Ezt olvasta már?


Lehet, hogy vevője lesz Matyi Dezső boltjainak?

A könyváruház-hálózat fele akár el is kelhet.

Elkelhet a Alexandra könyvesboltok mintegy fele, az 56 üzletből mintegy 30-at vehet át több könyvkiadó, a legtöbbet a Líra Könyv és a Móra Kiadó vezetőinek közös cége - írta a Magyar Nemzet és a Népszava szombati számában. - Pécsi Napilap -

 

A Magyar Nemzetnek Kolosi Tamás, a Líra Könyv Zrt. elnöke azt nyilatkozta, maximum 24 üzletet vehetnek át Janikovszky Jánossal, a Móra Könyvkiadó vezetőjével közös cégükkel, a végleges eredmény attól függhet, hogyan sikerül megállapodni a bérbeadókkal. Jenei Tamás, a Saxum és a Sziget könyvkiadók tulajdonosa azt mondta a lapnak, két napig gondolkoznak, átvesznek-e négy-öt üzletet a Gulliver Könyvkiadóval közösen.

 

A Népszava cikke szerint mintegy húsz Alexandra-könyvesbolt átvételéről állapodott meg a Líra Könyv Zrt. és a boltokat működtető Rainbow Üzletlánc Kft., ami alapvetően a dolgozók, a még használható berendezések és a könyvek átvételét jelenti.

privatbankar







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Teljesen kiakadt Lázár János, árulókról és dubajozó hülyegyerekekről beszélt

A miniszter hangsúlyozta: a jó kormányzáshoz nem elég a Facebook-kommunikáció.

Megöltek egy 40 éves nőt Ecsegen

Súlyos bűncselekmény rázta meg a Nógrád vármegyei Ecseget szeptember 13-án délután:.

Újragondolt legeltetés: a magyar gazdák is váltanának erre a módszerre

Aszályos időkben kulcsfontosságú a megfelelő legeltetési stratégia, a rotációs megoldás működhet.

Az orosz flotta egyik fontos központjára mért csapást Ukrajna

Az ukrán haditengerészet támadást hajtott végre az orosz Fekete-tengeri flotta kommunikációs központja ellen a megszállt Szevasztopolban a...

Rekordszámokat villantottak, akik a magyarok pénzét kezelik

Rekordévet zártak tavaly a Magyarországon működő alapkezelők, az MNB Aranykönyv friss számai szerint 2024-ben a 100 milliárd forintot...

Hatvanezres stadionban búcsúztatják Charlie Kirköt

Trump elnök és Vance alelnök részvételére is számítanak Charlie Kirk gyászszertartásán.

Brad Pitt könnyek között állt kamerák elé - majd belepusztult a szakításba

Fájdalmas képsorozatban olvad le róla a hollywoodi maszk.

Fordulat a Kirk-gyilkosságban, új megvilágításba került minden az indíték körül

További részletekre derítettek fényt a hatóságok Charlie Kirk konzervatív aktivista meggyilkolásának ügyében. A gyanúsított...

Segítség és szeretet érkezett: botrányok után újra színpadon Laár András – új fejezet kezdődik?

Viharos időszak után most úgy tűnik, kezd kitisztulni az ég Laár András feje fölött. A botrányokkal terhelt időszakot maga mögött...

Havi 160 ezer forintot kérnek az ellátásért egy állami kórház egyik osztályán

Ezt az osztályt a köznyelv egyszerűen csak elfekvőnek hívja.

0

Sport

Robbie Keane a 15–0 után: Igazi futballünnepben volt részünk

A Ferencváros vezetőedzője elégedetten értékelt, miután a zöld-fehérek bejutottak a legjobb 32 közé a labdarúgó Magyar Kupában.

A veretlen bokszzseni leiskolázta a világ legnépszerűbb bokszolóját

Terence Crawford pályafutása legnagyobb győzelmét aratta.

Elgurult a gyógyszere a magyar birkózónak, megütötte japán ellenfelét

A sportoló az összecsapást követően sem tudott egyhamar megnyugodni.

Váratlan csillaghullás, három NB I-es csapat is kiesett a Magyar Kupából

A Vasas négy gólt vágott a Puskás Akadémiának.

Vasas-Puskás Akadémia: a dühös Hornyák üzent pár játékosának, Erős sportszerűen értékelt

A MOL Magyar Kupa szombati játéknapjának egyik legnagyobb meglepetését a Vasas-Puskás Akadémia párharc szolgáltatta: az angyalföldiek 4-1-re kiejtették az NB […] A Vasas-Puskás Akadémia: a dühös Hornyák üzent p

15 gólt lőtt FTC, az egyik NB I-es klub túlórázott, Böde duplázott, fordított a Honvéd

Szombat délután az NB I-es csapatok nem botlottak a Magyar Kupában, bár a Kazincbarika csak hosszabbítás után lépett tovább. A […] A 15 gólt lőtt FTC, az egyik NB I-es klub túlórázott, Böde duplázott, fordított

Az UEFA döntött: Szlovákia utólag Európa-bajnok

Az UEFA hivatalosan is elismerte a szlovákok sikerét.

Szürreális eredmény Dárdai Mártonék meccsén, a teljes stadion elcsendesedett

Nem az történt a magyar válogatott védővel, amire Berlinben számítottak.

Szappanos hibája sem segített, a Vasas kiejtette a Puskást a kupából

A MOL Magyar Kupában a fővárosban rendezték a sorozat egyik rangadóját, ahol az elmúlt években a feljutásról lemaradó Vasas FC fogadta a Puskás Akadémiát, amely az előző szezonban egy hajszállal maradt csak le a b

Varga Barnabás miatt különleges kérést kapott a Fradi – mit szól ehhez Robbie Keane?

A MOL Magyar Kupa harmadik fordulója igazi sportünnepet hoz Szarvaskendre, ahol a Ferencváros lesz a vendég.

„Nagyon boldog vagyok, még nem tudom felfogni" – remekelt a vb-n a magyar csúcstartó

Kozák Luca továbbjutása ezredeken múlott, már az előfutamban elvérzett a világbajnokság egyik legnagyobb sztárja.

Tizenötöt lőtt a Fradi, nem hibáztak az NB I-es csapatok a Magyar Kupában

Az ETO FC, a Debrecen, a Paks és a Diósgyőr után a Ferencváros is hozta a kötelezőt a labdarúgó Magyar Kupában.

0
0

Bulvár

Kellemetlen kép terjed Orbán Viktorról, minden ellensége rajta van

Váratlan plakát terjed az interneten, ennek nem fog örülni Orbán Viktor.

„A férjem hónapok óta nem nyúlt hoz-zám” Nők mesélnek a láthatatlan magányról

A láthatatlan magány érzése sokszor észrevétlenül lopódzik be a mindennapokba, és gyakran olyan finom jelekből áll össze, amelyek elsőre nem is tűnnek különlegesen katasztrofálisnak. A párkapcsolatokban ez az ál

Hideg élelmiszert venne? Nyugdíjas utalvánnyal nem fizethet, ez a szabály

Vannak olyan helyzetek, amikor a kereskedő nem engedheti meg, hogy ezzel fizessen - hiába került a kosárba kizárólag hideg élelmiszer.

Szarvasi kávéfőző új korszakba lép – így hódítja meg újra a magyar otthonokat

A magyar háztartások egyik legnagyobb kincse a múltból, amely ma is képes meghitt emlékeket idézni: ez a Szarvasi kávéfőző. Nem csupán egy eszköz a reggeli koffeinadag elkészítéséhez, hanem egy darabka történele

Így néz ki Karácsony Gergely ritkán látható felesége, szenzációs fotó került ki a netre

Egy olyan megható vallomást is tett, ami új oldaláról mutatja be a főpolgármestert.

Ők kapják meg utoljára a nyugdíjas utalványt: te is köztük lehetsz

Akinek október 15-ig sem érkezik meg a nyugdíjas utalvány, annak érdemes érdeklődni a nyugdíjfolyósítónál vagy a Magyar Postánál.

Vadidegen férfi Menczer Tamásnak egy pihenőhelyen: Maga még él?

A Harcosok Klubja edzőtáborába tartott a politikus.

Hatalmas robbanás rázta meg az európai fővárost: sok a sérült, többen súlyos állapotban vannak

Egy bárban történt robbanás Madridban, több szomszédos épület is megrongálódott.

Ebben a hónapban a legjobb megszületni

Tudományos bizonyíték van arra, hogy van ideális hónap a születésre - és nem azon alapszik, hogy kinek lehet szabadtéri szülinapi bulija, és kinek nem.

Ezt kiabálta Károly, mikor Harry megszületett – Diana nem akart hinni a fülének

Károly király és kisebbik fia, Harry kapcsolata a Megxit óta feszültségekkel teli, azonban már jóval korábban is történt olyasmi, ami árnyékot vetett a viszonyukra.

blogmorzsák

A vasúti közlekedés első halálos áldozata

Az 1830. szeptember 15-i megnyitóünnepségen a Liverpool–Manchester vasútvonal nagy pillanata tragédiába fordult.

Saját part, saját barát, saját csaj

Jókedvű rock, személyes, szellemes rap, kígyóbűvölő punk, embergyűlölő metal - új magyar zenék.

Magas varjúhájak

„Azért szeretem ezeket a varjúhájakat, mert a fejlődésük elejétől a végéig nagyon szépen díszítenek.“

0