Ezt olvasta már?


Magyar-török csúcs - Orbán: Magyarország Törökország oldalán áll

Magyarország kitart a barátai mellett, és Törökország oldalán áll - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a magyar-török üzleti fórum megnyitóján, pénteken Ankarában.

A kormányfő beszédében kiemelte: Magyarország kiállása Törökország mellett nem egyszeri eset, hanem annak a stratégiának a következménye, hogy Magyarországnak - konzervatív országként - az emberi értékek számítanak. Fontos az üzlet, a pénz, de a legfontosabb az, hogy az embernek legyenek barátai - mondta. Hozzáfűzte: ebből kötelezettségek is fakadnak, és Magyarország kitart a barátai mellett, még "ha kényelmetlen" is.

Kijelentette: "akármilyen törökellenes megnyilatkozások is lesznek jelentős európai uniós országokban, Magyarország ezekhez sohasem fog csatlakozni", hanem Törökország oldalán áll.

Törökország Európa szélén helyezkedik el, védi Európa belsejét, és ha nem tenné a kötelességét, Európát már elárasztotta volna sok millió bevándorló, akikkel nem tudnának mit kezdeni - hangsúlyozta. Úgy látja, ezért Törökországnak tisztelet jár, és ezt mindig meg is adjuk neki.

Orbán Viktor azt mondta, "ha török lennék, első pillantásra olyan sok figyelmet nem fordítanék" a magyar gazdaságra, hiszen Törökország hamarosan Európa legnagyobb országává válik, jóval nagyobb, mint Magyarország, jó helyen van, mert ugyan vannak háborúk is körülötte, de stratégiailag fontos helyen van. Ugyanakkor Magyarország tízmilliós országként képes 110 milliárd dollár értékű exportot előállítani, míg a 80 milliós Törökország 145 milliárd dollár értékűt - mutatott rá. Hozzátette: Magyarország exportteljesítménye felhívja a figyelmet, hogy van ott valami, amit még Törökországnak is érdemes észrevennie.

Úgy vélte, egy török üzletembernek azért is érdemes Magyarországra figyelnie, mert ez Európa legbiztonságosabb országa: miközben Európában a közbiztonság romlik, Magyarországon rend, biztonság és kiszámíthatóság van minden szempontból. Ezen kívül alacsonyak az adók, egy cég az éves profitja után 9 százalékos adót fizet, a befektetetésekhez olyan támogatásokat kap, amelyekkel csökkentheti az adóterheit, itt az egyik legalacsonyabb a személyijövedelem-adókulcs Európában, és nincs örökösödési adó - sorolta.

A miniszterelnök kitért rá: az EU tagjaként Magyarország egy 500 milliós piac része. Továbbá Magyarországnak van egy speciális szövetségesi rendszere, a visegrádi négyek csoportja - mondta. Kifejtette: a V4-ek együtt adják az európai gazdasági növekedés nagy többségét, az EU-ban a gazdasági teljesítmény súlypontja nyugati irányból Közép-Európa felé mozdul, "itt van a jövő".

Emlékeztetett: Recep Tayyip Erdogan akkori török miniszterelnök 2013-ban budapesti látogatásával hatalmas lökést adott az együttműködésnek, az üzleti kapcsolatoknak. Akkor azt a célt tűzték ki, hogy ötmilliárd dollár legyen a magyar-török gazdasági kapcsolatok volumene. Ezt nem sikerült elérni, aminek sok oka van, és bár van fejlődés, egyelőre még nincs áttörés az üzleti kapcsolatokban, ezért most keresik azokat a politikai döntéseket, zászlóshajókat, amelyekkel el lehetne ezt érni - magyarázta.

Orbán Viktor azt is mondta, a magyar "érzékeny fajta", ezért azt tanácsolta a török üzletembereknek, hogy "ne provokálják" és "ne oktassák ki" őket, ha üzletet akarnak csinálni, viszont adják meg nekik a tiszteletet, hiszen ugyan Magyarország egy tízmilliós ország, de ezeréves történelme van, ami tiszteletet parancsol.

Binali Yildirim török miniszterelnök felidézte: tavaly nyáron "aljas puccskísérlet" történt Törökországban, ennek célja a török demokrácia felszámolása, jövőjének romba döntése volt, de a "nemzet bátorsága" és a "kormány elszántsága" segített, hogy felülkerekedjenek rajta. Akkor kiderült, kik a valódi barátaik, és az egyik ilyen Magyarország, amely határozottan kiállt a török nemzet mellett és a puccskísérletet elítélte - fogalmazott. Hozzátette: ezt a hozzáállást sosem felejtik el.

A török kormányfő arról is beszélt, hogy Erdogan 2013-as budapesti látogatása nagy lendületet adott a kétoldalú kapcsolatoknak, de az ötmilliárd dolláros célt még nem érték el, ezért még kell dolgozni, de mindkét országban minden feltétel adott a sikerhez.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kifejtette: Magyarország tisztában van azzal, hogy tőle senki nem várja el a nagy világpolitikai válságok megoldását, ezért külpolitikája fókusza gazdasági jellegű, a külpolitika elsődleges feladata, kötelessége, hogy felismerje a magyar nemzeti gazdasági érdekeket, és olyan döntéseket hozzanak, amelyekkel ezeket kiszolgálják. Nem lehet ez másként egy ilyen nyitott gazdaság esetében - vélekedett.

A tárcavezető rámutatott: ezért az együttműködés a legfontosabb kereskedelmi és gazdasági partnerekkel komolyan meghatározza a nemzetgazdaság teljesítményét, és Törökországnak is - amely Magyarország tizenhatodik legfontosabb kereskedelmi partnere - alapvető szerepe van a magyar gazdaság alakulásában. Tavaly 2,8 milliárd dollár volt a kétoldalú kereskedelmi forgalom értéke, az idén pedig várhatóan meghaladja a 3 milliárd dollárt - közölte.

Kitért rá: 72 magyar vállalattól 94 üzletember érkezett most Ankarába, ők elsősorban azokat az ágazatokat képviselik, amelyekben a magyar gazdaság az élvonalba tartozik, így a vízipart, az agráripart és az informatikát.

Szijjártó Péter elmondta: a kormány feladata megteremteni a lehetőséget az üzleti kapcsolatok építéséhez, ezért 255 millió eurós hitelkeret hoztak létre az Eximbanknál, hogy segítsék az együttműködést.

Ankarai látogatása során Orbán Viktor több miniszterével együtt részt vesz a felső szintű stratégiai tanács ülésén, amely a gyakorlatban magyar-török "kormányülést", kormányzati csúcstalálkozót jelent.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Tavaszi abroncscsere: miért nem érdemes halogatni?

Mire érdemes figyelni a tavaszi abroncscsere során? • A megfelelő időzítés kulcsfontosságú A szakmai ajánlások szerint akkor érdemes...

A rövidebb frizura, amitől úgy néz ki, mintha sok hajad lenne: időseknek is tökéletes

Zendaya kedvence új frizurája már most felrobbantotta az internetet.

A kútamnesztia csapdája: miért válhat életveszélyessé a kert végi ingyen víz?

A kútamnesztia jogi békét hozott, de a talajvíz nem lett tisztább. A színtelen és szagtalan nitrátszennyezés csecsemőknél...

7 éve nincs közöttünk a legendás Baló György: így néz ki az egykori tévés sírja, mintha senki nem emlékezne rá - Fotó

A magyar újságírás világában sok kiváló szakember dolgozott – riporterek, szerkesztők, műsorvezetők –, mégis volt valaki, aki...

Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot

Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra...

Meghan hercegné ilyen gyerekesen viselkedett, ha megsértődött: a Netflix bennfentesei buktatták le Harry feleségét

A Netflix informátorai árulták el, miért volt nehéz a közös munka Meghan hercegnével.

Fontos határidő jár ma le: még lehet regisztrálni, ha így szeretne szavazni a választáson

Ma, azaz március 18-án 16 órakor lejár a regisztrációs határidő azok számára, akik magyarországi lakcím nélkül szeretnének levélben...

Elszálltak a rezsiköltségek, de egy okos húzással hatalmas összeget spóroltak meg

Átlagosan mintegy 40 százalékkal csökkentette villamosenergia-felhasználását egy spanyol kórház különleges energiamenedzsment és...

Kiszivárgott a titkos dokumentum: súlyosan elszámolta magát Amerika és Izrael – A biztos halálba küldenék a tüntetőket?

Egy, a Washington Posthoz kiszivárogtatott amerikai külügyminisztériumi táviratból kiderült, hogy izraeli tisztségviselők zárt ajtók...

Bevallotta Zelenszkij: nagy bajban van Ukrajna – Mi lesz így a háború lezárásával?

Folyamatosan halasztják az ukrajnai háborút lezárni hivatott béketárgyalásokat a résztvevők az iráni háború miatt – idézi Volodimir...

„Nem hagyhatod, hogy beteges országok nukleáris fegyverhez jussanak” – Trump a saját vállát veregetve reagált az iráni háborút bíráló kijelentésekre

Jó hangulatban telt az idei Szent Patrik nap a Fehér Házban. Mi történt? „Örülhetnek, hogy létezem. Nem hagyhatod, hogy őrült és...

0

Sport

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását

Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.

A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét

A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország

A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.

Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok

A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.

Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?

A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.

0
0

Bulvár

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány

Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.

Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít

Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.

Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson

Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.

Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon

A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.

Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott

Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.

Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész

Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak

Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra

A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.

Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak

Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

Pánikvásárlás indult a boltokban: ezt veszik a magyarok

Tömegek keresik az alternatív megoldásokat arra az esetre, ha kifogyna a gáz vagy az üzemanyag.

15 éves ikerlányaival állították meg a sóshartyáni apát: amit a kocsiban találtak, azért előzetesbe is került

A rendőrség még mindig nagy erőkkel nyomoz a Delta program keretében: ez a nógrádi édesapa ennek az áldozata. De a két lánya is, akikkel épp együtt autókázott.

blogmorzsák

Jegyet vettél, de változott a program?

Mire számíthatunk, ha a kifizetett program nem a meghirdetettek szerint valósul meg?

0