé a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedet
Márta István szerint akkor végzi el feladatát a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. élén, ha neki és munkatársainak sikerül kinyitni a világ felé a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedet, és az ott szervezett színvonalas programokon évente legalább 150 ezer ember vesz részt.
A baranyai megyeszékhely kiemelkedő kulturális intézményeinek tevékenységét koordináló szervezet február 1-jén hivatalba lépett ügyvezetője, az Új Színház korábbi igazgatója az MTI érdeklődésére azt mondta: ehhez megvannak az álmok, megvan az akarat, a hely, a Zsolnayak öröksége pedig erre kötelezi is őket.
"Mint művész, mint zeneszerző és mint különféle intézmények igazgatója arra tettem fel az életemet, hogy minőségi programokat adjunk a látogatóknak. Tekintet nélkül arra, hogy gyerekekről, vagy nyugdíjasokról van szó" - hangoztatta Márta István. Hozzátette, ennek szellemében az örökségkezelő dolgozóinak figyelmét felhívta arra, hogy a közönség kiszolgálása mindig az első legyen.
Márta István az új munkahelyén szerzett első tapasztalatairól szólva örömének adott hangot a fogadtatásával kapcsolatban. Azt mondta: példamutató az együttműködés, amivel a korábbi ügyvezetők segítik a munkáját. Megjegyezte, hogy mostanra megismerkedett a divízióvezetőkkel és a beosztott munkatársakkal is.
"A rövid ismerkedés alkalmával elmondtam: mindenki munkájára számítok" - jelentette ki. Hozzáfűzte, "a csapat alapjában véve jó", és heroikus küzdelmet folytat azért, hogy a közönség kiszolgálása megfelelő legyen. A hatékony működés érdekében ugyanakkor szükség lesz szerkezeti, strukturális átalakításra, de ennek részleteiről csak a személyes beszélgetések után döntenek.
"Sokan úgy gondolják, nagy létszámban dolgozunk itt. De ez Közép-Kelet-Európa legnagyobb kulturális intézménye, nagyon sok olyan háttérmunkás van, akik nélkül nem tudna működni. Ezt a közönség nem látja, ám ennyi kulturális terepet összefogni, különösen szigorú európai szakhatósági előírásokkal üzemeltetni elég bonyolult dolog" - fejtette ki.
Úgy vélte: a mintegy száz munkatárs jelen pillanatban éppen elegendő e "hatalmas kulturális üzem" működtetéséhez. Egyben jelezte, az átszervezés esetükben azt jelenti, hogy megvizsgálják, mely területeken van szükség erőforrásra, s hol lehet csökkenteni a létszámot. "Mindez nem erőszakosan, drasztikusan, hanem folyamatában, a munkatársakat megismerve történik, és a következő hetek, hónapokban feladata lesz" - mondta.
Márta István a tervezett rendezvényekkel kapcsolatban azt mondta, hogy magas színvonalú zenei, színházi, képzőművészeti eseményekben gondolkodnak, amelyek megszervezésében számítanak a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának, a városi művészeti csoportok, és a civilszervezetek közreműködésére is.
Elárulta, hogy a Zsolnay negyed nyitásának fontos lépései lesznek az áprilisi, májusi hétvégéken sorra kerülő Zsolnay Fesztivál eseményei, amelyek szervezésében idővel minden, a negyedben helyet kapó intézmény kivenné a részét, s amelyre reményei szerint büszkék lehetnek majd a pécsi, baranyai emberek.
Hangsúlyozta: a sikeres működés a költségvetés függvénye is. Bízik ugyanakkor abban, hogy ahogy eddig, az önkormányzat idén és a jövőben is kiemelten támogatja az örökségkezelőt.
mti

- Finnország történelmét bemutató múzeum nyílik Iszkaszentgyörgyön
- Egy érzelmes dal az Eurovíziós Dalfesztiválon
- Szerelemszörnyet dédelget a PASO
- Bárkiből lehet akárki
- Réthelyi: a színház nem a politika gyakorlóterepe
- Az első nő, aki festőként lett híres
- A Cigányok egy világjelenségre világít rá
- Nagyszabású Vasarely-kiállítás nyílt Párizsban
- Czomba Sándor: lehetőséget kell adni a tisztességes munkára
- Bankszövetség: a bankok kész csomagokkal várták a végtörlesztés lehetőségét
- Hetényi távozik a Fehérvár hokicsapatától
- A fővárosban a takarító többet keres az orvosnál
- Bécsben drágább az áram
- Gyöngyöspata - Gyurcsány Ferenc egymillió forintot ajánlott fel a helyi romák segítésére
- Gyöngyöspata - LMP: A Fidesz és a Jobbik kéz a kézben állították el a mostani helyzetet
- Iskolák összevonása ellen demonstráltak Nagykanizsán
- Városi fogászati rendelés
- 11 halott az utakon
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése

