Ezt olvasta már?


Már webes felületen is elérhető az e-kárbejelentő

Már webes felületen, azaz akár a telefon böngészőjével, laptopon, tableten vagy asztali számítógépen is kitölthető a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) eddig csak applikációként használható digitális kárbejelentője - közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.

Az alkalmazást idén januári indulása óta 173 ezren töltötték le, a biztosítótársaságokhoz ezzel elküldött kárbejelentések száma meghaladja az 1200-at - közölték. Februárban, az indulást követő első teljes hónapban 570 e-kárbejelentés érkezett a társaságokhoz, miközben a kgfb-piacon résztvevő tizenhárom társasághoz 16 027 kárbejelentés érkezett.

Az eddigi tapasztalatok szerint a legtöbben 20-25 perc, vagy annál rövidebb idő alatt töltik ki mobiltelefonjukon az e-kárbejelentőt. A gyorsabb ügyintézést segíti, hogy az ekar.hu oldalon már található egy demo változat is. Az alkalmazás még nem használható casco károk rögzítésére.

Az alkalmazás és a webes felület jelenleg két, Magyarországon biztosított gépjárművet érintő káresemény bejelentésére használható. Többes baleset esetén párosával lehet kitölteni. A papíralapú, kék-sárga nyomtatványt pedig továbbra is mindenki szabadon választhatja a balesetek bejelentéséhez. Azokban az esetekben, amelyekben az e-kárbejelentő alkalmazás valamilyen okból nem használható (például külföldi vagy biztosítatlan gépjármű esetén), továbbra is a hagyományos kék-sárga nyomtatványra lesz szükség. Amennyiben a balesetben érintett másik gépjármű rendszáma ismeretlen, a rendőrségen be kell jelenteni a káreseményt, majd ezt követően online lehet megtenni a kárbejelentést.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Miután a NATO-országok kikosarazták, Donald Trump közölte, hogy nincs is szüksége rájuk

A NATO-szövetségesek egyértelművé tették, hogy nem akarnak belépni az iráni háborúba. Az amerikai elnök fenyegetőzése sem hatott.

Áprilistól újra elérhető az a gyógyvíz, amit nem nevezhetünk gyógyvíznek

Milyen javallatai vannak a nagyberényi termálvíznek, amely április elsejétől – Siófokon – újra elérhető lesz? A Veronika-kút vize a...

Karrierváltás 2026-ban: Hogyan találd meg álmaid állását a Jooble segítségével?

Unod a jelenlegi munkádat, és szeretnél valami újat? 2026-ban a karrierváltás könnyebb, mint valaha, de csak ha tudod, hol keresel....

Elképesztő döntés: Szenegált megfosztották az Afrika-kupától, Marokkó lett a győztes

Az Afrikai Labdarúgó Szövetség fellebbviteli bizottsága megsemmisítette az Afrikai Nemzetek Kupája január 18-i döntőjének...

Csokoládéízzel fogyni? Rendhagyó termékteszt

Kolléganőnk kipróbált egy magyar fejlesztésű terméket, most első kézből olvashatja a tapasztalatokat.

A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét

A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.

BL: A Real Madrid kipöckölte a City-t, a PSG nyolcnál állt meg a Chelsea ellen - videók

A Real, az Arsenal és a címvédő PSG is a nyolc között a Bajnokok Ligájában.

Két hónap elteltével elvették Szenegál Afrika-kupa-győzelmét, Marokkónak adták oda az aranyérmet

A január 18-i döntőben a szenegáli futballisták tiltakozásból levonultak a pályáról. Ezért most 3-0-val a házigazda marokkóiak javára...

Sokk Manchesterben: a City és a Real Madrid a Bajnokok Ligája 2026-os szezonjának egyik legjobb meccsét játszotta

hatalmasat küzdött a Manchester City, de egy nagy hiba megpecsételte a sorsát.

0

Sport

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről

A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.

Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak

A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.

Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa

Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt

Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.

Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?

A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.

Argentína nem segített, tovább nehezedett a vb-re pályázó kosárválogatott helyzete

A dél-amerikai csapatot szinte elsöpörte Japán, így Argentína nem kaparta ki a magyarok számára a gesztenyét.

0
0

Bulvár

Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány

Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.

Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít

Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.

Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson

Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon

A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.

Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”

Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?

Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész

Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak

Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott

Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.

Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra

A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.

Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak

Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

0