Ezt olvasta már?


Magyar sérültje is van a barcelonai támadásnak

an egy magyar sérültje a csütörtöki barcelonai támadásnak, egy nő könnyebben megsérült, de már el is hagyhatta a kórházat - mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára pénteki sajtótájékoztatóján.

Közölte, szerencsére a halálos áldozatok között nincs magyar.

A sérült nő kartörést szenvedett, a barcelonai főkonzulátus munkatársai személyesen is felvették vele a kapcsolatot, de konzuli segítséget nem kért - közölte.

Az államtitkár kiemelte: a főkonzulátus folyamatos ügyeletet biztosít, a külképviselet a +34 629745593-as számon érhető el.

Megjegyezte: jelenleg mintegy háromezer magyar tartózkodik Katalóniában.

Emlékeztetett: Magyarország a leghatározottabban elítéli a támadást, amely már a sokadik ilyen eset az elmúlt másfél évben Európában. Ezúttal egy olyan országot ért támadás, amely az elmúlt időben viszonylagos nyugalomban és békében élt, és ez azt jelenti, hogy a terror bárhol és bármikor lesújthat - mutatott rá. Hozzátette: Magyarországot azonban eddig sikerült megőrizni "ettől a rémálomszerű őrülettől", amely Nyugat-Európát sújtja, és a kormány határozott szándéka, hogy ez így maradjon a továbbiakban is.

Magyar Levente hangsúlyozta: állandó megfeszített munka folyik a biztonság megőrzéséért. Egyértelmű az összefüggés az illegális migráció és az európai terrorveszély között, a támadások és aközött, hogy Európába ellenőrizetlenül áramolhattak be ismeretlen hátterű emberek - magyarázta.

Úgy látja, csak kevesen reagálnak minderre cselekvéssel, de a magyar kormány ezen kevesek közé tartozik. "Cselekvést szeretnénk látni", és Magyarország kész folytatni azt a politikáját, amely a hasonló események elkerülésének egyfajta garanciája lehet - jelentette ki.

Az államtitkár azt mondta, tenni akarunk, hogy ilyen többé ne forduljon elő Európában, és Magyarországot soha ne érjék el a hasonló események. Ezért Magyarország kész további erőforrásokat mozgósítani ezen események megelőzésére, mert ezek nem szükségszerűek, el lehet hárítani a terrorveszélyt Európából.

Magyar Levente megjegyezte: az éjszaka során Cambrils-ban is terrortámadás történt, itt hét sérült volt, magyar érintettségről eddig nem kaptak hivatalos tájékoztatást, és mivel nem érdeklődött senki a történtek miatt a KKM-nél, erős a remény, hogy valóban nincs magyar érintett ebben az esetben.

Az államtitkár kérdésre kitért a Bulgáriában tengerbe fulladt magyar nő esetére is. Mint mondta, hivatalos értesítést kaptak, hogy csütörtökön éjszakai fürdőzés közben tengerbe fulladt egy magyar nő Bulgáriában, és a diplomaták megtették a szükséges intézkedéseket.

 







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Nem hajtjuk végre az Európai Bíróság ítéletét – közölte Orbán Viktor

Az unós források felszabadítása szempontjából is fontos a gyermekvédelminek nevezett törvény sorsa, amelyről a bíróság nemrég...

Videó a kulisszák mögül: így készül a Tisza-frakció a munkára

A Tisza Párt második frakcióülése után felvázolták a kormányzás prioritásait, amelyek sorában az elszámoltatás áll az első helyen....

Ezekben a hazai kórházakban négylábú doktorok is gyógyítanak

Jó néhány egészségügyi intézménybe már négy lábon érkezik a gyógyulás: hol kutyusok, hol pedig egy miniló veszi kezelésbe a...

130 éve indult el az első kisföldalatti, a kontinens első földalatti vasútja – fotók

Budapest egyik legikonikusabb közlekedési eszköze, a kisföldalatti ma ünnepli fennállásának 130. évfordulóját. Az M1-es metróvonal,...

Toroczkai László visszaszólt Magyar Péternek: A nepotizmus a diktatúra előszobája

Folytatódik a csörte, a Mi Hazánk elnöke szerint ezt nem lehet egy nevetőfejes emojival elintézni.

A szélsőbaloldallal dulakodtak a rendőrök New Yorkban

New Yorkban több embert letartóztattak, mert a május 1-jei tüntetésen az értéktőzsde épületének bejáratának rácsához akarták...

Kós Hubert az éjjel szenzációsat úszott Amerikában: „Na, azért ezt odapakoltam”

Olimpiai bajnokunk az Egyesült Államokban versenyez, ahol Pádár Nikolett újabb Eb-szintet teljesített.

Kedvenc élelmük felett kongatják a vészharangot a németek

Tavaly minden idők rekordját állították elő belőle, mégsem elégedettek a terméskilátásokkal a németek. Hosszabb távon ők is...

Ellentmondás az EU-ban: szankciók ide vagy oda, jön az orosz energia

Rónai Egon vendége ezúttal Olekszij Anton, az Oeconomus junior elemzője volt, akivel az orosz kőolaj és földgáz Európába jutásához...

Ha lemaradtál róla, most megnézheted a Netflix elfeledett mesterművét

A Bloodline egy sötét hangulatú családi dráma, ami a múlt titkainak pusztító következményeit vizsgálja.

0

Sport

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse

17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.

Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban

Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon

Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Nyáron 1,5 óra alatt Dubrovnikban vagy Zadarban lehetsz: még soha nem volt ilyen egyszerű eljutni a két horvát városba

2026 nyarán két fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestről másfél óra repülés után máris a két népszerű horvát városban lehetünk.

Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni

Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.

Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog

Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.

Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló

Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b

Gagyi kamukép terjed Orbán Viktor kapcsán, még az ellenfelei is védik a leköszönő miniszterelnököt a támadás kapcsán

Az utóbbi időben látványos világtrend bontakozott ki, hisz sorra jelennek meg a közösségi médiában a mesterséges intelligenciával generált, gyakran valóságnak tűnő, de hamis képek közéleti szereplőkről. Donal

Dráma a levegőben: lezuhant a milliárdos repülőgépe

A felhők felett került bajba a Calzedonia és az Intimissimi alapítója, zuhanás közben kellett döntenie. Hajmeresztő repülőbalesetet élt túl Franciaország délnyugati részén Sandro Veronesi olasz üzletember, a Calz

0