Ezt olvasta már?

Üdvözöld az újat: a GEO a keresések terén

A digitális világ piacán gyorsan változó trendeket kell figyelemmel kísérnünk. Amíg korábban a keresőmotorok optimalizálása, azaz a SEO, volt a webes jelenlét kulc...


Magyar Közút: 2022-ben jelentős útfelújítási munka valósult meg

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában 2022-ben jelentős útfelújítási munka valósult meg:

Külső kivitelezők 960 kilométernyi állami utat teljes körűen, míg a közútkezelő saját gépláncaival 800 kilométernyi mellékutat újított fel, 2023 tavaszától pedig további 130 kilométernyi, már megkezdett felújítás folytatódik - közölte a Magyar Közút hétfőn az MTI-vel.

 

Bartal Tamás, az Építési és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. igazgatóságának elnöke a közleményben hangsúlyozta, 2010 óta összesen közel 8000 kilométernyi útfelújítást végeztek el a kivitelezők állami beruházásokban, ebből 2022-ben mintegy 960 kilométernyi, főleg mellékúti szakaszt érintett. A 2022-es beruházások összértéke meghaladta a 185 milliárd forintot, amit döntően a hazai költségvetési források biztosítottak.

Bár az elmúlt nyár végén az állami beruházásokat felfüggesztették, és jelenleg dolgoznak az előkészítés alatt álló projekt megvalósítási menetrendjének újraütemezésén, felülvizsgálatán, de az már kijelenthető, hogy nem hagyják félbe a beruházásokat, így a tavaly kezdődött, de még nem befejezett projektek közül 2023 tavaszán további 130 kilométernyi úton folytatódnak a kivitelezések - tette hozzá Bartal Tamás.

A tájékoztatás szerint a közútkezelő a teljes körű felújítások mellett jelentős üzemeltetési és fenntartási feladatot végzett.

A tavalyi év legnagyobb sikere, hogy több mint 10 saját géplánccal több mint 800 kilométernyi mellékúton végeztek aszfaltcserét, amelyek így komfort érzetben megegyeznek a teljes körű felújításokkal. Ehhez több mint 340 ezer tonna aszfaltot használtak fel a Magyar Falu Program támogatási forrásaiból - emelte ki a közleményben Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.

A Magyar Közút az elmúlt években jelentős gép- és eszközbeszerzési programot valósított meg, 2022-ben többek között 20 új teherautót, a Magyar Falu Program támogatásából 2 komplett aszfaltozó gépláncot, 10 univerzális munkagépet, 3 oszlopverő gépet, 14 darab ütközési energiaelnyelő eszközt és további számos kisebb-nagyobb adaptert, célgépet szerzett be mérnökségei számára - közölte a közútkezelő.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Az USA előre tudta, hogy ez lesz – forró a helyzet

Az USA pontosan tudta, hogy mi lesz, így nem lepődtek meg Irán kapcsán.

Jó mókának tűnt a plakátokkal huligánkodni, most kegyetlen büntetéssel néznek szembe a rongálók

Sok helyen találkozhatunk összefirkált, letépett választási plakátokkal. Pedig ezek megrongálása nem kevés pénzbírsággal járhat.

Friedrich Merz: Németország nem vesz részt az iráni háborúban

"Nincs mandátumunk az ENSZ-től, az Európai Uniótól vagy a NATO-tól, ahogy azt a (német) alaptörvény megköveteli. Így már az elejétől...

Kiegészítő horoszkóp: csillagjegyed szerint ez egészíti ki a leginkább a személyiséged

Stílusunk meg van írva a csillagokban. Ha még nem találtad meg a leginkább hozzád illő öltözködési stílust, vagy már megtaláltad, de...

Harmincéves hiányt pótol ez a BMW, imádjuk.

Idén májusban olyan versenyautót mutat be a BMW, amelyre nem volt még példa – persze, hiszen az alapját adó közúti M3 Touring is első...

Folytatódik a Bajnokok Ligája: ez hat mérkőzés jön a Sport TV csatornáin

A héten folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakasza: a nyolcaddöntők visszavágói közül hat mérkőzés lesz...

Otthagyta a rendőrséget az az őrmester, aki azt kérte, ne használják politikai célokra a fotóját

Laponyi Zsolt arról beszélt a videójában, hogy büntetésként a gyorskocsi utcai fogdába zárták és emiatt már nem tudott a továbbiakban...

Miközben Trump szétzúzza a világrendet, Ursula von der Leyen kiszervezi a hátországa újabb tagját

Az Európai Unió közel kerülhet egy szabadkereskedelmi megállapodás lezárásához Ausztráliával, miután évek óta tartó tárgyalások...

Hiányzott a korábbi években megszokott lendület, a vártnál kevésbé hozta lázba a hallgatóságot Orbán Viktor Kaposváron

Somogy megye székhelyén kezdte országjárását a miniszterelnök, ahova különjáratos buszokat is indítottak, de voltak, akik...

"Az anyaságom a szeretetről szól" – Mozgáskorlátozott édesanyák meséltek a gyereknevelésről – videó

Két mozgáskorlátozott édesanya életét mutatta be a magyar Deutsche Welle riportja. Dórát várandósan arról kérdezték egy vérvétel...

„Csóró lettem” – Ganxsta Zolee ezért bukhatott milliókat a legnagyobb slágerén

Ganxsta Zolee a napokban olyasmit vallott be, amitől minden üzletembernek felállna a szőr a hátán. A rapper közel harminc éve egyetlen...

0

Sport

Carragher kimondta a csúf igazságot a Liverpoolról, Kerkez helyettesét sem kímélte

A klublegenda nem finomkodik akkor sem, ha szeretett csapata teljesítményéről kell véleményt mondania.

Szoboszlai megtört, majd úgy kiosztott mindenkit, mint még talán soha

Nem a magyar középpályáson múlott a Liverpool győzelme vasárnap.

Szoboszlai Dominik éles kritikát fogalmazott meg az újabb kudarc után

A magyar válogatott kapitánya pazar gólt szerzett, de ez sem volt elég a kiesőjelölt elleni győzelemhez.

A The Athletic szerint Szoboszlai Dominik a világ legjobb szabadrúgáslövője

Megalapozott az állítás, tények támasztják alá.

Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál

Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.

Szoboszlait az egekig dicsérték, majd kemény kritikát kapott Liverpoolból

Szoboszlai Dominik szabadrúgásgólja ezúttal sem ért győzelmet a csapatának.

Visszavonult párizsi olimpikonunk a rangos nemzetközi verseny előtt

A többi magyar élversenyző elindul a viadalon.

Szoboszlai két új becenevet kapott a káprázatos gólja után

A magyar középpályás Luis Suárez rekordját is beállította a Tottenham elleni meccsen.

Szoboszlai újabb szabadrúgásgólja ellenére csak a magyarázkodás maradt Arne Slotnak

A Liverpool trénere elismerte, valódi élcsapathoz mérten túl kevés meccset hoznak le védelmi hiba nélkül.

Továbbra is öt magyar a világ 100 legjobbja között

Jelentősen csökkentett hátrányán az Egyesült Államokban remeklő kihívó.

0
0

Bulvár

Orbánék elvesztették az ünnepi számháborút

A Tisza Párt a valaha volt legnagyobb rendezvényét tartotta meg március 15-én, Magyar Péter szerint közel 500 ezren vonultak. Mindeközben a Fidesznél azt adták parancsba, hogy mindenki posztolja ki a Facebookon: a Békem

Már Moszvka sem tagadhatja, hogy nagy a baj: döbbenetes videófelvétel leplezte le Vlagyimir Putyin súlyos betegségét

A világsajtó hosszú évek - nagyjából az ukrajnai háború kirobbanása - óta rendületlenül cikkezik Vlagyimir Putyin állítólagos betegségéről, a napokban viszont felkerült a világhálóra egy videófelvétel, mely

Óraátállítás eltörlése: Az Európai Parlament döntött

Az Európai Parlament az óraátállítás eltörléséről döntött, de még nincs végleges határozat.

Újabb ország ellen indíthat támadást Vlagyimir Putyin

Egy NATO-tagország kerülhetett a Kreml célkeresztjébe.

Osváth Zsolt feljelentést tett Tóth Gabi miatt, az énekesnő a Békemeneten ordított a videóssal: „Elérted, amit szerettél volna, tönkretettél majdnem.”

Tóth Gabi és Osváth Zsolt a Békemeneten balhéztak, amikor a tartalomgyártó megpróbálta arról kérdezni az énekesnőt, hogy igaz-e, hogy felbérelt valakit korábban, hogy megzsarolja őt. Az előadó felháborítónak t

Lengyel miniszterelnök: Az Orbán Viktor vezette európai jobboldal el akarja pusztítani az EU-t

Donald Tusk szerint a „Polexit” már valós fenyegetés, ezért mindent megtesz, hogy megállítsa az „Orbán vezette európai jobboldalt”. 

Nyáron jön a nyugdíjemelés: kiderült, mennyi pluszpénzt kapnak az érintettek Németországban

Az infláció mértékét meghaladó emelésre készülnek a nyugdíjak esetén.

0