Ma van az autizmus világnapja
Ma van az autizmus világnapja, ebből az alkalomból országszerte sok programot, a többi között sétát, filmvetítéseket és kiállítást is rendeznek. - Pécsi Napilap -
Az autizmus világnapját 2008-tól tartják április 2-án az ENSZ kezdeményezésére, célja, hogy a figyelem az autizmusra, az autizmussal élők hétköznapjaira irányuljon.
Kővári Edit, az Autisták Országos Szövetségének elnöke az MTI-nek elmondta: az autizmus a többi között az élmények kölcsönös megosztásában, a kommunikáció területén például a beszéd kialakulásában, fenntartásában okozhat problémát.
Ismertetése szerint egyre nő az érintettek száma, "a nemzetközi statisztikák azt mutatják, hogy minden hatvannyolcadik ember autizmus diagnózist kap". Azt mondta, a magyarországi helyzetről nincsenek pontos adatok; azt feltételezik, hogy 20-30 ezer ember kapott ilyen diagnózist, de nagy valószínűséggel jóval többen érintettek.
Kővári Edit kifejtette: a szociális ellátásban nagy gond, hogy sok autista felnőttnek segítségre van szüksége a mindennapokhoz, de nagyon kevés a felkészült ellátást nyújtó hely. Úgy folytatta: a köznevelésben még komolyabb ez a probléma, mert iskolába kötelező járniuk a gyerekeknek.
Kitért arra is, hogy az egészségügyben dolgozók sokszor nem tudják, hogyan kellene megvizsgálni egy autista embert. Mivel az autisták nehezebben értetik meg magukat, sokszor nem jutnak egészségügyi ellátáshoz.
Az autista embereknél a környezet is sokszor feladja a próbálkozást, és sokan közülük ezért eltávolodnak a társadalomtól, "a négy fal között élik az életüket" - mondta a szervezet elnöke.
Kővári Edit hozzátette ugyanakkor, hogy szerinte a szakmapolitika látja ezt a problémát és tesz is lépéseket, csak gyorsabban kellene haladni. Jelezte, bár van szakirányú képzés, fontos lenne, hogy több legyen, és még évek kellenek, míg elég képzett szakember lesz.
A világnap programjai közül felhívta a figyelmet a szövetség Ezerarcú autizmus című fotókiállítására, amely öt autista felnőtt életébe enged betekintést. A kiállítás pénteken nyílt meg Budapesten, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalában (V. Nádor u. 22.). Az Autisták Országos Szövetségének elnöke elmondta: a világnap alkalmából 30 településen 63 esemény lesz. Megtartják a hagyományos kék sétát a fővárosban, és a többi között lesznek családi napok, előadások, sportrendezvények, filmvetítések.
hírek innen, onnan
Szépen gazdagodott az egyik legvagyonosabb kormánytag
A honvédelmi miniszter tavaly aktívan bővítette ingatlanvagyonát Badacsonytomajban.
Már csak a holttestét találták meg a nagymamának, aki azután tűnt el, hogy hazaindult egy szombathelyi idősek otthonából
Tragikus véget ért egy Szombathelyről eltűnt idős nő keresése, aki vasárnap délelőtt tűnt el, miután hazaindult a Bogát úti idősek...
Miközben a tiszta levegőért küzdöttünk, akaratlanul is a Föld felmelegedését siettettük
Eltüntettünk egy 0,5 fokos hűtést biztosító védőpajzsot bolygónk körül. A gyorsuló melegedés miatt a klímamodellek alulbecsülik a...
Hadházy: 300 ezres díjjal tartanák távol a rászorulókat a szociális bérlakásoktól Rimócon
A képviselő szerint a „cinikus önazonossági rendelettel” éppen a legelesettebbeket zárják ki az uniós pénzből épült otthonokból....
A volt orosz elnök beismerte: egyetlen, rendkívül nehéz kérdés állja útját az ukrajnai békének
Dmitrij Medvegyev korábbi orosz elnök egyszerre több lapnak is interjút adott, ám a beszélgetés egyes kijelentései csak lassan kerülnek...
Kiadták a veszélyjelzést, szélsőséges időjárás érkezik Magyarországra
A friss előrejelzések szerint kedd hajnalban délnyugat felől kiterjedt csapadékzóna érkezik Magyarország fölé: északon és a középső...
Rámozdulnak a bankok a nyugdíjasok plusz pénzére
Az inflációt bőven meghaladó, akár 6 százalék feletti éves kamat mellett is elhelyezhetik a pénzüket azok, akiket érintenek a...
Még mindig bajok vannak a Boeing legújabb gépével
A GE Aerospace ideiglenes ellenőrzési programot vezetett be a GE9X hajtóműveknél, amíg a probléma feltárása és a végleges megoldás...
Percekkel ezelőtt érkezett a szívfacsaró hír az eltűnt fiatal magyar férfiről: könnyek között olvassuk
Napok óta eredménytelen a keresés annak a férfinak az ügyében, aki Tahitótfalunál tűnt el a Dunában: ruháit a parton találták meg, ami...
Te is itt laksz? Ezek a lakás- és házszámok boldogságot és szerencsét hoznak
Ezek a lakás- vagy házszámok vonzzák a harmóniát, jólétet és szerencsét.
Most kiderült, ennyi csokit kell ennünk az egészséges szívért.
Az étcsokoládé fogyasztása segíthet csökkenteni a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát, valamint a magas vérnyomást.
Tovább súlyosbodhat a gond, itt a fájó igazság a hétfői hótakaróról
Vajon van-e érdemi hatása a ma reggelre lehullott csapadéknak a talajokra?
Sport
Hátborzongató, ami Varga Barnabással történt a gólja után, az AEK edzője undort érez + videó
Görögországban forrnak az indulatok az AEK–Olimpiakosz futballrangadó után. Marko Nikolics, az AEK trénere nagyon kiakadt.
A Magyar Vízilabda Szövetség elnöke is reagált a válogatott klasszis állóvízet felkavaró kijelentéseire
Madaras Norbert nem finomkodott.
Varga Barnabás első görögországi gólja után igazi görög dráma lett a vége. + videó
A görög labdarúgó-bajnokság rangadóján az AEK Athén az Olimpiakosz csapatát fogadta, a végeredmény 1-1 lett.
Tovább folytatódik az ETO–DVSC balhé, a Loki keményen beszólt az MLSZ-nek
Az NB I-es mérkőzés végén történtek kapcsán közleményt adott ki a debreceni klub, amely egy korábbi bajnokira is visszautalt.
Sírva ment le a pályáról a Real Madrid sztárja, az igazi dráma mégis a 100. percben jött
Jude Bellingham hosszú időre kidőlhet sérülés miatt.
Alcaraz Djokovicot legyőzve írt történelmet az Australian Open döntőjében
Carlos Alcaraz az Australian Open új bajnoka.
Komoly balhé a kézilabda Eb utolsó napjain, már az EHF elnöke is megszólalt
A bronzéremért küzdő horvátok háborognak, a panasz következtében a jövő Európa-bajnokságain nagy változás jön.
Serie A-csapattal kell versenyeznie a Fradinak a válogatott játékosáért
A Ferencváros után egy olasz első osztályú csapat is beszállt a versenybe Bolla Bendegúzért.
Bognár: "Megkérdeztem a labdaszedőket, azt mondták, kicsit jobb volt a Fradi" - így látták az edzők
Így látták az edzők a vasárnapi NB I-es mérkőzéseket Diósgyőrben, Pakson és Zalaegerszegen. Értékelések.
Újabb magyar igazoláson gondolkodik a Liverpool
Egy átigazolási vétón múlhat a magyar játékos sorsa.
Görögtüzek, petárdák: Varga Barnabás befejelte első gólját az AEK Athén csapatában
Két percet kellett várni a csodálatos mozdulatra.
Sallai Roland a Liverpoolban? A játékos maga reagált az elhíresült pletykára
A Galatasaray magyarja a jövőjét firtató kérdésre is válaszolt.
Bulvár
Új párt miatt aggódhat Magyar Péter, bekövetkezett a legnagyobb félelme
Egy új fordulat nagy bajt jelenthet a Tisza Pártnak.
Ebben a percben érkezett. Hazatért a fiú, akit annyian kerestek
Megkerült a dunabogdányi fiatal: édesanyja hálás szavakkal köszönte meg a segítséget.
Bajban a Fidesz, egy szakértő mondta ki az igazságot, ez lehet a párt vége?
Bajban lehet a Fidesz.
Így csapnak le az USA különleges egységei Oroszország szívében
A The Telegraph szerint 2025 júniusa óta a CIA Oroszország mélyére nyúló műveleteket hangolhat össze, hogy megüsse az ellátást és az ebből származó bevételeket.
Több városban is forrnak az indulatok, tízezrek tüntetnek Orbán Viktor szövetségesei ellen
A szervezők szerint csak a fővárosban 80-90 ezren vehetnek részt a demonstráción.
Belenyúlt a kormány a bankszámlákba
Február 1-től duplájára, azaz 150 ezer forintról 300 ezer forintra emelte az ingyenes készpénzfelvétel értékhatárát.
Drámai hír jött Palik Lászlótól: óriási a baj
Sejteni lehetett, de...
Egyedül hagyták az új barátnővel: amit a kutya tett, döbbenetes - Videó
Úgy tűnik, még messze a barátság… vajon valaha összemelegszik ez a golden retriever a gazdi új párjával?
El kell törölni a 13. és a 14. havi nyugdíjat – kemény kijelentések a Republikon Intézet rendezvényén
Egy szakértő szerint ha Magyar Péter meglépi, amit ígér, szobrot érdemel.
Hátborzongató, ami Varga Barnabással történt a gólja után, az AEK edzője undort érez + videó
Görögországban forrnak az indulatok az AEK–Olimpiakosz futballrangadó után. Marko Nikolics, az AEK trénere nagyon kiakadt.
Eltűnt Budapest tetejéről a Szabadság-szobor egyik része, totális a csonkítás és letaglózó a látvány
Bár ma a szoborról sokaknak a szabadság eszméje jut eszébe, az emlékmű története ennél jóval összetettebb.
Gyász a Pozsonyi úton: Így fest Fenyő Miklós háza egy nappal a tragédia után
Sorra állnak meg a ház előtt, itt élt Fenyő Miklós.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


