Már néhány kilogramm súlycsökkenés mintegy felére csökkentheti a cukorbetegség kockázatát
Kisebb életmódváltoztatások, köztük két-három kilogrammnyi súlycsökkenés, a fizikai aktivitás növelése mintegy felére csökkentheti a kettes típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát egy nagyszabású brit kutatás szerint.
A nyolc éven át folyó Norfolki Cukorbetegség-megelőzési Tanulmány (NDPS) eredményeit a JAMA Internal Medicine című tudományos folyóiratban ismertették a kutatók, akik több mint 1100 prediabéteszes (cukorbetegséget megelőző állapot) embert vontak be kutatásukba.
Az Exeteri Egyetem közleménye szerint ez volt a legnagyobb diabéteszmegelőzési kutatás a világon az elmúlt 30 évben.
A kutatásban egyszerű életmódbeli változtatásokat vizsgáltak, amelyek segítették az embereket a csekély súlycsökkentésben, fizikai aktivitásuk növelésében. Fontos volt, hogy ezek a változások legalább két évig tartsanak és a súlycsökkentést ne kövesse súlygyarapodás.
"Örülünk az eredményeknek, mivel eddig senki sem volt nagyon biztos abban, hogy egy életmódprogrammal megelőzhető a kettes típusú cukorbetegség az általunk tanulmányozott prediabéteszes populáció körében, mivel nem folyt olyan klinikai vizsgálat, amely ezt megmutatta. Most kimutattunk egy jelentős hatást a kettes típusú cukorbetegség megelőzése terén, és nagyon optimisták lehetünk azzal kapcsolatban, hogy még egy szerény súlycsökkenés és a fizikai aktivitás növelése is nagy hatással van a kettes típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatára" - mondta Mike Sampson, Norfolki és Norwichi Egyetemi Kórház (NNUH) konzultánsa, a program fő koordinátora.
Az NDPS kutatási program 2011 és 2018 között folyt 135 kelet-angliai háziorvosi praxis részvételével, ahol 144 ezer emberről mutatták ki a kettes típusú cukorbetegség kialakulásának a kockázatát. Közülük 13 ezer embernél végeztek éhgyomri vércukormérést és HbA1c-vértesztet a prediabétesz megállapítására, majd több mint ezer prediabéteszes embert vontak be egy klinikai tesztbe, amelyben hétköznapi, pragmatikus életmódváltoztatásokat vizsgáltak egy kontrollcsoporttal összehasonlítva kétéves követéssel.
"Az NDPS-programot csoportokban folytattuk, ami kevésbé költséges, mint az egyénekre összpontosított beavatkozás, amely korábban megmutatta hatékonyságát optimális körülmények között. A programban részt vevő minden 11 emberből egy esetében megelőztük a kettes típusú cukorbetegség kialakulását, ami valódi áttörés - magyarázta Max Bachmann, a Kelet-Angliai Egyetem professzora.
A prediabétesz az az állapot, amikor a vércukorszint már magasabb a normálisnál, de még nem olyan magas, hogy cukorbetegséget jelentsen. Tartós fennállása esetén 2-es típusú cukorbetegség alakulhat ki, és veszélyessége abban rejlik, hogy már a prediabétesz alatt megnő a szívbetegségek és az agyvérzés kialakulásának kockázata. Magyarországon 600-700 ezer ember érintett a diabétesz valamely formájában. Ezek közül nagyjából 90 százalékban fordul elő kettes típusú cukorbetegség.
hírek innen, onnan
Óriási baj miatt bénult meg az M5-ös, most is mentenek
Jobb elkerülni a térséget. Egy kocsi kapott lángra az M5-ösön
Iszonyatos hír jött: lezuhant egy repülő, mindenki meghalt
Az áldozatok kilétét egyelőre nem közölték. A repülő fedélzetén senki sem élte túl a zuhanást.
Arne Slot egyetlen mondatot említett Pécsi Árminról, a riporterek nem hittek a fülüknek - Irány a kezdőcsapat Liverpoolban?
Nemrég még arról szóltak a hírek, hogy a Felcsútról igazolt magyar kapus Spanyolországba szerződik.
Saját csapattársa foszthatja meg a történelmi rekordtól az olasz sportolót
Éppen a magyarországi versenyhétvégén.
„Legyél férfi.” – Schobert Norbi kemény ultimátumot adott fiának, aminek meg is lett az eredménye
Az édesapa a fia ballagásán rántotta le a leplet! Schobert Norbi őszintén vallott fia küzdelmes múltjáról és elképesztő...
Visszatérnek a „cirkáló” mentők, nem csak Budapestre
Május 1-jétől négy mentőmotor és két mentőkerékpár is szolgálatba áll Budapesten és Pest vármegyében – közölte az Országos...
Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni
Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.
Nézeteltérés pattant ki a Tisza-kormány miniszterjelöltjei között Kapitány István bejelentése miatt
Hegedűs Zsolt, a Tisza Párt egészségügyi miniszter-jelöltje udvariasan üzent párttársának, Kapitány Istvánnak, üdvözöltve, hogy...
Trump tovább csuklóztatja az EU-t, újabb büntetővámot jelentett be
„Örömteli” bejelentést tett pénteken az Egyesült Államok elnöke: közösségi oldalán közölte, hogy már a jövő héttől magasabb...
Emlékszel még Xenára, a harcos hercegnőre? Lucy Lawless 58 évesen is elképesztően jól néz ki
Te még felismernéd a színésznőt?
Itt van Trump legújabb vámrendelete: ez rengeteg országot hidegzuhanyként érhet
Emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államokban gyártott járművek továbbra is vámmentesek maradnak.
Hírek érkeztek Bulgáriából az euró bevezetése után négy hónappal: ez várna Magyarországra, ha mi is meglépnénk a nagy döntést
Az Európai Bizottság egy külön jelentésben javasolta a bolgár hatóságoknak a szigorú árellenőrzés folytatását.
Sport
A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó
A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.
Az UEFA megindokolta, miért vonta vissza a játékvezető az Arsenal tizenegyesét az Atlético Madrid ellen
Itt a hivatalos indoklás.
Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai
Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után
A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.
Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat
A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.
Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta
Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.
Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk
Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.
Megírták: A Real Madrid tárgyal Kroos visszatéréséről; megnevezték Mourinho utódját - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb csütörtöki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő
A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.
Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.
Váratlan események sora után jön az ukrán–orosz döntő
Mirra Andrejevát egyedül Bondár Anna szorongatta meg. Marta Kosztyuk nyilatkozott a kézfogásról.
Bulvár
Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök
Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.
A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.
2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért
Szégyenletes videó került elő, ahogy menekülnek a titkosszolgálat emberei a Donald Trump elleni merényletkísérletnél
Alig volt szakszerű megmozdulásuk az ügynököknek, itt még fejek hullanak.
Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje
A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.
Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés
Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.
Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját
A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény
Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld
Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.
Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született
Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.
„Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz
Most viszont 71 százalékot húzott be a Tisza.
Veszélyben a nyár. A meteorológusok állítják, augusztusban drasztikusan megváltozhat az időjárás
Szabadságot tervezel? Mutatjuk, mire számíthatsz nyáron!
Szívszorító hír érkezett Rubint Réka állapotáról
Nyilvánosságra hozta.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


