Ezt olvasta már?


Magyar válogatott - Rossi nagy kerettel számol a Nemzetek Ligája mérkőzéseire

Nagy létszámú kerettel számol a Nemzetek Ligája A divíziójában sorra kerülő júniusi mérkőzésekre Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, aki 24-25 mezőnyjátékos és három kapus behívását tervezi a nemzeti együttesbe.

Az olasz szakember erről az M4 Sport Sporthíradójában beszélt pénteken, s úgy fogalmazott, négy olyan találkozó vár a csapatra, amelyek során "a nehézségi együttható óriási", miután 10 nap leforgása alatt az Európa-bajnoki címvédő olaszok mellett a németekkel, valamint kétszer az Eb-ezüstérmes angolokkal is összecsap az együttes.

A június 4-én sorra kerülő budapesti mérkőzést zárt kapuk mögött kell majd lejátszania a válogatottnak Anglia ellen, ami Rossi szerint egyfelől hátrány, másfelől ugyanakkor bizonyos részletkérdésekben előny is. Az 57 éves kapitány kiemelte, a korábbi zárt kapus összecsapásokon sikerült jó eredményeket elérni - még ha nem is ilyen erős riválisokkal szemben -, abban pedig biztos, hogy ha nincsenek jelen a szurkolók, akkor sok esetben a játékosokkal könnyebb kommunikálni, jobban hallják a pálya szélén elhangzó utasításokat.

"A szerbek elleni barátságos mérkőzésen sok pozitív visszajelzést kaptam, sikerült a csapat erőközpontját 15 méterrel jobban mélységben tartani és presszionálni az ellenfelet. Ugyanakkor sok ki nem kényszerített hibánk volt, ráadásul a rivális egy olyan gólt szerzett gyakorlatilag az első igazán veszélyes támadásából, amit videobírós ellenőrzés után érvényteleníteni kellett volna" - mondta Rossi. Hozzátette, az északírek ellen idegenben játszott meccsen "diszkrét, rendes teljesítményt" nyújtott a válogatott, amely viszont az összecsapás utolsó 10 percében veszített az önbizalmából, s ez fontos tanulság volt.

A két barátságos találkozón bevetett újoncokról úgy vélekedett, tudta, mire számíthat tőlük, és mind Callum Styles, mind pedig Ádám Martin pozitív meglepetést okozott neki.

"Kiválóan beilleszkedtek a csapat játékába, az egyéniségük pedig nagyszerű. Stlyes több poszton is bevethető, látszik, hogy fontos játékosa lehet a válogatottnak, Ádám Martin hozzáállása pedig remek, ami számomra mindig is nagyon fontos volt" - nyilatkozta a szövetségi kapitány, aki köszönetet mondott az U21-es nemzeti együttes szövetségi edzőjének, Gera Zoltánnak is, mert abból a csapatból vannak olyanok - például a debreceni Baráth Péter -, akik hamarosan már a felnőtt csapatban is bevethetők lesznek.

"Minden magyar labdarúgó játékát követjük, különös tekintettel a fiatalokra, mert az övék a jövő" - emelte ki Rossi, aki azt is elmondta, a tervek szerint május 13-án hirdet keretet a Nemzetek Ligája-találkozókra, a magyar bajnokság május 15-én zárul, az összetartást pedig május 23-án szeretné kezdeni.

A válogatott meghatározó játékosairól az olasz szakember azt mondta, öt olyan futballista van, aki a német Bundesligában szerepel, őket automatikusan be kell hívni, mert összesen ennyi az a labdarúgó, aki topligában játszik.

"Esetükben nincs lehetőség a mérlegelésre, rájuk szüksége van a nemzeti csapatnak, ennek azonban árnyoldala is van: ha közülük valaki hibázik, akkor súlyos kritikát kap, ami nem minden esetben jogos" - jelentette ki a kapitány, és példaként említette a szerbek ellen nagy helyzetet kihagyó Szoboszlai Dominikot, aki az RB Leipzigben nyújt jó teljesítményt az utóbbi hetekben.

"Technikailag a magyar válogatott legjobbja, aki sokat fejlődött futásteljesítményben és harci kedvben, így a mérkőzések minden szakaszában hatékonyan tudja segíteni a csapatot. Nem lehet ugyanakkor elvárni tőle, hogy 20 évesen minden meccset ő döntsön el, el kell fogadni, hogy ő is hibázhat" - mondta Rossi, aki a Freiburgban légióskodó Sallai Rolandot is "óriási tehetségnek" nevezte. Szerinte a szélső gyors és technikás, és már bizonyította, hogy képes harcolni és küzdeni, ezt pedig a kapitány szintén nagyra értékeli.

A Fenerbahcéban szereplő és most sérüléssel küzdő Szalai Attilával a kapitány csütörtökön egyeztetett, a védő azt mondta neki, hogy a török klub orvosi stábjával egyetértésben "állapotfenntartó terápián" vesz részt, valamint igyekszik nagyjából négy héten belül visszatérni a pályára.

"Mérsékelten optimista vagyok a bevethetőségével kapcsolatban" - fogalmazott Rossi.

A magyar válogatott a június 4-i, angolok elleni meccs után három nappal Olaszország vendége lesz Cesenában, majd június 11-én a németek következnek hazai környezetben, június 14-én pedig Anglia lesz az ellenfél Wolverhamptonban.

 

 

MTI







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

A legjobb stresszoldó technika, amit valaha kipróbálhatsz: a légzés és földelés

A stressz mindannyiunk életét átszövi, a munkahelyi határidőktől kezdve a családi elvárásokon át a napi teendők végeláthatatlan...

Lelőtték a gyönyörű bikát, és erre még büszkék is

Sikeresen indult a szarvasbika vadászati szezon Alsónánán, a Nimród Vadásztársaság területén, ahol egy különleges, egyedi agancsú...

Megvan, ki váltja Szépréthy Rolandot az X-Faktorban: nem egy személy lesz a tehetségkutató online riportere - videó

Az X-Faktor 2024-es szériájában Szépréthy Rolnad látta el exkluzív tartalmakkal a nézőket és szolgált kulisszatitkokkal nekik online...

Ezt kevesen tudják: az egyik leggyönyörűbb nő volt Szellő István édesanyja a magyar televízióban

Szellő István a csatorna 1997-es indulása óta nagyobb leállás nélkül az RTL Híradójának műsorvezetője. Mindenki ismeri az arcát, a...

Az egész országra él a riasztás: mutatjuk, hol mi vár ma ránk

Minden vármegyére érvényes citromsárga riasztás van érvényben vasárnapra, jégeső, zivatar, viharos szél is előfordulhat.

Ez a diéta segíthet, hogy 100 évig élj, és nem is bonyolult – Turisták ezrei őrülnek meg érte

Costa Rica egyik ékköve, a Nicoya-félsziget, ahol a Blue Zone-diéta mindennapos gyakorlat, mára turisták és külföldi letelepedők ezreit...

Vásáry André eurovíziós szereplését ezért nem engedték: „egy ilyen nem nyerhet”

Vásáry André fájdalmas emléket idézett fel, amiről korábban sosem beszélt.

Vörös hajú lányt választottak Magyarország legszebbjének

21 éves versenyző fejére került a korona.

És akkor búcsút int a nyár: az egész országra riasztást adtak ki, zivatar, vihar, 20 fok alatti hőmérséklet lesz egész vasárnap

Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat.

Találtunk néhány tízéves fotót Köllő Babettről: alig ismertünk rá

Egy évvel a Feleségek luxuskivitelben első szezonja előtt Köllő Babett még egészen másképp festett, mint ahogy megszokhattuk.

0

Sport

Káosz és harc Szoboszlaiék edzésén, a Liverpool játékosai verekedtek + videó

A Liverpool videót is megosztott a rendhagyó gyakorlatról Arne Slot edzésén.

Robbie Keane a 15–0 után: Igazi futballünnepben volt részünk

A Ferencváros vezetőedzője elégedetten értékelt, miután a zöld-fehérek bejutottak a legjobb 32 közé a labdarúgó Magyar Kupában.

Az UEFA döntött: Szlovákia utólag Európa-bajnok

Az UEFA hivatalosan is elismerte a szlovákok sikerét.

15 gólt lőtt FTC, az egyik NB I-es klub túlórázott, Böde duplázott, fordított a Honvéd

Szombat délután az NB I-es csapatok nem botlottak a Magyar Kupában, bár a Kazincbarika csak hosszabbítás után lépett tovább. A […] A 15 gólt lőtt FTC, az egyik NB I-es klub túlórázott, Böde duplázott, fordított

Elgurult a gyógyszere a magyar birkózónak, megütötte japán ellenfelét

A sportoló az összecsapást követően sem tudott egyhamar megnyugodni.

Vasas-Puskás Akadémia: a dühös Hornyák üzent pár játékosának, Erős sportszerűen értékelt

A MOL Magyar Kupa szombati játéknapjának egyik legnagyobb meglepetését a Vasas-Puskás Akadémia párharc szolgáltatta: az angyalföldiek 4-1-re kiejtették az NB […] A Vasas-Puskás Akadémia: a dühös Hornyák üzent p

Váratlan csillaghullás, három NB I-es csapat is kiesett a Magyar Kupából

A Vasas négy gólt vágott a Puskás Akadémiának.

Varga Barnabás miatt különleges kérést kapott a Fradi – mit szól ehhez Robbie Keane?

A MOL Magyar Kupa harmadik fordulója igazi sportünnepet hoz Szarvaskendre, ahol a Ferencváros lesz a vendég.

Szappanos hibája sem segített, a Vasas kiejtette a Puskást a kupából

A MOL Magyar Kupában a fővárosban rendezték a sorozat egyik rangadóját, ahol az elmúlt években a feljutásról lemaradó Vasas FC fogadta a Puskás Akadémiát, amely az előző szezonban egy hajszállal maradt csak le a b

„Nagyon boldog vagyok, még nem tudom felfogni" – remekelt a vb-n a magyar csúcstartó

Kozák Luca továbbjutása ezredeken múlott, már az előfutamban elvérzett a világbajnokság egyik legnagyobb sztárja.

Tizenötöt lőtt a Fradi, nem hibáztak az NB I-es csapatok a Magyar Kupában

Az ETO FC, a Debrecen, a Paks és a Diósgyőr után a Ferencváros is hozta a kötelezőt a labdarúgó Magyar Kupában.

Piros Zsombor átvette Marozsán Fábián helyét, tiltakoztak az osztrákok

Újra kiválóan játszott a Davis-kupában Piros Zsombor.

0
0

Bulvár

Kellemetlen kép terjed Orbán Viktorról, minden ellensége rajta van

Váratlan plakát terjed az interneten, ennek nem fog örülni Orbán Viktor.

„A férjem hónapok óta nem nyúlt hoz-zám” Nők mesélnek a láthatatlan magányról

A láthatatlan magány érzése sokszor észrevétlenül lopódzik be a mindennapokba, és gyakran olyan finom jelekből áll össze, amelyek elsőre nem is tűnnek különlegesen katasztrofálisnak. A párkapcsolatokban ez az ál

7 alattomos jel, hogy a szervezeted rejtett gyulladással küzd

Az emberi test bonyolult rendszere sokszor különféle jelekkel kommunikál velünk, ha valami nincs rendben. Egy ilyen rejtett kommunikációs mód lehet, hogy az immunrendszerünk harcot folytat egy „láthatatlan” gyulladá

Így néz ki Karácsony Gergely ritkán látható felesége, szenzációs fotó került ki a netre

Egy olyan megható vallomást is tett, ami új oldaláról mutatja be a főpolgármestert.

Szarvasi kávéfőző új korszakba lép – így hódítja meg újra a magyar otthonokat

A magyar háztartások egyik legnagyobb kincse a múltból, amely ma is képes meghitt emlékeket idézni: ez a Szarvasi kávéfőző. Nem csupán egy eszköz a reggeli koffeinadag elkészítéséhez, hanem egy darabka történele

Ők kapják meg utoljára a nyugdíjas utalványt: te is köztük lehetsz

Akinek október 15-ig sem érkezik meg a nyugdíjas utalvány, annak érdemes érdeklődni a nyugdíjfolyósítónál vagy a Magyar Postánál.

Vadidegen férfi Menczer Tamásnak egy pihenőhelyen: Maga még él?

A Harcosok Klubja edzőtáborába tartott a politikus.

Hatalmas robbanás rázta meg az európai fővárost: sok a sérült, többen súlyos állapotban vannak

Egy bárban történt robbanás Madridban, több szomszédos épület is megrongálódott.

Hideg élelmiszert venne? Nyugdíjas utalvánnyal nem fizethet, ez a szabály

Vannak olyan helyzetek, amikor a kereskedő nem engedheti meg, hogy ezzel fizessen - hiába került a kosárba kizárólag hideg élelmiszer.

blogmorzsák

Amikor Alain Delon két bombanőnél bujkált

A legendás francia film, amelynek kapcsán Jane Fonda 60 évvel később szexuális zaklatás vádjával állt elő.

Extrém sport és szerelem

Kiderült, Yarros nem csak katonákról és sárkánylovasokról is. Itt van tőle egy new adult szerelmes, Lessünk bele?

Magas varjúhájak

„Azért szeretem ezeket a varjúhájakat, mert a fejlődésük elejétől a végéig nagyon szépen díszítenek.“

Insane: 20 éves a King Of Fools

Jövő pénteken jubileumi koncert Budapesten!

„Milyen szép a Tisza – beleköpök”

Itt a Muzsik és Volkova visszatérő dala!

0