Manchester-i nagykanizsaiak is megszólaltak a terrortámadás ügyében
Horváth Dóra és férje, Homoki Zsolt négy éve Manchester Salford Quays városrészében él. Ma reggel aggódó rokonok és barátok telefonhívásai ébresztették a párt valamint a Facebook-on is többen keresték őket. - Nagykanizsai Napilap -
- A belvárostól, ahol a robbantás történt négy kilométerre élünk és éppen aludtunk, nem hallottunk semmit, de mindenkit megnyugtatok jól vagyunk - írta az internetes közösségi oldalon keresztül Dóra. - Nem kapcsoltuk be reggel a televíziót, az otthoniaktól tudtuk meg, mi is történt. Sokkoltak a történtek, megrendültem, úgy tűnik egy koncerten sem lehetünk biztonságban.
A házaspár két évvel ezelőtt egy könnyűzenei előadó fellépésén járt Európa egyik legnagyobb arénájában, akkor fel sem merült bennük, hogy baj történhet.
- A logisztikusként dolgozó férjem már útra kelt a munkahelyére, de nem lesz könnyű dolga eljutni oda, mert a tömegközlekedés nehezen működik, a belvárosban teljesen le is állt - folytatta a jórészt babafotózással foglalkozó Dóra. - Sokak hozzánk hasonlóan nem is tudtak a merényletről, a televízió beszámolt arról, hogy mentek volna dolgozni és akkor szembesültek azzal, nagy baj van.
Az embereknek azonban helyén van a szívük, hiszen a televízióban többször is bemondták: a szállodák ingyen szobákat ajánlottak fel, a taxisok sem kérnek pénzt azoktól, akik haza szeretnének jutni. A környéken élők is csatlakoztak hozzájuk, igyekeznek segíteni a bajba jutottakon.
Dóra hozzátette: a televízióban már 22 halálos áldozatról és rengeteg sérültről beszélnek, sokan a pánik pillanatait is felvették a telefonjaikkal, ezek elárasztották a világhálót. A helyszínen készített beszámolók szerint minden szemtanú azt állítja, hogy hallották a robbanást, nem tudták mi volt, aztán sikoltozásra lettek figyelmesek és sajnos sokan nem találták meg azt, akivel mentek volna az amerikai énekesnő, Ariana Grande koncertjére.
- Főleg tinédzserek lehetnek az áldozatok, a sérülteket az egyik hírügynökség beszámolója szerint hat kórházban ápolják - tette hozzá. - Újabb információkat viszont azóta nem tettek közzé, most a tényeket ismétlik.
Forrás: Zaol.hu
hírek innen, onnan
Bőrápolás 40 felett: erre figyeljen, hogy szép legyen a bőre
Negyven felett a bőrünk már nem olyan, mint húszévesen – de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne ragyogó, egészséges és ápolt. Csak egy...
A lomtalanítás legnagyobb vesztese az, aki ezekre az egyszerű dolgokra nem figyel oda, több százezer forint pluszköltségről van szó
A lomtalanítás végződhet spórolással, de több százezer mínusszal is.
Szécsi Zoltán olimpiai bajnok vízilabdázó mégsem ül be a paralmentbe
Két nappal ezelőtt még azt mondta, beül a Fidesz-frakcióba.
Ez történik, amikor van pénzed Ferrarira, de te BMW-s vagy
Míg az E92 M3 kényes technikája sokakat elriaszt, ez a mindössze 1100 kilométert csorgott példány két megszállott gyűjtő között akkora...
Úttörőnyakkendő, pálinkaszag és sörkorcsolya – Május elsejék a szocializmusban
Ingyen sörrel bódították a népet.
Két év alatt sem hallgatta ki a rendőrség Kónya Endrét a hamis tanúzásra felhívási ügyében
A bicskei gyermekotthon pedofilügyben kényszerítésért elítélt egykori igazgatóhelyettese 2024 márciusában vallomása visszavonására...
Ingyenesen elérhető lesz a YouTube-on egy eddig fizetős szolgáltatás
Érkezik a frissítés.
Megéri az utánvétet választani, még akkor is, ha drágább? Néhány erős mondat az online vásárlásról
Soha ne kattintsunk azonnal a vásárlás gombra, ha meglátunk egy jól hangzó akcióval hirdetett terméket!
Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai
Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.
Új bajnokság indul a Forma–1-ben, különleges menetrenddel és szabályokkal
Miközben a legtöbben pihentek, Max Verstappen versenyzett. Riválisai bízhatnak abban, hogy picit sem téved a meteorológia.
Drágábbnak és elegánsabbnak hat, ha így kombinálod a ruháid színeit: ilyen egyszerű!
Nem kell túlköltekezni, hogy a megjelenéseddel erőt és kifinomultságot sugározz. A meglévő ruhadarabokat kell jól kombinálni!
Andrei Mangra fél hogy újra összeverik, teljesen megváltozott a teste a támadás óta
Az életveszélyes támadás után durva változásokat eszközölt a Dancing with the Stars sztárja, felismerhetetlen lett a teste.
Sport
Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is
Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.
A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó
A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.
Ki volt gyáva: a bíró vagy az impotens VAR? Káosz és szégyen a Bajnokok Ligájában
Három tizenegyes, két gól, egy visszavont büntető – a szerda esti BL-elődöntő elsősorban nem a futballról szólt.
Alakul a botrány a kerékpárosoknál: rendzavarásra készülhetnek a BalatonFondo versenyen
Schneller Domonkos elnök szerint ennek oka egy megbízatása előtti időből származó megállapodás.
Nem Slot, nem Alonso – megvan az ideális jelölt a Liverpool kispadjára?
A szurkolók többsége szerint nem kérdés, hogy eljött az ideje az edzőváltásnak.
Ez volt a Liverpool legnagyobb baklövése? A nagy üzlet, ami visszafelé sült el
A támadógépezet már nem működik olyan olajozottan, mint tavaly, ennek Luis Díaz eladása az egyik oka.
Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét
Az Arsenal edzője értetlenül áll a játékvezető döntése előtt.
Szalah és Robertson ugyanabba a csapatba igazolhat, kiderült, már zajlanak a tárgyalások
A nyáron a Liverpool két legendája is távozik, miután lejár a szerződésük.
Az UEFA megindokolta, miért vonta vissza a játékvezető az Arsenal tizenegyesét az Atlético Madrid ellen
Itt a hivatalos indoklás.
Ronaldót hergelték az ellenfél drukkerei, azzal vágott vissza, hogy ő már ötször megnyerte a BL-t
Ráadásul Európában, nem Ázsiában.
Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat
A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.
21 olimpikon vehetett át vadonatúj autót a Hungaroringen
Mogyoródi körrel indult az ismerkedés, útjuk célállomása azonban Los Angeles.
Bulvár
„A k*rva anyátokat” – Bencsik András kiborult a Tisza Párt ötletétől
A Demokrata főszerkesztője kikelt magából, Magyar Pétert „büdös baromnak” nevezte.
Magyar Péter szerint nincs tovább szükség erre az állami szervre: felszámolja a milliárdos intézményt
Jelentős állami szervezet felszámolását tervezi az új kormányzati erő a hatékonyság jegyében.
Ha jön az euró, mi lesz a forintkészpénzzel? – itt a válasz
Az euró bevezetése nemcsak politikai vállalás, hanem egy pénzügyi újrarendeződés kezdete.
Milliós büntetést kaphatsz, ha nem tartod be ezt a tilalmat: csütörtöktől ezekben a vármegyékben lép életbe
Szigorú büntetést kaphat, aki nem vigyáz.
Nevetséges gyanúba keveredett egy fideszes csúcspolitikus, megindították az eljárást a hatóságok
A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekménnyel gyanúsította meg a fideszes vezetőt.
Súlyos döntés előtt Magyar Péter és Kapitány István, ez már Magyarország jövőjéről szól
Mi lesz az atomenergiával?
„Ősszel már nem lesznek jóindulatúak” – megszólalt Varga Mihály, a Matolcsy-korszakról is beszélt
Varga Mihály kitért a forint árfolyamát befolyásoló legfontosabb tényezőkre és az új kormány gazdaságpolitikájára is. Mi történt? Varga Mihály interjút adott a hvg.hu-nak, melyben az új magyar kormánnyal várha
Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is
Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.
Ez a híres színész lánya vezeti Friderikusz Sándor műsorát vasárnap: Panna újságíróként is dolgozik
A legendás színész lányának, László Pannának ez lesz az első tévés szereplése.
Tóth Vera férje is beszólt Tóth Gabinak, egyre több támadást kap az énekesnő
Tóth Gabi számára egyre kevesebb az esély a visszatérésre.
57 évesen váratlanul meghalt Mel Gibson szerelme: a színész összetört a gyásztól
Bennfentes források szerint Mel Gibson teljesen összetört, mióta megtudta, hogy Nadia Farès elhunyt.
300 forintos fogás forgatta fel Budapestet, a tulaj sem érti mi történik
Nulla marketing, mégis állandóan egymásnak adják a kilincset a vendégek.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


