Lezárult a kanizsai Házasság hete programsorozat
Hella Ferenc. református lelkész szerint nem lesz tökéletes és boldog egy házasság ha egy templomban Isten színe elé állva esküsznek meg. Ehhez emberileg is mindent meg kell tennie a párnak.
„Mire Jézus azt mondta; vajon énreám tartozik, vagy tereád asszony? Nem jött még el az én órám.”
János evangéliuma alapján, a kánai menyegző története szerint hirdette a vasárnap délelőtti igét Hella Ferenc. A református lelkipásztor nem véletlenül választotta ezt a szakaszt a Bibliából, tegnap zárult ugyanis a Házasság hete programsorozat.
Hella Ferenc prédikációjában úgy fogalmazott: a házasulandó párok közül sokan gondolják, hogy amikor megállnak a templomban Isten színe előtt, akkor attól a pillanattól tökéletes lesz a házasságuk, a párkapcsolatuk.
– Ez nincs így. A házasság egy nagyon nehéz dolog. Szükség van arra, hogy emberileg mindent megtegyünk érte, és ezen kívül még szükség van a fentről jövő áldásra. A fentről jövő segítségre, arra, amikor az élő Isten közel jön hozzánk és az élő Isten indít el bennünket úgy, hogy velünk jön – mondta Hella Ferenc református lelkipásztor.
Az istentisztelet második felében úrvacsorát is vettek a hívek, ezzel adtak hálát a házasságért, a házaspárokért.
Az Alsótemplomban is a házaspárokért szólt a vasárnap esti szentmise. Fliszár Károly prédikációjában kifejtette: a házassághoz jó felkészülés és elcsöndesedés kell.
– Mikor kezdődik a házasság? Május 15-én délután négy órakor, mondják… Ja kérem, valószínűleg nem akkor. Hanem amikor valaki elhatározza, a vőlegény, hogy én az Ágit akarom egy életen át. Jóban, rosszban, mindenben, nincs alku – fogalmazott Fliszár Károly főesperes. A szentmise végén a hagyományokhoz híven megáldották a szerelmes, jegyes és házaspárokat, ezzel pedig lezárták a Házasság hete programsorozatot.
Forrás: kanizsaújság.hu/NNL
hírek innen, onnan
Fontos amerikai-kínai találkozó készülődik
Az Egyesült Államok és Kína képviselői vasárnap Madridban kezdtek tárgyalásokat a feszült kereskedelmi kapcsolatokról, a TikTok kínai...
Íme a 60 év feletti japán nők titka: Csak ezt a két gyakorlatot csináld meg, és egyből lapos lesz a hasad
Japánban nemcsak a hosszú életkor a figyelemreméltó, hanem az is, hogy a nők idősebb korban is karcsúak, rugalmasak maradnak.
Súlyos beteg a Fradi bajnok focistája, az orvosok is keresik a válaszokat
Mucha József maga beszélt a megpróbáltatásairól.
Alig szabadult a börtönből Mami, újra bűnözésen kapták
Nem érezhette sokáig a szabadság ízét.
Slot megnyugtatta a Pool-szurkolókat és elárulta, mikor számol Isakkal
A Liverpool vasárnap 15:00-tól a Burnley vendégeként lép pályára a Turf Mooron a Premier League negyedik fordulójában. A klub...
Mi az az aura és miért változik meg az életed, ha megtanulsz olvasni a sajátodban?
Sokan beszélnek róla, de kevesen értik igazán: mi is az az aura, és miért lehet sorsfordító, ha megtanuljuk felismerni a sajátunkat?
Az edző előre látta, miért bukhat el a Kisvárda a Magyar Kupában
Az NB I-ben ötödik Kisvárda az NB II-ben tizedik Ajka otthonában lépett pályára a Magyar Kupa harmadik fordulójában, ahol végül […] A...
Beköltözik a pár az első közös otthonába: majd ezt az üzenetet találják
Épp most költöztek be, és máris problémák vannak - ez minden ember rémálma.
A judaizmus mint „negatív lenyomat”
Bevezető helyettTizenöt évvel ezelőtt értelmes elfoglaltságot keresve – 40 évnyi bankszakmai pályafutással a hátam mögött – úgy...
Donald Trump szerint Soros György „rossz fiú”, és börtönbe kellene vonulnia
Az amerikai elnök vizsgálatot indított a Nyílt Társadalom Alapítvány ellen.
Egyre többet tudni a romániai incidensről – épp odafent voltak az F-16-os vadászgépek
Érkeznek az információk és a reakciók a romániai drónincidens kapcsán.
Magyar Péter megválaszolt egy sokakat érdeklő kérdést
Elmondta, mit tenne az Otthon Starttal.
Sport
A veretlen bokszzseni leiskolázta a világ legnépszerűbb bokszolóját
Terence Crawford pályafutása legnagyobb győzelmét aratta.
Robbie Keane a 15–0 után: Igazi futballünnepben volt részünk
A Ferencváros vezetőedzője elégedetten értékelt, miután a zöld-fehérek bejutottak a legjobb 32 közé a labdarúgó Magyar Kupában.
Váratlan csillaghullás, három NB I-es csapat is kiesett a Magyar Kupából
A Vasas négy gólt vágott a Puskás Akadémiának.
Kiakadt a Puskás Akadémia trénere a kupakiesés után: El kell gondolkodnia pár játékosomnak...
Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője a játékosoknak is üzent a Vasas elleni Magyar Kupa-kiesés után.
Vasas-Puskás Akadémia: a dühös Hor-nyák üzent pár játékosának, Erős sportszerűen értékelt
A MOL Magyar Kupa szombati játéknapjának egyik legnagyobb meglepetését a Vasas-Puskás Akadémia párharc szolgáltatta: az angyalföldiek 4-1-re kiejtették az NB […] A Vasas-Puskás Akadémia: a dühös Hornyák üzent p
Elgurult a gyógyszere a magyar birkózónak, megütötte japán ellenfelét
A sportoló az összecsapást követően sem tudott egyhamar megnyugodni.
15 gólt lőtt FTC, az egyik NB I-es klub túlórázott, Böde duplázott, fordított a Honvéd
Szombat délután az NB I-es csapatok nem botlottak a Magyar Kupában, bár a Kazincbarika csak hosszabbítás után lépett tovább. A […] A 15 gólt lőtt FTC, az egyik NB I-es klub túlórázott, Böde duplázott, fordított
Szürreális eredmény Dárdai Mártonék meccsén, a teljes stadion elcsendesedett
Nem az történt a magyar válogatott védővel, amire Berlinben számítottak.
Szappanos hibája sem segített, a Vasas kiejtette a Puskást a kupából
A MOL Magyar Kupában a fővárosban rendezték a sorozat egyik rangadóját, ahol az elmúlt években a feljutásról lemaradó Vasas FC fogadta a Puskás Akadémiát, amely az előző szezonban egy hajszállal maradt csak le a b
„Nagyon boldog vagyok, még nem tudom felfogni" – remekelt a vb-n a magyar csúcstartó
Kozák Luca továbbjutása ezredeken múlott, már az előfutamban elvérzett a világbajnokság egyik legnagyobb sztárja.
Tizenötöt lőtt a Fradi, nem hibáztak az NB I-es csapatok a Magyar Kupában
Az ETO FC, a Debrecen, a Paks és a Diósgyőr után a Ferencváros is hozta a kötelezőt a labdarúgó Magyar Kupában.
Ennél sokkolóbb szenzáció aligha lesz a világbajnokságon
Magyar bravúr a női maratonon.
Bulvár
Hideg élelmiszert venne? Nyugdíjas utalvánnyal nem fizethet, ez a szabály
Vannak olyan helyzetek, amikor a kereskedő nem engedheti meg, hogy ezzel fizessen - hiába került a kosárba kizárólag hideg élelmiszer.
Szarvasi kávéfőző új korszakba lép – így hódítja meg újra a magyar otthonokat
A magyar háztartások egyik legnagyobb kincse a múltból, amely ma is képes meghitt emlékeket idézni: ez a Szarvasi kávéfőző. Nem csupán egy eszköz a reggeli koffeinadag elkészítéséhez, hanem egy darabka történele
Ezt teheti a szomszéd, ha a háza elé parkolsz: nem egyértelmű a szabály
Konfliktus lehet a szomszédok között amiatt, mert nem tudják, a hely, ahol parkolnak, kinek a tulajdona.
Magyar Péter meghökkentő dolgot állít Hadházy Ákosról, nem erre számítottunk
Ellenzéki harc tört ki a választások előtt.
Orosz üzenet a világnak, Vlagyimir Putyin kilőtte hiperszonikus cirkálórakétáját
A Barents-tengeren, Skandináviától északkeletre indították el.
Ezt kiabálta Károly, mikor Harry megszületett – Diana nem akart hinni a fülének
Károly király és kisebbik fia, Harry kapcsolata a Megxit óta feszültségekkel teli, azonban már jóval korábban is történt olyasmi, ami árnyékot vetett a viszonyukra.
Ebben a hónapban a legjobb megszületni
Tudományos bizonyíték van arra, hogy van ideális hónap a születésre - és nem azon alapszik, hogy kinek lehet szabadtéri szülinapi bulija, és kinek nem.
Hatalmas robbanás rázta meg az európai fővárost: sok a sérült, többen súlyos állapotban vannak
Egy bárban történt robbanás Madridban, több szomszédos épület is megrongálódott.
Vujity Tvrtko hazatért Magyarországra, és azonnal óriási bejelentést tett
„Indul a nagy kaland” – közölte Vujity Tvrtko, aki a tévéképernyőre is visszatér.
Örömtáncot jár az ukrán vezető: a Magyarországot kikerülő, Ukrajna felvételéről szóló EU-s megállapodást üdvözölte
Ukrajna miniszterelnök-helyettese arról a már létrejött megállapodásról beszélt, amely szerint az Orbán-kormány vétója ellenére is folytatható az ukrán uniós integráció.
Újabb életveszélyes nyaklövés az Egyesült Államokban
Súlyosan megsebesült Brantley Worley, a georgiai McCaysville város rendőrségének kapitánya, miután péntek este egy segélyhívásra reagálva nyakon lőtték – közölték a helyi hatóságok.
Óriásit tévedett Pottyondy Edina
Pottyondy Edina magyar influenszer megrendülten reagált Charlie Kirk amerikai konzervatív politikai véleményvezér meggyilkolására, és posztja tömeges támogatást váltott ki a közösségi médiában. Úgy néz ki, hogy
blogmorzsák
A híres waterlooi csata (1815)
A történelem egyik legjelentősebb csatáját Waterloo mellett vívta meg I. Napóleon és Wellington herceg.
Nagy-Miskolc - helységneveink nyomában
Diósgyőr. Hejőcsaba. Lillafüred. Pereces. Szirma. Martin-kertváros. Mindszent. Hámor.
Saját part, saját barát, saját csaj
Jókedvű rock, személyes, szellemes rap, kígyóbűvölő punk, embergyűlölő metal - új magyar zenék.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál